2011. november 21., hétfő

Reményhajsza - 2. fejezet

2. fejezet


Reggel, amikor Bonnie felébredt, úgy érezte, hogy még soha nem volt ilyen friss, és energikus. Most már biztosan tudta, hogy mit fog tenni az elkövetkező napokban. Bízott benne, hogy semmit nem felejt el, annak ellenére, hogy igen sűrű hét elé nézett.
Reggeli után kézen fogta a lányát, pórázt akasztott a kutyája nyakörvére, és elindultak az ügyeiket intézni. Roxanne–t beadta egy ismerős állatorvoshoz kivizsgálásra, és megkérte Agnest, hogy az utaztatáshoz szükséges okmányokat is állítsa ki. Gyermekének útlevelét, a saját tartózkodási engedélyét, zöldkártyáját, biztosítását is hamar el tudta intézni. Most először vette hasznát annak, hogy híres, hiszen Sandra okmányaihoz kellett volna Peter aláírása is, de esetében – életében most először – eltekintettek ettől a bürokratikus formaságtól, és mindez csak egy dedikált fényképbe került. Járt az ügyvédjénél is, megbízások és meghatalmazások tömkelegét írta alá. Miután a jogi dolgokkal végzett, Jimmel is megbeszélt egy találkozót, egy közeli étterembe. Sandra már teljesen ki volt merülve, így a nő jobbnak látta felhívni nővérét, Kristie-t, és rábízni a gyereket. Testvére megetette a kislányt, majd hazavitte Bonnie lakásába, és lefektette. Még mit sem sejtett húga terveiről, hiszen az énekesnő még nem tájékoztatta a családtagjait életének vadonatúj fordulatáról.
Kristie két évvel volt idősebb húgánál. Szerinte testvére kellőképpen elbaltázta az életét akkor, amikor hozzáment Peterhez és gyereket szült neki. Ő már elég régóta ismerte a férfit – sőt előbb ismerte, mint testvére – és soha nem is volt tőle elragadtatva. Igaz, hogy megpróbálta Bonnie-t lebeszélni erről az esküvőről, de húga – szokás szerint – nem hallgatott rá. Kristie egyetlen pozitívumot tudott megemlíteni, ha testvére házasságáról esett szó: a kislányt, Sandrát. Imádta unokahúgát, és mindent megtett azért, hogy a gyerek ne vegye észre édesapja eléggé szemet szúró jellembeli hiányosságait. Bonnie nővére még nem volt férjnél, és egyelőre nem is vágyott arra, hogy lekösse magát. Úgy gondolta, hogy huszonnyolc–harminc éves kora előtt nem érdemes házasságot kötni, és húga is – így utólag – belátta testvére igazát.
Külsőre ők ketten egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Talán az arcvonásaik igen, de felületes szemlélő soha nem jött volna rá, hogy egy testvérpár áll előtte. Kristie szőke volt, és zöld színű szeme feltűnően hasonlított édesanyjukéra.
Bonnie eredetileg sötétbarna haja és zöldes árnyalatú szeme eléggé elütött a család nőtagjaira jellemző világos színvilágtól. A lány – nem csak a külsejében – afféle „fekete bárány” volt, makacssága és hajthatatlansága már kicsi gyermekkorában megmutatkozott. Az ifjabbik lány azt sem tartotta szükségesnek, hogy minden lépéséről beszámoljon a családjának, így mindenkit meglepetésként ért a tény, hogy Bonnie fellép. Amikor viszont már az országhatáron belül híresnek számított, akkor a média figyelme a családra irányult, és ez már határozottan nem tetszett a szülőknek és Kristie–nek. Az énekesnő, – bár senki sem kérte tőle – ahogy módja volt rá, anyagilag is segítette szüleit. Peter persze nem lett volna elragadtatva ettől, ha egyáltalán tud róla. Mindig volt valamilyen láthatatlan ellentét a férj és Bonnie szülei között. Talán ez azért volt így, mert Peter szülei már nem éltek, egyetlen hozzátartozója a húga, Lisa volt. A nő utálta a bátyja feleségét, a kicsi Sandra pedig soha egy pillanatra sem érdekelte. Lisa fotómodell volt, rengeteg ismerőse volt a szakmájában, és úgy képzelte, hogy a bátyja majd az egyik barátnőjét veszi el feleségül, akit ő majd tud irányítani. Dühös volt, amikor a férfi úgy nősült meg, hogy ki sem kérte a véleményét. Féltékenyen figyelte, hogy a sógornője milyen boldog a testvérével, és ő volt az egyetlen, aki örült annak, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a bátyja házassága menthetetlen. Bár Peter továbbra is féltékenyen őrizte a feleségét, de egyre többször nem ment haza éjszakára, és a húga tudta, hogy ez a vég kezdete.
Amikor pedig sógornője elkezdett énekelni, és egyre nagyobb hírnévre tett szert, Lisa nagyon meglepődött. Titokban érdeklődött, és figyelemmel kísérte az énekesnő karrierjének alakulását, de soha nem gondolta, hogy Bonnie–ból egyszer egy ország kedvence lesz. Ez a modellnek egyáltalán nem tetszett, így még egy okkal több volt a tarsolyában ahhoz, hogy gyűlölje sógornőjét.
Kristie–nek tehát halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen gyökeres változtatásokra készül a húga. Amikor a gyerek elaludt, a szőke lány elővett egy könyvet, és elkezdett olvasni. Alig olvasott pár oldalt, amikor őt is elnyomta az álom.
*
Bonnie a megbeszélt időpontra odament az étterembe. Jim már az egyik asztalnál ülve várta. Amint a lány is leült, a menedzser rögtön elkezdte faggatni pártfogoltját:

             – Nos, kedvesem, hogy állnak az előkészületek?
             – Köszönöm Jim, már a dolgok nagy részét sikerült elintéznem. És te, mit intéztél?
             – Mit mondjak, nincs könnyű dolgom! Először is le kell mondanom a koncertjeidet, de most még időben vagyunk, és nem kell kötbért fizetnünk, mert még elég távoliak voltak az időpontok. Na, a lemezszerződéssel már egy kicsit más a helyzet. Az már elég gázos lesz – sóhajtotta gondterhelten a férfi.
            – Nem értem, hogy miért! Én is ugyanannál a lemezcégnél vagyok, mint az együttes. Nem szegek szerződést, csak egy kicsit módosítani kell a szövegen. Nem itt adják majd ki, hanem Amerikában, és nem én leszek a fő attrakció, hanem a Bermuda – értetlenkedett a lány.  
            – Igazad van. Akkor ezek szerint kapcsolatba kell lépnem a Bermuda menedzserével, Rick Bermennel. Azt hiszem, hogy vele nem fog kötözködni az LRK. Mindenbe bele fognak menni, ha a Bermuda atyaúristene kéri meg rá őket – lelkesedett Dexter.
            – Jól van, akkor ezt is megoldottuk. Itt van az új szerződésed, olvasd át, és ha egyetértesz, írd alá az összes példányt! – tette le az asztalra a kötegnyi papírt az énekesnő.
Jim elolvasta a szerződést, és mindent rendben talált benne. Azonnal aláírta, egy példányt megtartott magának, a többit visszaadta Bonnie–nak.
Az üzleti ügyek után Jim meghívta a lányt ebédre. Amikor befejezték az étkezést, elbúcsúztak egymástól, majd a lány felhívta a nővérét telefonon. Kristie megnyugtatta, hogy Sandrával minden rendben van, még alszik. Így az énekesnő elhatározta, hogy elmegy bevásárolni. Úgy gondolta, hogy a lányának és neki is szüksége lesz néhány új ruhadarabra.
A vásárlás kicsit hosszabbra sikerült, mint azt előzetesen gondolta, így már este hat óra is elmúlt, amikor kilépett a bevásárlóközpontból. Hazavitte a vásárolt holmikat, és gyorsan elment Roxanne–ért az állatorvoshoz.
Az orvos Agnes is régi ismerőse volt Bonnie–nak, így hát egy csöppet sem aggódott azon, hogy esetleg a szertelen dog a nyakán fog maradni. Még volt két betege, amikor a kutya gazdája megérkezett, de megkérte a lányt, hogy várjon egy kicsit, mert beszélni szeretne vele. Amikor befejezte a rendelést, megmosta a kezét, átöltözött, és elsétált egy darabon az énekesnővel:
            – Ne haragudj, mondanom kellett volna, nem a kutyával van baj! Teljesen magánjellegű a kérdésem. Hova utaztok? – célzott Bonnie feldúlt arcára az állatorvos.
            – Amerikába. Miért?
            – Mert lesz egy konferencia Svájcban, és a jövő héten utazom én is. Azt hittem, hogy valamilyen csoda folytán esetleg egy repülőgépen fogunk utazni, legalább nem unatkoznánk – válaszolt a doki.
            – Sajnálom, de mi magánrepülővel utazunk a végcélig, így cseppet sem valószínű, hogy összefutunk a gépen – mosolygott Bonnie. – Esetleg valami probléma a kutyával, amiről tudnom kéne?
            – Semmi. Egészséges, mint a makk. Kiállítottam a hatósági állatorvosi bizonyítványt, nem lehet semmiféle problémád vele. Meddig maradsz Amerikában?
            – Fogalmam sincs. Lehet, hogy csak pár hónap, de az is előfordulhat, hogy évekről beszélünk.
            – Akkor sok szerencsét, és jó utat! – mosolygott Agnes.
            – Köszönöm, neked is! – búcsúzott az énekesnő is.
Bonnie gyorsan hazaért a kutyával. Otthon a lányát már megfürdette a nővére, és meglepődve látta, hogy a szülei is a lakásban tartózkodnak. Louis és Mary Hagman nem szívesen ment át kisebbik lányukhoz, mert Peterrel ők sem szimpatizáltak. Bonnie adott néhány puszit Sandrának, azután lefektette aludni. Miután ezt megtette, bement a nappaliba, ahol családja többi tagja tartózkodott. Az énekesnő úgy gondolta, hogy jobb minél előbb túlesni ezen a beszélgetésen, elvégre egy héten belül hónapokra elutazik, és nem fog sűrűn találkozni sem a szüleivel, sem a nővérével. Mély levegőt vett, aztán beszélni kezdett:
            – Anya, apa, Kristie! Elég nagy változások következnek be a közeljövőben az életemben, és ez titeket is érint. Ne értsétek félre, nem jóváhagyást kérek, hanem tényeket fogok közölni.
            – Jaj, kislányom! Volt egyáltalán olyan eset az életedben, amikor jóváhagyást kértél? Mert én bizony nem emlékszem ilyesmire! – emlékeztette ifjabbik lányát Mary.
            – Én sem, de inkább folytatnám, anya – mosolygott az énekesnő. – A legelső hír az, hogy elválok Petertől.
            – Végre, megjött az eszed, gyermekem! – dörmögte Louis.
            – Nem hiszem, hogy a következő híremre ugyanez lesz a reakciód, apa! Meghívást kaptam a Bermuda nevű együttestől, hogy készítsek egy közös lemezt velük. A csapat amerikai, és a lemezt is ott fogjuk elkészíteni. Tehát: egy héten belül elutazom Sandrával és a kutyával Amerikába, előreláthatólag hónapokat, esetleg éveket fogunk ott tölteni.
            – Te tényleg meghibbantál! A lányodnak ősszel óvodába kell majd mennie! Különben is! Hol fogtok lakni? Miből fogtok megélni? Ki vigyáz majd rátok? – hadarta felháborodva egy szuszra, Bonnie anyja.
            – Csillapodj, anya! John Kenderson az együttes vezetője, az ő házában fogunk lakni, egy különálló háromszobás lakásban. Telefonálhattok, meg is látogathattok, és természetesen mi is meglátogatunk majd titeket. Azt erősen kétlem, hogy az éhenhalás réme fenyegetne, emiatt ne aggódj! John pedig majd vigyáz ránk, hiszen az ő házában fogunk lakni, tehát felelősséggel tartozik értünk. Ha egy kicsit is megnyugtat, akkor elmondanám, hogy nem akarok ott letelepedni, haza fogok jönni – ölelte meg a hír által letaglózott anyját az énekesnő.
           – Persze, a kutyádra majd jól vigyázhatunk hónapokon keresztül, ugye? – dohogott Kristie.
           – Figyelhetnél a közlendőmre, tesó! A kutya is jön velünk – emelte tekintetét a nővérére Bonnie.
           – Miért akarsz mindenkit rákényszeríteni, hogy elviselje ezt a baromi nagy jószágot, hugi? Inkább hálásnak kellene lenned, hogy ez a zenész a saját házában lát vendégül, ki tudja meddig! – folytatta Kristie.
            – Megbeszéltem Kendersonnal, és ő egy fél pillanatig sem problémázott rajta. Talán rekesszük be ezt a társalgást! Nem kell örülnötök a lehetőségemnek, csak el kell fogadnotok a döntésemet – vált türelmetlenné az énekesnő hangja.
            – Eddig sem tehettünk mást. De mi lesz Sandrával addig, ameddig te a stúdióban kornyikálsz? – vette át a szót a mindig gyakorlatias Louis.
            – A stúdió John birtokának a végében van. Egyébként Kenderson lányának nevelőnője szívesen látja Sandrát is.
            – És ennek a Johnnak a felesége mit szól ehhez az egészhez? – érdeklődött az első ijedtsége elmúltával Mary.
            – Úgy tudom, hogy nem él velük a kislány anyja. Egyébként John Kendersonról nem hallottam soha olyan pletykákat, hogy bármire és bárkitől is, engedélyt kért volna – nevetett fel az ifjabbik lány.
            – A zsák és a foltja – állapította meg Louis. – Ettől függetlenül úgy hiszem, nem lesz könnyű dolga veled!
            – Hangsúlyoznám, hogy dolgozni megyek. Az ember nem packázik rögvest a munkaadójával, ha van egy kis esze – csitította családtagjait a fiatal nő.
            – Mondtad, hogy váltok, mégis kíváncsi lennék, hogy drága Peterünk mit szól a fejleményekhez? – érdeklődött Kristie.
            – Mivel éppen rajtakaptam a szeretőjével, nem éreztem kötelességemnek, hogy közöljem vele a terveimet. A válás lebonyolításához pedig nem kellek személyesen. Az ügyvédem tudja a dolgát, elvégre azért fizetem – válaszolt kissé elmerengve Bonnie.
            – Szóval, akkor semmiféleképpen nem tudunk lebeszélni az utazásról, igaz? – kérdezte elszomorodva Mary.
            – Nem valószínű. Óriási szakmai lehetőséget kaptam, muszáj mennem – felelte némi sajnálkozással a hangjában a lány.
            – Kire ütöttél, te gyerek?! – sóhajtotta fejcsóválva Bonnie anyja.
            – Jó, ha már nélkülöznöm kell a testvéremet és az unokahúgomat ilyen hosszú ideig, akkor a hátralévő napokra ideköltözöm – közölte duzzogva Kristie.
            – Köszi a segítséget, tesó! – ölelte át nővérét az énekesnő.
            – Egy frászt akarok én segíteni! Le akarlak beszélni erről az egész ostobaságról! – háborgott a szőke lány még mindig.
            – Nem fog menni, de próbálkozz csak bátran! – mosolygott gúnyosan Bonnie.
A család lezárta a témát, többet nem beszéltek róla. Bonnie megmutatta szüleinek és nővérének, hogy miket vett az útra. Mary és Kristie elbűvölten nézte Sandra aranyos kis új ruháit. A szőke lány egymás után próbálta fel a húga újonnan vásárolt holmijait, és akaratlanul is az jutott eszébe, hogy hiába állítja testvére az ellenkezőjét, mégiscsak nagyon tetszeni akarhat annak a híres–hírhedt John Kendersonnak. Miután befejezték a ruhák átnézését, Louis és Mary elköszöntek lányaiktól, Bonnie és nővére pedig nyugovóra tértek.
*
Telt, múlt az idő, s egyre inkább közeledett az új zenekari tag, Bonnie Duvall érkezésének napja. John már mindent előkészítetett a nő és kislánya fogadására. Házvezetőnőjével kitakarítatta a háromszobás kis lakást, átnézte, hogy mi az, amire szükség lehet még, és azt azonnal pótolta. A három szobából egyet gyerekszobaként, egyet hálószobaként, a harmadikat pedig nappaliként rendeztette be. Mindenképpen azt szerette volna, ha Bonnie majd csak a munkára koncentrál, éppen ezért arra számított, hogy az étkezéseket közösen bonyolítják az ő nagy ebédlőjében. Nem akarta azonban már az első pillanatban kellemetlen helyzetbe hozni vendégét, ezért a hűtőszekrényt és az éléskamrát is teljesen feltöltette. Mivel Bonnie lánya – John információi szerint – szinte napra egyidős volt Stephanie–val, ezért a férfinak nem okozott gondot a kislány ruhatárát felszerelni, illetve a korának megfelelő játékokkal telerakni a citromsárga színben pompázó gyerekszobát.
A nappalit és annak berendezését a halvány almazöld szín uralta, de nem hiányoztak ebből a szobából a szórakoztató elektronikai cikkek sem. Hifi torony, televízió, videolejátszó, DVD, számítógép Internet csatlakozással. A bőr ülőgarnitúra – amely a helyiség közepén volt elhelyezve – viszont középkék színű volt, és így a szobának nagyon érdekes összhatást biztosított.
Bonnie hálószobájában egy franciaágy állt, három hatalmas – plafonig érő – beépített szekrény társaságában. A hálószoba egyszerű fehér színűre volt festve, a beépített tejüveges szekrények pedig kék dekor felülettel rendelkeztek. Ebben a szobában volt még elhelyezve egy éjjeliszekrény is, amely tetején egy kis olvasólámpa állt. Tartozott a lakáshoz még egy külön fürdőszoba is, amelynek kék márványborítása és hatalmas tükrös felületei voltak. Egy nagy sarokkád, egy zuhanyzófülke, és egy mosdó volt benne, szintén kék színben. A hajlékban volt még egy apró helyiség, kizárólag a mosógép részére, illetve a mosott ruháknak, egyben itt volt felállítva egy vasalóállvány is.
Egyszóval John mindenről gondoskodott. Azon még törte a fejét, hogy béreljen–e autót vendégének, de szinte azonnal elvetette a gondolatot, elvégre tudta, hogy ő bármikor bárhova elvinné a nőt, illetve akár kölcsön is adja neki az autóját, amennyiben Bonnie rendelkezik vezetői engedéllyel. Még pár apró átalakítás volt hátra az udvaron: Stephanie játékai mellé felállíttatott Sandrának is hintát és mászókát, és megnagyobbítatta a homokozót is. Bessy kifutóján is végeztek egy kis átalakítást: bekerült még egy kutyaház, illetve felszereltek egy tolóajtót is, amellyel tetszés szerint ketté lehetett választani, vagy össze lehetett nyitni a kutyák tartózkodási helyét.
A háztól nem messze volt John lovainak istállója is. A férfinak jelenleg hat hátaslova és két pónija volt. Szeretett és tudott is lovagolni, de az utóbbi időben kevés időt töltött ezzel a fajta sporttal. Kedvenc lova, a Fecske nevű sötétpej csődör volt. A férfi szeretett vágtázni a hatalmas mén hátán, a ló pedig élvezte a közös száguldást. Megvolt köztük az összhang, és ez mindkét fél számára még élvezetesebbé tette az együtt eltöltött időt. Az énekes már megvette kislányának a jövendő hátaslovát – a barna–fehér tarka póni kancát – de még nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy a lányát nyeregbe ültesse. Mivel a póninak állandóan kócos volt a sörénye, a Borzas nevet kapta gazdájától. A másik pónit – a fekete csődört, Blacket – Stephanie ajándékba kapta a zenekar tagjaitól az első születésnapjára.

Az énekes legnagyobb örömére megérkeztek hozzá látogatóba Erika és Eric Fraser, Richie szülei. Nagyon erősen kötődött barátja szüleihez, mert gyermekkorában szinte állandóan Fraseréknél volt, főleg azután, hogy szülei tízéves korában, egy autóbalesetben életüket vesztették. Az árván maradt fiút anyai nagynénje, Elisabeth Donaldson vette magához, és nevelte fel. John imádta a nénikéjét – Betty nénit – de nagyon nagy szeretettel viseltetett Fraserék iránt is. A fiúk rengeteget voltak együtt, testvérekként szerették egymást, és ez felnőtt korukban sem változott, egy jottányit sem. Érthető módon nem okozott köztük problémát az sem, amit Richie egész életében bánni fog, és amiről azt hitte, hogy szétveri a barátságukat: szerelmi kapcsolata John feleségével, Dorothyval.
Az asszonynak egyetlen célja volt Johnnal: elvetetni magát feleségül, ami által – házassági szerződés hiányában – igen vagyonossá is vált. Amint a célját elérte, a nő többé nem fogta vissza magát: mindenkivel kikezdett, aki az útjába került. Az énekes csak addig tartotta kordában a felesége ezen hajlamait, amíg az meg nem szülte Stephanie–t. Utána nem törődött többet vele, mert rájött, hogy az asszony nem érdemli meg.
Richie azon az emlékezetes éjszakán szinte az eszméletvesztésig részeg volt, és semmire sem emlékezett, csak arra, amikor reggel Dorothy mellett meztelenül felébredt. Nem mert barátja szemébe nézni, de pár hét múlva John megmutatta a postán érkezett fényképsorozatot arról a bizonyos éjszakáról, és a gitáros kénytelen volt beismerni az általa elkövetett hibát.
Az énekes gondolataiban visszatért Erika és Eric Fraserre, és mint mindig, most is nagy örömmel fogadta őket. Richie szülei mindig úgy viselkedtek, mintha John is az ő fiuk lenne, és a kicsi Stephanie–t unokájukként kezelték. Most is csokit és játékokat hoztak ajándékba a kislánynak, és ebédig csak vele játszottak. Amikor a kicsit lefektette Kathy Donovan, ők leültek beszélgetni a nappaliba Johnnal:
            – Hallottuk Richie–től, hogy új koncepción töröd a fejed. Ennek az lesz a vége megint, hogy nem látunk titeket hónapokig? Előbb stúdió, azután turné? És amikor visszajöttök, megint ki lesztek csavarva, és olyan ingerültek lesztek, hogy szólni sem lehet majd hozzátok? Szokás szerint így lesz, ugye? – tette fel kérdéseit háborogva Richie anyja.
            – Erika, te már megint engem hibáztatsz mindenért? A fiatoknak is van beleszólása az együttes dolgaiba, és mit ne mondjak, ő nagyon lelkes volt. Szereti a munkáját, egyébként én is így vagyok ezzel.
            – Ne félj, Johnny, nem felejtjük el, hogy már nagykorúak vagytok egy ideje! De nagyon aggódunk mindkettőtökért. Ezzel az életstílussal soha nem lesz családotok. Se neked, se Richie–nek. Pedig én már nagyon szeretnék további unokákat, nem csak Stephanie–t! – felelt panaszkodva az idősödő nő.
            – Gondoltam Erika, hogy megint a szokásossal jössz. Látod, én már megnősültem. És mit érek vele? Azt sem tudom, hogy hol van most a feleségem! Persze, ha őszinte akarok lenni, nem is érdekel – hangzott a válasz némi éllel.
            – Nagyon keserű vagy megint fiam. Összerúgtad a port azzal a helyes kis modellel? – tudakolta Eric.
            – Látod, ez a baj. Hirtelen nekem is gondolkodnom kell, hogy mi is a neve annak a „helyes kis modellnek”. A nőket csak a pénzünk érdekli, vagy pedig reklámfogás az egész kapcsolat. Igazad van Erika, ez aggasztó – fordult utolsó mondatával ismét fogadott anyja felé a szőke férfi.
            – Csak nyugi, Johnny! – szólt közbe Eric. – Pótanyád nem akart megint ezzel nyaggatni. Így van, asszony?
            – Igen, szívem. Bocsáss meg nekem fiam! Azt viszont még mindig nem tudom elhinni, hogy megbocsátottad annak a lükének, hogy kikezdett Dorothyval!
            – Azt hittem, hogy ez már régen nem téma, Erika. A feleségemtől semmi jóra nem számíthatok a jövőben sem, Richie–nek pedig csak azt róhatom fel, hogy hagyta magát kihasználni, holott tudta, hogy milyen nőt vettem el. Ráadásul a nejem kezdett ki vele, miután leitatta. A fiatok akkor is inkább a testvérem, mint a barátom, és jelenleg nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan esemény, amiért Richie–vel végleg összerúgnám a port. Dorothy pedig nem érdemel ennyi szót. Én már régen kihevertem, ti se filozofáljatok rajta többet! – felelte szívből mosolyogva az énekes.
            – Rendben, ahogy akarod. Ugye nem bánnád, ha egy kicsit lepihennénk? – érdeklődött Eric.
            – Menjetek csak! A vendégszoba a rendelkezésetekre áll, mint mindig – hangzott a válasz.
Fraserék visszavonultak, John pedig gondolt egyet, motorra ült, és benézett a Black Boxba. Ott találta Richie–t, és az együttes többi tagját is. A gitáros mosolyogva nézte barátját:
            – Láttam, hogy anyámék elmentek hozzád. Ezek szerint a heti betevő inkvizíciót ismételten túlélted?
            – Jellemző, nyilván a kapuból fordultál vissza, amikor megláttad az autójukat. Egyébként tudod nagyon jól, hogy imádom őket. Az inkvizítort és a főpapját ismét az érdekelte, hogy „Vajon miért is nem nősül még Richie fiunk? John testvérünk alkalmatlansága a családalapításra. A két munkamániás idióta.” Nem hinném, hogy én lennék a legalkalmasabb rá, hogy megválaszoljam szerető pótszüleim e témakörökkel kapcsolatos feltevéseit – felelte fejcsóválva a szőke férfi.
A többiek mosolyogva hallgatták a beszélgetést. Mindannyian ismerték Richie szüleinek ezt a vesszőparipáját, és kárörvendően gondoltak a Johnt ért megpróbáltatásokra.
A Bermuda munkatársai közé bejutni nem volt könnyű, és nagyon alapos szakmai tudást követeltek meg mindenkitől. Ám aki egyszer bekerült, az hamarosan úgy érezte, hogy egy nagycsalád tagja lett. Az együttes tagjai mentesek voltak mindenféle sztárallűrtől, és remekül együtt tudtak dolgozni a stábbal. A Bermuda Menedzsmenttől nagy általánosságban a hölgyek csak családalapítás okán távoztak, a férfiak pedig csak nyugdíjazáskor. Mivel a menedzsment még csak tíz éve állt össze, még nem volt rá példa, hogy valakitől az idős kora miatt kellett volna elbúcsúzni. A stáb történetében ugyan voltak felmondások, de azoknak mindig alapos oka volt. Az eltávolítás hátterében mindig a nem megfelelő szakmai tudás húzódott meg, így hát John és társai mindig olyanokkal dolgoztak együtt, akik szakmájukban a legjobbak voltak, és képesek voltak tudásuk legjavát nyújtani.
*
Már csak egy nap volt hátra az elutazásig. Bonnie minden nappal egyre izgatottabban várta az indulás napját. Sandrának el kellett magyaráznia, hogy ők ketten most elutaznak, de sem a papa, sem a mama, sem az apa, sem a nénike nem tart velük. A kislány nem igazán fogta fel ennek jelentőségét, hiszen még nagyon kicsi volt.
Bonnie elhatározta, hogy csinál egy búcsúbulit a barátainak. Rendelt hidegtálakat, vett innivalót, és összecsődítette a barátait.
Janet nem igazán tudott napirendre térni a fölött, hogy barátnője a világhírű – és szerinte őrjítően szexi – John Kenderson vendége lesz egy jó ideig. Állandóan azzal nyüstölte barátnőjét, hogy jegyezze fel az énekes minden szavát, és mozdulatát.
A másik barátnő, Irina csak egy kutyás ismerőse volt Bonnie-nak, de az utóbbi időben sokat beszélgettek, és jól megértették egymást.
Janet és Irina két teljesen ellentétes személyiség volt. Ameddig Janetnek életbevágóan fontosak voltak a külsőségek, addig Irina szinte hanyagnak tűnt. Janet már húsz éve – az óvoda kiscsoportja óta – mondhatta a barátnőjének Bonnie-t. Ezzel ellentétben Irina egy vadonatúj ismeretségnek számított a háta mögött eddig eltelt fél évvel. Janet hajszolta a kapcsolatokat, és erőnek erejével akarta megtalálni az igazit olyan viszonyokban, ahol ő maga nem is érzett vonzalmat a másik fél irányába.
Irina ebből a szempontból is az ellentéte volt Jennek: életének eddigi egyetlen komoly kapcsolata éppen véget ért, amelybe a huszonhat éves nő szó szerint belebetegedett. Antidepresszánsokat szedett, és Bonnie már nem egyszer figyelmeztette az ezekben a gyógyszerekben rejlő cseppet sem képzelt veszélyekre.
Most azonban mindketten nagyszerűen érezték magukat, ennek ellenére Bonnie észrevette, hogy Irina gyorsan lenyel egy tablettát.
            – Ugye csak felet vettél be? – kérdezte Bonnie.
            – Nem, egészet. 3x1 az adagom, mondtam már! – válaszolt mentegetőzve a nő.
A többiek – még két házaspár volt jelen – azt szerették volna tudni, hogy Bonnie–nak honnan volt bátorsága beleugrani egy ilyen nem mindennapi kalandba.
Az énekesnő nem igazán akarta kiteregetni a családi szennyest, így hát nem említette meg, hogy elválik Petertől. Úgy gondolta, hogy ez magánügy, és nem tartozik senki másra. Janetet is megkérte rá, hogy ne említse, hiszen legjobb barátnője Jim Dexterrel együtt értesült erről a tényről.
Az énekesnő, hogy elvegye a kérdés élét, hosszas fejtegetésbe kezdett a szakmai lehetőségről, és igen tehetségesen nagyjából negyed órán keresztül mellébeszélt. A kíváncsiskodók – akik mellesleg Peter barátai voltak inkább, mint a lányé – pedig nem vették észre, hogy gyakorlatilag új információt nem kaptak. Érdekes módon magát a férjet senki sem hiányolta az összejövetelről – még a saját barátai sem.
Nem telt bele sok idő, már csak a „kemény mag” maradt ott az összejövetelen, és nem sokkal később befutott Kristie is. Sokáig beszélgettek még, majd a vendégek távozása után a testvérpár kimerülten zuhant az ágyba.
Reggel Bonnie beszélgetés zajára ébredt. Sandra beszélgetett a nagymamájával kint a konyhában, Louis televíziót nézett, Kristie pedig éppen zuhanyozott. A lány kiment a konyhába, lerogyott az asztal melletti székre, majd szomjasan felhajtott egy pohár frissen facsart narancslevet. Kiimádkozta nővérét a fürdőszobából, aztán ő is lezuhanyozott. Felöltözött, s levitte a kutyát sétálni. Séta közben villant az eszébe, hogy elérkezett a nagy nap, ma fog elutazni. Most először, amióta elhatározta magát, jeges rémület lett úrrá rajta. Ránézett az órájára, és döbbenten látta, hogy csak reggel hét óra van, úgyhogy rengeteg ideje van még az indulásig. Felment a kutyával, és megitta a szokásos reggeli tejeskávéját. Roxanne már nem kapott enni, hogy nehogy problémája legyen az utazás során. Sandra édesen csevegett a nagyszüleivel, már amennyit meg lehetett érteni a gyerek közlendőjéből.
Bonnie nagyon álmosnak érezte még magát, ezért úgy döntött, hogy megint a zuhany alá áll. Szinte hideg vizet folyatott a testére, mert úgy gondolta, hogy tényleg itt lenne az ideje, hogy magához térjen végre. Megmosta félhosszú vörös haját is, amelyet előző nap a buli előtt festett be, így hát a szárításon kívül egyéb tennivalója nem akadt vele. Amikor kilépett a zuhany alól, ismét belenézett a tükörbe, és végre elégedett volt azzal, amit látott. A szeme alatti karikák eltűntek, tekintete élénken ragyogott. Bőre hibátlan volt, nem kiáltozott festék után. Mikor a hajszárítást befejezte, körülrajzolta szemét fekete ceruzájával, a szempillákat szintén feketével kihangsúlyozta, majd aranyos csillogású – a szájánál csak két árnyalattal sötétebb – rúzst kent az ajkaira. Felvette az előzetesen kivasalt, külön az utazásra vásárolt almazöld pántos ruháját, és belebújt kényelmes fehér vászoncipőjébe. Kiment a fürdőszobából, az előszobában pedig egyenesen beleütközött a nővérébe. Kristie tetetett felháborodással támadt a húgára:
            – Csak azt nem tudom, hogy te egyáltalán minek kensz magadra festéket! Nem is látszik, hogy kisminkelted magadat!
            – Ne dühöngj, tesó! Én is csak azóta tudom, hogy hogyan kell sminkelni, amióta fellépek. Majd neked is megmutatom, ígérem! – próbálta csitítgatni a testvérét Bonnie.
            – Mikor? Évek múlva, amikor visszajössz? Egyáltalán visszajössz? – hangzott vádaskodva a soron következő kérdés.
            – Kristie, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat! Muszáj mennem! – felelte szinte rimánkodva az énekesnő.
            – Nagy próbatétel lehet, tényleg! Elmenni Amerikába, egy fedél alatt lakni a világ egyik legjobb pasijával, és végül, de nem utolsó sorban betegre keresni magad! Tényleg, de nagyon sajnállak! – dohogott tovább az idősebb testvér.
            – Nem vitatkozom veled, Kristie! Akár hiszed, akár nem, nehezemre esik elmenni. Aggódom apáért, anyáért, és érted is! Szeretlek titeket! – lábadt könnybe a lány zöldesbarna szeme.
            – Bocsi hugi! Mielőtt még itt jajveszékelve elkezdenénk zokogni, tényleg el kéne kezdenem gondolkodni, és lehetőleg nem hülyeségeket beszélni. Amint tudlak, úgyis meglátogatlak titeket – kapott észbe az idősebb nővér.
            – Ezt akartam hallani! Anyáékat se felejtsd itthon! – hallatszott a lelkes válasz.
            – Oké, tesó és bocs a kirohanásért! – mentegetőzött a szőke lány.
            – Fátylat rá! Tudom, hogy csak azért beszéltél így, mert eszedet vette a féltékenység! – nevetett immár Bonnie.
            – Biztos lehetsz benne! – mosolyodott el végre az idősebb testvér is.
            – Ciánt innék rá, hogy már megint veszekedtetek, jó szokásotokhoz híven – jelent meg a szoba ajtajában Louis.
            – Tényleg nem is ők lennének, ha nem ölnék még most is egymást – csatlakozott férje véleményéhez Mary is.
            – Lassan indulni kellene kislányom. A jószágot még be kell imádkozni a szállítóketrecébe, és az nem lesz egy egyszerű mutatvány! – indítványozta Louis.
Bonnie apja segítségével lehordta a csomagokat a család Ford Sierra típusú autójába. Ezen idő alatt Mary és Kristie Sandrával kínlódott, mert a kislány mindenképpen aludni akart, és nem öltözködni. Amikor végre az összes csomag a helyére került a tetőcsomagtartón – természetesen a hatalmas dog csak a kombi autó hátuljában fért el, ezért kellett a csomagokat inkább az autó tetejére rakni – előkerült pár elég szemtelen újságíró. Mivel Bonnie csak a közeli barátainak említette a kapott lehetőséget, fogalma sem volt arról, hogy a firkászok miként szagolták ki, hogy elutazik. Nem volt könnyű, de a lehető leggyorsabban lerázta az újságírókat pár semmitmondó információval, inkább azt füllentette a firkászoknak, hogy üdülni megy, eszébe sem jutott megemlíteni a tengerentúli ajánlatot.
Még egy kellemetlen incidens késleltette az indulást, Peter személyében. A férj a sárga földig leitta magát, olyan részeg volt, hogy alig bírt megállni a lábán. A húga, Lisa támogatta, amire főként fizikailag volt szüksége. Bonnie a dühén felülkerekedve  megkérte a sógornőjét, hogy lehetőleg ne tegye ki a bátyját annak, hogy az újságírók ilyen állapotban meglássák. Ismerte már annyira Lisát, hogy tudta: nagyon tart attól, hogy botrányba keveredik, mert félti a karrierjét. Tudta jól, hogy ez az egyetlen hatásos fegyver arra, hogy a modell ellenvetés nélkül, azonnal teljesítse a kérését. Olyan hamar eltűnt a bátyjával együtt, hogy Sandra már nem is látta az apját, pedig egy perc múlva már ő is leért nagynénje és nagyanyja társaságában.
Az énekesnő megkönnyebbülten sóhajtott fel, beparancsolta a hancúrozó kutyát az autó hátuljába, a lánykát beültette a biztonsági gyerekülésbe. Mindent végiggondolt és a csomagokat is ellenőrizte, így hamarosan tényleg útnak tudtak indulni. Félóra múlva, zökkenőmentes út után, kiszálltak az autóból a repülőtér bejáratánál. Miután mindenki kiszállt az autóból, Bonnie kiengedte Roxanne-t, és szájkosarat csatolt a fejére. Bent az információnál közölték vele, hogy a magángép már megérkezett, éppen átvizsgálják, így a jelzett időponthoz képest fél óra késéssel indul. Bonnie ennek nagyon örült, mert még megmozgathatta az állatot, mielőtt begyömöszölte volna a ketrecébe.
Sandra a nagyszüleivel a repülők indulását figyelte. Kristie pedig – bármennyire is nem kedvelte a kutyát – Roxanne–t nyugtatgatta. A szőke lány többször közölte már a húgával, hogy ennyire buta kutyát, mint a dog, még életében nem látott. Amikor néha velük tartott sétaidőben, mindig megjegyezte, hogy ezzel a kutyával olyan érzés közlekedni, mintha egy vándorcirkusszal kelt volna útra. A lány soha nem reagált nővére kifakadásaira, mert tudta, hogy a fiatal dog nagyjából egy év múlva, úgy két éves korában fogja a komolyodás jeleit mutatni. Egy ilyen hatalmas termetű jószágnál a testi fejlődés nincs igazán szinkronban a lelkivel, és Bonnie tudta, hogy a kutyája most még csak egy nagyra nőtt kölyök.
Az énekesnő először levette az állatról a szájkosarat, kinyitotta a ketrec ajtaját, és a nővére kezébe nyomta a pórázt. Megkerülte a ketrecet, és hívni kezdte a kutyát. Roxanne meghazudtolva Kristie róla kialakult véleményét, minden probléma nélkül, azonnal bement a helyére. Ameddig Kristie hátulról rácsukta a ketrec ajtaját, addig a húga simogatta a hatalmas fekete fejet. Bonnie ameddig lehetett elkísérte a kutyát, és még azt is látta, amikor a szállítóketrec eltűnt a gép csomagterében. Forrón remélte, hogy a tíz–tizenkét órás magányosan töltött repülőút nem hagy mély nyomokat a kutyában, és nem okoz semmiféle problémát.
Ameddig nővérével együtt a kutyával voltak elfoglalva – ígéretéhez híven – megérkezett Jim is, Janet társaságában. A menedzser szívélyesen üdvözölte az énekesnő szüleit és testvérét. A kis Sandrának adott egy puszit, Bonnie–nak pedig a kezét szorongatta zavarában. Janet közben elmondta, hogy amikor Jim megérkezett hozzá, eléggé furcsán nézett ki. Az inge félre volt gombolva, és a fülén ott virított a borotválkozás után ott maradt hab. Miután ezeket az apró bizonyítékait a kapkodásnak kérésére a menedzser eltüntette, végre elindultak, de rögtön a parkolóban inkább átültek Janet autójába, mert Jim Opeljének szinte porzott a benzintartálya. Az énekesnő mosolyogva nézte menedzserét, aztán adott neki egy puszit. Janettől is hasonlóképpen búcsúzott, majd családtagjai kerültek sorra. Louis erősen tartotta a karjában a kislányt, és amikor már negyedszer búcsúzott el lányától és az unokájától, adta át Bonnie–nak a gyereket. Mary természetesen – mint ilyen esetekben mindig – megpróbálta könnyeit elrejteni, de ez nem igazán sikerült neki.
Kristie fejcsóválva nyugtatgatta anyját, és arra biztatta testvérét, hogy minél előbb tűnjön el a szemük elől, mielőtt még anyjuk igazából rázendít, mert akkor senki sem ússza meg bőgés nélkül a búcsút. Bonnie tehát karjában a lányával búcsút intett családja tagjainak, majd megkereste a helyet, ahol majd megkezdheti a beszállást.
Kellemesen meglepődött az énekesnő, hogy a magángép utasaként mennyire másként kezdődik az utazása, mint amikor menetrendszerinti járatokon repült.  Az utaskísérő felvezette a gépre, s mindent megmutatott neki. A repülő utasterében minden kényelem biztosítva volt a hosszú utazásokhoz. Bonnie meglepetten vette észre, hogy kutyája szállítóketrece sem a csomagtérben, hanem velük együtt van elhelyezve. Az utaskísérő barátságosan közölte vele, hogy a dognak csak a fel– és a leszállást kell a ketrecben elviselnie, egyébként szabadon mozoghat az utastérben.
A gép pilótája még várt néhány percet, aztán beindította a gép motorját, majd nemsokára lendületet vett, és kecsesen felemelkedett a levegőbe. Bonnie nem először utazott repülőgépen, így nem érte meglepetés, viszont a kislánya rettenetesen élvezte az indulás pillanatait. Még a lányka elnézelődött egy kicsit, utána az utaskísérők felszolgálták az ételt. Miután Sandra az evést befejezte, hamarosan elnyomta az álom. Édesanyja elővett a kézipoggyászából egy könyvet, és elkezdett olvasni. Nem telt bele azonban sok idő, az izgalom, a késői fekvés és a korai kelés megtette a magáét, így Bonnie is elaludt.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése