Sziasztok, újra én, újra itt! :-)
Belátom, nem volt valami jó húzás tőlem ez az ideiglenes vége felirat, ezért azt gondoltam, hogy folytatom a blog írását, még ha egyelőre nem is a Reményhajsza III. első fejezetével. Áthidalásként - ameddig nem kezdem el a fejezetek felpakolását - mindenféléről írok, amiről azt gondolom, érdekes lehet.
Ha nem köztudott rólam, akkor most bevallom: erősen állatbarát vagyok. Van kutyám, macskám, ezért kimondottan szeretem az állatos történeteket. Azokat meg különösen, amiken nem feltétlenül meghatódni kell, hanem sírni - a röhögéstől.
Pillanatnyilag éppen egy ilyet olvasok, munkába menet, munkából jövet. A közlekedési eszközökön szükségem van néha az önuralmamra, és bár az arcvonásaimon nem mindig vagyok képes uralkodni, a nyilvános, hangos röhögést eddig még nem követtem el. Valószínűleg azért, mert még eléggé a cicaéletrajz elején tartok. A lányom már kivégezte a betűhalmazt, és úgy nyilatkozott, hogy suliban, pad alatt, matek óra helyett, nem javasolt olvasni...
A történet egy macska naplója, Alfié. Alfi egy öntelt, enyhén szólva vulgáris szóhasználattal "megáldott", gyönyörűséges kandúr, aki simán elhiszi magáról, hogy miatta és érte forog a Föld. Nagyon valószínű, hogy ráadásul őmacskasága az Univerzum közepe, legalábbis szerinte.
A jószág nincs elájulva gazdái macskajártasságától, ezért napi szinten megküzd velük, hogy megnevelje őket. Sarkalatos kérdéskör az alomhasználat, az etetés, a pihenés, a játék, a többi élőlényhez való viszony, és természetesen egyikben sem egyezik Alfi és az emberek véleménye, a konfliktushelyzet tehát állandó jelleggel adott. :-) Azt azért muszáj tudni a regényről, hogy kimondottan NEM MESEKÖNYV!!
A címe: Vérmacska, avagy Alfi világuralomra tör.
A vérmacskának blogja is van, ahol bele lehet kóstolni... :-)
Nem tudom, hogy kinek milyen tapasztalata van a saját macskájával, én úgy "szőrmentén" belekóstoltam az Alfi által felvázolt világba. A macskánkat kb. 4 hetesen, betegen az utcán találtuk, és tekintve az állatka nehéz gyermekkorát, a szocializáció nem volt egyszerű, na jó, bevallom, ÉVEKBE telt. :-) Arról ne is beszéljünk, hogy a leány- és macskaszoba milyen állapotba került, amióta a kis cirmos beköltözött... Tapéta és kárpithiány, szálanként szétszedett szőnyeg, és néhanap a kezünkön némi felhám-hiány is befigyelt. Természetesen a mi jószágunk becézgetése során nálunk is felmerült a Vérmacska, de azért a Pitcat, és a Batcat becézetek gyakrabban előfordultak. A pit azért, mert harapott, és ha valamit elkezdett cincálni, nem eresztette. A bat pedig azért, mert szép távolságokat tudott repülni széttárt mellső mancsokkal, kieresztett karmokkal - természetesen ezt is a bármi levadászásának okán tette.
Viszont amikor az a macskaszem rászegeződik az emberre, és ahhoz még dörgölőzős dorombolás is társul, a megtisztelt gazdi-szerű bárgyú mosollyal, meghatva, majdhogynem boldogan szedegeti a kárpit- és tapétafoszlányokat, vagy tamponálja a kezén a vérzést, ráadásul úgy, hogy közben a macskaállatot tudja simogatni. :-)
Azért van abban valami, hogy Alfi és fajtársai alattvalónak, de leginkább hülyének néznek minket, embereket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése