Mese

Sárkánymese

 

            Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt egy eladósorban lévő lánya, Lili. A barnaszemű és barnahajú hercegnő azonban nem óhajtott még férjhez menni, és – atyja szerint – egyáltalán nem királyi sarjként viselkedett. Kedvenc elfoglaltsága volt, hogy a kastély környékén barangolt, hol lóháton, hol gyalogosan. Egy ilyen kirándulás alkalmával a királylány talált egy hatalmas tojást. Óvatosan betakargatta szerzeményét, majd ügyelve arra, hogy az nehogy megsérüljön, szépen lassan visszament a palotába.

            Első útja apja udvari tudósához, Őszszakállhoz vezetett. Lili kicsomagolta, amit talált és várakozóan nézte az idős tudóst. Őszszakáll a szemüvege fölött kinézve vette szemügyre a tojást, majd hümmögött párat, leemelt egy karmokkal díszített, csodaszép könyvet a polcról, és kinyitotta azt. A hercegnő kíváncsian kukucskált az öregember válla fölött a nyitott könyvbe, majd csodálkozva meredt a tojásra, ugyanis az írás szerint sárkánytojást talált. Őszszakáll megköszörülte a torkát, amivel magára vonta a királylány figyelmét, majd egy takaróba bugyolálta a hercegnő szerzeményét és így szólt:

- Lili hercegnő, nagy megtiszteltetésben van részed. Egy sárkánytojást találtál, és hogy ráakadtál, az minden bizonnyal nem véletlen. A gondjaidra bízott tojást melegen kell tartanod, majd a kikelő sárkánybébit is a legjobb tudásod szerint kell gondoznod. Az ifjú sárkánynak nevet kell majd találnod, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen kikelés után egyszerű barnák, vagy feketék a fiókák. Csak a második vedlés után derül ki, hogy melyik nemzetséghez tartozik új barátod.

- Értem Őszszakáll, de honnan fogom tudni, miként viselkedjek vele, mit tanítsak neki?

- Kezdetben elég lesz csak szeretned és óvnod a pici sárkányt, majd a színe kialakulásakor ráérsz azon gondolkodni, mire tanítsd meg őt.

- Milyen színű lehet egy sárkány, kedves öreg tudósom?

- Amennyiben közrendű sárkánytól származó tojást találtál, a kifejlett példány barna marad, csak a nyakán egy széles sáv fogja jelezni, hogy melyik nemzetséghez tartozik. Ha piros lesz a nyaksáv, akkor tűz-sárkányról beszélhetünk, ha zöld, akkor föld-sárkányt találtál, ha kék szín jelenik meg rajta, akkor víz-sárkány lett, ha pedig ezüst, akkor levegő-sárkányról van szó. Alapvetően ez a négy fajta van, na meg rajtuk kívül még egy. Mégpedig a gyönyörű szénfekete, arany nyakörves, de ne akard, hogy egy ilyen példány rejtőzzön a tojásban!  Ugyanis ő a rossz, a gonosz sárkány, aki már fióka korában fekete. A gonosz sárkányok minden példánya fekete, ők mindannyian királyi vérből származnak, általában a szüleik nem azonos nemzetségűek. Egyébként a barna fiókából is lehet a második vedlés után fekete, azonban a feketén kikeltek nagy általánosságban nem változtatják meg vedléskor sem a színüket. Persze az előre semmiképpen nem tudható, hogy milyen sárkányka lakik a tojásban. Visszatérve a szerencsés esetre, ha a sárkánygyerek egész teste a második vedlés után sáv nélkül pirosra, zöldre, kékre, vagy ezüstre változik, akkor a jelenleg is uralkodó sárkányok gyerekével van dolgod.

- De Őszszakáll, miért nem tudok én sárkányokról, főleg miért nem találkoztam még eggyel sem?

Az udvari tudós elmosolyodott a bajusza alatt, majd a hercegnő arcát megsimogatva válaszolt:

- Biztos, hogy találkoztál már velük Lili, csak nem láttad őket. Remekül el tudnak rejtőzni, elég félénk jószágok, viszont ha okuk van rá, szörnyű dühösek tudnak lenni. Amikor melegszel a kandalló mellett, vagy megfő a vacsorád, a tűz sárkány van a közeledben. Jólesően összegömbölyödsz a melegben, örömmel eszel. Ezt a sárkány látja, és örül neki, ráadásul, ha még kedvel is téged, akkor szelíden viszonyul hozzád. Ugyanez vonatkozik a föld sárkányurára is, hiszen a fák koronája, a mező zöldje, ha akarod, elrejt, ráadásul az erdő csöndjét hallgatva mély elégedettséget érzel. Ha bármilyen vízbe belemész, és pancsolni támad kedved, biztos lehetsz benne, hogy egy sárkánnyal úszol, lubickolsz. Ha pedig a szél játékosan beleborzol a hajadba, enyhet ad a nyári forróságban, akkor tudnod kell: éppen egy levegő-sárkány játszik veled.

- Igazad van, öreg barátom, valóban mindent megtapasztaltam már, amiről beszéltél. De milyen, amikor dühösek?

- Nos királylány, ok nélkül nem tombolnak a sárkányok. Egy fákat kicsavaró szélvihar, a vizek áradása, erdőtüzek és földrengések mind azt jelentik, nincs egyensúly, dühösek a sárkányok. Ilyenkor néha még egymással is összecsapnak, de ők mégis sokkal bölcsebbek, mint mi, emberek vagyunk. Hamar lecsendesedik a dühük, és utána mindig helyrehozzák, amit a tombolásuk alatt leromboltak, és ebben segítenek is egymásnak. Lehet, hogy különböző nemzetségűek, mégis az egyensúlyban érzik jól magukat és tesznek is érte.

- Akkor azt az esetet kivéve, amikor fekete bébi kel ki, nincs félnivalóm a tojáslakótól, igaz?

            - Igaz. Most menj Lili, és vigyázz a tojásra! Tartsd melegen, mindig legyen rajta takaró!

- Köszönöm Őszszakáll, megyek.

- Ha kikelt a kicsike, szólj és megnézem!

- Így lesz! – válaszolta a királylány, majd a puha takaróba bugyolált tojást visszavitte a szobájába. Az egyik kanapéját a kandalló mellé tolta, egy meleg ruhákkal kibélelt fűzfavessző kosárba tette és kíváncsian figyelte a sárkánytojást. Feszültséggel és várakozással telt el három nap, mire az első repedés megjelent a tojáson. A hercegnő figyelmesen nézte a tojáslakó igyekezetét, majd odament a kosárkához, és óvatosan segédkezett abban, hogy a pici sárkány végre kikelhessen. A sárkányfióka egészen kimerült a kikelés nagy munkájában, a levegőt sűrűn véve vackolta be magát a meleg ruhák közé, miközben Lili a tojás maradványait takarította el a sárkánybölcsőnek kinevezett kosárból.

A hercegnő végre minden figyelmét az újszülöttnek szentelhette, így a kosár mellé ült és kedvtelve nézegette a jövevényt. A barna fiókának egy nagyobbacska gyíkra emlékeztető feje volt. Nagy, kerek szeme smaragdzölden fénylett, benne a függőleges fekete pupilla érdeklődve, de máris barátságosan tekintett Lilire. Karmos mellső és hátsó végtagjai még kissé gyengék voltak, de a formájukon máris látszott, hogy milyen erőteljes és hatalmas jószág lesz hamarosan a gazdájuk. A sárkánybébi szárnya összehajtva, nyugodtan hevert a fióka oldalán, nyílhegy végű farka néha-néha megmozdult, amikor a pici szimatoló orrlyukai valamilyen új illatba ütköztek. A királylány bizalommal telve, de mégis óvatosan nyúlt be a kosárba, nem akarta a pöttöm sárkányt megijeszteni. Az pedig, mint egy hálás, simogatásra vágyó kiscica törleszkedett a lány kezéhez, miközben érdekes, de barátságos kurrogó torokhangokat hallatott. Lili lágyan simogatta a pikkelyes bőrt, miközben halkan beszélt a fiókához:

- Üdv a világon, Sárkányka. Ameddig nem találok neked valami szép nevet, így foglak hívni. Most átmegyünk apám udvari tudósához, Őszszakállhoz. Már ő is nagyon kíváncsi ám rád! Ne aggódj csöppség, alaposan bebugyolállak, hogy meg ne fázz!

Ezzel a hercegnő betakargatta a fiókát, és átsietett vele az öreg tudóshoz.

Őszszakáll elégedetten nézegette a sárkánykölyök fénylő, zöld szemeit, bizalmatlanul fenyegető testtartását, amikor közeledett felé. Percről-percre erősödött a kicsi szörny, már egyre biztosabban állt a lábán. A tudós vizsgálódó tekintete nem tetszett a fiókának és ezt kifejezésre is juttatta, kitárt szárnyaival, csapkodó farkával, és a torkából gomolygó füstfelhővel. Az öreg elmosolyodott és biccentett Lilinek, hogy menjen közelebb a pöttömhöz. Amint a királylány a kicsi közelébe ért, a fióka össszecsukta a szárnyait, és hízelegve a lányhoz simult. A hercegnő vigyázva bebugyolálta pártfogoltját a takarójába, és elkezdte ringatni a picit. Amikor a fióka elaludt, Lili lerakta, hogy zavartalanul pihenhessen, ő pedig az öreg tudóssal együtt belemerült a sárkányos könyv tanulmányozásába, hiszen elképzelése sem volt arról, miként kell gondozni a parányi szörnyecskét. Sárkányka álmában tüsszentett egyet, és amikor a királylány ránézett, észrevette, hogy tüzet fogott a bébi takarója. Odaugrott a csöppséghez, gyorsan kivette a takaróból, ami a padlóra hullott. Miközben a királylány védőn magához szorította a fiókát, az anyag tüze is ellobbant, foszlányai már csak parázslottak a palota kőpadlóján. Lili lerakta a bébit, hogy az megismerkedhessen a tűzzel.

A pici sárkány kitárta a szárnyait, majd a száját is és ráfújt a takaró maradványaira. Azok ismét felizzottak, miközben a kölyök büszkén nézett föl a hercegnő arcába. A királylány mosolyogva simította végig a sárkány hátát és így szólt:

- Nem kell tovább gondolkodnom a neveden, ugye Parázs?