Reményhajsza II. - 2. fejezet

2. fejezet

John és Bonnie megbeszélték, hogy akció előtt még megpróbálják kideríteni, hogy mi történt Richie és Kristie között; e cselekedettel is elterelve a gyanút arról az eléggé nyilvánvaló tényről, hogy lesz valamilyen közük a közelgő túszszabadításhoz.

A nő sietve beült öreg terepjárójának a kormánya mögé, és onnan intett búcsút a férjének, aki éppen akkor suhant ki motorjával a kapun.

Rövid autózás után a lány kiszállt a kocsiból szülei házának udvarán, majd bement a lakásba.

A nappaliban ülésezett a válságstáb: Kristie és Mary. Édesanyjuk szorosan idősebb lánya mellett ült, vigasztalóan ölelte őt, amíg a szőke lány a pirosra sírt szemét törölgette. Bonnie ismerte annyira a testvérét – és Louistól magát a történetet is – hogy tudja: a nővére egy kissé túlreagálta a helyzetet, és ugyan az esemény nem szívderítő, de mégsem olyan gyászos, mint ahogy az első pillantásra a kisírt szemekből arra következtetni lehetne.

Lehuppant testvére mellé a kanapéra, és így szólt:

– Mi a tragédia tárgya? Összenőtt a szemöldököd?

– Bonnie, már megint nagyon idétlen vagy! – csattant föl Mary. – Komoly a probléma, és te csak cikized a nővéredet!

– Nem cikizem, csak amit apától hallottam, az nem ennyire drámai, mint a tesó kibőgött szeme!

– Hagyd anya! Lehet, hogy igaza van. Annyi a történet, – amit már egyébként is tudsz ezek szerint szószátyár atyánktól – hogy Richie–nek valószínűleg van egy nyolcéves fia – hadarta el egy szuszra Kristie.

– És? – nézett Bonnie kérdőn a testvérére.

– Mit és? – háborodott fel a lány.

– Azt és, hogy a férjed eltitkolta eddig a gyereket, esetleg ő sem tudott róla, most elhagy a fia és a gyerek anyja miatt, vagy most mi van? – adta az értetlent továbbra is az énekesnő.

– Nem tudott róla, és nem is akar elhagyni. Csak nekem kell gondolkodnom kettőnkről – görbült ismét lefelé a szája Kristie-nek.

– Miért is? – csodálkozott továbbra is a húga.

– Azért mert … csak! Nos, mi a véleményed? – tudakolta testvérétől az idősebb lány.

– Az attól függ tesó, hogy milyen véleményt szeretnél hallani? Kíméleteset vagy őszintét?

– Természetesen őszintét – csattant föl a kérdezett.

– Jó, akkor nem kíméllek. Éppen itt van az ideje, hogy megtudd: szerintem szimplán hülye vagy, még akkor is, ha csak gondolkodni menekültél anyáékhoz. Nem óhajtalak analizálni, az a lélekbúvárod feladata lenne. Javaslom, szerezz be egyet, mert ez egy hiszti, amit művelsz, ráadásul felesleges, és értelmetlen. Próbálgatod az oroszlánkarmaidat, csak az a baj, hogy beletörhet a fogad a prédába! Szerencsére a sógoromnak nálad sokkal több esze van, és – mákodra! – határtalan a türelme! – nézett keményen a nővére szemébe Bonnie.

– Oké hugi, akkor fordítsuk meg a helyzetet! Mit tennél, sőt mit éreznél, ha veled történne meg, hogy a férjednek előkerül valahonnan egy gyereke? – lendült támadásba Kristie.

– Valószínűleg én sem tapsikolnék örömömben, ez tény – kezdte megfontoltan a válaszát az ifjabb testvér. – De igyekeznék belegondolni a következőkbe: az esemény jócskán előttem történt, ha egyáltalán igaz. Hitvesem sem ugrál örömében, mégis létezik benne egy olyan tulajdonság, amelyet bátran nevezhetünk felelősségérzetnek. Az, hogy esetleg az adott helyzetet nem villámgyorsan és a leghatározottabban reagálta le; az a szememben nem olyan súlyos hiba. Tehát a férjem mellett állva és őt mindenben támogatva próbálnék vele együtt megoldást találni!

– Tehát, te a helyemben el sem jöttél volna? – érdeklődött csodálkozva az énekesnő nővére. – Akkor vajon hol találom azt a Bonnie-t, aki már készítette volna egy sokkal kisebb téttel rendelkező esetben a ciánt a kedvesének? Vagy az nem is te voltál kistestvérem, aki szabályosan őrjöngött annak idején, még Kevin miatt? Mert az a csapodár gazember fényes nappal, a legjobb barátja barátnőjét a haverja tudtával, ráadásként annak kérésére hazafuvarozta? Vagy erre már nem emlékszel?

– De emlékszem. Nem vagyok rá büszke, és nem is tudom meg nem történtté tenni. Viszont térjünk vissza a mostani problémakörre. Tehát: bizony nem jöttem volna el Richie-től. Sőt, nem idegesíteném fölöslegesen, mert amióta köze van hozzád, igazán pályázhatna a mintaférj titulusra! – jelentette ki határozottan Bonnie.

– Szóval az édestestvérem nem az én oldalamon áll ebben a harcban! – szikrázott dühében az idősebb testvér szeme.

– Liba! Szótagolnom kell, hogy megértsd? Nincs harc! Húzzál haza tesó, mielőbb!

Louis az ajtófélfának támaszkodva hallgatta végig lányai beszélgetését, és most elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy közbeszóljon:

– Bonnie-nak igaza van, Kristie! Menj haza!

– Louis! – mordult fel Mary. – Hogy gondolod ezt? Mindkét lányunk itthon van ebben a házban. Akkor jönnek, és addig maradnak, ameddig akarnak!

– Ez mind igaz, asszony! De ostobaságokhoz én nem akarok segédkezet nyújtani! – emelte meg egy kissé a hangját a ház ura. – Bonnie tökéletesen levezette a nővérének a tényállást, hiszen hiába hallgatom sokadszor a történetet; nem és nem jövök rá, hogy hol hibázott a vejem. Az lenne a vétke, hogy meglepte a fejlemény? Netán az, hogy engedett a felesége óhajának? Illetve az, hogy nem ősemberként rontott neki a házában megjelenőkre? – fejezte be a monológját Louis.

Minden jelenlévő Kristie-re nézett, és várták, hogy megszólaljon. A fiatal nő egyenként szemügyre vette családtagjait, de csak édesanyja szeméből olvasott ki némi bizonytalanságot. A húga és az apja igen határozottan és keményen állta a pillantását, az ő tekintetükben nyoma sem volt szánalomnak. Ekkor váratlanul elmosolyodott, és így szólt:

– Rendben, meggyőztetek! Holnap hazamegyek. De ma éjszaka itt alszom, nehogy már Richie azt higgye, hogy egy pillanatot sem bírok ki nélküle!

– És mit bizonyítasz vele, te lökött tyúk? Mert nekem és apának csak a meggondolatlanságodat sikerült leleplezned – mosolyodott el megenyhülve Bonnie.

Mary csak egy megrovó pillantást vetett ifjabb lányára, majd minden figyelmét Suzie–nak szentelte, akit éppen akkor hozott le Mandy az emeletről.

*

John megállította a motorját a Black Box parkolójában, Richie autója mellett. Bement a mulatóba, ahol barátja egy félreeső asztalnál itta a kávéját és dohányzott. A gitáros csak kivételes esetben cigarettázott, hiszen nagy küzdelmébe került hosszú dohányzással töltött évek után leszoknia e káros szenvedélyéről. Fraser nem volt absztinens, de amióta családja volt, kissé felelősségteljesebben gondolkodott, és ha vezetni akart még, nem ivott alkoholt. Boldogult agglegénykorában olyan apróságok, hogy még sofőrként részt vesz majd a közúti forgalomban, nem tartották vissza attól, hogy a barátaival megigyon valamit.

A gitáros, amikor meglátta Johnt elmosolyodott, felállt, majd átölelte az érkezőt.

A fiatalabb férfi türelmesen várta, hogy barátja belekezdjen a mondókájába. Gyanította, hogy túl sok új információt nem fog hallani, hiszen Bonnie beszámolt neki az apjával folytatott telefonbeszélgetésről. Fraser kortyolt egyet a kávéjából, hátradőlt a széken, majd beszélni kezdett:

– Vendégek jártak nálam, bár cseppet kellemetlen hírrel. Állítólag, van egy nyolcéves fiam. Kristie – noha ott és akkor remekül viselkedett – fogta a gyereket és hazament a szüleihez gondolkodni. Ráadásul kettőnkről. Imádom a nőt, de néha még mindig képtelen vagyok megérteni őt. Az én logikám szerint nem hibáztam, hiszen vizsgálatot kértem apaságom bizonyítására. Szerinted mit csináltam rosszul?

– Ha valóban most hallottál először a gyerekről, akkor kis feleséged kissé túlreagálta a helyzetet – válaszolta higgadtan John. – Bonnie véleményét ismerem, Louis sem egy bólogatós típus, szerintem ne aggódj! Gyanítom, hogy asszonyod fejét valószínűleg éppen ezekben a percekben mossa meg elhamarkodottságáért szűkebb családja. Menj haza mielőbb, hogy otthon legyél, amikor a nejed és a lányod hazaérkezik a kiruccanásból!

– Szerinted ilyen egyszerűen visszajön? – kérdezte a gitáros.

– Úgy hiszem, hogy igen – válaszolta az énekes. – Ugyan életed párja kissé heves, és nem mindig kellően átgondolt; de abban azért biztos vagyok, hogy szeret téged. A viszályt szító történetben pedig én nem látok akkora horderőt, hiszen ha a gyerek valóban a fiad, akkor neki néha vasárnapi apja lehetsz, de tartok tőle, hogy leginkább csak anyagilag lesz közöd hozzá. Ha pedig nem bizonyosodik be az apaságod, akkor az esemény megkapja az ikszedik kellemetlenség sorszámát, majd szép lassan elfelejti minden érintett. Bárhogy lesz is, nem hinném, hogy a házasságodat hosszú távon befolyásolná!

– Imádom az optimizmusodat John! – mosolygott Richie. – Pedig azt hittem, hogy Bonnie a nővére pártjára áll, és ez a tény a legkevésbé sem hajtotta volna a malmomra a vizet. Nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell a feleségeddel is harcolnom.

– Nem nagyon ismerek rád, barátom! – vigyorgott megkönnyebbülten a szőke férfi is. – Mi történt veled? Mostanság kimondottan simulékony és konfliktuskerülő magatartást tanúsítasz. Régebben nem igazán hatott meg mások nézőpontja, véleménye. A számát még megsaccolni sem tudom, hogy hányszor aludtál nálunk, amikor összekülönböztél a szüleiddel.

– Oké Johnny, ha őskori történetekkel kell bizonyítani bármelyikünk makacsságát és hajthatatlanságát; akkor szerintem döntetlen lenne a meccs! Betty néni is tudna mesélni arról, hogy hányszor nyugtatta meg anyám telefonja, amikor nevelő célzattal nem találtál haza. Szerintem egálban vagyunk. Viszont én, veled ellentétben, kóstolót kaptam abból, hogy mit jelent elveszíteni valakit, aki sokat jelent nekem. Ennek hatására nem az a fontos, hogy ki mit gondol, hanem az összetartozás érzése, és a szeretet. Nem kívánom az ellenségemnek sem azt az időszakot!

– Ezt most pont nem jónak mondod, barátom! Már képes voltam a gondolkodásra és a veszteség megélésére, amikor a szüleim belehaltak a balesetbe. Az első házasságom pontosan annak az érzésnek volt köszönhető, amiről beszéltél. Dorothy is tudta ezt, ezért nem volt nehéz dolga, amikor az oltár elé rángatott. Persze ennek sikeréhez azért kellett az a tudat, hogy gyermekünk lesz; de azért a szeretet és a valakihez tartozás érzése sem keveset nyomott a latban. Az, hogy elsőre pocsékul választottam, már teljesen más tészta. Viszont másodszorra nem nyúltam mellé, abban totálisan biztos vagyok – húzta ismét mosolyra a száját az énekes.

– Igazad van, ne haragudj! – ölelte át barátját a gitáros, majd témát váltott. – Inkább arról mesélj, hogy meddig nyaralunk még? Mikor kezdünk neki egy új lemeznek? Mert engem feszítget a mondanivaló rendesen.

– Írd ki magadból, Rich! – komolyodott el az énekes. – Nekem még akad néhány más természetű dolgom, mielőtt ismét a zenének élnék. A csoportnak kell a segítségem, és ők jelenleg minden lemeznél és koncertnél fontosabbak.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőled. Nagyon megváltoztál. Bár amikor előkerültél, Ben és Holden is figyelmeztetett, hogy nem leszel már ugyanaz, akit elvesztettem. Aggódom érted – szólt ismét komolyan Richie.

– Ne tedd Rich, felesleges! Valószínűleg azért megleszek anélkül, hogy bizonyos időközönként valaminő rosszfiúnak saját kezűleg vágjam el a torkát. Nyilván nem a vérszag vonz annyira, hanem a ma már több ízben emlegetett összetartozás, barátság, satöbbi érzése. Az említetteknek pedig megvan az a remek tulajdonságuk, hogy veszély esetén hatványozottan szorongatják az embert. És mivel tudom, hogy képes vagyok segíteni, minden erőmmel azon leszek és vagyok, hogy meg is tegyem. Akkor is, ha másoknak ez nem tetszik – húzta el a száját az énekes.

– Remek! Annyit azért kérnék, hogy ne nézz totál baleknak, és mondd el, hogy mikor merre jársz! Bonnie is nekem tartogatta azokat az információkat, amelyeken kénytelen voltam egyedül rágódni, illetve magamban aggódni. Ugyan halálra idegesítem magamat ilyenkor, de nehogy megszakítsátok ezt a megtisztelő szokást, ezt a gyönyörű hagyományt! Rajta! Te is susogd a fülembe, hogy mikor verhet a víz, mert különben megszűnne a gyomorgörcsöm miattatok! – dohogott a gitáros. – Egyébként, ha eddig nem lett volna teljesen világos előtted, elárulom: baromira örülök annak, hogy megkerültél, csak sosem hittem volna, hogy akad majd másfajta szerelmed is a zenén kívül. Számomra teljesen tiszta, hogy Patrick és a többiek is közel állnak hozzád, és mint azt tudod, amikor „ellenük beszélek”, akkor nem a féltékenység, hanem a féltés mardos. Gondolom, nem kell tovább elemeznem a problémám gyökerét! Nos, mikor kell rágnom a körmeimet?

– Nem lep meg a kirohanásod, már egy ideje számítottam rá. Hidd el, egészen jól éreztem volna magamat, ha hamarosan nekiállunk dalokat írni, zenélni, lemezt készíteni és turnézni. Ha a valóságban a testvérem lennél, akkor sem állhatnál közelebb hozzám, és én soha nem hazudtam neked, tehát nem most fogom elkezdeni! Holnap lesz az akció. Bonnie már elmondta, hogy az emlékkoncertem előtt megtett bizonyos intézkedéseket arra az esetre, ha történne valami visszavonhatatlan vele. Ezek az intézkedések nem kerültek visszavonásra, csak kiegészültek; amelyek értelmében gyászos végkifejlet esetén neked és a feleségednek kell gondoskodnotok Stephanie-ról és Sandráról. Ezt többet nem fogom elmondani, csak azt, ha mennem kell.

– Egyedül mész? – kérdezte halkan a gitáros.

– Nem, leszünk páran, többek között drága nejem is jön. Mielőtt megkérdeznéd: nem én ragaszkodtam a részvételéhez…

A gitáros csak legyintett egyet, amelyből társa azonnal leszűrte, hogy Richie-nek valóban nem ez az első nehéz pillanat az életében, amióta Bonnie útja keresztezte az övéket. 

A két férfi kiment a mulató elé, itt a gitáros ismét rágyújtott egy cigarettára, és megkínálta szőke társát is vele. John úgy gondolta, hogy pillanatnyi idegcsillapításra megfelel, ha már valami hatásosabb éppen nem áll rendelkezésre. Az énekes nagyjából ugyanúgy viszonyult a dohányzáshoz, mint Richie. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy csak katasztrófahelyzetekben vett magához ilyesmit, mert tudta, hogy a hangjának nem tesz jót, ezért nem állt nehezére ellenállni neki; hiszen igazából rá sem szokott soha. Most is csak az első pillanatokban érezte kellemesnek a kesernyés füstöt, de alig szívott belőle két slukkot, máris elpöckölte a szálat. Egy arra őgyelgő hajléktalan azonnal rárepült a még égő cigire, és mohón szívni kezdte azt. Arcára kiült a földöntúli élvezet, amelynek láttára Kenderson kivette a gitáros zsebéből az alig hiányos dobozt, és a toprongyos férfinak ajándékozta azt. Az ápolatlan földönfutó hálásan villantotta fogatlan mosolyát az énekesre, aki gondolt egy merészet és a mulató konyhájából ennivalót is vitt az utcalakónak. Miután aznapi jótéteményeit elvégzettnek tekintette, John felült a motorjára és barátjának búcsút intve elrobogott.

*

Ben, Patrick, Brandon és Ron a legnagyobb lelki nyugalommal ült a cellájuknak kinevezett szobában. Nyugalmuk oka nem más volt, mint az, hogy Mike Hart közölte velük: Holden tárgyalásokba bocsátkozott velük, és hajlandó nyélbeütni a cserét, így különösebben ne aggódjanak a saját testi épségükért.

Patrick persze nem lett volna jó vezetője a csoportnak, ha nem tudta volna, hogy Jeff ebben az esetben mit vár el tőlük. Tisztában volt azzal, hogy a csere nem valósulhat meg, de azt már csak a helyszínen lehet majd megakadályozni, jelenleg nem alkalmas a pillanat semmiféle cselekvésre. Ennek következtében az is erősen foglalkoztatta Hammondot, hogy vajon akkor mekkora csorbát szenvedne fantom-imázsuk, ha bárki is képes lenne elmenekülni a cserét követően? Mert Holden elvárásai mellé azért a csoport azon igényét is erősen szem előtt óhajtotta tartani, hogy arctalanságuk legfőbb motivációja nem más, mint saját biztonságuk és hatékonyságuk. Hiszen ameddig beazonosíthatatlanok, nem mérhető rájuk semmiféle csapás, bizonyos érzékeny pontokon. Ezek az érzékeny pontok pedig nyilvánvalóan a hozzátartozók, akik – a csoport arctalanságának elvesztése esetében – ki lennének téve esetleges atrocitásoknak, illetve ők maguk is célpontokká válhatnának. Patrick ezt semmiképpen nem akarta megkockáztatni, ezért különféle helyszínekre és szituációkra dolgozott ki terveket, hogy minél kisebb legyen akciójukban a hibaszázalék annak ellenére, hogy fogalma sem volt arról, valójában mikor és hol történik majd a csere.

A kommandó parancsnoka Mike Hartot nem tartotta komoly ellenfélnek, annál inkább az őket fogvatartó csoport alvezérét, Jet Csent. Az ázsiai származású helyettes nem szimpatizált túlzottan a túszcsere ötletével, és ennek nyíltan hangot is adott. A két terrorista vitája tisztán behallatszott a foglyokhoz, így a kommandósok tökéletesen tisztában voltak a kínai szándékaival őket illetően. Ezek a szándékok azonban távolról sem egyeztek a bűnözők vezetőjének elképzeléseivel. Nem éppen erőt sugárzó vezetési stílusa ellenére azonban Mike Hart hajthatatlannak bizonyult, amelynek oka nem más volt, mint azok a kedvezmények, amellyel megbízói kecsegtették siker esetén. Csen kénytelen-kelletlen alávetette magát Hart parancsainak, de titokban leste vezére minden lépését, hogy ha alkalom adódik, akkor úgy vehesse át a csoport irányítását, hogy az ő pozíciójához kétség se férhessen. Mivel azonban az alvilági körökben a trónviszályok soha nem zajlottak le vér nélkül, ezért Csen alázatosan meghajolt Hart akarata előtt, hiszen elgondolása szerint a foglyul ejtett elitkommandó majd félresöpri a vezérség felé vezető útból Mike-ot. Neki csak annyi a feladata, hogy ha lehet, ne tartózkodjon éppen ott; vagy ha a jelenléte mégis elkerülhetetlen a bukás pillanatában, akkor lehetőleg ki tudja húzni időben a hurokból a nyakát.

*

Holden Seth társaságában türelmesen várt Johnra és társaira. Az önvédelmi edző zárkózott ember volt, ritkán kezdeményezett beszélgetést. Ha valamit közölt is, az mindig az éppen aktuális feladataival volt kapcsolatos, magáról nem szívesen csevegett. Jeff kedvelte a mestert, megszokta már nem éppen kitárulkozó magatartását, így megpróbált beszélgetés helyett az őt szorongató feladatokra koncentrálni.

Keegan futott be elsőként, majd Bonnie, és végül John érkezett meg.

A résztvevők körbeülték az asztalon kiterített tervrajzot, amely a bevásárlóközpontot ábrázolta, és minden figyelmüket Holdennek szentelték.

A kommandós parancsnok elkezdte vázolni a helyzetet.

– Holnap szerencsénkre hétköznap lesz, így nagy tömegre pont a déli órákban nem kell számítanunk. A csere a harmadik szinten lesz, az éttermeknél. Ezen a szinten található még a játékterem, néhány kisebb üzlet, a mozi és a bejárat a parkolóházba. Seth mesterrel az oldalamon viszem a négy börtöntölteléket a találkozási ponthoz. A biztonság kedvéért azért kértem néhány civilruhás hekust a helyiektől, akik feltűnés nélkül igyekeznek majd elvegyülni ezen a szinten. Valószínűleg hozzánk fog tartozni a moziban a jegyszedő, a pattogatott kukorica árus, a banki biztonsági őr. Ha nem muszáj, ők nem fogják leleplezni magukat, így a tervet úgy dolgoztam ki, mintha csak magunkra és Patrickékra számíthatnánk. A fiúk kénytelenek lesznek improvizálni, nektek viszont bőségesen lesz előre tudott feladatotok. Bonnie és John, házaspárt fogtok játszani, remélem menni fog, és élethűre sikerül az alakítás! – vigyorgott a tanácskozás megkezdése óta először Jeff. – A feladat az lesz, hogy megakadályozzátok a kijutást a mozi, illetve a parkoló felé. Keegan hadnagy, te egy őgyelgő járókelőt alakítasz majd az én hátam mögött, hogy az is fedezve legyen. Amire nagyon vigyázni kell: lehetőleg senki se szökhessen meg, mert a csere urak mellé még Hartot és a bandáját is be akarom varrni néhány évre! Most megmutogatom a rendelkezésemre álló fényképeket a rosszfiúkról, elmondom a velük kapcsolatos tudnivalókat, aztán szépen oszlásnak indulunk. Ki-ki hazatér, és úgy viselkedik otthon, mintha mi sem történt volna! Van kérdés?

– Roppant módon sajnálom elöljáróm, de én látok szépen kidolgozott tervedben néhány buktatót! – szólt John. – Először is a déli időpont nyilván nem véletlen. Egy munkanapon mit tesznek délben az emberek? Ebédelnek, legalábbis, feltételezésem szerint. Erre Hart is számít. Potenciálisan tehát rengeteg tússzal kell számolnunk, és ezt mindenképpen el kell kerülnünk! Én azt javaslom inkább, hogy az erőinket a parkolóházra koncentráljuk! Cseréljük ki a foglyokat, és távozás közben lepjük meg őket! Ekkor már Patrickék is teljes hatékonysággal tudnak dolgozni, hiszen legalább a hátukra nem kell vigyázniuk. Mert iszonyatosan nehéz eredményesnek lenni akkor, amikor minimum egy fegyver csöve csiklandozza az ember tarkóját. Nem mondom, eléggé motiváló, de a rizikófaktor kicsit ütős. Aztán mi van akkor, ha a fegyver mögött állongó törvényellenes figurát ideges mutatóujjal verte meg a teremtő? Na, akkor van gáz! Ráadásul, főnököm, én nem teríteném ki az összes ászomat ilyen hevenyészve kitervelt akciókor! Tartogatnék egy négyfős meglepetés csomagot az ellenfélnek. Történetesen pont azokat, akik itt csücsülnek. Mert a másik négy fő adott, és ha minden trükk nélkül kiszabadítod őket, hálából roppant hatékonysággal tudnak dolgozni! – fejezte be mondandóját a volt tanítvány.

– Igazad lehet – morfondírozott az állát masszírozva Holden. – Akkor jobb, ha ti tényleg nem mutatkoztok, mert a meglepetés ereje azért szükséges lesz merész terved kivitelezéséhez. Legyen úgy, ahogy javasoltad! Viszont akkor minden szint parkolójának kijáratához kell ember. Ezért a harmadikon te leszel Bonnie-val, a másodikon Seth, az elsőn pedig George. Mivel a harmadikra tippelek, mint menekülési útvonalra, ezért figyeltek ott ketten. A börtöntöltelékek hátában mi is elindulunk a csoporttal, így heten már elegen leszünk a lefüleléshez. Seth és George pedig amint megkapta a jelemet, lóhalálában indul, hogy segítsen úrrá lenni a kialakult helyzeten. Mindegyikőtök kap egy sorozat fényképet a résztvevőkről, és néhány sorban létfontosságú tudnivalót a kergetendő gengszterekről. E fényképalbumot célszerű a párnátok alatt tartani éjszaka, hogy álmotokból ébresztve is emlékezzetek az azokon szereplők fizimiskájára és főbb paramétereire. Mike Hart egyébként nem kimondottan nagykutya, nem is értem, hogy hogyan került kapcsolatba a bűnözés ezen ágával. Inkább egy piti orgazdának kellene lennie, mint egy terrorcsoport vezetőjének. Kimondottan gyengekezű és tehetségtelen, nem éppen a legjobb választás az irányításra, szervezésre, parancsosztogatásra. Alvezére, Jet Csen már sokkal alkalmasabb a vezető tisztségének betöltésére, mert ezerszer ambíciózusabb, és sajnos legalább ennyiszer kegyetlenebb is Hartnál. Vele nagyon kell vigyázni, mert vezére nélkül is tudja, sőt mi több, akarja is irányítani a csoportját. Mivel a feladat az, hogy minden résztvevőt bedutyizzunk az akció végeztével, ezért nem térek ki annak fontosságára, hogy mit jelentene a megjelentek közül bárkinek a szökése is. A fiúkat így is verheti a víz rendesen, mert a túszcseréhez nyilvánvalóan nem az egész bagázs jön, így bizonyára akadnak majd olyan terroristák, akik arcot tudnak adni a terrorelhárító elitkommandónak. Ez meg annyit jelent, hogy a hozzátartozóik biztonsága erősen kétségessé válik egészen addig, ameddig az egész terrorcsoport dutyiba, illetve a proszektúrára nem kerül. Tehát ismételten hangsúlyozom: senki sem szökhet meg! Visszatérve a feladataitokra, ti négyen innen indultok, velem már csak a bevásárlóközpontban találkoztok majd. Seth-tel gyakorolgassátok ma még a közelharcot egy kicsit, mert esélyesnek látszik egy kis csetepaté holnap. Tudom, hogy ilyen közel az akcióhoz már nem szokás, de tényleg vegyétek át a fegyveres és pusztakezes harc néhány elemét, mert azt kétlem, hogy a lelkesen jelentkező kedves házastársak – fordult Bonnie-hoz és Johnhoz – mostanában foglalkoztak volna akár csak hasonlóval is. Van még kérdés?

– Most már tényleg nincs – szólalt meg első ízben Seth. – Gyertek kedveskéim, égek a vágytól, hogy kiköpessem veletek a tüdőtöket egy picike mozgással! – mosolygott az edző. E mondtat elhangzása után kezdetét vette az edzés.

*

Másnap reggel egymás után érkeztek meg a túszszabadító akció résztvevői. Seth ismét a kezébe vette az irányítást, és a közelharcot gyakoroltatta velük. Támadás, hárítás fegyverrel és anélkül volt a program. Miután ezzel végeztek elmentek zuhanyozni, és felöltötték a magukkal hozott ruháikat. Holden nem akart azzal is kockáztatni, hogy valamiféle kommandós egyengúnyát ad rájuk. Bonnie divatosan kihasadoztatott farmerban, pólóban, és egy magas szárú edzőcipőben jelent meg az autó mellett, amellyel menni szándékoztak. Nyakában néhány ezüstlánc, a fülében több sorban egyszerű karika fülbevaló, az ujjai mindegyikén meg egy–egy érdekes formájú, különlegesen szép, egyedi gyűrű kapott helyet. Orrára napszemüveget illesztett, így tökéletessé vált az álcája. Inkább kinézett egy plázacicának, aki csak sikoltozni tud, mint olyasvalakinek, aki hatékonyan tud segíteni egy ilyen komoly feladatban. George nem változtatott megszokott külsején; a haja a tarkóján összefogva verdeste a hátát; nadrágját, csizmáját, és pólóját egy világosbarna hasított bőr zakó egészítette ki. John sem lógott ki a sorból, szintén kényelmes farmerban, farmeringben a fél arcát eltakaró napszemüvegben és baseballsapkában pompázott. Seth a feltűnés kerülésének érdekében lemondott megszokott, hagyományos öltözékéről, inkább ő is hasonlóan sportos viseletet választott magának, mint a másik két férfi. A lebukást elkerülendő mobiltelefonokat vittek magukkal, hiszen azon társalogni sokkal hihetőbb, mintha adóvevőt használnának, bármilyen kicsi is az.

A parkolóházban elváltak útjaik, az első szinten Keegan állt meg, a másodikra Seth sietett, a harmadikon pedig a házaspár foglalta el kijelölt helyét.

Negyedórányi várakozás után befutott Holden is néhány ártalmatlannak látszó kommandós, valamint a foglyok társaságában. Rezzenéstelen arccal haladt el emberei mellett, egyetlen mozdulattal sem árulta el még az őt kísérő akciócsoportosoknak sem, hogy a nekik háttal álló személyek ismerősök a számára. John és Bonnie a kirakat üvegében figyelte a mögöttük elhaladó csoportot, majd mindketten elővették a mobiljukat, hogy jelezzék az akció kezdetét társaiknak.

*

A foglyok engedelmesen és trükkök nélkül haladtak az őket kísérő gengszterek között. Előttük három férfi lépkedett, mögöttük még négy. Hart vezette a csoportot, Csen viszont a rabok mögött haladt.

A terroristák vezetőjének szíve nagyot dobbant, amikor felismerte az általa kiszabadítandókat Holden kíséretében. Mike Hart jövőbeni pozíciója nagymértékben függött ennek az akciónak a sikerétől. Ezzel a cselekedettel megszerezte volna a kommandós nagyfőnök mögött ülő, az általa a négy legnagyobbnak ismert bűnöző háláját. Márpedig aki hálás, az bőkezű is. És mivel ezzel a tettel azt is bizonyítja, hogy egyikük helyére sem pályázik, bízni fognak benne. Ha pedig bizalom és hála van, akkor támadástól sem kell tartania. Mike Hart tehát e cselekedettel igyekezett magának biztosítani a jövőbeni nyugodt nappalokat, éjszakákat.

A terrorista megállt a kommandós asztalánál, és biccentett egyet felé. Holden lassan felemelkedett a székről. Odament a csoportjához, majd intett a fiúknak, hogy kövessék. Patrickék azonban hiába lesték minden mozdulatát, a nagyfőnök még nem adott jelet semmiféle akcióra. A négy gengszter is felemelkedett ültéből, majd elfoglalta a foglyok megüresedett helyét.

A gengszterek hátat fordítottak – kivéve Hartot és a mellette állókat – akik mintegy utóvédként fedezték a visszavonulást.

Holden mögül a „kölcsönkért” akciócsoportosok lassan elszivárogtak az étteremből, hogy az ellenfél hátába kerülve megakadályozzák azok szökését. Patrick, Ron, Brandon és Ben Jeff háta mögött összefűzött kezének jelére elindultak, hogy megállítsák a bűnözőket. Mike még mindig nem fogta fel, hogy mi készül az orra előtt, így egy hang nélkül emelte meg a kezét, amikor a kommandós nagyfőnök elővette a pisztolyát, és rászegezte azt. Hammond és társai így akadálytalanul elhaladhattak mellettük, és a gyanútlanul lépkedő, éppen kiszabadított keresztapákat kényszerítették megadásra. Ez azonban nem volt egyszerű feladat, így kialakult egy test-test elleni küzdelem. Csen és az őt kísérő három maffiózó visszapillantva csak annyit látott, hogy a mögöttük lévőkért már nem tehetnek semmit, így inkább menekülőre fogták a dolgot.

Amint kiléptek a fotocellás üvegajtón a parkolóházba, abban a pillanatban meglepte őket három férfi és egy nő. Két börtöntöltelék futásban keresett menedéket, utánuk elindult Seth és Keegan. Jet Csen Johnt nézte ki magának, vele bocsátkozott közelharcba; a negyedik fickó pedig Bonnie-val küzdött.

George, a nyomában Seth-tel loholt a szökevények után. Azok összenéztek, és két ellentétes irányba indultak tovább. Az önvédelmi edző megmutatta, hogy ő melyiket követi, majd igen gyorsan eltűnt a hadnagy szeme elől.

Keegan azon imádkozott, hogy az általa kergetett fickónak eszébe ne jusson bemenni a bevásárlóközpont belső terébe, ahol pillanatok alatt vagy elvegyülhetne az ebédjét fogyasztó tömegben, vagy túszokat ejthetne a szökés folytatásához. A hadnagynak nem voltak illúziói, gondolta, hogy a maffiózónál van pisztoly, míg ő szánalmasan fegyvertelen. Csak reménykedni tudott abban, hogy a gonosztevő nem lövöldözésre, hanem a menekülésre használja fel az idejét és az energiáját.

Seth nem hiába tanulmányozta a hely alaprajzát, így sikerült a bűnöző elé kerülnie, és meglepnie őt. A villámgyors mozgású edzőnek nem sok energiáját emésztette föl a fogócska és a pillanatokig tartó küzdelem. A szembekerülésük után néhány perccel már visszafelé tartott, vállán az eszméletlen, megbilincselt gazemberrel.

Útja közben találkozott George-dzsal, aki – bár feltartotta a neki juttatott ellenfelet – igen kiegyenlített küzdelmet folytatott vele. Az edző besegített a hadnagynak, aminek következtében a maffiózó ugyanarra a sorsra jutott, mint az edzővel küzdő társa: hamarosan passzívan és összebilincselve heverészett a copfos rendőr vállán.

Bonnie jó hasznát vette a kezén lévő ékszereknek a küzdelem során: gyűrűi boxerként funkcionáltak – már amikor éppen nem a lábával tartotta magától távol az ellenfelét –, így a neki jutott terrorista mindannyiszor fröccsenő vérével jutalmazta a fejét ért, kézzel adott találatokat. Noha az ütlegelt férfi nem adta ingyen az eszméletét, túl nagy kárt nem tudott tenni a keményen védekező lányban.

John kénytelen volt kergetőzni Csennel, mert az inkább a bőrét mentette, nem akart megállni, hogy harcoljon. Amikor azonban a szőke férfi sarokba szorította a terroristák alvezérét, az éles hangon felkiáltva támadásba lendült. Első, elsöprő erejű rúgása csak súrolta Johnt, de az éppen elég volt ahhoz, hogy kicsit meginogjon. Az énekes ugyan a visszapördülő ütést is hárította, de rögtön felmérte, hogy Csen közelharc-tudása magasabb szinten van, mint az övé. Mivel a kínai roppant gyorsan és hatékonyan támadott, Kendersonnak csak arra maradt ideje, hogy védekezzen. Időnként néhány mozdulatával meglepte ugyan ellenfelét, de az még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy támadást kezdeményezzen. Amikor az ázsiai származású férfi egy kicsit fáradni látszott, John vette át a kezdeményezést, és felugrott egy rúgáshoz. Már a levegőben volt, amikor meglátta az alvezér szándékát, de elhárítani már nem volt módja a letaglózó, sípcsontját érő rúgást. A fájdalom beléhasított, és a földre esett. Jet nem teketóriázott sokat, és ütésekkel, rúgásokkal sorozta meg ellenfele fejét és felsőtestét. Bár néhányat sikerült hárítania a zenésznek, egyre több találatot kapott, amelyek hatására rohamosan amortizálódott. A járomcsontja megszínesedett a rajta keletkező vérömlenytől, a szája felrepedt, valamint az orra és a szemöldöke is erősen vérzett. Jóllehet Csen sem volt sértetlen, azért korántsem volt olyan silány állapotban, mint ellenfele. Mindent összegezve, John régen kapott akkora verést, mint most. Amint Bonnie meglátta, hogy a férjét éppen ronggyá verik, rögtön a segítségére sietett, amit elég rosszul tett. A kínai csak még dühösebb lett, és visszakézből úgy vágta szájon a lányt, hogy az azonnal hanyatt esett, majd a fejét bevágva egy autó karosszériájába, elveszítette az eszméletét. Kenderson vérbeborult arccal állt éppen talpra, amikor előbukkant az egyik parkoló autó mögül Seth. Jet Csennek nem volt kedve tovább játszadozni, így bő klepetusa alól előhúzott egy pisztolyt, maga elé rántotta az eszméletét éppen, hogy megtartó, vérmázas arcú Johnt. Azonmód túsza halántékához emelte a pisztolyt, és megmutatta Sethnek. Megvárta, ameddig a másik kínai a közelébe ér, kisvártatva a fegyver agyával fejbe vágta pajzsát, majd az edző karjaiba lökte.

Seth nem foglalkozott egy pillanatig sem a menekülővel, hanem tanítványát vette gondjaiba. Figyelmesen megvizsgálta a sérült zúzódásait, majd megállapította, hogy az orrán kívül semmije sem tört el. Patrick volt az első, aki mellé ért. A kommandós parancsnokra bízta Johnt, ő pedig Bennel a nyomában Bonnie-hoz sietett.

A nő fintorral az arcán éppen a homlokához nyúlt, amikor az edző mellétérdelt. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, kissé zavartan nézte a két föléhajló férfit. Felrepedt száján már megalvadt a vér, egyéb sérülés nem látszott az arcán. A mester az ő testét is hasonló gondossággal vizsgálta át, mint a férjéét, de nála sem talált aggodalomra okot adó sérülést. Miután talpra segítette a lányt, Ronnak és Brandonnak elmondta, hogy hol találják Keegant és a foglyokat. A nőt a férjéhez kísérte, majd az éppen megjelenő Holdenhez lépett:

– Csak Csen szökött meg, a többit elfogtuk.

– Veszteség? – kérdezte Jeff.

– Nincs. Bonnie és John ugyan megsérült, de mindketten túlélik.

– Milyen fizikai állapotban van John?

– Úgy érted most, avagy az akció előtt?

– Előtte – válaszolt egyetlen szóval Holden.

– Mire akarsz kilyukadni, Jeff? Eléggé felkészült volt, hiszen magam képeztem ki. Ugyanolyan villámgyors, ügyes, és erős, mint amilyen a csoport tagjaként volt. De most egy olyan kínaival került szembe, aki minden bizonnyal előbb tudott harcolni, mint járni. És anélkül, hogy az általad vádolt urat heroizálni akarnám: örvendezzünk erősen, hogy egyáltalán életben maradt. Egy menekülő bűnöző, akit sarokba szorítanak az üldözői, és mindenáron a bőrét akarja menteni, valamint jártas – eléggé magas fokon – néhány harcművészeti ágban, nem szokott játszadozni! Kész szerencse, hogy a pisztolya csak az utolsó pillanatokban jutott az eszébe. Arról ne is nyissunk vitát, hogy John merő szívjóságból segített, nem kötelezhetted volna rá – mondta nagyon halkan, de annál határozottabban Seth.

– Ne cakkozd magad, kiképzők gyöngye! Nem vádolom semmivel kedvenc tanítványodat – visszakozott Holden.

– Pedig egészen úgy hangzott – válaszolta a mester, majd faképnél hagyta Jeffet.

A relatív sikeresnek nevezhető akció után mindannyian visszatértek a bázisra. Holden Bonnie és John rendelkezésére bocsátott egy házat, hogy egy kicsit pihenhessenek. A házaspár első útja a zuhany alá vezetett. Miután végeztek a tisztálkodással, a lány ágyba dugta a férjét, majd felhívta telefonon az otthoniakat. A kagylót Abigail vette föl.

– Tessék, Kenderson ház. Abigail Sullivan vagyok, miben segíthetek?

– Szia, Bonnie vagyok! Kissé elhúzódik a tárgyalás, ezért nem megyünk haza, csak holnap. Minden rendben van otthon?

– Igen Bonnie. Szólok a lányoknak, majd ha visszajöttek a lovaglásból.

– Köszönöm! Szia!

– Szia!

A fiatal nő letette a telefont, de két perc sem telt el a beszélgetés befejezése óta, amikor kopogtak a bejárati ajtón. A nyitott ajtóban Seth és Patrick állt.

A lány félreállt az útból, a két férfi pedig azonnal eltűnt a hálószobát rejtő ajtó mögött.

Hammond Seth háta mögül vette szemügyre Johnt. Az ázsiai származású kiképző levette a takarót csúnyán helybenhagyott tanítványáról, és ismét alaposan átvizsgálta a zúzódásokkal tarkított testet.

John jobb sípcsontján tenyérnyi vérömleny éktelenkedett. Bár annak vizsgálatakor a férfi arcán fájdalmas fintor vonaglott át, Seth megállapította, hogy a csont nem tört el. A felsőtesten itt–ott látható volt néhány kisebb zúzódás és horzsolás, de a szemmel láthatóan súlyosabb sérülések a fejen és a két alkaron sorakoztak. A karok sérülései nyilvánvalóan a támadások hárításakor keletkeztek, amikor Kenderson már tudta, hogy az adott rúgás, vagy ütés elől kifordulni biztos, hogy nem tud. A száj és a szemöldök felszakadt, az orr eltört, a bal járomcsontot is véraláfutás színesítette. Seth a szemöldök esetében szükségesnek látta a varrást, a többi sérülésre jéggel telerakott törölközőket tett, tekintettel a sebek körül terebélyesedő véraláfutásokra. Miután ezzel végzett, Bonnie segítségét kérve kiment a konyhába, hogy az általa kívánatosnak ítélt teakeverék elkészítésének módját megmutassa a lánynak. Illetve elő akarta készíteni a varrást is, amelyhez minden nélkülözhetetlen eszközt magával is hozott.

Patrick a szobában maradt, és némán szemlélte ex–helyettese tarkára vert arcát.

Kenderson csak a jobb szemével viszonozta a pillantást, mert a másik szemét – de leginkább a bal arcfelét – eltakarta a hűtést szolgáló, jéggel töltött csomagocska.

– Jobban vagy? – kérdezte Hammond.

– Nem mondanám. Mint akit ledaráltak és kidobtak, legalább egyszer – válaszolta a sérült.

– Tény, hogy még akkor is képtelen lennék az arcod szépségét méltatni, ha fegyverrel kényszerítenének rá. Leginkább felismerhetetlen vagy, még szerencse, hogy a tetoválásaidról be lehet azonosítani, rád lehet ismerni. Ugyanis a fejedről momentán lehetetlen.

– Nem baj Patrick, úgysem terveztem, hogy a közeljövőben szépségversenyen indulok – húzta el a száját az énekes.

– Azt úgyis maximum az esélytelenek nyugalmával tehetnéd, mint azt az előbbiekben említettem. De meséld már el, hogy mit tudott az alvezér kínai!?

– Miért, nem látod? Ütni és rúgni biztosan tudott. Nagyon gyors volt, és pokolian alattomos is. A technikája nemhogy nem volt ismerős, hanem a zavarbaejtően egyedi kifejezés illene rá a leginkább. Soha nem úgy fejezte be a mozdulatsort, ahogy arra az indításból következtettem. Örültem, hogy védekezni tudtam, arra, hogy megállítsam, esélyem sem volt.

– Ne hibáztasd magad! Életben maradtál, mi szabadok vagyunk, Hart bandájának döntő többsége már a sitten hűsöl. Holden soha nem állította, hogy nem szélmalomharc, amit csinálunk.

– És a többiek?

– Minden rendben velük. Ebben az akcióban a pofonzsák szerepkörét te kaptad, noha nekünk is kiosztódott néhány maflás. Ja! Amíg el nem felejtem! Jeanine és Kelly eljönnének hálálkodni. Ahogy elnézlek, életem párját még beengedem hozzád, de Ben feleségét semmiképpen!

– És miért, ha szabad tudnom?

– Nem venném a lelkemre a koraszülését, ugyanis ha ebben az állapotban meglát téged, ijedtében tuti, hogy lebabázik! – vigyorgott Patrick.

Ekkor lépett be a szobába Seth, egy tálcán hozta a varróeszközöket. Bonnie a nyomában haladt, a kezében egy akupunktúrás tűket tartalmazó dobozt tartott. A kínai leült az ágyra, és maga mellé intette a lányt.

A mester figyelmesen kiválasztotta a dobozból a tűket, és könnyed kézzel John bőrébe szúrta azokat. Majd fertőtlenítőszerrel lekente a varrandó felületet, és apró öltésekkel egymáshoz húzta a sebszéleket. Bonnie érdeklődve figyelte a férje arcát, de azon nyoma sem látszott fájdalomnak a szúrások alkalmával. Patrick már meg sem lepődött, hiszen a kiképzésük alatt, illetve az éles bevetéseken szerzett kisebb–nagyobb, még kórházi kezelést nem igénylő sérüléseket mindig az edző kezelte. Ahogy viccesen a csoporton belül nevezték, ezek a „stoppolások” azonban kevesebb fájdalommal és gyorsabb regenerációval gyógyultak, ezért mindannyian jobban kedvelték, mint bármely kórház hírneves sebészetét. Az elitkommandó sebkezelési ranglistájának második helye viszont vitathatatlanul Victor Laráé volt. Dr. Lara azonban Shao Yintől rengeteget tanult a kínai orvoslásról, és a megszerzett tudást sikeresen alkalmazva ötvözte is az egyetemen tanult modern gyógyítási technikával.

Mihelyst a mester végzett a teendőivel tanítványa testén, megkérte a jelenlévőket, hogy hagyják pihenni a sérültet.

Kényszeredetten teljesítették az edző kérését, így abban állapodtak meg, hogy átmennek a bázis központi épületébe. Bonnie és Patrick meglepődve tapasztalta, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül a csoport tagjai hiánytalan létszámban már ott is vannak, illetve Jeanine és Kelly is megérkezett.

Holden kissé falsul mosolygott a megkönnyebbülten csacsogó két nőre, mert nem szerette, ha bázisra látogatók érkeztek. Vagy szíveskedjen a kommandós családja ott élni, vagy még látogatóként se tegye be a lábát erre a helyre! Ilyen esetekben mindig elfelejtette azt, hogy bár az ott élőknek megélhetési gondjai nincsenek, azért a kalitka akkor is az marad, ha rácsok aranyból készültek is. Amint Hammond és a kíséretében érkezett nő belépett a helyiségbe, a jelenlévők figyelme feléjük fordult, így Jeff megragadva az alkalmat, bocsánatkérően motyogott pár szót, majd távozott a teremből.

Bonnie egyenként átölelte a jelenlévőket, és mindenkivel váltott néhány szót. A csoport tagjai kiegészülve a két nővel egy emberként érdeklődtek John hogyléte felől. Az asszony elmondta azt, amit Seth-től megtudott a férje állapotáról, majd leült az egyik kényelmes fotelba, és fáradtan lehunyta a szemét.

Amikor ismét körülnézett, meglátta maga mellett Kellyt és Bent. Mosolyogva fogadta el barátnőjétől a hideg üdítővel tele poharat, és szomjasan elkortyolta a tartalmát. Taylor nem szólt semmit, de a felesége úgy érezte, beszélnie kell a hálájáról, amit érez mindenki iránt, aki segítséget nyújtott abban, hogy visszakapja a férjét.

– El sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok mindannyiótoknak, és mennyire sajnálom, hogy John megsérült! – mondta az állapotos szőke nő.

– Szóra sem érdemes, Kelly – válaszolta Bonnie. – Barátok vagyunk, bármit megtennénk egymásért. Ráadásul tisztában vagyunk a kockázattal is, így azt minimalizálva igyekeztünk segíteni. John sérülése lehet, hogy elkerülhető lett volna, de ilyenkor mindig eszembe jut, hogy akár vérfürdő és haláleset is lehetett volna a nóta vége. Éppen ezért hálás vagyok a sorsnak, hogy „csak” pár ütést-rúgást kapott, és nem az életével fizetett.

– Azt hiszem, hogy nem csak kizárólag a sorsnak lehetsz hálás ezért, hanem magának Johnnak és az őt felkészítő Sethnek is! – folyt bele a beszélgetésbe Ben. – Nem akarom hősnek kikiáltani a férjedet, és magamat meg a többieket sem degradálnám; de talán a férjeden kívül Patricknak lett volna esélye arra, hogy kicsit feltartóztassa a kínait. Seth talán meg is tudta volna állítani, de ebben sem vagyok biztos. Biztosan tudom, hogy a szökött alvezérrel még lesz dolgunk, és számomra az is kétségtelen, hogy Jet Csen megállítására a legjobb módszer a golyó, nem pedig a pusztakezes küzdelem – húzta fanyar mosolyra a száját a jelenlegi helyettes parancsnok.

Bonnie-nak hirtelen elege lett a történtek elemzéséből, a jövendő kutatásából és a hátralévő hálálkodások meghallgatásából. Elnézést kért az egybegyűltektől, majd visszatért a házba Johnhoz, hogy megitassa a Seth által kikevert teával, illetve lecserélje a borogatásokat férje összevert testén.

*

Időközben Janet a féltékenységtől félőrülten, és nagyon feldúltan tette le a lakásában a telefont. George nem mondott semmit, amikor elment otthonról, de számtalanszor volt már ilyen, ez önmagában nem zaklatta volna fel a nőt. A problémát az okozta, hogy felhívta Bonnie-t, de a lány nem volt otthon. Miután tovább faggatta Abigailt, akkor kiderült, hogy barátnője is nagyjából akkor hagyta el otthonát, amikor George. Janet el sem búcsúzott a házvezetőnőtől, úgy csapta le a kagylót. Ezért fogalma sem lehetett arról, hogy a ház ura sem tartózkodik a házban, tehát valószínűleg együtt mentek valahová. Márpedig ebben az esetben George aligha Bonnie-val múlatja az időt, vagy ha mégis, akkor John is a közelben van, ez a tény meg nem kedvezne egy titkos kapcsolatnak.

Jen nem bírt tovább uralkodni magán, így zokogva ment ki a lakás erkélyére. A szomszédos balkonon kint tartózkodott Sarah, a szomszédasszony. Meglepve figyelte az eléggé összetörtnek tűnő lányt, majd amikor annak zokogása valamelyest csillapodott, megszólította a szomorú fiatal nőt.

A hadnagy feleségére rohamként tört rá az őszinteség, és minden óvatosságot félretéve elmesélte Sarahnak, hogy mi bántja. Azt – nagyon bölcsen – azért kihagyta a beszámolóból, hogy George rendőr, és az Ügyosztály tisztje; de a férje hűségével kapcsolatos kétségeit őszintén megosztotta az őt figyelmesen hallgató szomszédasszonnyal.

Sarah elmondta, hogy a lakást csak béreli, és abban a kislányával – Natty-vel – lakik együtt. A gyerek apja még a terhességének hírére elhagyta őt, így semmiféle támogatást nem kap tőle. Egyedül gondoskodik a tizenhárom esztendős lányról, ami egyre nehezebb, hiszen a szépségiparban műköröm–építőként és manikűrösként éppen annyit keres, hogy a lakást és az ételt ki tudja fizetni. Most éppen egy iskolába jár, ahol az ezotériával foglalkoznak, és annak majdnem minden ágát szeretné olyan szinten megismerni, hogy annak segítségével kiegészíthesse jövedelmét.

Rögtön neki is állt elemezni Janet jellemét, aki csodálkozva hallgatta, hogy milyen pontosan meglátja szomszédasszonya az ő főbb jellemvonásait. Az analízis olyan pontos volt, hogy Jen felszárítgatta a könnyeit, és ígéretet tett arra, hogy átmegy szomszédasszonyához, mert meg akarta hallgatni, hogy az asztrológián kívül mit mond még a számmisztika, illetve a Jóskönyv róla, és a további sorsáról.

Az imént még oly hevesen zokogó nő kíváncsisággal a szemében kopogott be a szomszédos ajtón, amelyet Sarah azonnal ki is nyitott. A fiatal nő szemügyre vette az ajtóban állót, aki egy kicsit elhízott volt ugyan, de nem is a testalkata, hanem az arca és a szeme volt az, amely nem engedte szabadulni a kétségek között őrlődő fiatal lányt.

Sarah szeme világítóan világoskék volt, olyan benyomást keltett, mintha belelátna az ember fejébe. Kerek arcán szinte fehér volt a bőr, a haja pedig nagyon világos szőkére volt festve. Ez a szándékosan kialakított, szinte valóságon túli megjelenés erősítette azt az érzést Janetben, hogy mindent elmondhat szomszédasszonyának, sőt az segítséget is tud nyújtani neki problémái megoldásában. Hiszen ha nem is tündérként aposztrofálta magában vadonatúj ismerősét, valójában egy jó boszorkányról szerinte megközelítőleg ilyen kép élhet a külsőt illetően az arra fogékonyakban.

Elkeseredésében elfelejtette logikusan végiggondolni azt, hogy az idősebb nő nem csupán vigasztalni kezdte őt, amikor az erkélyen beszélgetni kezdtek, hanem már akkor George ellen kezdte hangolni, hiszen nem próbálta a férfi viselkedését elfogadhatónak feltüntetni. Inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy erősítse a dühöt benne, és azt az érzést, hogy a férje egyrészt semmibe veszi, másrészt csak egy háztartási alkalmazottnak, valamint szexuális célpontnak tartja, már amikor éppen nem Bonnie-val csalja.

Sarah elégedetten látta, hogy minden a tervei szerint alakul: Janet inkább egoistán, mint józanul viszonyul a kialakult helyzethez, amivel minden bizonnyal majd az őrületbe fogja kergetni mit sem sejtő hitvesét. Ekkor eljön annak az ideje, hogy minden téren a befolyása alá vonja a lányt, és kihasználja majdan saját céljai elérésének érdekében.