2012. június 18., hétfő

Roxy - Szobatiszta leszek?



Na, ezt nem gondoltam volna! Az első nap még kutyuli-mutyuli, és innentől meg a feketeleves. Csoda, hogy nem lettem kóbor eb. Először jött a nyakörv, meg a póráz. Nem kis meccs volt, de ez a Gazdi mocskos rafinált! Úgy csinál, mint aki csak simiz, aztán már nyakadon is a nyakörv. Le akartam szedni, de mindig elterelte a figyelmemet. A vakarózással meg nem jutottam semmire. Segítség! Nem jön le! Odanőtt, vagy most mi van? Már éppen a megbocsátás határán voltam, amikor pórázt csatolt a nyakörvemre. Ez a cucc rosszabb, mint a kerítés. Nem látom, de mégsem tudok elszaladni. Lehet, hogy nem is kutyanevelő segédeszköz, hanem inkább egy gonosz varázslat? Leültem gondolkodni. Aztán megérett az elhatározás, és pisiltem egyet.
Fura egy kétlábú ez a Gazdi. Tegnap még semmi baja nem volt ezzel, most meg valami PFUJ nevű dolgot emleget! És milyen hangnemben! Állatvédőt, de azonnalra kérem! Felemel és levisz az utcára. Mondhatni rögvest kitágult a látóköröm. Akkora füves területre vitt, hogy nem láttam a végét. Amikor letett, meglepetésemben megint pisiltem egyet. És hát most már mindenki láthatja, a Gazdi tuti, hogy nem normális! Mert most meg dicsérget és simogat. A lakásban meg PFUJJOG. Mondom én, hogy totál flúgos. Nem is Gazdinak kéne hívni, hanem ZIZINEK. HAHÓ! Segítséget neki, gyorsan!
Lehet, hogy elhamarkodtam? Hozott egy labdát, és játszik velem. Most viszont tök normálisnak tűnik. Nekem meg nagyon tetszik, amit csinálunk. Ráadásul ahányszor a labdával a számban jövök, simizés és OKOS KUTYÁZÁS a vége.
Hopp! Egy felnőtt fajtárs! Azt hiszem – bár nagyon nem szokásom! – össze kell húznom magam. Huh! Ez hatszor nagyobb, mint az apám! Megszeppenve nézelődök, és döbbenten veszem észre, hogy ez meg mit csinál? Ahelyett, hogy megvédene, MEGSIMIZI a másik kutyát? HALIHÓ! Most ki is a te kutyád? Én, vagy ez a jöttment lakli? Ha már a Gazdi ilyen rettenetesen jóban van ezzel az óriással, akkor nekem is tennem kell valamit, hogy nehogy kicseréljen vele. Anya azt mondta, hogy legyek mindig bátor, de ekkora túlerővel szemben nem biztos, hogy a támadás a legjobb taktika. Szégyen ide, szégyen oda, megpróbálom orron nyalni ezt a faj- és sorstársat. Sosem árt, ha a kutyának ilyen erős és hatalmas barátai vannak. Kicsi a bors, de vannak barátai, vagy valami hasonló. Nna! Ez is megvolt, és még csak rendre sem utasítottak. A lakli jóindulatúan és elnézően viselte a nyalakodást, a Gazdi meg kifejezetten örült neki. Úgy látom, itt ez a módi, nem pedig az a viselkedés, amit az alomban előadtam. Jó, persze, tudom. De akkor is! Falkaállat vagyok, vagy mi a szösz? Úgyhogy igenis muszáj volt nekem az alfának lenni! A tesók és unokatesók egyaránt megismerkedtek a fogaimmal, ha nem mutogatták rögtön a nyakukat, hasukat, amikor a közelükbe mentem. Bezzeg a vörös kandúr, az nem hódolt be. Ugyan elmagyaráztam neki a miheztartást, de inkább pofozkodott, mintsem elismerte volna, tényleg én vagyok a falkavezér. Persze anya nem szólt közbe, hagyta, hogy megpróbáljam. Az első összecsapáskor határozottan büszkeséget láttam csillogni a szemében, miközben a sebes orromat nyalogatta. Igen, elismerem! Ronda nagy pofonok voltak! De a kandúr is megkapta a magáét, csupa nyál lett… Utálta is rendesen! 

Merengésem közben a Gazdi felemelt, és felvitt a lakásba, ahol megint enni kaptam. Utána pihentem egy kevéskét, de még igazán ki sem nyílt a csipám, Gazdi már rögtön felvett a karjába és le sem rakott, csak a nagy füves térnél, ahol azonnal nekiálltam pisilni. Megsimizett, és nagyon meg is dicsért! HALIHÓ! Fény dereng az éjszakában! Ez azt szeretné, ha nem a lakásban, hanem a téren végezném el a dolgomat! Ugye, hogy ugye? Nem hiába mondják a fajtámról, hogy a kutyák királya! Olyan éles az én eszem is, mint a borotva! Akkor összegezzük a dolgokat: ha én nem a lakásban „megyek ki”, akkor a Gazdi boldog, és csak a dicsérő hangját hallom. Ebben az esetben a napom nagy részét lent töltöm a téren, ami szuper dolog, mert itt játszom, ismerkedem és vele meg a Kisgazdival szaladgálok. Ha a lakásban „baleset” történik, Gazdi nem boldog és mellé erőteljesen PFUJJOG is. Nem szeretem, ha orrol rám, ráadásul olyan hangsúllyal mondja azt a PFUJ-t, hogy az még anyám nyakrázásánál is sokkal rosszabb!
Ez a szobatisztaság dolog – úgy tűnik – elég sarkalatos kérdéskör a kétlábúaknál. Tudom, nem szép dolog, de nektek bevallom: kihallgattam, amikor a Gazdi beszélgetett a Nagyfőnökkel erről a témáról. Ha jól emlékszem, akkor azt mondta, hogy mi lányok, sokkal hamarabb leszünk szobatiszták, mint a fiúk. Legalábbis neki ez a tapasztalata. Mivel a mi falkánkban egyedül a Nagyfőnök nem lány, ezért nekem muszájos előbb szobatisztának lennem, mint neki. Bár még nem találkoztam a lakásban konkrét nyomával a Nagyfőnöknek, de lehetetlen, hogy ő már szobatiszta legyen! Elvégre én vagyok a lány, és még csak tegnap óta ismerem! Vagy lehet, hogy ő már suttyomban gyakorolta ezt a dolgot? Akkor viszont egyáltalán nem sportszerű ez a „Ki lesz előbb szobatiszta?” című verseny! Nekünk lányoknak össze kell fognunk! Gazdi és Kisgazdi segít, nekem csak a sikerre kell koncentrálnom. És úgy szeretem, ha a Gazdi örül, dicsér és simogat. A fene sem gondolta, hogy ilyen hamar, de már biztos vagyok benne, hogy kimondhatom: szeretem őket! Sőt, kimondottan odavagyok értük. Azt hiszem, mindent meg kell tennem, hogy ők is szeressenek. Ha pedig nekik pillanatnyilag az a legnagyobb boldogság, hogy lent megyek ki, akkor rajtam biztosan nem fog múlni ennek a teljesen fölösleges dolognak a sikere! Most, itt, csak nektek, leteszem a nagy esküt: hamarosan szobatiszta leszek!!!

2012. június 13., szerda

Roxy - A kezdetek


Szóval, ott kezdődött, hogy anyám nagyfőnöke eladott. Nem is értettem, hogy anyám miért nem csócsálta meg egy kicsit a két idegent, aki a kölkeit fogdosta! Anya az ilyen egyáltalán? Megdöbbentem a látottaktól: még a nénikém is elhülyült fejjel hagyta, hogy két idegen össze-vissza fogdossa! Na gondoltam, most vagy soha! Lelépek a szituációból. Engem ne nyomorgassanak a kétlábúak!  Pechemre – akkor még úgy gondoltam – ők meg pont engem akartak. Pedig a testvéreim sokkal jobban pedáloztak, de úgy tűnt, hogy a két idegen pont az én viselkedésemre bukik. Könnyes búcsú nélkül hagytam ott anyámat, a tesóimat, az unokatesókat, a nénikémet, meg a nagy vöröscirmos kandúrt. Anyám és a nénikém nem kelt a védelmemre, a tesóim, unokatesóim sem zokogtak, a muter nagyfőnöke meg kimondottan vigyorgott. A kandúr meg egyenesen megkönnyebbült, hiszen én még a kennelből is lazán kilógtam, mindig megkerestem, hogy játékra bírjam, de nem nagyon akaródzott kötélnek állni neki. Nem lényeg, engem sem hatottak meg a pofonjai. Szóval, elkerültem attól a hálátlan, mostoha bandától. Lehet, hogy az alomban aznap este buli is volt, elvégre a vezér, a nagykutya (vagyis én) meggazdásodott és elköltözött.
A kétlábúaktól azonnal kaptam egy új nevet is: ROXANNE, de most még csak ROXIKA-nak neveztek, bizonyára a korom miatt. Beraktak az autóba, és elindultunk. Az utat nem részletezném, legyen elég annyi, hogy amit kiléptem az autóból, azonnal kidobtam a taccsot... Lassan már fogtam az adást: aki vezette a járgányt, az lesz a Nagyfőnök, mert megszokta az irányítást, aki az ölében tartott, kineveztem Gazdinak, mert ember létére igen kedves és empatikus volt velem. (Még akkor is, amikor kidobtam a taccsot.)
Alig ocsúdtam a megrázkódtatásból, amikor a rengeteg új szag és az ismeretlen környezet kellős közepén rögtön két új ismeretséget kötöttem: Mami és Kisgazdi köszöntött. Mami szavaiból azt vettem le, hogy kételkedik abban, hogy ebből a gerleszürke, denevérfülű jószágból tényleg kutya lesz és valóban német juhász. A Kisgazdi meg azonnal plüssnek nézett, de erről a nézetéről a Gazdi hamar lebeszélte. Fölmentünk valami lakás nevű helyre, ahol leraktak, hogy körülnézhessek.
Segítség! Hova kerültem? Hol az anyám, a testvéreim, a nénikém, a kert, a fű, a kerítés? (Na jó, a kerítés nem hiányzott, úgyis mindig útban volt! Bevallom, pár pillanatra visszasírtam az almot, anyát, és igen, a nagy, fájdalmas pofonokat osztogató cirmost is.)
Ehelyett falak, csúszós padló, és sehol egy fűszál! Most mégis hogyan hozzam mindenki tudomására, hogy ez ITT, MOSTANTÓL az ÉN TERÜLETEM? A megoldáson töprengve kinéztem egy helyet, ahol pisiltem, kakiltam, ahogy az egy jól nevelt kiskutyához illik. Furcsa volt, mert Gazdiék nem kerültek eufórikus hangulatba tőle. Pedig anya hogy örült mindig neki! Direkt ezért nyalogatta a hasamat. A kétlábúak elég értetlen bandának látszottak, nyilván halvány lila lövésük nincs a saját területükről. Most komoly, hogy nekem kell majd ezeket is megvédenem? A szaglásuk nulla, védőösztönük tán sosem volt, szőrük sehol... Jó ég, micsoda egy tökéletlen, szerencsétlen népség!

Idáig jutottam a töprengésemben, amikor a Gazdi előhozott két akkora tálat, mint otthon a nagypocsolya. Hurrá! Vizet találtam! Két első mancs bele, és lefety! A maradékot kikaparni! Hogy ezek milyen savanyúak, még mindig nem vigyorognak! Így nem leszünk jóban! Hát semminek sem tudnak örülni? És ekkor CSODA történt! A másik tálban KAJA volt! És milyen nagyon finom! Főtt hús és rizs! És senki nem akart belezabálni! Befaltam, mindjárt kipukkadok! Úgy döntöttem, hogy ezt a Gazdi nevűt megtartom. Biztos gondolatolvasó, mert pöpecül kitalálta az ízlésemet. És a mennyiséggel sincs gond! Ráadásul valami nagyon puhára rátett, és valami HELY nevű dolgot emlegetett. Apám, olyat aludtam rajta! És senki sem esik rajtam keresztül, miközben alszom! Király!

Kialudtam magam és elindultam mindent alaposan felfedezni. A komoly meló közben rádöbbentem, hogy mire használható a Kisgazdi. Ha megkergetem, utolérem és megharapom, akkor felkenődik a falra. Gazdi mondta neki, hogy csak játszom, de csak azért mondja, mert ő még nem kapott a harapásomból. Na, majd te is megtudod, ha rosszul viselkedsz! A Kisgazdi viszont határozottan tanulékony, kimondottan ügyes, jó vele ilyet játszani. Jól csinálja, őt is megtartom!
Ez a Nagyfőnök viszont már nem ilyen főzős-simogatós-játékos, mint a másik kettő. Nem pedálozik a kegyeimért, el kellett gáncsolnom, hogy megsimizzen! Érthetetlen! Viszont mámorító amikor szól hozzám, és dögönyöz egy kicsit. Még nekem is hihetetlen, de vele még durvulni sem merek. Vagyis nem akarok.
Valaki segíthetne megfejteni, most hogy is van ez? Én kaptam Gazdikat, vagy ők kaptak kutyát?
Ejj, most még kissé zavaros, de remélem, hamar kialakul!





2012. június 12., kedd

Veszteség + szomorúság = Blogszünet

Kedves Mindenki!

Szívem egyik négylábú csücske, Roxy kutyám 14 évesen, május végén elment.
A vele töltött évek bővelkedtek emlékezetes eseményekben, amelyek közül néhányat hamarosan megosztok Veletek.

SR