Mese 2

Kalandok

  

Miután megkapta a nevét, a sárkánykölyök rohamos fejlődésnek indult, szinte percről-percre növekedett. A hercegnő mindent megtett azért, hogy pártfogoltja a lehető legjobban érezze magát, ezért ha tehették, nem is voltak a kastélyban, hanem a környéket járták. Hamarosan elérkezett az első vedlés ideje, amelynek befejeztével Parázs nyakán egy nagyon vékony sávban felfénylett a nemzetségét jelző zöld nyakörv. Őszszakáll ennek ellenére figyelmeztette Lilit, hogy ez még nem jelent semmit, a végső szín mindenképpen a második vedlés után alakul ki.

Egyik környékbeli barangolásuk alkalmával találkoztak a szomszéd ország királyának a fiával, Agenorral. A fiú egyidős lehetett a királylánnyal, a haja fekete, a szeme zöld volt, egy szépséges szürke paripán ült és nagyon zavartnak tűnt, amikor meglátta a hercegnőt a növendék sárkány társaságában.

Parázs azonnal védekező testtartást vett fel, Lili pedig harciasan a sárkány elé állt, mire a fiú elmosolyodott. Még mindig mosollyal az ajkán előhúzott a mellénye zsebéből egy sípot, és megfújta azt. Alig telt el néhány szempillantásnyi idő, amikor a magasban megjelent egy másik növendék sárkány, majd méltóságteljesen leereszkedett a levegőből Agenor lova mellé. Lili és Parázs döbbenten szemrevételezte a jövevényeket, mind a királyfit, mind a sárkányt. A királyfi halkan szólalt meg:

- Ha valaki sárkánytojást talál, az nem véletlen, mint ahogy az sem lehet az, hogy mi itt négyen összefutottunk. Sárkánybarátainknak találkozniuk kellett, méghozzá a második vedlés előtt.

- Azt gondolom, igazad van – felelte a hercegnő. – Az én nevem Lili, a sárkányhölgyé pedig Parázs.

- Örvendünk – ugrott le lováról a herceg. – A társaságomban lévő sárkányfiú neve Ádáz, én Agenor vagyok.

- Nem is tűnik annak – nézegette a Parázsnál kicsit nagyobb növendék sárkányt a királylány.

- Most már – nevetett a királyfi – Láttad volna akkor, amikor kikelt! Nagyon dühös volt a világra, hogy el kellett hagynia a biztonságos tojást. És mivel igen emlékezetes volt az arckifejezése, arról kapta a nevét.

- Már tanítottad valamire?

- Nem nagyon kellett. Repülni csak néhány napja tud, a sípszó általában arra szolgál, hogy figyelmeztessem, nem kell hozzá semmi, hogy magamhoz hívjam.

- Tudom. Nekem is elég Parázsra gondolnom, máris megjelenik. De a síp jó ötlet, mert ahogy növekszik, egyre több ember nézi őt rossz szemmel. Kezdenek félni tőle, hiába magyarázom, hogy veszélytelen.

- Velünk is hasonló történt. Főleg akkor vált problémássá a többi emberrel való kapcsolatunk, amikor szárnyat bontott és még nem tudta tökéletesen végrehajtani a fel- és leszállásokat. Időnként a riadalom mellett kárt is okozott, amikor landoláskor becsapódott egy kunyhóba, vagy felszálláskor nem húzta fel a lábát, és lesodorta vele a templomtornyot. Egy napon aztán apám kastélyába az alattvalók küldöttséget küldtek, hogy a király távolítsa el a sárkányt. Atyám nem tehetett mást megkért rá, hogy vigyem el a palotából Ádázt. Engedelmes fia vagyok a királynak, de a barátomat mégsem zavarhattam el, így útra keltem vele együtt. Most pedig itt vagyunk.

- Ó, abból csak botrány lenne nálunk is, ha egy sárkány helyett kettővel mennék vissza a kastélyba, jó atyám már így is aggódik, hogy mi lesz velem, ha állandóan csak Parázzsal vagyok – értett egyet Lili Agenorral. – Én úgy terveztem, hogy megvárom a második vedlést, amikor is kiderül, hogy Parázs melyik nemzettséghez tartozik, és elindul, hogy megkeresse az övéit. Oda már úgysem tarthatok vele, tehát akkor visszatérek a palotába és apám-királyom óhajának megfelelően valódi hercegnőként viselkedve, fogadom az udvarba érkező kérőimet. 

- Az első részhez szívesen csatlakoznánk, ha neked is tetszik az ötlet! Négyesben addig, amíg Parázs és Ádáz el nem indul a saját útján, aztán visszakísérnélek apád kastélyába – ajánlotta a királyfi.

- Rendben Agenor. Szerintem is jobb lenne együtt kivárni a vedlés idejét.

- Nagyszerű! Annyira örülök, hogy beleegyeztél!

- Én is örülök nektek – mosolygott Lili.  

A különös négyes heteket töltött együtt. A sárkányok már tökéletesen repültek, és volt arra is példa, hogy a két ember megtapasztalhatta – ki-ki a saját védence hátán – a repülés gyönyörűségét. Vándorlásuk során igyekeztek elkerülni az emberi településeket, csak élelemért kerestek fel egy-egy falut.

Elérkezett a második vedlés ideje. Ádáz néhány nappal előbb vetette le kölyökbőrét, mint Parázs. A sárkányfiú egész teste gyönyörű piros lett, ebből az emberek rögvest tudták, hogy egy királyi vérvonalú tűz-sárkány rejtőzött eddig a barna bőr alatt. Parázs vedlése is hamarosan bekövetkezett, teljes testen smaragd színű lett a sárkánylány, ebből kiderült, hogy szintén az uralkodó föld-sárkánydinasztia utódját tisztelhetik benne.

A hatalmasan gyönyörű sárkányok elbúcsúztak nevelőiktől, a levegőben leírtak egy tiszteletkört, majd eltűntek a keleti horizonton.

Lili szeméből könnyek csorogtak, bár tudta, hogy ennek be kellett következnie. Mégis nehéz szívvel gondolt a búcsú pillanatára. Agenor észrevette a királylány zaklatottságát ezért magához húzta őt, és vigasztalóan átölelte.

Másnap reggel hallgatagon lóra ültek, és elindultak vissza a hercegnő apjának palotájába. Agenor a kastély felvonóhídja előtt egy csókkal búcsúzott el Lilitől, majd vad vágtában távozott úgy, hogy vissza sem nézett.

A királylány köszöntötte édesapját, majd a szobájába vonult, ahol ismét elsírta magát, hiszen nem csak a sárkányok hiányoztak neki, hanem az ifjú herceg is. Először úgy gondolta, hogy csupán a búcsúzás viselte meg ismét, aztán rá kellett döbbennie, hogy beleszeretett Agenorba. Ennek ellenére nem szeghette meg apjának tett ígéretét, tudta, hogy hamarosan férjet kell választania. Titkon abban reménykedett, hogy az Ádázt nevelő herceg sem közömbös iránta, és eljön, hogy megkérje a kezét. 

Özönlöttek a kérők a palotába, hiszen Lili szépségének messzire eljutott a híre. A királylány azonban Agenorra várt, és sorban utasította el a kegyeiért versengő ifjakat. Már több százan megfordultak a kastélyban, amikor egyikőjük, egy szőke, kékszemű királyfi – Nesztor – kedvességével meglágyította a hercegnő szívét, de csak annyira, hogy az hajlandó volt kilovagolni vele.

A sétalovaglás útvonala az erdőbe vezetett, és Lili elábrándozva gondolt arra, hogy annak a helynek a közelében vannak, ahol a Parázst rejtő tojást találta.

Amint kiértek egy tisztásra, szárnysuhogás hallatszott, és a lovasok elé leereszkedett a nemes megjelenésű, tündöklően zöld, immáron felnőtt Parázs. Nesztor a kardját előkapva nekirontott a sárkánynak, Lili hiába kiáltott rá, hogy maradjon nyugodtan. A szőke herceg már majdnem elérte kardjával a sárkányt, amikor egy másik penge állta útját, és Nesztor Agenor dühtől villogó zöld szemével találta magát szemközt.

A két herceg küzdeni kezdett egymással, szikrázva csattogtak a kardok. A hercegnő is előkapta szablyáját, és a harcolók közé állt. Első kérdését dühösen Nesztornak címezte:

- Rosszul hallasz, herceg? Szóltam neked, hogy hagyd békén a sárkányt!

Mielőtt azonban a szőke királyfi megszólalhatott volna, Agenor gúnyosan felnevetett:

- Ugyan Lili! Nesztor herceg egy híres sárkányölő dinasztia sarja, nézd csak! – majd kardjával ellenfele nyakához nyúlt és előhúzott az ing alól egy nyakláncot, amely sárkánykarmokkal és fogakkal volt ékesítve. – Ráadásul ezek csak azok, amelyeket már ő ölt meg! Tényleg nőül mennél egy ilyenhez? – háborgott a herceg.

A királylány döbbenten nézte a nyakéket, mint megdönthetetlen bizonyítékot. Leeresztette a kezében tartott pengét, és a fejét lehajtó, megbánó arcot vágó sárkányölőhöz fordult:

- Bocsáss meg nekem hercegem, hogy nem szóltam arról, jó viszonyban, mi több, barátságban vagyok a sárkányokkal. Nem kívánhatom tőled, hogy a kedvemért megváltozz és megkedveld őket. Kérlek, ha visszatértünk a kastélyba, köszönj el apámtól és távozz, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet közös jövőnk.

- Kívánságod parancs – bókolt Nesztor, miközben elrakta a kardját. – Veled Agenor, meg még számolok! – pattant a nyeregbe, majd suhintotta meg hátasát a királyfi. Lili megkönnyebbülten nézte a távolodó herceg hátát, majd a társaságában maradt fiúhoz fordult:

- Köszönöm, hogy megmentetted Parázs életét! Minek köszönhetem látogatásodat?

- Lássuk csak – húzódott mosolyra Agenor szája – először is Ádáz és Parázs visszatért az övéiktől, mellesleg egy pár lettek, ezt jöttem elújságolni. Illetve azt szeretném kideríteni, hogy álmodtam-e a Lili hercegnővel történt búcsúcsókot.

A királylány válaszul átölelte a herceget és megcsókolta őt.

- Szóval nem álmodtam, hasonlóra emlékeztem – állapította meg a fiú. – Mit gondolsz Lili, ha a palotában megkérem a kezedet, mi lesz a válaszod?

- Egy határozott igen, Agenor.

- Remek! Egyébiránt van itt egy barlang, abban egy helyes sárkánytojás. Az anya Parázs, az apa Ádáz. Meg akarod nézni?

- Igen! – lelkesedett a hercegnő.

Lóra szálltak, majd elügettek a barlanghoz. Az üregben Parázs mellett ott volt Ádáz is, és a puha fészekben a tojás. A fiatalok megsimogatták, átölelték a sárkányokat, majd visszamentek a palotába. Lili bejelentette, hogy Agenort választotta, így kérői lógó orral távoztak a kastélyból.

            Menyegzőjük hét országra szóló volt, és miközben az ifjú királyi pár örök hűséget esküdött egymásnak, a közeli barlang mélyén megrepedt a sárkánytojás. Parázs és Ádáz vigyázó tekintetétől kísérve kikelt a sárkánybébi, amely már születése pillanatában koromfekete volt, és hiába ragyogott szépséges arany nyakörve, vészjósló színe előrevetítette a hamarosan egymás hegyén-hátán bekövetkező problémákat.