THE END ... de csak ideiglenesen! :-)

Kedves Olvasók!

Elérkeztünk a Reményhajsza második kötetének is a kilencedik fejezetéhez. Remélem, hogy akiknek bejön a történet és a stílus, azok kedvet kaptak ahhoz, hogy megtudják, vajon mi is történik a továbbiakban a fő- és mellékszereplőkkel. Izgalomban, fordulatokban mindkét kötet további fejezetei bővelkednek, úgyhogy én csak javasolni tudom a könyv alak beszerzését!
Emlékeztetőül a link és az e-mail cím, ahol a regények beszerezhetőek, vagy rólunk információ kapható:

Reményhajsza:
http://www.irasmuvek.hu/sylvia-river-remenyhajsza.html

Reményhajsza II:
sylvia.river0306@gmail.com

***

Reményhajsza III:
Pillanatnyilag a könyv nyomdai előkészítésén dolgozom, úgyhogy az biztos, harmadik kötet is lesz, terveim szerint még 2012. folyamán. Természetesen, amint aktuális lesz, a megszokott csatornákon közzéteszem, hogy hol és hogyan lehet hozzájutni.
Étvágygerjesztő fejezeteket szándékozom felpakolni, de ez közelítőleg a nyomtatott könyv megjelenése körüli időpont lesz majd.

***

Reményhajsza IV:
Az írás nálam ihlet és nem határidő kérdése. Pillanatnyilag a szálak összegubancolásánál tartok, de azt hiszem, hogy a negyedik kötet is kellőképpen fordulatos és izgalmas lesz. És semmiképpen sem rövid, ahogy most kinéz... :-)))


Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az érdeklődést, az olvasást!
Remélem, hogy tudtam néhány izgalmas, egyben önfeledt és szórakoztató percet okozni a közzétett betűhalmazzal!

Köszönöm,
SR

Reményhajsza II. - 3. fejezet

3. fejezet

Rick Bermen letette a telefont és elgondolkodott. William Castle hívta, aki Ricardo Cruz menedzsere volt.

Cruz eredetileg modellként és táncosként kereste a kenyerét, innen már csak egy kis ugrás volt felfedezni a húszas éveinek elején járó férfi tehetségét az éneklés, a zene iránt. Castle felkarolta Ricot, és elindította a zenélés rögös útján. Billy pont jó időpontban vágott bele a Ricardoval közös projektbe, hiszen a spanyol származású fiatalember jó hangja mellett a „latin amorózó” elnevezésű klisének minden tekintetben megfelelt. Így relatív rövid idő alatt – és nem csak a menedzser szemfülességének köszönhetően – Rico híres lett. A fiatal újonc tehetségét a szakma is elismerte, és Castle mindent meg is tett azért, hogy védencét a csúcson tartsa, és ne csak egy egyslágeres sztárocska legyen a popzene egén.

William azért hívta Ricket, hogy megbeszéljék egy olyan dal és videoklip felvételének a lehetőségét, amelyben Rico és Bonnie együtt szerepelne.

Bermen tehát gondolt egy merészet, és úgy határozott, hogy személyesen keresi fel a lányt, hogy rávegye az együttműködésre. Úgyis még hallgat egy ideig a Bermuda, ha ezzel a duettel ismét feltűnik Bonnie és áttételesen persze az együttes is, az mindenképpen hasznos. Ugyan jelenleg egy jótékony célra szánt dalról van szó, tehát anyagilag az együttes és a menedzsment nem fog profitálni belőle, de egyelőre nem is ez a fontos, hanem az, hogy a zenekar ismét felbukkanjon, és felhívja magára a figyelmet.

A menedzser gondolatait tettek követték, beült az autójába és elindult az együttes frontemberének házához. A menedzsment ügyvezetőjét bebocsátó Abigail Sullivan viszont azzal a hírrel fogadta a férfit, hogy egyik énekes sem tartózkodik a házban, egy tárgyalásra mentek még az előző napon. Rick azonban várja meg őket a házban, ugyanis a házaspár előre láthatólag hamarosan hazaérkezik.

A menedzser el nem tudta képzelni, hogy a Kenderson házaspár kivel és miről tárgyalhat, hiszen ha munka van, akkor először őt szokták megkeresni, mint jelen pillanatban Ricardo Cruz esetében is. Ugyan a magán jellegű jogi dolgokat nem kötötték direktben a menedzser orrára, de Eric Jackson irodája ugyanott volt, ahol Rické, így az együttes tagjainak jogász közreműködését is megkívánó ügyleteiről mindig volt tudomása, hiszen ha a fiúk ott jártak, akkor minimum beköszöntek neki, és elmondták, hogy mi járatban voltak a szomszédos helyiségben. 

A ház ezen a délelőttön csöndes volt, hiszen a házigazdák nem tartózkodtak otthon, a lányok pedig iskolában voltak. Az épületben csak az alkalmazottak tartózkodtak, de Bermennek nem volt kedve beszélgetni sem a házvezetőnővel, sem a nevelőnővel. Miközben várakozott, elővette a kalkulátorát, és belemerült annak tervezésébe, hogy Bonnie igenlő válasza után a közreműködéshez neki milyen lépéseket kell majd megtennie.

*

Richie az egyedül töltött éjszaka után várta, hogy kislánya és felesége visszatérjen hozzá. Bár teljesen nyugodt nem volt, azért ideges sem, hiszen telefonon már megbeszélték a problémát, és Kristie bocsánatot is kért elhamarkodott döntéséért. A gitáros természetesen azonnal megbocsátott, és már alig várta, hogy a feleségét és a lányát ismét maga mellett tudhassa. Neje egy éjszakát mégis a szüleinél töltött a gyerekkel, mert átutazóban lévő unokatestvére meglátogatta őket, és a két fiatal nő örömmel töltötte el egymással a repülőgép indulásáig hátralévő időt. A búcsúzáskor Heather ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem csak villámlátogatások erejéig élvezheti családja a társaságát, hanem huzamosabb időt is eltölt majd velük.

A gitáros így kénytelen-kelletlen ismét egyedül töltött egy napot és egy éjszakát. Nem volt kedve átmenni a szüleihez sem, barátjáról meg tudta, hogy éppen nem találja otthon. Így Richie osztályrészéül jutott a magány és az aggodalom, mert jóllehet Bonnie az akció után telefonált, hogy őt megnyugtassa, de azt sem hallgatta el előtte, hogy mindketten megsérültek, ha nem is nagyon súlyosan.

Fraser tehát az elmúlt két nap eseményein rágódott, amikor meglátta apósa autóját bekanyarodni az udvarra. Mosolyogva ment ki a házból, hogy üdvözölje az érkezőket.

Louis vigyorogva szorította meg veje kezét, és hátba veregette az ifjabb férfit. Richie kinyitotta a Volkswagen Touareg hátsó ajtaját, hogy kisegítse feleségét a kocsiból. Kristie pedig mintha mi sem történt volna, ragyogva ugrott a férje nyakába, boldogan csókolta meg a gitárost. A kicsi Suzie édesanyja nyomában ment az ajtóhoz, Mandy alig tudta visszatartani addig a néhány másodpercig, amíg a kislány szülei figyelmüket ismét a gyerekre irányították. Kristie félreállt az ajtóból, Richie pedig felkapta a kislányt és az autótól eltávolodva megpördült, szorosan magához ölelve a gyereket. Suzie szokás szerint a fejét hátravetve kacagott, hiszen az apja rengetegszer bolondozott már így vele, és a kislány imádta ezeket a szédítő pörgéseket. Miután a lányka kiviháncolta magát az apja karjában, a férfi visszament az autóhoz, folytatni a félbeszakított üdvözléseket. Már mindenki a Volkswagen mellett állt, amikor a gitáros ismét rájuk tudott figyelni. Mandy kapott egy puszit, a törékeny Maryt pedig egyszerűen felkapta langaléta veje túláradó örömében. Az anyós szemében könnyek gyülekeztek a nevetéstől, hiszen Richie ezt az üdvözlési formát csak neki tartotta fenn, még édesanyját, Erikát is másképpen köszöntötte, bár őt is hasonlóan fékevesztett módon. Miután kölcsönösen kiörvendezték magukat, bementek a házba. A totyogó Suzie birtokba vette a nappalit, annak is szinte egyszerre minden pontját. Állandóan a sarkában kellett lenni, mert mindent levett, próbált megkóstolni, ami a keze ügyébe került. Ha egy kis nyugalmat akart a család, akkor valaki leült a padlóra, és építőkockával, babákkal, autókkal és különféle villogó-vinnyogó játékokkal próbálta a kislány figyelmét elterelni a szakadatlan felfedezőutakról. Mary magában már előre rettegte azt a pillanatot, amikor a gyerek felfedezi majd az emeletre vezető lépcsőket, és az kerül érdeklődése középpontjába. Richie és Kristie nem akarta elárulni az aggódó nagymamának, hogy a lurkó már felmászott néhányszor a lépcsőre is, de hála a folyamatos felügyeletnek, még nem származott belőle probléma. Miután a kicsi lány szokás szerint csatatérré változtatta a ház nappaliját, a család megebédelt. Ebéd után Suzie-t lefektette Mandy, a család többi tagja pedig a nappaliban maradt, hogy beszélgessenek egy kicsit.

Elsőként Louis törte meg a csendet:

– És most a fiúval kapcsolatosan mi lesz a történet lényege?

– Azt hiszem, hogy volt időm ezen gondolkodni éppen eleget – válaszolta határozottan Richie. – És úgy gondolom, hogy az együttműködésemért cserébe kérhetek annyit, hogy ameddig az eredmény nem tudható minden kétséget kizáróan, a sajtó ne tudjon meg semmit. Emily és a vőlegénye is bizonyára hajlandó lesz erre, hiszen nem feltételezem, hogy az lenne a céljuk, hogy az újságok címlapján mutogatnivaló bazári majmot csináljanak a gyerekből. Ha kiderül, hogy a fiam, akkor minden szükséges támogatást meg fogok adni neki egy nélkülözésmentes életmódhoz, ha viszont becsaptak és semmi közöm hozzá, akkor szép csendben kénytelenek lesznek más balek után nézni. Nem fogok akkor sem balhézni és nyilvánosságot követelni; csak vissza akarom kapni a nyugalmamat! Lehetőleg bármelyik esetben.

– Jól van Rich, én úgy gondolom, hogy ez a megoldás a legjobb – mondta Mary is. – Arra gondoltál már, hogy mit jelenthet Suzie-ra nézve a bizonyított tény, hogy van még egy gyereked? 

– Igen, gondoltam. Nem akarok bankszámlakivonatokat mutogatni senkinek, de a Bermuda tagjaként, jogdíjtulajdonosként van mit a tejbe aprítanom. A gyermekem, vagy a gyermekeim nem fognak nélkülözni, de azt sem hagyom, hogy egy egész – lényegében idegen – család élősködjön rajtam. Ugyan fogalmam sincs, hogy ezt miként kell technikailag lebonyolítani, de az együttes jogásza majd a segítségemre lesz ebben. Gondolom különféle dokumentumok, és azok záradékai gondoskodnak arról, hogy senki se forgathassa ki a másikat a jussából. Ez így korrekt, de természetesen csak akkor, ha bebizonyosodik, hogy én vagyok a fiú vér szerinti apja.

– Még egy kényelmetlen kérdés, drágám – szólalt meg első ízben ebéd óta Kristie. – A szüleid tudnak már a gyerekről?

– Nem. Addig nem akarok feleslegesen felizgatni senkit, ameddig nincs a kezemben semmiféle bizonyíték. Ha a fiam, akkor tudni fognak róla, ellenkező esetben viszont fölösleges egyáltalán megemlíteni is.

– Tartok tőle, hogy bizony erősen megtekergetnék a nyakadat, és persze nem hinném, hogy megdicsérnének! – csatlakozott a beszélgetéshez ismét Louis. – Látom már nyitottad a szádat a válaszra, de fölösleges, én is tudom! Nem szándékosan titkolóztál, fogalmad sem volt a srác létezéséről. Ez így már egy kicsit más tészta, ráadásul a szüleidként igazán számítaniuk kell ilyen kellemetlenségekre – harapta el váratlanul a mondóka végét az idősödő férfi.

– Az elfojtás káros Louis, mondd ki, amit gondolsz! Hallani akarom, amikor közlöd velem, hogy egy meggondolatlan, szoknyapecér, skalpvadász a vejed! – vigyorgott jókedvűen Richie.

– Remélhetőleg csak volt! – nevetett fel Kristie is.

Hosszú ideig beszélgettek még, de a viszályt kiváltó esemény többé nem volt téma. Mary és Louis arról is érdeklődtek, hogy mi történik éppen az együttes háza táján, hiszen a válasz a házban és azon kívül is sokakat érintett.

Fraser nem tudott konkrét választ adni, hiszen Bonnie-t és Johnt nem akarta elárulni, így csak annyit mondott, hogy tudomása szerint még semmibe nem kezdtek bele. Arra a kérdésre, hogy egyáltalán mégis mikorra várható, hogy nekikezdenek az új lemeznek, a gitáros – az igazsághoz híven – csak annyit mondott, hogy az ihletett állapot nem határidő és akarat kérdése. Vagy jön magától, vagy nem. Ezt erőltetni semmiképpen nem lehet, hiszen eddig is úgy kezdtek neki minden egyes új korongnak, hogy mindenki hozta az ötleteit. Szövegben, dallamban, ütemben. Ezután összeült az együttes, a tagok egyenrangú félként előadták, hogy mi jutott eszükbe, azt miként képzelték el, majd hangokra szedték, átdolgozták, félrerakták, pihentették, újra meghallgatták. Ha még ekkor is tetszetős volt a nóta, akkor írtak a dallamhoz egy történetet, amely megadta a szövegalapot. A prózát meg a dallam ritmusához-lüktetéséhez igazították, aztán elkészült a demó verzió. Amikor már többlemeznyi demóanyag állt rendelkezésükre, kezdődött elölről a meghallgatás, pihentetés, átdolgozás. Majd hosszú vajúdás után, végre megszületett az új lemez.

*

Hála Seth és Bonnie gondoskodó ápolásának, John nyugodtan átaludta az éjszakát, és reggel kipihenten ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, egy villanásnyi időre megijedt, hiszen a bázis egy kaptafára készült házai alapján azt hitte, hogy álmodik, amikor itt ébred fel. Pulzusa felgyorsult, majd egyből lecsendesedett, amikor maga mellett az ágyban felfedezte Bonnie-t. A fiatal nő is ébredezett már, így John nem ügyelt arra különösebben, hogy nehogy felébressze. Odahajolt a feleségéhez, és megcsókolta a száját. Az asszony válaszként átölelte a férje nyakát, és közel húzta magához. A férfi rákönyökölt a párnára, mosolyra húzva a száját, és kedvtelve nézegette hitvese smaragdos árnyalatú, ragyogó szemeit.

Bonnie megcirógatta a férje arcát, karcsú ujjaival körberajzolta a mosolygó ajkakat, amikor az ajtón kopogás hallatszott. A lány magára tekerte a takaróját, elballagott a fürdőszobáig, majd a küszöbről így szólt:

– Bizonyára a te önuralmad kér bebocsátást, hiszen én konkrétan arra készültem, hogy elveszítsem a fejem, és rávegyelek egy kis összebújásra. Engedd be, addig én hűtőfürdőt veszek.

John nem túl boldogan tett eleget a felszólításnak. Kinyitotta az ajtót, és ott találta a küszöbön szobrozva az egész csoportot, kiegészülve George-dzsal, Seth-tel, és Holdennel. Felvonta a szemöldökét, betessékelte a látogatókat, majd közölte benyomásait:

– Úgy látom, hogy együtt ittátok a reggeli kávétokat. A kávézacc a halálhíremet költötte, és ti egymás sarkát letaposva jártatok utána, hogy mennyire megbízható a jövendölés. Nos, mint látjátok, ki kell dobnotok a jósnőtöket, vagy új kávégépet kell venni a büfébe, mert élek, és már virulnék is, ha éppen nem csörtettetek volna be, ellenőrzendő, kihűltem-e már!?

– Netán azt akarod mondani, hogy hitvesed demonstratíve nincs a körünkben, és éppen most fojtogatja vízbe a zuhany alatt a libidóját? – szólalt meg általános derültséget keltve Patrick.

– Ha mákom van, akkor nem megöli, csak hibernálja, ameddig itt vagytok. Meglesném a küzdelem eredményét, ha hagynátok, ugyanis régimódi, prűd házaspár vagyunk, akik nem igénylik ehhez a kukkoló tömegeket. Egyszóval: kösz jól vagyok, húzzatok kifelé, majd jelentkezünk! Nem ígérem, hogy öt perc múlva, de azért igyekszünk! – próbálta visszatartani kitörő nevetését az énekes.

A szőke férfi mondatának végével egyidőben Hammond már nyitotta is az ajtót, majd az érkezettek mind egy szálig elhagyták a szobát.

Kenderson bement a fürdőszobába a nejéhez, aki reflexszerűen reagálta le hitvese megjelenését, nem mindennapi, amortizált kinézetét. Ijedten összerezzent, majd megkönnyebbülten szembefordult a férjével, és ráirányította a zuhanyt.

A férfi ruhája pillanatok alatt átázott, így semmi sem tartotta vissza attól, hogy néhány lépés után beálljon felesége mellé a zuhanyfülkébe, és immáron ő kérje, hogy ugyan veszítsék már el egy kicsit a fejüket.

Nem sokkal később kisimulva és felfrissülve léptek ki a ház ajtaján. Elmentek a bázis központi épületéhez, ahol mindenki már csak rájuk várt.

Kelly és Jeanine végre találkozhatott Johnnal, saját szemükkel győződhettek meg – immár sokadszor – arról, hogy mi minden történhet egy akció közben, mennyire veszélyes foglalkozást űz életük párja is. Kellyvel kapcsolatban Patricknak azonban nem volt igaza, mert az állapotos nő ugyan megrendült és sajnálkozott a zenész sérüléseivel kapcsolatosan, de férjét is látta már hasonló állapotban. Nem is tudta magában tartani a sebesült férfivel kapcsolatos közlendőjét:

– Nem akarok udvarolni John, de jó szarul nézel ki!

– Ez csak a külső, Kelly. Ha a látvány ilyen megrázó számodra is, aki látott már ilyet néhányszor, akkor próbáld elképzelni, hogy mit érezhetek! Pedig tartom magam, mert ugye a macsó kommandós nimbusza nem engedi meg a jajgatást, nyavalygást – vigyorgott az énekes.

– Ez csak mese Johnny! – nevetett fel Ben felesége. – Vajon miért is lettek elzavarva a fiúk, amikor az imént merő aggodalomból felkerestek? Ugyan meséld már el bogaram, hogy mire kellett az idő, és mitől ragyogsz ennyire kicsi nejeddel egyetemben?

– Időigényes tevékenységbe fogtunk, konkrétan abba, hogy visszagyömöszöljük a zúzáját, valamint ezt és azt, hogy a körülményekhez képest kifogástalanul jelenjék itt meg. Meg egyébként is, minden miattad van Kelly, mert Patrick közölte, hogy nem enged be téged a férjemhez hálálkodni, mert a látványtól koraszülsz! Az ember jót akar, és csak szemrehányást kap, némi várakozási idő miatt! – kapcsolódott be jókedvűen a beszélgetésbe Bonnie is.

– Az időt és a gyömöszölést eddig is értettük, de ezzel a zúza dologgal nem etettek meg! Meg azzal sem, hogy a késedelemnek én lennék az oka. Szemérmetlenül hazudsz barátném, és még rosszul is. Mellesleg egyéb vonatkozásokban is elég feslett vagy, de ez korántsem új dolog számomra, hiszen ismerlek.

– Örvendek, hogy kellő humorral át tudjátok hidalni a mentális és a fizikális traumát – folyt bele a beszélgetésbe Holden is. – Most viszont megkérlek rá titeket, hogy menjetek haza, gyógyulni, pihenni! Bonnie, George, és John, nektek köszönjük a segítséget! Keegan hadnagy, téged megkérlek arra, hogy asszonyodnak ne dicsekedj a végrehajtott hőstettel, ha megoldható! John, ti is találjatok ki valami hihetőt, de a valóságot ne nagyon keverjétek bele! Hölgyek és urak! Ezer köszönet részemről! – Jeff a mondat befejezése után sarkon fordult, és kiment a teremből.

Talán még fél órát tartózkodtak együtt az épületben, majd búcsúzkodni kezdtek egymástól. Ki-ki beült a saját autójába, és elindult haza.

Bonnie és John is így tett, a lány vezetett. Mindketten magukban némán gondolkodtak azon, hogy mi hihetőt is mondjanak majd a távollétről és a sérülésekről. Amikor egyiküknek eszébe jutott valami, azt fennhangon kimondta, majd megvitatták az ötlet hihetőségét és használhatóságát. Aztán abban a mesében állapodtak meg, hogy a férfi akart venni egy motort, és a próbaúton balesetet szenvedtek. Reménykedtek benne, hogy ez elég hihető ahhoz, hogy Betty néni, illetve Bonnie szülei ne fogjanak gyanút, és ne kezdjenek feleslegesen azon aggódni, ami már elmúlt, ráadásul relatív szerencsésen végződött. Ekkor még fogalmuk sem volt arról, hogy a szökött Jet Csen a jövőben milyen meglepetéseket tartogat majd a számukra, és milyen mélységig lesznek kénytelenek szeretteiket mégis beavatni az elmúlt negyvennyolc óra történéseibe.

Az autó falta a kilométereket, az idő előrehaladtával egyre közelebb kerültek a házukhoz. A lány bekanyarodott a jól ismert kapun, majd egymás kezét fogva bementek a házba. Mivel a főbejárat felől érkeztek, az első, amit felfedeztek, a vendég volt, aki a nappaliban elmerülten üldögélt, és vadul klimpírozott menedzser-kalkulátorán.

John már a feje búbjáról felismerte Berment, a feleségére nézett, halkan sóhajtva a mennyezetre emelte a tekintetét, majd megszólalt:

– Üdv Rick! Mi szél hozott?

A menedzser felkapta a fejét, visszafordult és köszönteni akarta az érkezőket, de a torkán akadt a hang a látványtól. Néhány másodpercig némán nézte a szőke énekest, majd rekedten megszólalt:

– Nektek is üdv! Azt azért nem gondoltam volna rólatok sosem, hogy ti ketten valaha elváltok!

– Szavadat nem értem Rick! Felvilágosítanál? – hűlt el a kijelentés hallatán John.

– Ez csak következtetés! – szabadkozott Bermen. – Vagy van valami egyéb magyarázata annak, hogy úgy eltűntök, hogy senki sem tudja, merre jártok, és amikor előkerültök, mindkettőtök finoman szólva kissé törődött? Rólad nem gondoltam volna Bonnie, hogy így összevered ezt a drága embert, és benned is csalódtam Johnny, mert azt sem feltételeztem, hogy te visszaütnél! Jó, a felejtendő kommandós múltad ismeretében pontosítanék: azt nem hittem, hogy Bonnie-t valaha megütöd!

– Rick, már komolyan a frászt hoztad rám! – nevetett fel az énekes. – Motort akartam venni, és a próbaúton balesetet szenvedtünk. Dehogy válunk! Az asszonyt különben sem ütöm, de csak azért, mert tudná hárítani…

– Szóval motorbaleset? – vigyorgott a menedzser. – Nem gondolod, hogy kis nejed valamiféle rontást hoz rád, vagy valami ilyesmi van a háttérben?

– Mire is alapozod ezt a feltevésedet, drága igazgató úr? – érdeklődött Bonnie.

– Arra, hogy amióta a képbe kerültél, a férjedet egymás után érik a rossz ómennek is felfogható sajnálatosságok. A volt felesége meg akarja ölni, első kísérletben elüti. Aztán az említett hölgy összefog hangyányi agybajjal rendelkező, erősen bosszúálló lelkületű volt férjeddel, aminek az eredménye egy fájdalmas év lett. Még meg sem szoktuk a nyugalmat, ismét tarka ábrázattal láthatjuk viszont Johnt. Ha valami sámán lennék, biztos lehetsz benne, hogy lebeszélném a veled való további szoros kapcsolatról. Ellenben – vigyorgott erősen Bermen – nem sámán vagyok, hanem üzletember. Abból is a rosszabbik fajta, akit minimálisan sem érdekel, hogy éltek, avagy haltok, az a lényeg, hogy dagadjon a bankszámlám. Ennek szellemében várakoztam itt egy harmatosan friss ajánlat társaságában.

– Nocsak! Remélem, nem szépségverseny, mert azon momentán nem tudnék indulni – igazgatta az ujjaival a haját viccesen az énekes.

– Nem az, és téged érint a legkevésbé! – válaszolta Rick.

– Ez egyre érdekesebb! – szólt Bonnie is.

– Tudjátok-e kicsoda Rico?– vette át a szót ismét a menedzser.

– Persze – válaszolt John. – William Castle legújabb üdvöskéje. Modellből avanzsált énekessé, nem mondom, elég jó a srác, de Castle is odarakta magát a sikere érdekében. Meg mostanság igény is van az ifjú latin szívtiprókra. Több sajnos, mint a mi rockos hangzásunkra.

– Azért ne fakadj sírva Johnny, hanem szedd össze magad és a fiúkat! Amint csináltok egy új lemezt, azzal a szóban forgó amorózót is lemossátok a színről. De ez idő. Elég sok. Addig is kéne valami, amivel ébren tudjuk tartani az érdeklődést az együttes iránt. Történetesen nem a motorozós balesetet dobnám be a köztudatba, hanem azt, amiért itt vagyok.

– Istenem Rick, megőszülök, mire közlöd milyen ajánlattal jöttél! Régebben mintha nem lettél volna ilyen idegesítően lassú, mire kinyögtél valamit! Belőled veszett ki a lendület, vagy belőlem a türelem? – sóhajtott Bonnie.

– Cseppet kellemetlenül érzem magam emiatt, de te akartad, csapjunk a közepébe! – váltott ritmust Bermen. – Castle azzal keresett meg, hogy szeretne egy duett dalt felvenni veled és Ricoval, jótékony célra. Akar készíteni egy klipet is, ha rábólintasz Bonnie. A dal és a klip cirka egyhavi távollétet jelentene a családtól, mert Billy a hitvesedet a legkevésbé sem hívta. Ennek oka abban keresendő, hogy a nóta eléggé szívhez szóló, picinykét tán erotikus is.

– És milyen mélységig kellene erotikusnak lennem? – érdeklődött a lány.

– Valószínűleg olyan mélységig, ami már engem, mint férjedet kissé zavarna – válaszolt John a menedzser helyett. – Ennek ellenére azt mondom: csináld meg, ha van hozzá kedved! Az legyen a két legutolsó szempont a döntésedben, hogy a Bermudának kellene egy kis reklám, illetve, hogy én nem rajongok az ötletért, hogy filmre vegyék, amint éppen egy másik férfival enyelegsz!

– A döntésemet igencsak elő tudná segíteni, ha kapnék egy forgatókönyvet! Elhoztad, Rick?

– Nem, ugyanis ez a felkérés egy igazi zsákbamacska. Forgatókönyv akkor van, ha már elvállaltad – mondta Rick

– Remek! Ezek szerint Castle elég furán gondolkodik. Mégis, akkor minek alapján döntök? A nagy William Castle hírneve? Vagy talán a Rico gyerek helyes pofikája? Megérzés? Netán keressek fel egy jósnőt? – háborgott Bonnie.

– Azt hiszem, hogy ebben a sorrendben – húzta el a száját a menedzser. – Akkor mit mondasz?

– Jó legyen, elvállalom! Mondd meg annak a hólyag Castle-nek, és kérd el a forgatókönyvet! Meg a demót is küldje el. Szöveget, kottát, mindent. És kérj egy kis időt is, talán két hét múlva már el tudnék utazni. Azt azért megemlítheted neki, hogy csak a jótékony cél miatt vagyok rá hajlandó! Főleg ilyen feltételek mellett! Már most nem szimpi a csávó, jókora seggfej lehet!

Rick meglepetten nézett Bonnie-ra, hiszen az énekesnő soha nem fogalmazott ilyen erősen, sőt arra sem volt példa, hogy ennyire nyilvánvalóan közölje nemtetszését. A menedzser az elvi beleegyezést követően elbúcsúzott a házaspártól és a dolgai után nézett.

A nő és a férfi bementek a konyhába, ahol Kathy és Abigail tevékenykedett. A házvezetőnő és a gyerekcsősz is sajnálkozott a baleset miatt, de különösebben nem sopánkodtak, hiszen hozzászoktak már a ház urának időnként előforduló, törődött kinézetéhez.

Hiszen a férfi kedvenc időtöltései – a motorozás is és a lovaglás is – magukban hordozták a sérülés lehetőségét is, ami ha nem is túl gyakran, de időnként azért be is következett.

Hamarosan Sandra és Stephanie is hazatért az iskolából. Körbecsodálták ők is a családfő elnyűtt kinézetét, de mivel John nem látszott különösebben betegnek, így a történet igen hamar elveszítette érdekfeszítő voltát a ház lakóinak körében.

Bonnie előrelátóan felhívta a rokonság többi tagját is a hírrel, mert elejét akarta venni mindenféle kérdezősködésnek, felesleges aggodalomnak.

*

George Keegan örömmel pattant ki a lakása előtt az autóból. Több okból is repesett: relatív olcsón megúszta mindenki a kalandot, az Ügyosztály már tudott a közreműködéséről, és Holden javaslatára jutalmat fog kapni, az elismerésnek pedig része két hét szabadság is, amelyet majd valamilyen egzotikus helyen kettesben fog eltölteni Janettel. Alig várta már, hogy elújságolja feleségének a kapott jó híreket, és végre magához ölelje az asszonyt.

Amikor a zárba dugta a kulcsot, bentről beszélgetés hangját hallotta, amely kíváncsivá tette. Tudta, hogy feleségének alig néhány barátnője van, és most azon gondolkodott, hogy vajon melyikük is időzik náluk. Kedvelte neje barátnőit, ráadásul még hálás is volt nekik, hogy amikor ő távol van, akkor gyakran látogatják hitvesét, elvonva a figyelmét a magányról. Amint beért a nappaliba nagyon meglepődött, mert egy idegen asszony ült a kanapén, mellette pedig egy kamaszlány terpeszkedett. Nem lett volna George jó rendőr, ha nem villant volna rögtön az eszébe, hogy bár nem ismeri a nappalijában ülő nőt és a gyereket, azért nem is teljesen ismeretlenek, valószínűleg valahol már összefutottak néhányszor. Villámgyorsan kikövetkeztette, hogy a jelenlévő ifjú és kevésbé hamvas hölgy valószínűleg az egyik szomszédjuk. Udvariasan mosolyogva nyújtott kezet Sarahnak. A nő kedvesen visszamosolygott rá, majd elnézésüket kérve távozott a lakásból. Keegan még nem tudta, hogy a lányával távozó nőnek rengeteg köze van ahhoz a megpróbáltatáshoz, amelyhez pillanatokon belül szerencséje lesz.

Miután becsukta a vendégek mögött a bejárati ajtót, ragyogó mosollyal közeledett Jenhez, aki – talán most először, amióta együtt voltak – nem viszonozta férje mosolyát.

– Édesem! Nagyon jó híreim vannak, annyira fogsz nekik örülni! – lelkesedett a hadnagy.

– Nekem kevésbé, de kezdd te! – felelte a felesége még mindig elég komoran.

– Végrehajtottam egy sikeres akciót, amelynek a jutalma pénz és szabadidő! Elmegyünk kettesben valami gyönyörű helyre, és két teljes hétre kikapcsolom még a mobilomat is. Csak a tiéd leszek, csak veled foglalkozom majd! Ugye milyen jó lesz, szerelmem? – lágyult el a férfi hangja.

– Azt sejtettem, hogy valamilyen akción vagy, és azt is tudom, hogy kivel! – mordult fel a nő. – Ne tagadd, Bonnie-val voltál, ugye?

– Igen, vele – hökkent meg George. – De honnan tudod?

– Felhívtam telefonon, hogy találkozzunk, ha már te ismét titkos küldetésben vagy. Erre a házvezetőnője közölte, hogy elment! Már csak arra lennék kíváncsi, amikor mindkettőtöket laposra ver John! Szívesen megnézném, mert jót tenne az önbecsülésemnek! – dühöngött könnyek között a nő. – Nem gondoltam, hogy ezt teszed velem, és Bonnie-ról sem, hogy képes ilyen gazságra! Egyszeri alkalom volt, vagy folytatni óhajtjátok? Netalán mindketten már a válást fontolgatjátok?

– Úgy látom, ismét a féltékenységi lemez van fönt, kedvesem! Mondd édes, ezt a tömérdek hülyeséget egyedül találtad ki, vagy segített benne az a hölgyemény is, aki az előbb hagyta el a lakásunkat? Mert fenemód feltűnő volt, hogy éppen akkor lett neki nagyon sürgős, hogy távozzon, amikor megérkeztem! – fortyant fel a férfi is.

– Saraht ne rángasd bele! Ő csak megvigasztalt, amikor ki voltam borulva, és a horoszkópom meg a jóskönyve segítségével megmondta, hogy mit kellene tennem!

– Megmondta, hogy mit kellene tenned?! – hűlt el a hallottaktól a hadnagy. – Te egy vadidegennek kiteregeted a családi szennyest, és hagyod, hogy megmondja, mit kéne tenned? – emelte meg a hangját a férfi. – Asszony, te beteg vagy! Mióta igényed, hogy valaki irányítson?

– Ez nem irányítás! Csak a lehetőségek felvázolása – csattant fel dühösen Janet. – Nem tudok már mit kezdeni a hazugságaiddal, nem tudom segítség nélkül kezelni a házasságunk válságát!

– Ismét egy újdonság! Ne haragudj, de én nem tudtam róla, hogy válságban lenne a házasságunk! De most már tiszta, mert látom, hogy bármit mondok, nem bízol bennem! – csendesedett le ismét a hadnagy hangja. – Sejtettem, hogy Bonnie-val kapcsolatos féltékenységed hatalmas, de azt nem gondoltam, hogy elveszted a józan eszedet! Én téged szeretlek, ő csak egy barát! Mellesleg az említett hölgy akkor sem fogadta az udvarlásomat, amikor még javában halottnak hitte a férjét. Mégis mit keresnék én most kettőjük között, megmondanád? Azt értem, hogy bennem nem bízol, és talán még Bonnie-ban sem, de ez a súlyos önértékelési válság, ez a szembeszökő önbizalomhiány mióta jellemző rád?

– Amióta fogalmam sincs, hogy merre jársz! – halkult le Janet hangja is.

– Édes! – lépett közelebb a nőhöz George. – Amióta ismersz tudod, hogy mivel foglalkozom. Azt is tudod, hogy nem mondhatok el neked mindent, ami a munkámmal és természetesen a távolléteimmel kapcsolatos. Azt is megértem, hogy milyen idegőrlő lehet várnod rám, azt sem tudni, hogy élek-e, vagy halok, mikor jövök egyáltalán. De mivel ezt már egy ideje igen remekül viselted, nem gondoltam rá, hogy féltékeny leszel, ráadásul nem a munkámra, hanem egy másik nőre! – fogta két tenyere közé felesége arcát a férfi. Kutatóan nézte asszonya szemeit, miközben folytatta mondókáját: – Nincs másik nő Jen. Csak te vagy, csak téged szeretlek!

– Nem hiszek neked! – lépett hátra a lány. – Ha tényleg szeretsz, akkor hagysz gondolkodni, és hagyod azt is, hogy kiderítsem: igazat mondtál-e? Így hát megkérdezem George Keegan: Bonnie-val voltál az elmúlt két napban?

– Igen. De nem kettesben, és egy hangyányit sem romantikus okból kifolyólag – védekezett ügyetlenül Keegan.

– Megmondod, hogy kikkel és merre jártál, ha megígérem, hogy titokban tartom? – erősködött a lány.

– Tudod, hogy nem tehetem! – válaszolta George. – Miért nem bízol bennem? Ha bennem nem, akkor legalább magadban, delejes vonzerődben, amivel megbabonáztál?

– Éppen azt teszem, amikor arra kérlek, hogy költözz el! Ha vonzerőm valóban olyan magnetikus, akkor semmi baj nem történhet, hiszen mindenhol és minden pillanatban beléd botlom majd, amikor éppen igyekszel ezerféle módon udvarolni nekem, visszaszerezni a bizalmamat. Ha viszont mégsem olyan erős ez a vonzerő, akkor inkább most derüljön ki, mint később!

– Janet drágám, ne keverj össze a legkisebb királyfival, akinek ki kell állnia legalább a három próbát! – gúnyolódott ismét élesen a hadnagy. – Nekem kialakult életvitelem van, amibe rendszeresen belekavar az Ügyosztály, éppen ezért nem szeretnék itthon is bármiért pedálozni. Főleg olyan dologért nem, amiről azt hittem eddig, hogy az enyém, megingathatatlan, és kellőképpen acélos. Amikor elvettelek, akkor is tudtad, hogy lesznek olyan dolgok, amelyekbe egészen egyszerűen nem avathatlak be! Ez eddig nem is igazán zavart. Már egy ideje ugyan elkezdtél Bonnie-val kapcsolatban kombinálni, de én azt hittem, hogy idővel kinövöd. Mivel most már látom, hogy ez nem fog menni, úgy vélem, itt az ideje annak, hogy segítséget kérj! Konkrétan orvosit! Bár fogalmam sincs, hogy túlfűtött fantázia ellen létezik-e segítség?

– Rendben George! Ha te mindenképpen veszekedni akarsz ahelyett, hogy őszintén elmondanál mindent, akkor veszekedjünk! – kiabált Janet.

– Asszony, nem először mondom, hogy totálisan meg vagy veszve! Most tényleg elmegyek, de csak azért, hogy bebizonyítsam neked: szeretlek, és fontosnak tartom annak megoldását, hogy újra minden a régi lehessen közöttünk! Sokadszor hangsúlyozom, hogy nem csaltalak meg sem Bonnie-val, sem mással! Gondolkodj, és ha végre sikerült magadhoz térned, akkor hívj fel! Mivel nem igazán tudok máshová menni, ezért megkérdezem Johnt és a feleségét, hogy hajlandóak lennének-e kerülgetni engem a házukban? Gondolom, hogy nem akarod a végtelenségig titokban tartani a házasságunk válságát, ezért engem sem kérsz arra, hogy ne panaszkodjak a közös barátainknak!

– Menj csak George! Akkor most már legálisan közelebb lehetsz álmaid asszonyához! – replikázott Janet. – Csodálkoznék egyébként, ha John fedelet adna a fejed fölé!

– Azért annyira ne lepődj meg rajta szerelmem, ha mégis ez történik! – nézett egyre szomorúbban a hadnagy. – Ugyanis a Kenderson házaspárnak több remek tulajdonsága is van, amely belőled mostanság eszeveszett féltékenységed miatt kiveszett! A teljesség igénye nélkül néhány ezek közül: bizalom, segítőkészség, józan ítélőképesség. Istenem! – sóhajtotta a meggyötört férfi – Mit nem adnék érte, ha mindezeket varázsütésre sikerülne visszaszerezned!

A hadnagy itt már képtelen volt parancsolni az indulatainak, és úgy vágta be maga mögött a bejárati ajtót, hogy az egész ház visszhangzott.

Jen remegve ült le a nappaliban a kanapéra, arcát a két tenyerébe fektette, és csendesen zokogni kezdett. Ha magába nézett, akkor nem George szavai miatt esett kétségbe, hiszen a férje a párbeszéd teljes időtartama alatt azt hangsúlyozta, hogy nincs mitől tartania, még mindig csak őt szereti, hanem a bizonytalanság és a tehetetlenség érzése kényszerítette arra a nőt, hogy szabad folyást engedjen könnyeinek.

A szomszédos lakásban Sarah kajánul vigyorgott. Nagyon jól tudta, hogy ő volt az, aki a kétely csírájának szárba szökkenését elősegítette szomszédasszonya szívében. Az áthallatszó veszekedés pedig bebizonyította számára, hogy jobbkor nem is szólíthatta volna meg Janetet, mert a fiatal nő most érkezett el arra pontra, amikor dühe a józansága fölé kerekedett. Sarah pedig határozott céllal erősítette Jen gyanúját, és gyötörte ezoterikus köntösbe bújtatott hazugságokkal a lányt. Mert ha választott tudományában még nem is volt kimagasló tudása, és persze nem is látta valójában azt, amiről ragyogó színielőadás keretében, megindultságtól remegő hangon tájékoztatta a bizonytalan fiatal nőt, szomszédasszonya reakciói, és azok megnyilvánulásai a jó emberismerettel rendelkező boszokány-jelölt malmára hajtották a vizet, és közelebb hozták az áhított célt. Ez pedig nem más volt, mint a saját befolyása alá vonni Janetet. Így a megbűvölt egy idő után úgy fogja érezni, hogy Sarah nélkülözhetetlen a számára. Ettől a ponttól kezdve pedig a boszorka jelenlegi gondjai megoldódnak, hiszen néhány könnycseppel, illetve az eddig elhangzott hazugságok segítségével el fogja érni, hogy amikor ténylegesen bekövetkezik az a pillanat, hogy valóban képtelen lesz kifizetni saját lakásának a bérleti díját, Janet a segítségére siessen. Fedelet fog nyújtani a feje fölé azért a kétes biztonságérzetért cserébe, amelyeknek az alapjai az imént lettek lerakva. Addig viszont Sarah kénytelen-kelletlen csupa jósággal, állandó szolgálatkészséggel, mindig kész válaszokkal kell, hogy közeledjen szomszédasszonya felé, addig nem mutathatja ki a foga fehérjét, nem látszódhat rajta, hogy mennyire irigyli a fiatal nő boldogságát. Egy olyan boldogságot, amelyben neki soha nem volt része, és amelyet talán mindennél jobban vágyott, amióta csak az eszét tudta. Tehát ennek folyományaként Janet és a férje között kizárólag csak a rosszindulatú satrafa aktív közreműködésével duzzadhatott ilyen rövid időn belül erre a súlyos szintre a helyzet. Hiszen ha Sarah ténylegesen segíteni akart volna, akkor inkább csitította volna Jen dühét, mint tovább szította volna elkeseredését.

Így a gonosz nőszemélynek – most a pénze fogytával és az állása bizonytalanságával egyidőben – az volt a fő célja, hogy a hadnagy asszonyának bizalmát elnyerje úgy, hogy az még hálás is legyen a „segítségért”. George csak útban lett volna a szépen kidolgozott terv kivitelezésében, ezért kellett minél előbb távoznia felesége közeléből.

A jövőt meglátó, még önmaga előtt is a jósnő képében tetszelgő Sarah elégedett mosollyal az ajkán várta, hogy Janet az általa elképzelt forgatókönyv szerint lépeseket tegyen abba az irányba, hogy ebben a nehéz helyzetben vigaszt és biztatást keresve a segítségét kérje.

Nem is kellett sokat várakoznia, szomszédasszonya már kopogtatott is az ajtaján.

*

George az elkeseredéstől kábultan kóválygott az utcákon, mindenféle cél nélkül. Úgy gondolta, hogy vesz néhány mély lélegzetet, megpróbál lehiggadni, és csak ha ezt sikerült elérnie, akkor indul útnak, és keresi fel a Kenderson házaspárt a gondjaival. Megcsörrenő telefonja rántotta vissza a valóságba, majd a kijelzőn Janet nevét olvasva komorodott el még a jelenleginél is jobban.

– Mondja, mi a gondja? – szólt bele a kagylóba a feleségének fenntartott tréfás mondattal.

Az asszony nem kertelt, közölte vele, hogy összeszedte néhány általa fontosnak ítélt holmiját, becsomagolta, és kirakta az előszobába. Most átmegy a szomszédba, hogy amíg George elviszi a táskát, még véletlenül se fussanak össze a lakásban, hiszen egyelőre nincs mondandója a férje számára. A férfi csak egy higgadt „rendben”-t tudott mondani, neje máris bontotta a vonalat.

A hadnagy nagyot fújva visszafordult a lakása irányába, és sietős léptekkel elindult, hogy hitvese akaratának megfelelően cselekedjen.

Miközben határozottan lépdelt az utcán, az agyában egymást kergették a gondolatok. Sejtette, hogy nem lehet vele könnyű együtt élni, és ennek az oka elsősorban a munkájában keresendő, de a helyzet azért keserítette igazán el, mert tudta, hogy Janetnek semmi oka a féltékenykedésre. Sem Bonnie-val, sem mással kapcsolatban. Önérzetét sértette az igazságtalanság, alaptermészetét meg a tehetetlenség. Szinte már örült, hogy biztosan nem fog találkozni a lakásban Jennel, mert irgalmatlanul dühös volt élete felszentelt párjára, és nem akarta a benne dúló indulatot pont a feleségén levezetni.

Kinyitotta a lakásajtót, és sietve átnézte a táska tartalmát. Úgy saccolta, hogy nagyjából egy hétre elegendő ruhát tartalmaz a csomag, el is határozta, hogy ennyi ideig hagyja is gondolkodni feleségét.

Dühe ellenére is besietett a konyhába, és írt egy rövid üzenetet hitvesének. Ebben megírta, hogy hol lesz, és meddig marad. Nem felejtette el az üzenet végére odaírni a szót, amit most is véresen komolyan gondolt: „Szeretlek!”

Csendesen becsukta maga után a bejárati ajtót, és lefutott a lépcsőn. Odasietett autójához, amelynek még ki sem hűlt a motorja, a hátsó ülésre bedobta a táskát és a gázra lépett. Mobilját beleállította a kihangosítóba, és John számát tárcsázta. Rövid és célratörő beszélgetés következett, amelynek befejeztével George kissé megnyugodhatott. Az énekes amint meghallotta, hogy milyen jellegű a hadnagy problémája, kérés nélkül ajánlotta fel a házában lévő egyik vendégszobát férfitársa megsegítésére. Így hát miután befejezte a telefonálást, Keegan hadnagy bekapcsolta kedvenc lemezeivel feltöltött CD lejátszóját, majd a hangerőt dobhártyaszakítóra állítva, a sebességhatárt erősen túllépve haladt a Kenderson ház felé.

*

John letette a telefont, és Bonnie kérdő tekintetére válaszul elkezdte vázolni a helyzetet:

– Keegan hadnagy hívott. Benne van a slamasztikában, ráadásul a túszszabadító akció miatt. Kicsiny felesége, egyben drága barátnéd kirakta a szűrét, féltékenységből kifolyólag. Ex-elöljáród hencsert, fedelet és némi élelmet remélve tárcsázta a telefonszámomat, és mint azt hallhattad, mielőtt kérte volna, felajánlottam a segítségünket.

– Remek! Mondd, mostanában mindenki meghülyült? A nővérem leckézteti Richie-t, Janet kidobja George-dzsot, mi jöhet még? – simult Johnhoz Bonnie.

– Lehet valóban valami a levegőben, mert én is meghibbantam! – válaszolta a szőke férfi. – Beletaszítalak egy másik férfi karjaiba egy jótékonysági dal égisze alatt, pedig már most tudom, hogy mardosni fog a féltékenység. Sőt, amióta Rick elment igenlő válaszoddal, egyfolytában azt mondja egy hang a fejemben: hülye, hülye, hülye…

– Ugyan Johnny! – nevetett fel a nő. – Nem mondod komolyan, hogy egy pillanatra is képes lennél azt gondolni, hogy összekeverem a munkát a magánélettel!

– Cö, cö – vigyorgott erősen a férj, miközben átölelve tartotta feleségét – ha a memóriám nem csal, akkor volt már arra példa, hogy kiskegyed dolgozni ment valahová, aztán csak házasság lett a nóta vége! Ergo, igenis hajlamos vagy keverni a két dolgot! Tehát halld figyelmeztetésemet: ha most is összekeverednének a dolgok, akkor a Rico gyereknek leginkább szoprános hangfekvése lesz a férfiasságát érő inzultus miatt, te pedig a megfojtogatásod után jeltelen sírban fogsz oszladozni, ahogyan az egy rendes, kötelességtudó cemendéhez illik!

– Túl sápadt vagy te Otellónak, édes! – simult egyre szorosabban a férjéhez az asszony. – Soha nem a fenyegetésed tartott vissza attól, hogy megszegjem a neked tett hűségeskümet! Sokkal inkább az adottságaid…

– Te tényleg egy szemérmetlen céda vagy, asszony! – vágta tettetett dühvel a véleményét felesége szemébe a férfi. – Szóval elő a centit, a többi a jövő titka? – kényszerítette Bonnie-t a kanapéra John.

A nő megadóan dőlt hanyatt, miközben gyengéden megcsókolta férjét. Miután ajkaik elváltak egymástól, az énekes mosolya felragyogott és vágytól rekedt hangon szólalt meg:

– Úgy érzem, hogy a feleségem gyengédségére van szükségem leginkább a teljes gyógyuláshoz, mert mit sem ér Seth hókuszpókusza és gyógyító löttyei, ha nem vagy mellettem!

– Egészen szorosan melletted? – villant huncutul összehúzva a smaragd szempár.

– Nagyon szorosan mellettem! – húzta fel a kanapéról John az asszonyt. A dolgozószoba felé elindulva maga elé húzta a feleségét, hátulról átölelte és belecsókolt a nyakába. Bonnie játékosan kiszabadította magát az ölelő karokból, és beszaladt a dolgozószobába. Az ablak előtt álló íróasztalra támaszkodott, csábosan ránézett a férjére, majd kihívóan és hívogatóan tenyerét felfelé fordítva integetett neki.

John Kenderson kék szeme elsötétült a vágytól, lassan bement a szobába és csendesen de határozottan becsukta az ajtót. A kulcsot egyetlen mozdulattal elfordította, majd egy vágyakozó csókkal, gyengéden becézgető kezekkel hozta az asszony tudtára, hogy ideje alkalmazni azt az orvosságot, amely már reggel is feledtette vele a sérüléseit, fájdalmát. 

*

William Castle elégedetten tette le a telefont. Rick Bermen közölte vele, hogy Bonnie Kenderson hajlandó közreműködni a dal és a klip elkészítésében, annak ellenére, hogy nem látta még a forgatókönyvet, nem hallotta még a dalt. A Bermuda menedzsere igen nyomatékosan kérte meg Castle-t arra, hogy ezt a mulasztást mielőbb pótolja. Megbeszélték még, hogy előreláthatólag mikorra várható a nő érkezése, majd Rick a dolgaira hivatkozva bontotta a vonalat. 

Billy nem tudott nem vigyorogni, mert már látta maga előtt, hogy mennyi pénzt hoz majd neki ez az együttműködés. Mert ugyan a dal jótékony célú, de tervei szerint nem csak egy számról és annak a vidoklipjéről lenne szó a későbbiekben, hanem esetleg egy egész lemezről.

Amióta Bonnie ismert lett, mint a Bermuda egyik énekese, William figyelemmel kísérte a zenei karrierjét. Hálát is adott magában azért, hogy Rico relatív új felfedezett, és mostanra elérte azt a szintet, hogy még a Bermuda is hajlandó – hacsak áttételesen is – vele az együttműködésre. Billy már előre tudta, hogy milyen őrjítően fog kinézni egymás mellett Rico és Bonnie, arról nem is beszélve, hogy milyen összeillő a hangjuk is. A szöveg és a zene kiváló, a két hang külön-külön, de együtt is frenetikus; az énekes fekete haja és barna szeme pedig izgalmas kontrasztot hoz létre majd a nő smaragdzöld szemével és vörös, hosszú hajával. Tehát az összhatás minden bizonnyal lehengerlő lesz. Az ilyen hatásnak meg szokott lenni folytatása is, hacsak Bermen nem a saját bankszámlája ellensége. Minden bizonnyal az eladási számokat látva a Bermuda menedzserének sem lesz kifogása a további gyümölcsöző együttműködés ellen.

Castle fejében ezek a gondolatok már a folyosón fogalmazódtak meg, útban Rico öltözője felé. Minél előbb el akarta újságolni védencének a jó hírt, hogy együtt tudjanak örülni a küszöbön álló sikernek.

Ricardo Cruz valóban a megtestesült latin amorózó kinézettel rendelkezett. Kreol bőre, enyhén hullámos fekete haja, sötétbarna szeme volt. A reklámipar már öt esztendeje foglalkoztatta, amikor az útja keresztezte későbbi menedzsere, William Castle útját. 180 cm fölötti magasságával, jól karbantartott izmos testével, nagyon sok tinilány álmait testesítette meg. Éneklés közben gyakran lehunyta ábrándos pillantású szemeit, így elég kifejezően tudta előadni a Castle által diktált, érzelemdús, többségében szerelmes témájú dalokat. Sikerei ellenére mégsem volt boldog ember, és ennek számos oka volt.

Castle nagyon szigorúan kordában tartotta, a köztük lévő szerződés még azt is meghatározta, hogy Riconak nem lehet kapcsolata, csak azzal, akit számára a menedzser engedélyez. A szerződés kötötte ki azt is, hogy milyen ruhákban jelenjen meg nyilvánosság előtt, mit nyilatkozhat, mit ihat és ehet, naponta hány órát kell gyakorlással és pihenéssel töltenie, mennyi lehet a maximális testsúlya, és milyen kócos lehet ébredés után. Természetesen minden elérhető luxussal körbe volt véve, Cruz mégis sokszor érezte úgy, hogy nem bírja tovább, megfullad. Ebből a rossz közérzetből kialakult egy kicsit mélabús, majd később már egyre inkább depresszív viselkedésforma, amely egy előadóművésznél egyenlő a szakmai öngyilkossággal.

Castle ezt látva megijedt, és gondolkodni kezdett, hogy mivel is rángathatná ki pártfogoltját a kátyúból. Aztán a jól bevált módszerhez nyúlt: elkezdett kábítószert adagoltatni Riconak. A srác úgy tudta, hogy egy veszélytelen nyugtatót kap az orvostól, csak akkor lett gyanús számára az injekció és a hangulata közötti összefüggés, amikor már remegve várta az adagját. Amint megkapta, nem volt többé visszahúzódó, felejthetetlen bulikat csinált a színpadon, vidám volt, szinte eufórikus hangulatba került, féktelen energiát sugárzott. Amikor viszont kitisztult a szervezetéből a szer, még mélyebb apátiába süllyedt, és már erőszakosan követelte a következő dózist. Persze William ezt is a kezében tartotta, és nem egyszer fordult elő, hogy Rico már könyörgött az adagjáért, de a menedzser megtiltotta, hogy adjanak neki, hiszen akkor a fellépésen nem hozta volna a formáját. Ilyen esetekben a fiú időnként eljutott az őrjöngésig is, így relatív rövid időn belül megjárta a paradicsomot és a poklot is. Jelenleg a külsején nem volt látható, hogy milyen pusztító életmódot folytat, így a srác hölgyrajongói csak azt látták, hogy egy helyes pofijú, szexi, jó hangú fiú énekel a színpadon. Fogalmuk sem volt arról, hogy a fellépés után rövid idővel milyen zavaros tekintetű, remegő roncsot találnának abban az öltözőben, ahová nem is olyan régen még az álompasi ment be.

Castle amikor belépett az öltözőbe, akkor a remegő, könyörgő tekintetű Ricardot találta ott. Ránézett az órájára, majd mobilján felhívta az orvost, hogy hozhatja az adagot. A menedzser nem engedte, hogy Rico kokaint szippantson, mert az tönkretette volna a nyálkahártyát az orrában, és az előbb-utóbb kontrollálhatatlan orrvérzésekhez vezethetett volna. Ezt nem akarta kockáztatni, ezért inkább heroint adatott a fiúnak, így vénásan történt a szer adagolása. Bár hatása alapján a kokain jobban megfelelt volna az elképzeléseknek, hiszen a féktelen örömérzést az biztosította volna, de a célnak a heroin is megfelelt, hiszen a jó közérzetet ezzel is elérték, amíg szükséges volt. Arra is gondosan ügyeltek, hogy a szúrások eléggé láthatatlan helyen legyenek, így a fiú a lába vénájába kapta azokat.

Ilyen előzmények után William csak azután közölte Bonnie közreműködésének hírét Ricoval, amikor a fiú hátrahajtotta fejét, homlokán elsimultak a félelem ráncai, szája mosolyra húzódott, hiszen véráramában már ott keringett a menekülés.

Reményhajsza II. - 2. fejezet

2. fejezet

John és Bonnie megbeszélték, hogy akció előtt még megpróbálják kideríteni, hogy mi történt Richie és Kristie között; e cselekedettel is elterelve a gyanút arról az eléggé nyilvánvaló tényről, hogy lesz valamilyen közük a közelgő túszszabadításhoz.

A nő sietve beült öreg terepjárójának a kormánya mögé, és onnan intett búcsút a férjének, aki éppen akkor suhant ki motorjával a kapun.

Rövid autózás után a lány kiszállt a kocsiból szülei házának udvarán, majd bement a lakásba.

A nappaliban ülésezett a válságstáb: Kristie és Mary. Édesanyjuk szorosan idősebb lánya mellett ült, vigasztalóan ölelte őt, amíg a szőke lány a pirosra sírt szemét törölgette. Bonnie ismerte annyira a testvérét – és Louistól magát a történetet is – hogy tudja: a nővére egy kissé túlreagálta a helyzetet, és ugyan az esemény nem szívderítő, de mégsem olyan gyászos, mint ahogy az első pillantásra a kisírt szemekből arra következtetni lehetne.

Lehuppant testvére mellé a kanapéra, és így szólt:

– Mi a tragédia tárgya? Összenőtt a szemöldököd?

– Bonnie, már megint nagyon idétlen vagy! – csattant föl Mary. – Komoly a probléma, és te csak cikized a nővéredet!

– Nem cikizem, csak amit apától hallottam, az nem ennyire drámai, mint a tesó kibőgött szeme!

– Hagyd anya! Lehet, hogy igaza van. Annyi a történet, – amit már egyébként is tudsz ezek szerint szószátyár atyánktól – hogy Richie–nek valószínűleg van egy nyolcéves fia – hadarta el egy szuszra Kristie.

– És? – nézett Bonnie kérdőn a testvérére.

– Mit és? – háborodott fel a lány.

– Azt és, hogy a férjed eltitkolta eddig a gyereket, esetleg ő sem tudott róla, most elhagy a fia és a gyerek anyja miatt, vagy most mi van? – adta az értetlent továbbra is az énekesnő.

– Nem tudott róla, és nem is akar elhagyni. Csak nekem kell gondolkodnom kettőnkről – görbült ismét lefelé a szája Kristie-nek.

– Miért is? – csodálkozott továbbra is a húga.

– Azért mert … csak! Nos, mi a véleményed? – tudakolta testvérétől az idősebb lány.

– Az attól függ tesó, hogy milyen véleményt szeretnél hallani? Kíméleteset vagy őszintét?

– Természetesen őszintét – csattant föl a kérdezett.

– Jó, akkor nem kíméllek. Éppen itt van az ideje, hogy megtudd: szerintem szimplán hülye vagy, még akkor is, ha csak gondolkodni menekültél anyáékhoz. Nem óhajtalak analizálni, az a lélekbúvárod feladata lenne. Javaslom, szerezz be egyet, mert ez egy hiszti, amit művelsz, ráadásul felesleges, és értelmetlen. Próbálgatod az oroszlánkarmaidat, csak az a baj, hogy beletörhet a fogad a prédába! Szerencsére a sógoromnak nálad sokkal több esze van, és – mákodra! – határtalan a türelme! – nézett keményen a nővére szemébe Bonnie.

– Oké hugi, akkor fordítsuk meg a helyzetet! Mit tennél, sőt mit éreznél, ha veled történne meg, hogy a férjednek előkerül valahonnan egy gyereke? – lendült támadásba Kristie.

– Valószínűleg én sem tapsikolnék örömömben, ez tény – kezdte megfontoltan a válaszát az ifjabb testvér. – De igyekeznék belegondolni a következőkbe: az esemény jócskán előttem történt, ha egyáltalán igaz. Hitvesem sem ugrál örömében, mégis létezik benne egy olyan tulajdonság, amelyet bátran nevezhetünk felelősségérzetnek. Az, hogy esetleg az adott helyzetet nem villámgyorsan és a leghatározottabban reagálta le; az a szememben nem olyan súlyos hiba. Tehát a férjem mellett állva és őt mindenben támogatva próbálnék vele együtt megoldást találni!

– Tehát, te a helyemben el sem jöttél volna? – érdeklődött csodálkozva az énekesnő nővére. – Akkor vajon hol találom azt a Bonnie-t, aki már készítette volna egy sokkal kisebb téttel rendelkező esetben a ciánt a kedvesének? Vagy az nem is te voltál kistestvérem, aki szabályosan őrjöngött annak idején, még Kevin miatt? Mert az a csapodár gazember fényes nappal, a legjobb barátja barátnőjét a haverja tudtával, ráadásként annak kérésére hazafuvarozta? Vagy erre már nem emlékszel?

– De emlékszem. Nem vagyok rá büszke, és nem is tudom meg nem történtté tenni. Viszont térjünk vissza a mostani problémakörre. Tehát: bizony nem jöttem volna el Richie-től. Sőt, nem idegesíteném fölöslegesen, mert amióta köze van hozzád, igazán pályázhatna a mintaférj titulusra! – jelentette ki határozottan Bonnie.

– Szóval az édestestvérem nem az én oldalamon áll ebben a harcban! – szikrázott dühében az idősebb testvér szeme.

– Liba! Szótagolnom kell, hogy megértsd? Nincs harc! Húzzál haza tesó, mielőbb!

Louis az ajtófélfának támaszkodva hallgatta végig lányai beszélgetését, és most elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy közbeszóljon:

– Bonnie-nak igaza van, Kristie! Menj haza!

– Louis! – mordult fel Mary. – Hogy gondolod ezt? Mindkét lányunk itthon van ebben a házban. Akkor jönnek, és addig maradnak, ameddig akarnak!

– Ez mind igaz, asszony! De ostobaságokhoz én nem akarok segédkezet nyújtani! – emelte meg egy kissé a hangját a ház ura. – Bonnie tökéletesen levezette a nővérének a tényállást, hiszen hiába hallgatom sokadszor a történetet; nem és nem jövök rá, hogy hol hibázott a vejem. Az lenne a vétke, hogy meglepte a fejlemény? Netán az, hogy engedett a felesége óhajának? Illetve az, hogy nem ősemberként rontott neki a házában megjelenőkre? – fejezte be a monológját Louis.

Minden jelenlévő Kristie-re nézett, és várták, hogy megszólaljon. A fiatal nő egyenként szemügyre vette családtagjait, de csak édesanyja szeméből olvasott ki némi bizonytalanságot. A húga és az apja igen határozottan és keményen állta a pillantását, az ő tekintetükben nyoma sem volt szánalomnak. Ekkor váratlanul elmosolyodott, és így szólt:

– Rendben, meggyőztetek! Holnap hazamegyek. De ma éjszaka itt alszom, nehogy már Richie azt higgye, hogy egy pillanatot sem bírok ki nélküle!

– És mit bizonyítasz vele, te lökött tyúk? Mert nekem és apának csak a meggondolatlanságodat sikerült leleplezned – mosolyodott el megenyhülve Bonnie.

Mary csak egy megrovó pillantást vetett ifjabb lányára, majd minden figyelmét Suzie–nak szentelte, akit éppen akkor hozott le Mandy az emeletről.

*

John megállította a motorját a Black Box parkolójában, Richie autója mellett. Bement a mulatóba, ahol barátja egy félreeső asztalnál itta a kávéját és dohányzott. A gitáros csak kivételes esetben cigarettázott, hiszen nagy küzdelmébe került hosszú dohányzással töltött évek után leszoknia e káros szenvedélyéről. Fraser nem volt absztinens, de amióta családja volt, kissé felelősségteljesebben gondolkodott, és ha vezetni akart még, nem ivott alkoholt. Boldogult agglegénykorában olyan apróságok, hogy még sofőrként részt vesz majd a közúti forgalomban, nem tartották vissza attól, hogy a barátaival megigyon valamit.

A gitáros, amikor meglátta Johnt elmosolyodott, felállt, majd átölelte az érkezőt.

A fiatalabb férfi türelmesen várta, hogy barátja belekezdjen a mondókájába. Gyanította, hogy túl sok új információt nem fog hallani, hiszen Bonnie beszámolt neki az apjával folytatott telefonbeszélgetésről. Fraser kortyolt egyet a kávéjából, hátradőlt a széken, majd beszélni kezdett:

– Vendégek jártak nálam, bár cseppet kellemetlen hírrel. Állítólag, van egy nyolcéves fiam. Kristie – noha ott és akkor remekül viselkedett – fogta a gyereket és hazament a szüleihez gondolkodni. Ráadásul kettőnkről. Imádom a nőt, de néha még mindig képtelen vagyok megérteni őt. Az én logikám szerint nem hibáztam, hiszen vizsgálatot kértem apaságom bizonyítására. Szerinted mit csináltam rosszul?

– Ha valóban most hallottál először a gyerekről, akkor kis feleséged kissé túlreagálta a helyzetet – válaszolta higgadtan John. – Bonnie véleményét ismerem, Louis sem egy bólogatós típus, szerintem ne aggódj! Gyanítom, hogy asszonyod fejét valószínűleg éppen ezekben a percekben mossa meg elhamarkodottságáért szűkebb családja. Menj haza mielőbb, hogy otthon legyél, amikor a nejed és a lányod hazaérkezik a kiruccanásból!

– Szerinted ilyen egyszerűen visszajön? – kérdezte a gitáros.

– Úgy hiszem, hogy igen – válaszolta az énekes. – Ugyan életed párja kissé heves, és nem mindig kellően átgondolt; de abban azért biztos vagyok, hogy szeret téged. A viszályt szító történetben pedig én nem látok akkora horderőt, hiszen ha a gyerek valóban a fiad, akkor neki néha vasárnapi apja lehetsz, de tartok tőle, hogy leginkább csak anyagilag lesz közöd hozzá. Ha pedig nem bizonyosodik be az apaságod, akkor az esemény megkapja az ikszedik kellemetlenség sorszámát, majd szép lassan elfelejti minden érintett. Bárhogy lesz is, nem hinném, hogy a házasságodat hosszú távon befolyásolná!

– Imádom az optimizmusodat John! – mosolygott Richie. – Pedig azt hittem, hogy Bonnie a nővére pártjára áll, és ez a tény a legkevésbé sem hajtotta volna a malmomra a vizet. Nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell a feleségeddel is harcolnom.

– Nem nagyon ismerek rád, barátom! – vigyorgott megkönnyebbülten a szőke férfi is. – Mi történt veled? Mostanság kimondottan simulékony és konfliktuskerülő magatartást tanúsítasz. Régebben nem igazán hatott meg mások nézőpontja, véleménye. A számát még megsaccolni sem tudom, hogy hányszor aludtál nálunk, amikor összekülönböztél a szüleiddel.

– Oké Johnny, ha őskori történetekkel kell bizonyítani bármelyikünk makacsságát és hajthatatlanságát; akkor szerintem döntetlen lenne a meccs! Betty néni is tudna mesélni arról, hogy hányszor nyugtatta meg anyám telefonja, amikor nevelő célzattal nem találtál haza. Szerintem egálban vagyunk. Viszont én, veled ellentétben, kóstolót kaptam abból, hogy mit jelent elveszíteni valakit, aki sokat jelent nekem. Ennek hatására nem az a fontos, hogy ki mit gondol, hanem az összetartozás érzése, és a szeretet. Nem kívánom az ellenségemnek sem azt az időszakot!

– Ezt most pont nem jónak mondod, barátom! Már képes voltam a gondolkodásra és a veszteség megélésére, amikor a szüleim belehaltak a balesetbe. Az első házasságom pontosan annak az érzésnek volt köszönhető, amiről beszéltél. Dorothy is tudta ezt, ezért nem volt nehéz dolga, amikor az oltár elé rángatott. Persze ennek sikeréhez azért kellett az a tudat, hogy gyermekünk lesz; de azért a szeretet és a valakihez tartozás érzése sem keveset nyomott a latban. Az, hogy elsőre pocsékul választottam, már teljesen más tészta. Viszont másodszorra nem nyúltam mellé, abban totálisan biztos vagyok – húzta ismét mosolyra a száját az énekes.

– Igazad van, ne haragudj! – ölelte át barátját a gitáros, majd témát váltott. – Inkább arról mesélj, hogy meddig nyaralunk még? Mikor kezdünk neki egy új lemeznek? Mert engem feszítget a mondanivaló rendesen.

– Írd ki magadból, Rich! – komolyodott el az énekes. – Nekem még akad néhány más természetű dolgom, mielőtt ismét a zenének élnék. A csoportnak kell a segítségem, és ők jelenleg minden lemeznél és koncertnél fontosabbak.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet hallok tőled. Nagyon megváltoztál. Bár amikor előkerültél, Ben és Holden is figyelmeztetett, hogy nem leszel már ugyanaz, akit elvesztettem. Aggódom érted – szólt ismét komolyan Richie.

– Ne tedd Rich, felesleges! Valószínűleg azért megleszek anélkül, hogy bizonyos időközönként valaminő rosszfiúnak saját kezűleg vágjam el a torkát. Nyilván nem a vérszag vonz annyira, hanem a ma már több ízben emlegetett összetartozás, barátság, satöbbi érzése. Az említetteknek pedig megvan az a remek tulajdonságuk, hogy veszély esetén hatványozottan szorongatják az embert. És mivel tudom, hogy képes vagyok segíteni, minden erőmmel azon leszek és vagyok, hogy meg is tegyem. Akkor is, ha másoknak ez nem tetszik – húzta el a száját az énekes.

– Remek! Annyit azért kérnék, hogy ne nézz totál baleknak, és mondd el, hogy mikor merre jársz! Bonnie is nekem tartogatta azokat az információkat, amelyeken kénytelen voltam egyedül rágódni, illetve magamban aggódni. Ugyan halálra idegesítem magamat ilyenkor, de nehogy megszakítsátok ezt a megtisztelő szokást, ezt a gyönyörű hagyományt! Rajta! Te is susogd a fülembe, hogy mikor verhet a víz, mert különben megszűnne a gyomorgörcsöm miattatok! – dohogott a gitáros. – Egyébként, ha eddig nem lett volna teljesen világos előtted, elárulom: baromira örülök annak, hogy megkerültél, csak sosem hittem volna, hogy akad majd másfajta szerelmed is a zenén kívül. Számomra teljesen tiszta, hogy Patrick és a többiek is közel állnak hozzád, és mint azt tudod, amikor „ellenük beszélek”, akkor nem a féltékenység, hanem a féltés mardos. Gondolom, nem kell tovább elemeznem a problémám gyökerét! Nos, mikor kell rágnom a körmeimet?

– Nem lep meg a kirohanásod, már egy ideje számítottam rá. Hidd el, egészen jól éreztem volna magamat, ha hamarosan nekiállunk dalokat írni, zenélni, lemezt készíteni és turnézni. Ha a valóságban a testvérem lennél, akkor sem állhatnál közelebb hozzám, és én soha nem hazudtam neked, tehát nem most fogom elkezdeni! Holnap lesz az akció. Bonnie már elmondta, hogy az emlékkoncertem előtt megtett bizonyos intézkedéseket arra az esetre, ha történne valami visszavonhatatlan vele. Ezek az intézkedések nem kerültek visszavonásra, csak kiegészültek; amelyek értelmében gyászos végkifejlet esetén neked és a feleségednek kell gondoskodnotok Stephanie-ról és Sandráról. Ezt többet nem fogom elmondani, csak azt, ha mennem kell.

– Egyedül mész? – kérdezte halkan a gitáros.

– Nem, leszünk páran, többek között drága nejem is jön. Mielőtt megkérdeznéd: nem én ragaszkodtam a részvételéhez…

A gitáros csak legyintett egyet, amelyből társa azonnal leszűrte, hogy Richie-nek valóban nem ez az első nehéz pillanat az életében, amióta Bonnie útja keresztezte az övéket. 

A két férfi kiment a mulató elé, itt a gitáros ismét rágyújtott egy cigarettára, és megkínálta szőke társát is vele. John úgy gondolta, hogy pillanatnyi idegcsillapításra megfelel, ha már valami hatásosabb éppen nem áll rendelkezésre. Az énekes nagyjából ugyanúgy viszonyult a dohányzáshoz, mint Richie. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy csak katasztrófahelyzetekben vett magához ilyesmit, mert tudta, hogy a hangjának nem tesz jót, ezért nem állt nehezére ellenállni neki; hiszen igazából rá sem szokott soha. Most is csak az első pillanatokban érezte kellemesnek a kesernyés füstöt, de alig szívott belőle két slukkot, máris elpöckölte a szálat. Egy arra őgyelgő hajléktalan azonnal rárepült a még égő cigire, és mohón szívni kezdte azt. Arcára kiült a földöntúli élvezet, amelynek láttára Kenderson kivette a gitáros zsebéből az alig hiányos dobozt, és a toprongyos férfinak ajándékozta azt. Az ápolatlan földönfutó hálásan villantotta fogatlan mosolyát az énekesre, aki gondolt egy merészet és a mulató konyhájából ennivalót is vitt az utcalakónak. Miután aznapi jótéteményeit elvégzettnek tekintette, John felült a motorjára és barátjának búcsút intve elrobogott.

*

Ben, Patrick, Brandon és Ron a legnagyobb lelki nyugalommal ült a cellájuknak kinevezett szobában. Nyugalmuk oka nem más volt, mint az, hogy Mike Hart közölte velük: Holden tárgyalásokba bocsátkozott velük, és hajlandó nyélbeütni a cserét, így különösebben ne aggódjanak a saját testi épségükért.

Patrick persze nem lett volna jó vezetője a csoportnak, ha nem tudta volna, hogy Jeff ebben az esetben mit vár el tőlük. Tisztában volt azzal, hogy a csere nem valósulhat meg, de azt már csak a helyszínen lehet majd megakadályozni, jelenleg nem alkalmas a pillanat semmiféle cselekvésre. Ennek következtében az is erősen foglalkoztatta Hammondot, hogy vajon akkor mekkora csorbát szenvedne fantom-imázsuk, ha bárki is képes lenne elmenekülni a cserét követően? Mert Holden elvárásai mellé azért a csoport azon igényét is erősen szem előtt óhajtotta tartani, hogy arctalanságuk legfőbb motivációja nem más, mint saját biztonságuk és hatékonyságuk. Hiszen ameddig beazonosíthatatlanok, nem mérhető rájuk semmiféle csapás, bizonyos érzékeny pontokon. Ezek az érzékeny pontok pedig nyilvánvalóan a hozzátartozók, akik – a csoport arctalanságának elvesztése esetében – ki lennének téve esetleges atrocitásoknak, illetve ők maguk is célpontokká válhatnának. Patrick ezt semmiképpen nem akarta megkockáztatni, ezért különféle helyszínekre és szituációkra dolgozott ki terveket, hogy minél kisebb legyen akciójukban a hibaszázalék annak ellenére, hogy fogalma sem volt arról, valójában mikor és hol történik majd a csere.

A kommandó parancsnoka Mike Hartot nem tartotta komoly ellenfélnek, annál inkább az őket fogvatartó csoport alvezérét, Jet Csent. Az ázsiai származású helyettes nem szimpatizált túlzottan a túszcsere ötletével, és ennek nyíltan hangot is adott. A két terrorista vitája tisztán behallatszott a foglyokhoz, így a kommandósok tökéletesen tisztában voltak a kínai szándékaival őket illetően. Ezek a szándékok azonban távolról sem egyeztek a bűnözők vezetőjének elképzeléseivel. Nem éppen erőt sugárzó vezetési stílusa ellenére azonban Mike Hart hajthatatlannak bizonyult, amelynek oka nem más volt, mint azok a kedvezmények, amellyel megbízói kecsegtették siker esetén. Csen kénytelen-kelletlen alávetette magát Hart parancsainak, de titokban leste vezére minden lépését, hogy ha alkalom adódik, akkor úgy vehesse át a csoport irányítását, hogy az ő pozíciójához kétség se férhessen. Mivel azonban az alvilági körökben a trónviszályok soha nem zajlottak le vér nélkül, ezért Csen alázatosan meghajolt Hart akarata előtt, hiszen elgondolása szerint a foglyul ejtett elitkommandó majd félresöpri a vezérség felé vezető útból Mike-ot. Neki csak annyi a feladata, hogy ha lehet, ne tartózkodjon éppen ott; vagy ha a jelenléte mégis elkerülhetetlen a bukás pillanatában, akkor lehetőleg ki tudja húzni időben a hurokból a nyakát.

*

Holden Seth társaságában türelmesen várt Johnra és társaira. Az önvédelmi edző zárkózott ember volt, ritkán kezdeményezett beszélgetést. Ha valamit közölt is, az mindig az éppen aktuális feladataival volt kapcsolatos, magáról nem szívesen csevegett. Jeff kedvelte a mestert, megszokta már nem éppen kitárulkozó magatartását, így megpróbált beszélgetés helyett az őt szorongató feladatokra koncentrálni.

Keegan futott be elsőként, majd Bonnie, és végül John érkezett meg.

A résztvevők körbeülték az asztalon kiterített tervrajzot, amely a bevásárlóközpontot ábrázolta, és minden figyelmüket Holdennek szentelték.

A kommandós parancsnok elkezdte vázolni a helyzetet.

– Holnap szerencsénkre hétköznap lesz, így nagy tömegre pont a déli órákban nem kell számítanunk. A csere a harmadik szinten lesz, az éttermeknél. Ezen a szinten található még a játékterem, néhány kisebb üzlet, a mozi és a bejárat a parkolóházba. Seth mesterrel az oldalamon viszem a négy börtöntölteléket a találkozási ponthoz. A biztonság kedvéért azért kértem néhány civilruhás hekust a helyiektől, akik feltűnés nélkül igyekeznek majd elvegyülni ezen a szinten. Valószínűleg hozzánk fog tartozni a moziban a jegyszedő, a pattogatott kukorica árus, a banki biztonsági őr. Ha nem muszáj, ők nem fogják leleplezni magukat, így a tervet úgy dolgoztam ki, mintha csak magunkra és Patrickékra számíthatnánk. A fiúk kénytelenek lesznek improvizálni, nektek viszont bőségesen lesz előre tudott feladatotok. Bonnie és John, házaspárt fogtok játszani, remélem menni fog, és élethűre sikerül az alakítás! – vigyorgott a tanácskozás megkezdése óta először Jeff. – A feladat az lesz, hogy megakadályozzátok a kijutást a mozi, illetve a parkoló felé. Keegan hadnagy, te egy őgyelgő járókelőt alakítasz majd az én hátam mögött, hogy az is fedezve legyen. Amire nagyon vigyázni kell: lehetőleg senki se szökhessen meg, mert a csere urak mellé még Hartot és a bandáját is be akarom varrni néhány évre! Most megmutogatom a rendelkezésemre álló fényképeket a rosszfiúkról, elmondom a velük kapcsolatos tudnivalókat, aztán szépen oszlásnak indulunk. Ki-ki hazatér, és úgy viselkedik otthon, mintha mi sem történt volna! Van kérdés?

– Roppant módon sajnálom elöljáróm, de én látok szépen kidolgozott tervedben néhány buktatót! – szólt John. – Először is a déli időpont nyilván nem véletlen. Egy munkanapon mit tesznek délben az emberek? Ebédelnek, legalábbis, feltételezésem szerint. Erre Hart is számít. Potenciálisan tehát rengeteg tússzal kell számolnunk, és ezt mindenképpen el kell kerülnünk! Én azt javaslom inkább, hogy az erőinket a parkolóházra koncentráljuk! Cseréljük ki a foglyokat, és távozás közben lepjük meg őket! Ekkor már Patrickék is teljes hatékonysággal tudnak dolgozni, hiszen legalább a hátukra nem kell vigyázniuk. Mert iszonyatosan nehéz eredményesnek lenni akkor, amikor minimum egy fegyver csöve csiklandozza az ember tarkóját. Nem mondom, eléggé motiváló, de a rizikófaktor kicsit ütős. Aztán mi van akkor, ha a fegyver mögött állongó törvényellenes figurát ideges mutatóujjal verte meg a teremtő? Na, akkor van gáz! Ráadásul, főnököm, én nem teríteném ki az összes ászomat ilyen hevenyészve kitervelt akciókor! Tartogatnék egy négyfős meglepetés csomagot az ellenfélnek. Történetesen pont azokat, akik itt csücsülnek. Mert a másik négy fő adott, és ha minden trükk nélkül kiszabadítod őket, hálából roppant hatékonysággal tudnak dolgozni! – fejezte be mondandóját a volt tanítvány.

– Igazad lehet – morfondírozott az állát masszírozva Holden. – Akkor jobb, ha ti tényleg nem mutatkoztok, mert a meglepetés ereje azért szükséges lesz merész terved kivitelezéséhez. Legyen úgy, ahogy javasoltad! Viszont akkor minden szint parkolójának kijáratához kell ember. Ezért a harmadikon te leszel Bonnie-val, a másodikon Seth, az elsőn pedig George. Mivel a harmadikra tippelek, mint menekülési útvonalra, ezért figyeltek ott ketten. A börtöntöltelékek hátában mi is elindulunk a csoporttal, így heten már elegen leszünk a lefüleléshez. Seth és George pedig amint megkapta a jelemet, lóhalálában indul, hogy segítsen úrrá lenni a kialakult helyzeten. Mindegyikőtök kap egy sorozat fényképet a résztvevőkről, és néhány sorban létfontosságú tudnivalót a kergetendő gengszterekről. E fényképalbumot célszerű a párnátok alatt tartani éjszaka, hogy álmotokból ébresztve is emlékezzetek az azokon szereplők fizimiskájára és főbb paramétereire. Mike Hart egyébként nem kimondottan nagykutya, nem is értem, hogy hogyan került kapcsolatba a bűnözés ezen ágával. Inkább egy piti orgazdának kellene lennie, mint egy terrorcsoport vezetőjének. Kimondottan gyengekezű és tehetségtelen, nem éppen a legjobb választás az irányításra, szervezésre, parancsosztogatásra. Alvezére, Jet Csen már sokkal alkalmasabb a vezető tisztségének betöltésére, mert ezerszer ambíciózusabb, és sajnos legalább ennyiszer kegyetlenebb is Hartnál. Vele nagyon kell vigyázni, mert vezére nélkül is tudja, sőt mi több, akarja is irányítani a csoportját. Mivel a feladat az, hogy minden résztvevőt bedutyizzunk az akció végeztével, ezért nem térek ki annak fontosságára, hogy mit jelentene a megjelentek közül bárkinek a szökése is. A fiúkat így is verheti a víz rendesen, mert a túszcseréhez nyilvánvalóan nem az egész bagázs jön, így bizonyára akadnak majd olyan terroristák, akik arcot tudnak adni a terrorelhárító elitkommandónak. Ez meg annyit jelent, hogy a hozzátartozóik biztonsága erősen kétségessé válik egészen addig, ameddig az egész terrorcsoport dutyiba, illetve a proszektúrára nem kerül. Tehát ismételten hangsúlyozom: senki sem szökhet meg! Visszatérve a feladataitokra, ti négyen innen indultok, velem már csak a bevásárlóközpontban találkoztok majd. Seth-tel gyakorolgassátok ma még a közelharcot egy kicsit, mert esélyesnek látszik egy kis csetepaté holnap. Tudom, hogy ilyen közel az akcióhoz már nem szokás, de tényleg vegyétek át a fegyveres és pusztakezes harc néhány elemét, mert azt kétlem, hogy a lelkesen jelentkező kedves házastársak – fordult Bonnie-hoz és Johnhoz – mostanában foglalkoztak volna akár csak hasonlóval is. Van még kérdés?

– Most már tényleg nincs – szólalt meg első ízben Seth. – Gyertek kedveskéim, égek a vágytól, hogy kiköpessem veletek a tüdőtöket egy picike mozgással! – mosolygott az edző. E mondtat elhangzása után kezdetét vette az edzés.

*

Másnap reggel egymás után érkeztek meg a túszszabadító akció résztvevői. Seth ismét a kezébe vette az irányítást, és a közelharcot gyakoroltatta velük. Támadás, hárítás fegyverrel és anélkül volt a program. Miután ezzel végeztek elmentek zuhanyozni, és felöltötték a magukkal hozott ruháikat. Holden nem akart azzal is kockáztatni, hogy valamiféle kommandós egyengúnyát ad rájuk. Bonnie divatosan kihasadoztatott farmerban, pólóban, és egy magas szárú edzőcipőben jelent meg az autó mellett, amellyel menni szándékoztak. Nyakában néhány ezüstlánc, a fülében több sorban egyszerű karika fülbevaló, az ujjai mindegyikén meg egy–egy érdekes formájú, különlegesen szép, egyedi gyűrű kapott helyet. Orrára napszemüveget illesztett, így tökéletessé vált az álcája. Inkább kinézett egy plázacicának, aki csak sikoltozni tud, mint olyasvalakinek, aki hatékonyan tud segíteni egy ilyen komoly feladatban. George nem változtatott megszokott külsején; a haja a tarkóján összefogva verdeste a hátát; nadrágját, csizmáját, és pólóját egy világosbarna hasított bőr zakó egészítette ki. John sem lógott ki a sorból, szintén kényelmes farmerban, farmeringben a fél arcát eltakaró napszemüvegben és baseballsapkában pompázott. Seth a feltűnés kerülésének érdekében lemondott megszokott, hagyományos öltözékéről, inkább ő is hasonlóan sportos viseletet választott magának, mint a másik két férfi. A lebukást elkerülendő mobiltelefonokat vittek magukkal, hiszen azon társalogni sokkal hihetőbb, mintha adóvevőt használnának, bármilyen kicsi is az.

A parkolóházban elváltak útjaik, az első szinten Keegan állt meg, a másodikra Seth sietett, a harmadikon pedig a házaspár foglalta el kijelölt helyét.

Negyedórányi várakozás után befutott Holden is néhány ártalmatlannak látszó kommandós, valamint a foglyok társaságában. Rezzenéstelen arccal haladt el emberei mellett, egyetlen mozdulattal sem árulta el még az őt kísérő akciócsoportosoknak sem, hogy a nekik háttal álló személyek ismerősök a számára. John és Bonnie a kirakat üvegében figyelte a mögöttük elhaladó csoportot, majd mindketten elővették a mobiljukat, hogy jelezzék az akció kezdetét társaiknak.

*

A foglyok engedelmesen és trükkök nélkül haladtak az őket kísérő gengszterek között. Előttük három férfi lépkedett, mögöttük még négy. Hart vezette a csoportot, Csen viszont a rabok mögött haladt.

A terroristák vezetőjének szíve nagyot dobbant, amikor felismerte az általa kiszabadítandókat Holden kíséretében. Mike Hart jövőbeni pozíciója nagymértékben függött ennek az akciónak a sikerétől. Ezzel a cselekedettel megszerezte volna a kommandós nagyfőnök mögött ülő, az általa a négy legnagyobbnak ismert bűnöző háláját. Márpedig aki hálás, az bőkezű is. És mivel ezzel a tettel azt is bizonyítja, hogy egyikük helyére sem pályázik, bízni fognak benne. Ha pedig bizalom és hála van, akkor támadástól sem kell tartania. Mike Hart tehát e cselekedettel igyekezett magának biztosítani a jövőbeni nyugodt nappalokat, éjszakákat.

A terrorista megállt a kommandós asztalánál, és biccentett egyet felé. Holden lassan felemelkedett a székről. Odament a csoportjához, majd intett a fiúknak, hogy kövessék. Patrickék azonban hiába lesték minden mozdulatát, a nagyfőnök még nem adott jelet semmiféle akcióra. A négy gengszter is felemelkedett ültéből, majd elfoglalta a foglyok megüresedett helyét.

A gengszterek hátat fordítottak – kivéve Hartot és a mellette állókat – akik mintegy utóvédként fedezték a visszavonulást.

Holden mögül a „kölcsönkért” akciócsoportosok lassan elszivárogtak az étteremből, hogy az ellenfél hátába kerülve megakadályozzák azok szökését. Patrick, Ron, Brandon és Ben Jeff háta mögött összefűzött kezének jelére elindultak, hogy megállítsák a bűnözőket. Mike még mindig nem fogta fel, hogy mi készül az orra előtt, így egy hang nélkül emelte meg a kezét, amikor a kommandós nagyfőnök elővette a pisztolyát, és rászegezte azt. Hammond és társai így akadálytalanul elhaladhattak mellettük, és a gyanútlanul lépkedő, éppen kiszabadított keresztapákat kényszerítették megadásra. Ez azonban nem volt egyszerű feladat, így kialakult egy test-test elleni küzdelem. Csen és az őt kísérő három maffiózó visszapillantva csak annyit látott, hogy a mögöttük lévőkért már nem tehetnek semmit, így inkább menekülőre fogták a dolgot.

Amint kiléptek a fotocellás üvegajtón a parkolóházba, abban a pillanatban meglepte őket három férfi és egy nő. Két börtöntöltelék futásban keresett menedéket, utánuk elindult Seth és Keegan. Jet Csen Johnt nézte ki magának, vele bocsátkozott közelharcba; a negyedik fickó pedig Bonnie-val küzdött.

George, a nyomában Seth-tel loholt a szökevények után. Azok összenéztek, és két ellentétes irányba indultak tovább. Az önvédelmi edző megmutatta, hogy ő melyiket követi, majd igen gyorsan eltűnt a hadnagy szeme elől.

Keegan azon imádkozott, hogy az általa kergetett fickónak eszébe ne jusson bemenni a bevásárlóközpont belső terébe, ahol pillanatok alatt vagy elvegyülhetne az ebédjét fogyasztó tömegben, vagy túszokat ejthetne a szökés folytatásához. A hadnagynak nem voltak illúziói, gondolta, hogy a maffiózónál van pisztoly, míg ő szánalmasan fegyvertelen. Csak reménykedni tudott abban, hogy a gonosztevő nem lövöldözésre, hanem a menekülésre használja fel az idejét és az energiáját.

Seth nem hiába tanulmányozta a hely alaprajzát, így sikerült a bűnöző elé kerülnie, és meglepnie őt. A villámgyors mozgású edzőnek nem sok energiáját emésztette föl a fogócska és a pillanatokig tartó küzdelem. A szembekerülésük után néhány perccel már visszafelé tartott, vállán az eszméletlen, megbilincselt gazemberrel.

Útja közben találkozott George-dzsal, aki – bár feltartotta a neki juttatott ellenfelet – igen kiegyenlített küzdelmet folytatott vele. Az edző besegített a hadnagynak, aminek következtében a maffiózó ugyanarra a sorsra jutott, mint az edzővel küzdő társa: hamarosan passzívan és összebilincselve heverészett a copfos rendőr vállán.

Bonnie jó hasznát vette a kezén lévő ékszereknek a küzdelem során: gyűrűi boxerként funkcionáltak – már amikor éppen nem a lábával tartotta magától távol az ellenfelét –, így a neki jutott terrorista mindannyiszor fröccsenő vérével jutalmazta a fejét ért, kézzel adott találatokat. Noha az ütlegelt férfi nem adta ingyen az eszméletét, túl nagy kárt nem tudott tenni a keményen védekező lányban.

John kénytelen volt kergetőzni Csennel, mert az inkább a bőrét mentette, nem akart megállni, hogy harcoljon. Amikor azonban a szőke férfi sarokba szorította a terroristák alvezérét, az éles hangon felkiáltva támadásba lendült. Első, elsöprő erejű rúgása csak súrolta Johnt, de az éppen elég volt ahhoz, hogy kicsit meginogjon. Az énekes ugyan a visszapördülő ütést is hárította, de rögtön felmérte, hogy Csen közelharc-tudása magasabb szinten van, mint az övé. Mivel a kínai roppant gyorsan és hatékonyan támadott, Kendersonnak csak arra maradt ideje, hogy védekezzen. Időnként néhány mozdulatával meglepte ugyan ellenfelét, de az még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy támadást kezdeményezzen. Amikor az ázsiai származású férfi egy kicsit fáradni látszott, John vette át a kezdeményezést, és felugrott egy rúgáshoz. Már a levegőben volt, amikor meglátta az alvezér szándékát, de elhárítani már nem volt módja a letaglózó, sípcsontját érő rúgást. A fájdalom beléhasított, és a földre esett. Jet nem teketóriázott sokat, és ütésekkel, rúgásokkal sorozta meg ellenfele fejét és felsőtestét. Bár néhányat sikerült hárítania a zenésznek, egyre több találatot kapott, amelyek hatására rohamosan amortizálódott. A járomcsontja megszínesedett a rajta keletkező vérömlenytől, a szája felrepedt, valamint az orra és a szemöldöke is erősen vérzett. Jóllehet Csen sem volt sértetlen, azért korántsem volt olyan silány állapotban, mint ellenfele. Mindent összegezve, John régen kapott akkora verést, mint most. Amint Bonnie meglátta, hogy a férjét éppen ronggyá verik, rögtön a segítségére sietett, amit elég rosszul tett. A kínai csak még dühösebb lett, és visszakézből úgy vágta szájon a lányt, hogy az azonnal hanyatt esett, majd a fejét bevágva egy autó karosszériájába, elveszítette az eszméletét. Kenderson vérbeborult arccal állt éppen talpra, amikor előbukkant az egyik parkoló autó mögül Seth. Jet Csennek nem volt kedve tovább játszadozni, így bő klepetusa alól előhúzott egy pisztolyt, maga elé rántotta az eszméletét éppen, hogy megtartó, vérmázas arcú Johnt. Azonmód túsza halántékához emelte a pisztolyt, és megmutatta Sethnek. Megvárta, ameddig a másik kínai a közelébe ér, kisvártatva a fegyver agyával fejbe vágta pajzsát, majd az edző karjaiba lökte.

Seth nem foglalkozott egy pillanatig sem a menekülővel, hanem tanítványát vette gondjaiba. Figyelmesen megvizsgálta a sérült zúzódásait, majd megállapította, hogy az orrán kívül semmije sem tört el. Patrick volt az első, aki mellé ért. A kommandós parancsnokra bízta Johnt, ő pedig Bennel a nyomában Bonnie-hoz sietett.

A nő fintorral az arcán éppen a homlokához nyúlt, amikor az edző mellétérdelt. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, kissé zavartan nézte a két föléhajló férfit. Felrepedt száján már megalvadt a vér, egyéb sérülés nem látszott az arcán. A mester az ő testét is hasonló gondossággal vizsgálta át, mint a férjéét, de nála sem talált aggodalomra okot adó sérülést. Miután talpra segítette a lányt, Ronnak és Brandonnak elmondta, hogy hol találják Keegant és a foglyokat. A nőt a férjéhez kísérte, majd az éppen megjelenő Holdenhez lépett:

– Csak Csen szökött meg, a többit elfogtuk.

– Veszteség? – kérdezte Jeff.

– Nincs. Bonnie és John ugyan megsérült, de mindketten túlélik.

– Milyen fizikai állapotban van John?

– Úgy érted most, avagy az akció előtt?

– Előtte – válaszolt egyetlen szóval Holden.

– Mire akarsz kilyukadni, Jeff? Eléggé felkészült volt, hiszen magam képeztem ki. Ugyanolyan villámgyors, ügyes, és erős, mint amilyen a csoport tagjaként volt. De most egy olyan kínaival került szembe, aki minden bizonnyal előbb tudott harcolni, mint járni. És anélkül, hogy az általad vádolt urat heroizálni akarnám: örvendezzünk erősen, hogy egyáltalán életben maradt. Egy menekülő bűnöző, akit sarokba szorítanak az üldözői, és mindenáron a bőrét akarja menteni, valamint jártas – eléggé magas fokon – néhány harcművészeti ágban, nem szokott játszadozni! Kész szerencse, hogy a pisztolya csak az utolsó pillanatokban jutott az eszébe. Arról ne is nyissunk vitát, hogy John merő szívjóságból segített, nem kötelezhetted volna rá – mondta nagyon halkan, de annál határozottabban Seth.

– Ne cakkozd magad, kiképzők gyöngye! Nem vádolom semmivel kedvenc tanítványodat – visszakozott Holden.

– Pedig egészen úgy hangzott – válaszolta a mester, majd faképnél hagyta Jeffet.

A relatív sikeresnek nevezhető akció után mindannyian visszatértek a bázisra. Holden Bonnie és John rendelkezésére bocsátott egy házat, hogy egy kicsit pihenhessenek. A házaspár első útja a zuhany alá vezetett. Miután végeztek a tisztálkodással, a lány ágyba dugta a férjét, majd felhívta telefonon az otthoniakat. A kagylót Abigail vette föl.

– Tessék, Kenderson ház. Abigail Sullivan vagyok, miben segíthetek?

– Szia, Bonnie vagyok! Kissé elhúzódik a tárgyalás, ezért nem megyünk haza, csak holnap. Minden rendben van otthon?

– Igen Bonnie. Szólok a lányoknak, majd ha visszajöttek a lovaglásból.

– Köszönöm! Szia!

– Szia!

A fiatal nő letette a telefont, de két perc sem telt el a beszélgetés befejezése óta, amikor kopogtak a bejárati ajtón. A nyitott ajtóban Seth és Patrick állt.

A lány félreállt az útból, a két férfi pedig azonnal eltűnt a hálószobát rejtő ajtó mögött.

Hammond Seth háta mögül vette szemügyre Johnt. Az ázsiai származású kiképző levette a takarót csúnyán helybenhagyott tanítványáról, és ismét alaposan átvizsgálta a zúzódásokkal tarkított testet.

John jobb sípcsontján tenyérnyi vérömleny éktelenkedett. Bár annak vizsgálatakor a férfi arcán fájdalmas fintor vonaglott át, Seth megállapította, hogy a csont nem tört el. A felsőtesten itt–ott látható volt néhány kisebb zúzódás és horzsolás, de a szemmel láthatóan súlyosabb sérülések a fejen és a két alkaron sorakoztak. A karok sérülései nyilvánvalóan a támadások hárításakor keletkeztek, amikor Kenderson már tudta, hogy az adott rúgás, vagy ütés elől kifordulni biztos, hogy nem tud. A száj és a szemöldök felszakadt, az orr eltört, a bal járomcsontot is véraláfutás színesítette. Seth a szemöldök esetében szükségesnek látta a varrást, a többi sérülésre jéggel telerakott törölközőket tett, tekintettel a sebek körül terebélyesedő véraláfutásokra. Miután ezzel végzett, Bonnie segítségét kérve kiment a konyhába, hogy az általa kívánatosnak ítélt teakeverék elkészítésének módját megmutassa a lánynak. Illetve elő akarta készíteni a varrást is, amelyhez minden nélkülözhetetlen eszközt magával is hozott.

Patrick a szobában maradt, és némán szemlélte ex–helyettese tarkára vert arcát.

Kenderson csak a jobb szemével viszonozta a pillantást, mert a másik szemét – de leginkább a bal arcfelét – eltakarta a hűtést szolgáló, jéggel töltött csomagocska.

– Jobban vagy? – kérdezte Hammond.

– Nem mondanám. Mint akit ledaráltak és kidobtak, legalább egyszer – válaszolta a sérült.

– Tény, hogy még akkor is képtelen lennék az arcod szépségét méltatni, ha fegyverrel kényszerítenének rá. Leginkább felismerhetetlen vagy, még szerencse, hogy a tetoválásaidról be lehet azonosítani, rád lehet ismerni. Ugyanis a fejedről momentán lehetetlen.

– Nem baj Patrick, úgysem terveztem, hogy a közeljövőben szépségversenyen indulok – húzta el a száját az énekes.

– Azt úgyis maximum az esélytelenek nyugalmával tehetnéd, mint azt az előbbiekben említettem. De meséld már el, hogy mit tudott az alvezér kínai!?

– Miért, nem látod? Ütni és rúgni biztosan tudott. Nagyon gyors volt, és pokolian alattomos is. A technikája nemhogy nem volt ismerős, hanem a zavarbaejtően egyedi kifejezés illene rá a leginkább. Soha nem úgy fejezte be a mozdulatsort, ahogy arra az indításból következtettem. Örültem, hogy védekezni tudtam, arra, hogy megállítsam, esélyem sem volt.

– Ne hibáztasd magad! Életben maradtál, mi szabadok vagyunk, Hart bandájának döntő többsége már a sitten hűsöl. Holden soha nem állította, hogy nem szélmalomharc, amit csinálunk.

– És a többiek?

– Minden rendben velük. Ebben az akcióban a pofonzsák szerepkörét te kaptad, noha nekünk is kiosztódott néhány maflás. Ja! Amíg el nem felejtem! Jeanine és Kelly eljönnének hálálkodni. Ahogy elnézlek, életem párját még beengedem hozzád, de Ben feleségét semmiképpen!

– És miért, ha szabad tudnom?

– Nem venném a lelkemre a koraszülését, ugyanis ha ebben az állapotban meglát téged, ijedtében tuti, hogy lebabázik! – vigyorgott Patrick.

Ekkor lépett be a szobába Seth, egy tálcán hozta a varróeszközöket. Bonnie a nyomában haladt, a kezében egy akupunktúrás tűket tartalmazó dobozt tartott. A kínai leült az ágyra, és maga mellé intette a lányt.

A mester figyelmesen kiválasztotta a dobozból a tűket, és könnyed kézzel John bőrébe szúrta azokat. Majd fertőtlenítőszerrel lekente a varrandó felületet, és apró öltésekkel egymáshoz húzta a sebszéleket. Bonnie érdeklődve figyelte a férje arcát, de azon nyoma sem látszott fájdalomnak a szúrások alkalmával. Patrick már meg sem lepődött, hiszen a kiképzésük alatt, illetve az éles bevetéseken szerzett kisebb–nagyobb, még kórházi kezelést nem igénylő sérüléseket mindig az edző kezelte. Ahogy viccesen a csoporton belül nevezték, ezek a „stoppolások” azonban kevesebb fájdalommal és gyorsabb regenerációval gyógyultak, ezért mindannyian jobban kedvelték, mint bármely kórház hírneves sebészetét. Az elitkommandó sebkezelési ranglistájának második helye viszont vitathatatlanul Victor Laráé volt. Dr. Lara azonban Shao Yintől rengeteget tanult a kínai orvoslásról, és a megszerzett tudást sikeresen alkalmazva ötvözte is az egyetemen tanult modern gyógyítási technikával.

Mihelyst a mester végzett a teendőivel tanítványa testén, megkérte a jelenlévőket, hogy hagyják pihenni a sérültet.

Kényszeredetten teljesítették az edző kérését, így abban állapodtak meg, hogy átmennek a bázis központi épületébe. Bonnie és Patrick meglepődve tapasztalta, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül a csoport tagjai hiánytalan létszámban már ott is vannak, illetve Jeanine és Kelly is megérkezett.

Holden kissé falsul mosolygott a megkönnyebbülten csacsogó két nőre, mert nem szerette, ha bázisra látogatók érkeztek. Vagy szíveskedjen a kommandós családja ott élni, vagy még látogatóként se tegye be a lábát erre a helyre! Ilyen esetekben mindig elfelejtette azt, hogy bár az ott élőknek megélhetési gondjai nincsenek, azért a kalitka akkor is az marad, ha rácsok aranyból készültek is. Amint Hammond és a kíséretében érkezett nő belépett a helyiségbe, a jelenlévők figyelme feléjük fordult, így Jeff megragadva az alkalmat, bocsánatkérően motyogott pár szót, majd távozott a teremből.

Bonnie egyenként átölelte a jelenlévőket, és mindenkivel váltott néhány szót. A csoport tagjai kiegészülve a két nővel egy emberként érdeklődtek John hogyléte felől. Az asszony elmondta azt, amit Seth-től megtudott a férje állapotáról, majd leült az egyik kényelmes fotelba, és fáradtan lehunyta a szemét.

Amikor ismét körülnézett, meglátta maga mellett Kellyt és Bent. Mosolyogva fogadta el barátnőjétől a hideg üdítővel tele poharat, és szomjasan elkortyolta a tartalmát. Taylor nem szólt semmit, de a felesége úgy érezte, beszélnie kell a hálájáról, amit érez mindenki iránt, aki segítséget nyújtott abban, hogy visszakapja a férjét.

– El sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok mindannyiótoknak, és mennyire sajnálom, hogy John megsérült! – mondta az állapotos szőke nő.

– Szóra sem érdemes, Kelly – válaszolta Bonnie. – Barátok vagyunk, bármit megtennénk egymásért. Ráadásul tisztában vagyunk a kockázattal is, így azt minimalizálva igyekeztünk segíteni. John sérülése lehet, hogy elkerülhető lett volna, de ilyenkor mindig eszembe jut, hogy akár vérfürdő és haláleset is lehetett volna a nóta vége. Éppen ezért hálás vagyok a sorsnak, hogy „csak” pár ütést-rúgást kapott, és nem az életével fizetett.

– Azt hiszem, hogy nem csak kizárólag a sorsnak lehetsz hálás ezért, hanem magának Johnnak és az őt felkészítő Sethnek is! – folyt bele a beszélgetésbe Ben. – Nem akarom hősnek kikiáltani a férjedet, és magamat meg a többieket sem degradálnám; de talán a férjeden kívül Patricknak lett volna esélye arra, hogy kicsit feltartóztassa a kínait. Seth talán meg is tudta volna állítani, de ebben sem vagyok biztos. Biztosan tudom, hogy a szökött alvezérrel még lesz dolgunk, és számomra az is kétségtelen, hogy Jet Csen megállítására a legjobb módszer a golyó, nem pedig a pusztakezes küzdelem – húzta fanyar mosolyra a száját a jelenlegi helyettes parancsnok.

Bonnie-nak hirtelen elege lett a történtek elemzéséből, a jövendő kutatásából és a hátralévő hálálkodások meghallgatásából. Elnézést kért az egybegyűltektől, majd visszatért a házba Johnhoz, hogy megitassa a Seth által kikevert teával, illetve lecserélje a borogatásokat férje összevert testén.

*

Időközben Janet a féltékenységtől félőrülten, és nagyon feldúltan tette le a lakásában a telefont. George nem mondott semmit, amikor elment otthonról, de számtalanszor volt már ilyen, ez önmagában nem zaklatta volna fel a nőt. A problémát az okozta, hogy felhívta Bonnie-t, de a lány nem volt otthon. Miután tovább faggatta Abigailt, akkor kiderült, hogy barátnője is nagyjából akkor hagyta el otthonát, amikor George. Janet el sem búcsúzott a házvezetőnőtől, úgy csapta le a kagylót. Ezért fogalma sem lehetett arról, hogy a ház ura sem tartózkodik a házban, tehát valószínűleg együtt mentek valahová. Márpedig ebben az esetben George aligha Bonnie-val múlatja az időt, vagy ha mégis, akkor John is a közelben van, ez a tény meg nem kedvezne egy titkos kapcsolatnak.

Jen nem bírt tovább uralkodni magán, így zokogva ment ki a lakás erkélyére. A szomszédos balkonon kint tartózkodott Sarah, a szomszédasszony. Meglepve figyelte az eléggé összetörtnek tűnő lányt, majd amikor annak zokogása valamelyest csillapodott, megszólította a szomorú fiatal nőt.

A hadnagy feleségére rohamként tört rá az őszinteség, és minden óvatosságot félretéve elmesélte Sarahnak, hogy mi bántja. Azt – nagyon bölcsen – azért kihagyta a beszámolóból, hogy George rendőr, és az Ügyosztály tisztje; de a férje hűségével kapcsolatos kétségeit őszintén megosztotta az őt figyelmesen hallgató szomszédasszonnyal.

Sarah elmondta, hogy a lakást csak béreli, és abban a kislányával – Natty-vel – lakik együtt. A gyerek apja még a terhességének hírére elhagyta őt, így semmiféle támogatást nem kap tőle. Egyedül gondoskodik a tizenhárom esztendős lányról, ami egyre nehezebb, hiszen a szépségiparban műköröm–építőként és manikűrösként éppen annyit keres, hogy a lakást és az ételt ki tudja fizetni. Most éppen egy iskolába jár, ahol az ezotériával foglalkoznak, és annak majdnem minden ágát szeretné olyan szinten megismerni, hogy annak segítségével kiegészíthesse jövedelmét.

Rögtön neki is állt elemezni Janet jellemét, aki csodálkozva hallgatta, hogy milyen pontosan meglátja szomszédasszonya az ő főbb jellemvonásait. Az analízis olyan pontos volt, hogy Jen felszárítgatta a könnyeit, és ígéretet tett arra, hogy átmegy szomszédasszonyához, mert meg akarta hallgatni, hogy az asztrológián kívül mit mond még a számmisztika, illetve a Jóskönyv róla, és a további sorsáról.

Az imént még oly hevesen zokogó nő kíváncsisággal a szemében kopogott be a szomszédos ajtón, amelyet Sarah azonnal ki is nyitott. A fiatal nő szemügyre vette az ajtóban állót, aki egy kicsit elhízott volt ugyan, de nem is a testalkata, hanem az arca és a szeme volt az, amely nem engedte szabadulni a kétségek között őrlődő fiatal lányt.

Sarah szeme világítóan világoskék volt, olyan benyomást keltett, mintha belelátna az ember fejébe. Kerek arcán szinte fehér volt a bőr, a haja pedig nagyon világos szőkére volt festve. Ez a szándékosan kialakított, szinte valóságon túli megjelenés erősítette azt az érzést Janetben, hogy mindent elmondhat szomszédasszonyának, sőt az segítséget is tud nyújtani neki problémái megoldásában. Hiszen ha nem is tündérként aposztrofálta magában vadonatúj ismerősét, valójában egy jó boszorkányról szerinte megközelítőleg ilyen kép élhet a külsőt illetően az arra fogékonyakban.

Elkeseredésében elfelejtette logikusan végiggondolni azt, hogy az idősebb nő nem csupán vigasztalni kezdte őt, amikor az erkélyen beszélgetni kezdtek, hanem már akkor George ellen kezdte hangolni, hiszen nem próbálta a férfi viselkedését elfogadhatónak feltüntetni. Inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy erősítse a dühöt benne, és azt az érzést, hogy a férje egyrészt semmibe veszi, másrészt csak egy háztartási alkalmazottnak, valamint szexuális célpontnak tartja, már amikor éppen nem Bonnie-val csalja.

Sarah elégedetten látta, hogy minden a tervei szerint alakul: Janet inkább egoistán, mint józanul viszonyul a kialakult helyzethez, amivel minden bizonnyal majd az őrületbe fogja kergetni mit sem sejtő hitvesét. Ekkor eljön annak az ideje, hogy minden téren a befolyása alá vonja a lányt, és kihasználja majdan saját céljai elérésének érdekében.