Na, ezt nem gondoltam volna! Az első nap még kutyuli-mutyuli, és innentől meg a feketeleves. Csoda, hogy nem lettem kóbor eb. Először jött a nyakörv, meg a póráz. Nem kis meccs volt, de ez a Gazdi mocskos rafinált! Úgy csinál, mint aki csak simiz, aztán már nyakadon is a nyakörv. Le akartam szedni, de mindig elterelte a figyelmemet. A vakarózással meg nem jutottam semmire. Segítség! Nem jön le! Odanőtt, vagy most mi van? Már éppen a megbocsátás határán voltam, amikor pórázt csatolt a nyakörvemre. Ez a cucc rosszabb, mint a kerítés. Nem látom, de mégsem tudok elszaladni. Lehet, hogy nem is kutyanevelő segédeszköz, hanem inkább egy gonosz varázslat? Leültem gondolkodni. Aztán megérett az elhatározás, és pisiltem egyet.
Fura egy kétlábú ez a Gazdi. Tegnap még semmi baja nem volt ezzel, most meg valami PFUJ nevű dolgot emleget! És milyen hangnemben! Állatvédőt, de azonnalra kérem! Felemel és levisz az utcára. Mondhatni rögvest kitágult a látóköröm. Akkora füves területre vitt, hogy nem láttam a végét. Amikor letett, meglepetésemben megint pisiltem egyet. És hát most már mindenki láthatja, a Gazdi tuti, hogy nem normális! Mert most meg dicsérget és simogat. A lakásban meg PFUJJOG. Mondom én, hogy totál flúgos. Nem is Gazdinak kéne hívni, hanem ZIZINEK. HAHÓ! Segítséget neki, gyorsan!
Lehet, hogy elhamarkodtam? Hozott egy labdát, és játszik velem. Most viszont tök normálisnak tűnik. Nekem meg nagyon tetszik, amit csinálunk. Ráadásul ahányszor a labdával a számban jövök, simizés és OKOS KUTYÁZÁS a vége.
Hopp! Egy felnőtt fajtárs! Azt hiszem – bár nagyon nem szokásom! – össze kell húznom magam. Huh! Ez hatszor nagyobb, mint az apám! Megszeppenve nézelődök, és döbbenten veszem észre, hogy ez meg mit csinál? Ahelyett, hogy megvédene, MEGSIMIZI a másik kutyát? HALIHÓ! Most ki is a te kutyád? Én, vagy ez a jöttment lakli? Ha már a Gazdi ilyen rettenetesen jóban van ezzel az óriással, akkor nekem is tennem kell valamit, hogy nehogy kicseréljen vele. Anya azt mondta, hogy legyek mindig bátor, de ekkora túlerővel szemben nem biztos, hogy a támadás a legjobb taktika. Szégyen ide, szégyen oda, megpróbálom orron nyalni ezt a faj- és sorstársat. Sosem árt, ha a kutyának ilyen erős és hatalmas barátai vannak. Kicsi a bors, de vannak barátai, vagy valami hasonló. Nna! Ez is megvolt, és még csak rendre sem utasítottak. A lakli jóindulatúan és elnézően viselte a nyalakodást, a Gazdi meg kifejezetten örült neki. Úgy látom, itt ez a módi, nem pedig az a viselkedés, amit az alomban előadtam. Jó, persze, tudom. De akkor is! Falkaállat vagyok, vagy mi a szösz? Úgyhogy igenis muszáj volt nekem az alfának lenni! A tesók és unokatesók egyaránt megismerkedtek a fogaimmal, ha nem mutogatták rögtön a nyakukat, hasukat, amikor a közelükbe mentem. Bezzeg a vörös kandúr, az nem hódolt be. Ugyan elmagyaráztam neki a miheztartást, de inkább pofozkodott, mintsem elismerte volna, tényleg én vagyok a falkavezér. Persze anya nem szólt közbe, hagyta, hogy megpróbáljam. Az első összecsapáskor határozottan büszkeséget láttam csillogni a szemében, miközben a sebes orromat nyalogatta. Igen, elismerem! Ronda nagy pofonok voltak! De a kandúr is megkapta a magáét, csupa nyál lett… Utálta is rendesen!
Merengésem közben a Gazdi felemelt, és felvitt a lakásba, ahol megint enni kaptam. Utána pihentem egy kevéskét, de még igazán ki sem nyílt a csipám, Gazdi már rögtön felvett a karjába és le sem rakott, csak a nagy füves térnél, ahol azonnal nekiálltam pisilni. Megsimizett, és nagyon meg is dicsért! HALIHÓ! Fény dereng az éjszakában! Ez azt szeretné, ha nem a lakásban, hanem a téren végezném el a dolgomat! Ugye, hogy ugye? Nem hiába mondják a fajtámról, hogy a kutyák királya! Olyan éles az én eszem is, mint a borotva! Akkor összegezzük a dolgokat: ha én nem a lakásban „megyek ki”, akkor a Gazdi boldog, és csak a dicsérő hangját hallom. Ebben az esetben a napom nagy részét lent töltöm a téren, ami szuper dolog, mert itt játszom, ismerkedem és vele meg a Kisgazdival szaladgálok. Ha a lakásban „baleset” történik, Gazdi nem boldog és mellé erőteljesen PFUJJOG is. Nem szeretem, ha orrol rám, ráadásul olyan hangsúllyal mondja azt a PFUJ-t, hogy az még anyám nyakrázásánál is sokkal rosszabb!
Ez a szobatisztaság dolog – úgy tűnik – elég sarkalatos kérdéskör a kétlábúaknál. Tudom, nem szép dolog, de nektek bevallom: kihallgattam, amikor a Gazdi beszélgetett a Nagyfőnökkel erről a témáról. Ha jól emlékszem, akkor azt mondta, hogy mi lányok, sokkal hamarabb leszünk szobatiszták, mint a fiúk. Legalábbis neki ez a tapasztalata. Mivel a mi falkánkban egyedül a Nagyfőnök nem lány, ezért nekem muszájos előbb szobatisztának lennem, mint neki. Bár még nem találkoztam a lakásban konkrét nyomával a Nagyfőnöknek, de lehetetlen, hogy ő már szobatiszta legyen! Elvégre én vagyok a lány, és még csak tegnap óta ismerem! Vagy lehet, hogy ő már suttyomban gyakorolta ezt a dolgot? Akkor viszont egyáltalán nem sportszerű ez a „Ki lesz előbb szobatiszta?” című verseny! Nekünk lányoknak össze kell fognunk! Gazdi és Kisgazdi segít, nekem csak a sikerre kell koncentrálnom. És úgy szeretem, ha a Gazdi örül, dicsér és simogat. A fene sem gondolta, hogy ilyen hamar, de már biztos vagyok benne, hogy kimondhatom: szeretem őket! Sőt, kimondottan odavagyok értük. Azt hiszem, mindent meg kell tennem, hogy ők is szeressenek. Ha pedig nekik pillanatnyilag az a legnagyobb boldogság, hogy lent megyek ki, akkor rajtam biztosan nem fog múlni ennek a teljesen fölösleges dolognak a sikere! Most, itt, csak nektek, leteszem a nagy esküt: hamarosan szobatiszta leszek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése