Szóval gazdához kerültem. Nem
kertbe, hanem lakásba. Volt már Nagyfőnököm, Kisgazdim, meg Gazdim. Ismertem
már Mamit, Papit, Tesót. Ez volt a falkám. Mami, Papi és Tesó nem velünk
lakott, de szinte naponta találkoztunk.
A Nagyfőnök meg a Gazdi valami
munkahely nevezetű helyen töltötték az idejüket, a Kisgazdit is elvitték valami
óvoda nevű épületbe. Így egyedül maradtam. Ráadásul – szinte hihetetlen! –
becsukták az ajtót, és csak a konyhában, meg az előszobában lehettem! Miután kipihentem magamat, úgy gondoltam, hogy valamivel meg kell lepnem a Gazdit! Meg hiányzott is a simogatós keze és hangja. Először sírtam. Halkan, majd egyre hangosabban. Gondolom, ha a kétlábúak elmennek a lakásból, és nem vagyok velük, akkor megsüketülnek. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy senki nem jött vissza keserves vonyításomat hallva!
Mivel sikertelen volt falkám hívogatása, úgy döntöttem, hogy inkább elfoglalom valamivel magamat, elvégre mégsem sírhatok estig! Mégiscsak német juhász vagyok, vagy mi a szösz?! Meg az alomban is én voltam a főnök; én találtam meg a kerítésen a lyukat, én fedeztem fel a kertet, meggyűrtem a vöröscirmost, nem szokásom vinnyogni! Gazdi egyébként is itt hagyott nekem egy csomó játékot: csont, műcsont, fogtisztító-erősítő kötél. Jó, de ezek már olyan uncsik! Nézzük csak meg közelebbről, hogy mivel lehet még játszani!?
Mit tagadjuk, 12 hetesen még nem vagyok egy óriás! Így a magasságomnak megfelelő játékszereket kell találnom! Nézzük hát!
A konyhában vannak a székek. Beleharapok a lábukba, és el sem húzzák! Jé! Ezeknek nem fáj! Akkor játszhatok kedvemre, nem fognak rám szólni! Játékhoz természetesen mindig a fogamat használom, és a testvéreimnél mindig be is vált: egy keményebb marcang, és a testvérem rögtön tudta, hogy hol a helye a rangsorban! Eltaláltátok! Mindenképpen valahol alattam! Persze anya ilyenkor néha odajött és úgy megrázta a grabancomat, hogy könnybe lábadt a szemem, de azért látszott, hogy büszke rám!
Na a székek ilyen fakír-jellegű lények lehetnek, mert nem húzkodják akkor sem a lábaikat, amikor azok már széthasadoztak a tejfogaim között! De figyu! Ez ízre sem rossz! Meg masszírozza az ínyemet is! Tök jó játék!
Juj! Ez most a büntetés? Az egyik szék megpróbálta rámvetni magát! Most meg tök passzívan heverészik a földön! Na, egy tuti: inába szállt a bátorsága, most úgy tesz, mint aki nem is akart bántani!
Zörög az ajtó! És ki is nyílik! Mami! Kisgazdi! Végre!
Viháncolok, nyüszítek, ugrálok örömömben. Mindketten megsimogatnak, Mami bemegy a konyhába. Figyelem őt. A tágabb falkám tagjaként nem igazán van rám hangolódva, így nem látszik örvendezni a megcsócsált szék láttán. Talpra akarja állítani, de az szép nagy dördüléssel elvágódik. Jaj, ne játszd már meg a nyomorékot, te szék! Nem haraptam akkorát, hogy ne tudj megállni a lábadon! Jó, kicsit recésebb, meg rövidebb lett a lábad, de azért van! Szimuláns! Most a Mami a széket sajnálja, rám meg dühös! Grrrr! Ne tudd meg, mit kapsz ezért, ha egyedül leszünk megint!
Hamarosan a Gazdi is megérkezett, és hiába olyan empatikus, azért mégis csak emberből van: ő sem örült a győzelmemnek! Sőt! Megint azt a szót használta, hogy PFUJJ! A szék meg teljesen megdicsőült! Jött Papi, simogatta, kenegette, pátyolgatta a széket.
Mondom, hogy szimuláns! A Papi hiába csavarta ki durván a lábát, megkenegette valami szörnyen büdös trutyival, most meg áll a négy lábán! Mert az új is ugyanolyan hosszú lett, mint a régiek! Lehet, hogy ez a Papi varázsló?
Hetek teltek el, és minden nap
megszidtak, mert nekik semmi sem jó! Gondolkodtam rajta, hogy akkor inkább
kóbor eb leszek, ha ennyire félreismerem őket, és képtelen vagyok a kedvükben
járni! De amikor lent elindultam, a Gazdi mindig visszahívott, és olyankor
mindig megsimogatott. Ugye így nektek sem lenne kedvetek megszökni? Maradtam
hát.
Reggel szaladgálás és evés után
elpilledtem. A Gazdi megkért rá, hogy viselkedjek jól. Éppen félálomban voltam,
így csak lebbentettem kettőt a farkammal, és már durmoltam is. Ők meg megint
jól egyedül hagytak!Amikor felébredtem rögtön eszembe jutott a szék, és az, hogy büntetést érdemel. Amint elhaladtam a hűtő mellett, annak a füle is igen ingerlően nyúlt ki felém, így elkezdtem azzal játszani. És ismét győzött az acélos agyarú nagykutya! Az ajtó kinyílt. Bár csuda hideg volt, az orrom mégis ENNIVALÓ szagát jelezte. Huhh! Kezdek megint éhes lenni! Pont jókor jött ez a játék! Kikapartam a hűtő fiókját – nagy meló volt, hidegebb volt ott, mint az orrom hegyén! – aztán megtaláltam a bezacsizott kaját is. Keményebb is volt, meg hidegebb is, mint amit a Gazdi ad, de azért hasonlított! A hat csomagból ötöt megettem már, amikor éreztem, hogy a többi már nem megy le a torkomon. Elvonultam hát a párnámra, és már szunyáltam is!
Akkor ébredtem, amikor jött a Gazdi. Odajött a párnámhoz és megsimizett. Én hálásan nyöszörögtem, csóváltam a farkamat, és folyamatosan a keze alá dugdostam a fejemet. Aztán kiment a konyhába. Ugyan a hűtő ajtaja becsukódott, így rögtön nem szúrt szemet a változás, de a konyhában ott volt egy csomag kajám, amit már képtelen voltam megenni, illetve a kirángatott, üres fiók.
Úgy csattant a hangja, mint az ostor. Behúztam a farkamat, és megadóan mentem. A rágcsálós dolgokkal kapcsolatban már rájöttem, hogy nem örül, ha elfoglalom magamat, amikor egyedül vagyok. Most is megfogta a grabancomat, és megrázta. Miért csinálja ezt? Azért mert odamentem? Vagy most mi baja van?
Visszarakta a fiókot a helyére, engem meg pórázra vett és elvitt az állatorvoshoz.
Mégis miből gondolja, hogy ez elevenségemre és a találékonyságomra a doki tud adni valami gyógyszert?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése