Roxy - A kezdetek

Szóval, ott kezdődött, hogy anyám nagyfőnöke eladott. Nem is értettem, hogy anyám miért nem csócsálta meg egy kicsit a két idegent, aki a kölkeit fogdosta! Anya az ilyen egyáltalán? Megdöbbentem a látottaktól: még a nénikém is elhülyült fejjel hagyta, hogy két idegen össze-vissza fogdossa! Na gondoltam, most vagy soha! Lelépek a szituációból. Engem ne nyomorgassanak a kétlábúak!  Pechemre – akkor még úgy gondoltam – ők meg pont engem akartak. Pedig a testvéreim sokkal jobban pedáloztak, de úgy tűnt, hogy a két idegen pont az én viselkedésemre bukik. Könnyes búcsú nélkül hagytam ott anyámat, a tesóimat, az unokatesókat, a nénikémet, meg a nagy vöröscirmos kandúrt. Anyám és a nénikém nem kelt a védelmemre, a tesóim, unokatesóim sem zokogtak, a muter nagyfőnöke meg kimondottan vigyorgott. A kandúr meg egyenesen megkönnyebbült, hiszen én még a kennelből is lazán kilógtam, mindig megkerestem, hogy játékra bírjam, de nem nagyon akaródzott kötélnek állni neki. Nem lényeg, engem sem hatottak meg a pofonjai. Szóval, elkerültem attól a hálátlan, mostoha bandától. Lehet, hogy az alomban aznap este buli is volt, elvégre a vezér, a nagykutya (vagyis én) meggazdásodott és elköltözött.

A kétlábúaktól azonnal kaptam egy új nevet is: ROXANNE, de most még csak ROXIKA-nak neveztek, bizonyára a korom miatt. Beraktak az autóba, és elindultunk. Az utat nem részletezném, legyen elég annyi, hogy amit kiléptem az autóból, azonnal kidobtam a taccsot... Lassan már fogtam az adást: aki vezette a járgányt, az lesz a Nagyfőnök, mert megszokta az irányítást, aki az ölében tartott, kineveztem Gazdinak, mert ember létére igen kedves és empatikus volt velem. (Még akkor is, amikor kidobtam a taccsot.)

Alig ocsúdtam a megrázkódtatásból, amikor a rengeteg új szag és az ismeretlen környezet kellős közepén rögtön két új ismeretséget kötöttem: Mami és Kisgazdi köszöntött. Mami szavaiból azt vettem le, hogy kételkedik abban, hogy ebből a gerleszürke, denevérfülű jószágból tényleg kutya lesz és valóban német juhász. A Kisgazdi meg azonnal plüssnek nézett, de erről a nézetéről a Gazdi hamar lebeszélte. Fölmentünk valami lakás nevű helyre, ahol leraktak, hogy körülnézhessek.

Segítség! Hova kerültem? Hol az anyám, a testvéreim, a nénikém, a kert, a fű, a kerítés? (Na jó, a kerítés nem hiányzott, úgyis mindig útban volt! Bevallom, pár pillanatra visszasírtam az almot, anyát, és igen, a nagy, fájdalmas pofonokat osztogató cirmost is.)

Ehelyett falak, csúszós padló, és sehol egy fűszál! Most mégis hogyan hozzam mindenki tudomására, hogy ez ITT, MOSTANTÓL az ÉN TERÜLETEM? A megoldáson töprengve kinéztem egy helyet, ahol pisiltem, kakiltam, ahogy az egy jól nevelt kiskutyához illik. Furcsa volt, mert Gazdiék nem kerültek eufórikus hangulatba tőle. Pedig anya hogy örült mindig neki! Direkt ezért nyalogatta a hasamat. A kétlábúak elég értetlen bandának látszottak, nyilván halvány lila lövésük nincs a saját területükről. Most komoly, hogy nekem kell majd ezeket is megvédenem? A szaglásuk nulla, védőösztönük tán sosem volt, szőrük sehol... Jó ég, micsoda egy tökéletlen, szerencsétlen népség!

Idáig jutottam a töprengésemben, amikor a Gazdi előhozott két akkora tálat, mint otthon a nagypocsolya. Hurrá! Vizet találtam! Két első mancs bele, és lefety! A maradékot kikaparni! Hogy ezek milyen savanyúak, még mindig nem vigyorognak! Így nem leszünk jóban! Hát semminek sem tudnak örülni? És ekkor CSODA történt! A másik tálban KAJA volt! És milyen nagyon finom! Főtt hús és rizs! És senki nem akart belezabálni! Befaltam, mindjárt kipukkadok! Úgy döntöttem, hogy ezt a Gazdi nevűt megtartom. Biztos gondolatolvasó, mert pöpecül kitalálta az ízlésemet. És a mennyiséggel sincs gond! Ráadásul valami nagyon puhára rátett, és valami HELY nevű dolgot emlegetett. Apám, olyat aludtam rajta! És senki sem esik rajtam keresztül, miközben alszom! Király!

Kialudtam magam és elindultam mindent alaposan felfedezni. A komoly meló közben rádöbbentem, hogy mire használható a Kisgazdi. Ha megkergetem, utolérem és megharapom, akkor felkenődik a falra. Gazdi mondta neki, hogy csak játszom, de csak azért mondja, mert ő még nem kapott a harapásomból. Na, majd te is megtudod, ha rosszul viselkedsz! A Kisgazdi viszont határozottan tanulékony, kimondottan ügyes, jó vele ilyet játszani. Jól csinálja, őt is megtartom!

Ez a Nagyfőnök viszont már nem ilyen főzős-simogatós-játékos, mint a másik kettő. Nem pedálozik a kegyeimért, el kellett gáncsolnom, hogy megsimizzen! Érthetetlen! Viszont mámorító amikor szól hozzám, és dögönyöz egy kicsit. Még nekem is hihetetlen, de vele még durvulni sem merek. Vagyis nem akarok.

Valaki segíthetne megfejteni, most hogy is van ez? Én kaptam Gazdikat, vagy ők kaptak kutyát?

Ejj, most még kissé zavaros, de remélem, hamar kialakul!