RH4 - 2. fejezet

2. fejezet

Hetek teltek el a bázison tartott megbeszélés óta, és úgy tűnt, hogy semmilyen különösebb problémával nem kerültek szembe az „összeesküvés” résztvevői.

Holden prezentálta Kevin Noxnak az Ewan holttestéről készült fotókat, a jegyzőkönyvet, a mintákat és minden szükséges iratot. Megbeszélte a belügyminiszterrel, hogy Christopher Gordon Felton, valamint Ewan O’Donell sírja még csak ne is ugyanabban a temetőben legyen, hiszen Juanita ugyebár nem tudott arról, hogy boldogult férje titkosügynök volt. Mint ahogy Felton feletteseinek sem akartak nyomokat hagyni az ügynök későbbi működését illetően.

Nox eleinte nem nagyon értette az összefüggést, de Jeff elmagyarázta neki, hogy a pillanatnyilag tudott információk szerint Sean McBride a frissen megözvegyült señora vendégszeretetét élvezi. Ennek okán, ha a brit hírszerzés küldene bárkit is hozzá érdeklődni, a bérgyilkos nyilvánvalóan nem érezné többé biztonságban magát Pueblában. Inkább előbb lépne le, mint utóbb, így az elfogásának az esélye eléggé megcsappanna. Arról nem is beszélve, hogy a megkeresés nyomán Sean bizonyára azonnal, és minden kétséget kizáróan tudni szeretné, hogy Ewan valóban megboldogult-e? Annak meg valóban semmi teteje, hogy az ír nekiálljon keresgélni, kutakodni, mert furcsa összefüggésekre bukkanhatna. Mindenkinek sokkal jobb, ha senki nem is tud az elhunyt kettős életéről, bár a megboldogultnak már valóban tök mindegy. 

Kevin Nox egyetértően bólogatott, miközben a kommandós kiképző érvelt, és mint már annyiszor, teljes egészében Holdenre bízta a problémakör elsikálását. A belügyminiszter ezt az ügyet máris száműzte a memóriájából, lévén akadt éppen más, nem kevéssé fontos problémája. Kapóra jött neki Jeff társasága, így elkezdett beszélni arról, ami éppen foglalkoztatta:

– Tudod Jeff, a srácaid miatt hagytam, hogy McBride-dal, és az általa gerjesztett fenyegetéssel foglalkozzatok, hiszen azért nem kell elfelejteni, bár ti vagytok a csúcs, vannak rajtatok kívül is szép hatékonysággal dolgozó, szuper szinten kiképzett kommandósok az országban.

– Elég nagy gríz lenne, ha mi lennénk az egyetlenek, ezt én is így látom – vált még éberebbé és figyelmesebbé Holden. – Valami baj van, és le akarsz venni minket az ügyről?

– Baj, az mindig van, – sóhajtott egy mélyet Nox – tehát ez nem újdonság. És nem, totálban nyilván nem vennélek le róla titeket, ráadásul úgysem tudnám ellenőrizni, hogy valóban nem foglalkoztok vele. Ráadásul Hammondék jobban kedvelik, ha kérek, egyem az érzékeny lelkületüket – vigyorodott el a problémái ellenére a belügyminiszter. – Tehát kérek. Gondolom, nem kell elmesélnem neked, hogy bár a hidegháborúnak egy ideje talán vége van, a teljes leszerelés leginkább utópia. De még mindig nem ez a lényeg, hanem az ebből következő dolgok, amelyek már igen erősen érintik a belügyeinket. Van nekünk többek között kínai, japán, orosz, olasz, ír bagázsunk is a saját határainkon belül, viszont ezek a csoportocskák azért némileg csak függenek az anyaországuktól. Triádok, jakuzák, a moszkvaiak, és még sorolhatnám. A legtöbbjük vezetőjének szépen csengő neve és sokmillió dollárja van, valamint patyolat tiszta vállalkozása, ahol még arra is kínosan ügyelnek, hogy az adóhatóságnak időben csengessenek. Az öcsém, Dalton már egyszer-kétszer bajba került, mert ilyen ügyekben kikérte a véleményemet és rám hallgatott. Megkérdezte, hogy az adott jövendő ügyfél nekem gyanús-e, és ha csak annyit mondtam, hogy nem tudom, már nem üzletelt vele. Az unokaöcsém, Jason sem egyszerű történet, ezt mindketten tudjuk. Még mindig együtt van Claudia Pearce-szel, és itt került bele a légy a levesbe. A két kölyöknek van egy osztálytársa, aki bajban van. Pedig a leányka apukája nem más, mint Nyikolaj Petrov – tartott hatásszünetet Kevin Nox, mert le merte volna fogadni, hogy Holden szinte naprakész az említett úrból, és annak viselt dolgaiból. A belügyminiszter nem csalódott, amikor beszélgetőtársa elhúzta a száját, és gondterhelten rápillantott:

– Petrov, aha, értem. A figura orosz, a moszkvai kormányzati körökkel egészen jó kapcsolatokat ápol a mai napig is. Pénze rengeteg van, legális vállalkozása is csak valamivel kevesebb. Illegális cselekményt még nem tudtunk rábizonyítani, de azért érdeklődésünk homlokterében tároljuk a paramétereit, lévén, nem most másztam le a falvédőről, mint ahogy Hayes sem. Nem véletlen, hogy nem édes hazájában él, és Elena nevű szeme fényét inkább itt járatja iskolába. Méghozzá igen elit, és baromi drága iskolába. De mondd csak Kevin, mi baja lehet ennek az embernek, vagy akár a hozzátartozóinak? Ki merne egyáltalán packázni vele? Itt a pénze révén a krém befogadta, amott a vagyona és a hajdani kapcsolatai, meg a róla terjengő pletykák gerjesztik a visszatartó erőt. Nyikolaj kora ifjúságában egy KGB-hez közelálló csoportban tevékenykedett, mint kommandós. Testőreinek vezetője egy korábbi harcostársa lett, bizonyos Vlagyimir Koljanov, becenevén Kolja. És bár nem vagyunk olyan nexusban, hogy együtt nyaraljunk, a rossz nyelvek azt beszélik, Koljának van két randa tetkója. Az egyik a mellkasán, méghozzá Krisztus a kereszten, a másik a gyomra magasságában kicsit jobb felé, az pedig a kaszáló halált ábrázolja. Ne erőltesd az agyadat, belügyminiszterek legjobbika, megfejtem neked én a jelentésüket. Nem, a fickó nem ennyire vallásos. Ellenben börtönviselt, és ott megszenvedett, mint Jézus a kereszten. Sajna azt is mutatja az ábra, hogy a figura amolyan hercegi rangban van a hasonszőrű gazemberek között. A másik tetkó meg egyáltalán nem némi utalás, hanem tök egyértelmű jelzés, miszerint a viselője gyilkos. Tehát újra kérdezek: mit tehetnék én, vagy a fiúk a lánykáért, amit az ex-kommandós papa, illetve a derék Kolja nem tudna?

– Ezt nevezem, Jeff! Már majdnem elhittem, hogy minden energiádat és kapacitásodat lefoglalja McBride.

– Rúgnál is ki azonnal, ha így lenne. Szóval, mi a kérés?

– Egy testőr a kishölgy részére.

– Kire gondolsz?

– Summerre, vagy Mitchellre.

– Miért pont ők?

– Azt mondtad, elég jók. Ráadásul Hammond vagy Taylor túl értékes ahhoz, hogy csak arra használjuk őket, hogy némi használható információt kapjunk a Petrov család valós életkörülményeiről.

– Mese – legyintett a kommandó atyaúristene. – Mi a tényleges ábra, Kevin?

– Petrovot a lánya elrablásával fenyegetik. A magánhadserege semmire nem ment a kutatással, így azt kell hinnünk, a fenyegetés valós. A minap éppen Kolja fuvarozta Elenát haza az iskolából, amikor keresztbeállt az úton előttük egy autó, eldörrent két lövés, és a testőrző böhöm, meg a kicsi virágszál bealélt a kábító lövedéktől. A támadónak még valamelyes humorérzéke is volt, mert a derék Vlagyimir hátára írta, hogy már most elvihette volna a lányt. Nyikolaj őrjöngött, Kolja pedig bedühödött, így kellőképpen motiváltnak vélhetjük, azt hiszem. Ennek ellenére nem talált semmit.

– És vajon miért is nem tudok én a nyílt utcán végrehajtott konfliktusról, amely majdhogynem emberrablásba torkollott, így vélhetően egy jövőbeni terrorcselekmény kiindulópontja? – nézte szúrósan Noxot Jeff.

– Talán azért, mert Petrov csak mostanra csinálta magát össze annyira, hogy szóljon. Persze ezt is csak azután tette meg, hogy a már egyébként is sápkóros Elena elájult az iskolában, a szekrényébe rakott, fenyegető tartalmú levélke láttán. Amely immár a második ellene elkövetett támadásnak számít, ha jól számolok. Claudia Pearce és az unokaöcsém kaparták össze a padlóról, majd Jasonnek egyből bevillant a saját tapasztalat. Addig agitálta Elenát, amíg az el nem kezdett könyörögni az apjának, hogy ne saját berkeiken belül próbálják megoldani a dolgot, hanem szóljanak a rendőrségnek.

– Ó, de nagy kár! Pedig milyen őszintén tudtam volna mosolyogni, amikor az önbíráskodó Koljának, valamint a megbízójának bilincset csattintanak a srácok a csuklójára! – döfött oda Holden Kevinnek.

– Igazad van, hogy dühös vagy, de én sem tudtam róla.

– Nem is vádoltalak olyasmivel, hogy elhallgattad. Csak esetleg azzal, hogy túl sokat megengedhet magának Petrov. Nem csak otthon, hanem itt is. Ez viszont a te sarad. Kicsit szigorúbban kellene fogni őt és a többi hasonszőrűt, még akkor is, ha sok munkahelyet teremtenek, és itt költik el a lóvéjuk nagy részét. Persze, értem én. Nem csak rajtad múlik. Ebbe beleszólhatna a külügyminiszter és az elnök is. Látod, többek között ezért sem lettem politikus.

– Jobb is. Már régen alulról szagolnád az ibolyát, pedig egy jó ideje kimondottan diplomatikus vagy. Főként ahhoz képest, ahogy visszajöttél.

– Az elődöd ötlete volt a tanulmányút, ahogy ő nevezte. Az én mentségem lehetett volna az, hogy tudtam, a parancsnak nem lehet visszapofázni. 

– Azért nem bántad annyira. Még akkor sem, ha nem jutottál mindenhol a legmélyebb bugyrokig. A britek készségesek voltak, viszont a MOSZAD és a KGB csak szőr mentén. 

– Igen, emlékszem – mosolyodott el Holden. – Ekkor jött a zseniális ötlet az elődödtől, méghozzá vadabb, mint az addigiak, valójában tényleg kész csoda, hogy hajlandó voltam visszajönni.

– Hálából azért csak megkaptad, amiért dolgoztál és vállaltad pár évre az Idegenlégiót is. Hihetetlen kapcsolatrendszered van, ráadásul igen kevesen léteznek a földgolyón, akiknek ez mind megvolt. Tengerészgyalogság, speckommandós képzés, deszantosok, terrorelhárítás, külföldi tanulmányutak, légió, majdan diplomácia.

– Ne hízelegj, mert a végén még elpirulok – mosolygott Jeff. – Az érdem az elődödé, az öregé, nyugtassa isten. Tudta, hogy mit akar a segítségemmel összerakatni, és ehhez megadott mindent, amiről úgy ítélte meg, valóban szükséges. Te meg vagy ahhoz elég intelligens, hogy tudd, az általam akkor megszerzett tudás már nem a legkorszerűbb. Amit most tudok, az már tisztán elméleti, a gyakorlat már fáraszt, egészen elkényelmesedtem. Azért ne izgulj, pár évecskét még lehúzok, addig meg csak kiderül, kinek adom tovább a stafétabotot. Most, hogy körbehízelegtél, én pedig megnyugtattalak, egészen konkrétan vázolhatnád, hogy Petrovot illetően honnan hová szeretnél eljutni!

Kevin Nox arcán átsuhant egy mosoly, majd a székében hátradőlve, laza testtartásban elkezdett arról mesélni, hogy a problémát illetően miben látná legszívesebben a megoldást.

*

Kristie Fraser első könyve Amerikában is nagy siker lett, a bíráló hangok nem is nagyon tudtak másba belekötni, mint a valósághűségbe. Matt Cole és Henry Pearce ugyan felváltva, de néha együttesen is bizonygatták, hogy az meg is érdemli, aki egy akcióregénytől tankönyvszerű pontosságot vár el, Mrs. Fraser azonban mégis elgondolkodott. Aztán a húga házában összefutott a sérüléseiből lábadozó Ewannal, amin először őszintén felháborodott, majd mondvacsinált fenntartásait feledve, kimondottan baráti viszonyba keveredett O’Donellel. Ehhez természetesen szükséges volt tisztázni a körülményeket is, ami azonban nem ment zökkenőmentesen. A lábadozó éppen rossz passzban volt, amikor a nő békülékenyen köszönetet mondott neki a kórház kertjében történtekért. A mogorva pasas nem hatódott meg a szőkeség köszönőszavain, ellenkezőleg, sietett az asszony tudomására hozni, hogy távolról sem a lovagiasság vagy az önfeláldozás motiválta, amikor cselekedett. Kristie ezen természetesen felhúzta az orrát, és egy darabig messzire elkerülte a ház vendégét. A fordulat akkor következett be, amikor az íróasszony egy puccos bulin hosszantartó és mélyreható beszélgetést folytatott élete megmentőjével.

Kris a férjével, a húgával és a sógorával érkezett a rendezvényre, ahol Holden és Hayes tesztelték a kissé átfazonírozott O’Donellt. A férfi új neve Ethan Ross lett, a papírjai tanúsága szerint Fraser távoli rokona. Így volt arra indok, hogy miért érkezett a két zenész házaspárral, és maradt velük esthosszat.

Kristie és Bonnie estélyi ruhában pompáztak, az írónő fekete ruhát viselt, az énekesnő pedig méregzöld selyemben volt. A férfiak hófehér ingükkel és fekete öltönyeikkel sem fogtak mellé, és csak John méregzöld selyem nyakkendője utalt rá, hogy egészen pontosan melyik hölgy kísérője is.

A három zenész elvállalt egy rövid fellépést is, így Kris kettesben maradt Ewannal.

– Unalmas óráimban sokat olvastam – hajolt az írónőhöz a férfi. – Sort kerítettem a könyvedre is. Gratulálok!

– Köszönöm – nézett meglepetten a beszélőre az asszony, hiszen nem voltak kimondottan jóban.

– Egész jó – folytatta a megkezdett gondolatmenetet az egykori ügynök. – Vannak ugyan benne pontatlanságok, de tény, hogy mindenhez nem érthetsz.

– Való igaz – húzta el a száját az írónő, mert tartott tőle, hogy beszélgetőtársa is előveszi a valósághűség címkéjű vesszőparipát, amitől a nőnek már egy jó ideje kiütése volt. Az gondolta, hogy inkább elébe megy a dolognak, nem hagyja, hogy az ígéretesen induló társalgást elrontsa bármi is. – Ettől függetlenül a hajam kihullik már tőle, amikor az ezredik riporter olvassa a fejemre, hogy nem tökéletesen ismerem azt, amiről írok.

– Ne törődj vele! Mindenkinek adott a lehetőség, ha nem tetszik neki, leteheti. Mint ahogy arra is, hogy megírja a sajátját. Nyilvánvaló, hogy több millióan szintén nem értenek hozzá, ráadásul feltehetőleg a törzsolvasói táborod döntő többsége nem kommandós kiképző, és abban is abszolút biztos vagyok, hogy nem a regényedből próbálná elkezdeni a kiképzést sem.

– Pfffú, totál megkönnyebbültem – fújt egyet a nő. – Egész kellemes csalódás vagy. Tényleg! Hogy szólítsalak? Ewan, vagy Ethan?

– Jobban járunk az Ethannel. Nekem meg kell szoknom, nektek meg nem árt gyakorolnotok.

– Mr. Ross, szabad a karját? – mosolygott Kris a válaszon.

O’Donell a bárhoz kísérte az asszonyt, kért mindkettőjüknek italt, aztán figyelmét a színpadra irányította.

Richie és John gitárral kísérte Bonnie-t, majd a következő dalt a házaspár már együtt adta elő, lévén, az a duett lemez egyik nagy sikere volt.

Időközben Holden és Hayes is csatlakozott az írónőhöz és partneréhez. Jeff sokkal jobban feszengett az öltönyében, mint Nick, de mindenképpen a saját szemével akarta látni, hogy Ethan Ross hogyan áll helyt egy olyan összejövetelen, ahol bármikor összefuthat azokkal, akikkel egyébiránt nem lenne tanácsos.

A rendezvény fővédnöke példának okáért az a Henry Pearce, aki személyes, jó ismeretségben volt Ewan O’Donellel. Innentől kezdve Henryt átvágni valószínűleg nem lesz egyszerű, de ha ezen a vizsgán átmegy az „újszülött”, akkor a „gyámjai” leválhatnak róla, és végre egy kicsit szabadabban mozoghat. 

A fővédnök – oldalán a barátnőjével, Diane Cooperrel – mosolyogva köszönte meg Kendersonéknak a közreműködést, akik át is adták azonnal a kis színpadot a következő zenésznek, bizonyos Zac Landernek.

A Bermuda zenészei Pearce-ékkel együtt időközben kedélyesen beszélgetve Holden, Hayes, Kristie és Ewan felé tartottak.

A korábban megbeszéltek szerint Richie lépett előre, és bemutatást celebrált a felesége mellett álló férfi, és az összejövetel szervezői között.

– Diane, Henry, engedjétek meg, hogy bemutassam az unokatestvéremet, Ethan Rosst.

Ms. Cooper kezet nyújtott Ewannek, és elmosolyodva mutatkozott be:

– Diane Cooper vagyok, és örvendek a szerencsének, Mr. Ross.

– Enyém a megtiszteltetés, Ms. Cooper – csókolt kezet a férfi.

Henry került sorra, de a felismerés legcsekélyebb jele sem látszott rajta, vagy a barátnőjén. Hiába, az Ewan orrára illesztett vékonykeretes szemüveg, a kifinomult öltözék, a divatosra vágott rövid haj, és a simára borotvált arc eléggé megtévesztő volt, egyáltalán nem emlékeztetett Puebla borostás, hosszú hajú egykori atyaúristenére.

– Köszönöm a közreműködést – fordult ismételten a zenészekhez a milliomos – mulassatok jól! – és Diane-t átkarolva már sietett is tovább, hogy a rendezvény minden mozzanatára oda tudjon figyelni.

– Mulass jól, Ethan öcsi! – veregette hátba Fraser is az egykori terroristát. – Henry említette, hogy a szomszédos helyiségben pókerezésre és rulettre is van lehetőség. Ki tart velem? – nézett végig az egybegyűlteken a gitáros. Hayes és Holden is a pókerre szavazott, Kenderson viszont nemet intett, és inkább elvitte a feleségét táncolni.

Ewan és Kristie egy ideig még beszélgettek, aztán a férfi gálánsan a karját nyújtotta, és a parkettre kísérte az írónőt. Olyan lazán és tökéletesen táncoltak, hogy Kris meg is jegyezte:

– Ez igen! Remekül táncolsz!

– Köszönöm – mosolyodott el vidáman a partnere. – Amint látod, némileg pallérozottabb vagyok az átlagbunkónál etikett terén is.

– Ewan! – ráncolta rosszallóan a szemöldökét a nő.

– Ethan, ha kérhetem. Gyakorold Kris, mielőtt akaratlanul is lebuktatsz.

– Miről beszélsz?

– Kerüld a feltűnést, miközben nézed, amit mondok – halkított a hangján, de vigyorgott rendületlenül az egykori terrorista. – Amott az ablaknál a párkányt támasztja egy szmokingos figura. Ő maga ugyan nem mozdul, de a szeme állandóan jár. Megfigyel. Hogy engem-e, nem tudom. Most még. De majd kiderül.

– Képzelődsz – mondott ellent táncpartnerének az asszony. – Nyilván ez nálad foglalkozási ártalom. Lehet, hogy valakinek a testőre, ezt nem tudhatod. Akkor meg muszáj úgy tennie, mintha állandóan a környezetét elemezné.

– Bár lenne rá okom, mégsem vagyok paranoiás, szivi – válaszolt O’Donell. – Az a helyzet, hogy a fickót már láttam valahol.

– Nem mondod! – hökkent meg az írónő, de még mielőtt a döbbenet kiült volna az arcára, partnere megszorította a kezét, hogy felhívja a figyelmét árulkodóvá váló arckifejezésére.

Az asszony így hát tovább mosolygott, amikor is Ewan összevillantotta a szemét a feleségével táncoló Johnnal, akik rögvest melléjük sodródtak. Még egy ideig mindenki táncolt a saját partnerével, majd Kenderson lekérte a sógornőjét, O’Donell pedig Bonnie-t karolta át.

– Mi a gond? – érdeklődött a nő, hiszen az imént a férje megkérte rá, hogy feltűnés nélkül tudja meg, vendégüknek mi a problémája.

– Ismerős a fickó, aki a párkányon ül.

– Ez egy puccos, rongyrázós buli, Ethan – használta a férfi álnevét az énekesnő. – A krém itt duhajkodik, próbálják kiheverni a pénzhajhászást, de közben kénytelenek szem előtt tartani a vérkomoly fenyegetéseket is. Akit kiszúrtál, Nyikolaj Petrov testőre. Aki leginkább nem is Petrovra figyel, hanem a kenyéradó ifjúsággal idétlenkedő, egyetlen szem leánygyermekére, az elrablással fenyegetett Elenára. Ami kissé érthetetlen, tekintettel Nyikolaj múltjára, hiszen alig van a teremben még egy olyan ember, aki nála jobban tudna vigyázni a lányára. Arról már ne is beszéljünk, hogy erre a bulira csak a krém kapott meghívót, tehát nagyrészt mindenki ismer mindenkit.

– Valami rémlik vele kapcsolatosan, ráadásul még a korábban elhalálozott énem életéből, a Felton-korabeliből.

– Nem is csodálom, a korona ügynökeként kellett hallanod róla. Ha nem gond, akkor felfrissítem az infóidat. Petrov nem beleszületett a damasztágyneműs, ezüstétkészletes gazdagságba, hanem ügyeskedéssel, nem mindig egyenes úton tett szert a vagyonára. Nem is nagyon fűlik a foga ahhoz, hogy édes szülőföldjén éljen. Pénze, mint a tenger, bizonyíthatóan itt, eddig semmi törvényelleneset nem művelt. Azt rebesgetik, elég közel állt hajdanán a KGB-hez, majd annak utódjához. A testőre viszont bizonyítottan egy kiöregedett orosz deszantos.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy a párkányt támasztó figura maga Kolja személyesen?

– Bingo! – mosolyodott el tánc közben Bonnie.  

– És te ezt vajon honnan tudod? – mosolygott Ewan úgy, mintha valamiféle viccet mesélt volna az imént táncpartnere.

– Mondjuk egy magánnyomozótól, akit azért fizetünk, hogy ilyesmiket tudjunk. Tudom, hogy John már mondta, így én már csak emlékeztetlek arra, hogy többé az esélyét sem akarjuk megadni annak, hogy a családból bárkit elraboljanak. Az említett úriember potenciális veszélyforrás, és bár mostanság inkább tinilányt őriz, azért mi óvatosan kezeljük.

– Szép – lépett hátrébb O’Donell, és meghajlással megköszönte a táncot. – Remélem szomjas vagy, mert a továbbiakban is szívesen hallgatlak.

– Természetesen szomjas vagyok és pihennék is egy keveset – nyújtotta a kezét az asszony, így Ewan egy kényelmes kanapéhoz kísérte, majd elment a bárpulthoz, hogy innivalót is vigyen.

Kenderson és a sógornője is abbahagyták a táncot, majd csatlakoztak Bonnie-hoz. Az énekes utolérte Ewant a bárpultnál, és miközben megrendelte az italaikat, megkérdezte:

– Megnyugodtál?

– Nem kimondottan – hangzott szinte azonnal a válasz, majd megosztotta barátjával, amit Bonnie-val kettesben összeraktak.

– Értelek – fogta halkabbra a hangját a zenész, amikor folytatta: – Időnként fel nem foghatom, hogy olyan emberek, mint Henry, de akár említhetném Noxot is, hogy képesek befogadni olyasvalakit, mint Petrov. Azt hittem, hogy nincs az a pénz, de ezek szerint mégis van.

– Ne rágd magad John – húzta el a száját O’Donell. – Nem akarom Pearce-t ócsárolni, de hozzám is szó nélkül eljött, nem beszélve arról, hogy Pereznek is országos cimborája volt. Lenne egy kérdésem vele kapcsolatosan, ha nem fojtasz meg érte.

– Éspedig?

– Perez Shavez jobb keze volt. Fernandoról pedig köztudomású volt, hogy drogkereskedő. Ennek ellenére Henry Pearce barátkozott vele. Te mit gondolsz erről?

– Nem hinném, hogy Henrynek, vagy akár Claudianak bármi köze lenne a kábítószerhez. Clau barátjáért, aki történetesen Nox unokaöcsikéje, azonban nem tenném tűzbe a kezem. Illetve azt gondolom, Shavez és Perez törleszkedett Pearce-höz, hiszen Henry révén tömérdek ajtó megnyílhatott előttük, és még azt is hajlamos vagyok elhinni, hogy tényleg csak társasági szinten. Ha kizártnak nem is tartom, hogy ebből a körből bárkivel üzleteltek, úgy hiszem, azért elég kicsi az esélye. 

– Legyen igazad.

– Legyen, mert ellenkező esetben nagyot csalódnék Henryben. Mindenféle hezitálás nélkül megmentette az életemet, anélkül, hogy tudta volna, ki is vagyok valójában. Mert ugye a pakliban azért az is erőteljesen benne volt, hogy esetleg egy gazembert ráncigál ki a tengerből. De nem érdekelte. Jó, a húga miatt kicsit ette a kefét, de nem adtam rá okot, hogy megbánja a döntését.

– Rád kattant a csaj?

– Nem volt vészes. A bátyja nem engedte a közelembe, ezért viselhető szinten maradt a leányzó irántam tanúsított érdeklődése. Helyes kislány, én viszont csak egészséges mértékben vagyok pedofil – vigyorodott el csibészesen az énekes.

Ewan is felnevetett, mielőtt válaszolt:

– Bizony le is hazugoztalak volna, ha azt mondod, egyáltalán nem vagy pedofil. Szépséges nejed ugyan jócskán fiatalabb nálad, viszont ez annyira nem látszik, mert egészen jól vagy konzerválva.

– További tervek? – evezett vissza a komolyabb témára a zenész.

– Meghúzom magam, nem teszek keresztbe Koljának. Egyébként is hol érdekel engem, hogy itt van? Amíg nem szándékszik elnyiszálni a torkomat, békén hagyom. Különben is, egy gitáros unokatestvére vagyok, aki a rokon nejét szórakoztatja esthosszat. Ha már Richie nem foglalkozik a feleségével.

– Szólj, ha eleged van, valamelyikünk majd átveszi a helyedet.

– Ugyan, szó sincs róla. Ahhoz képest, hogy Holden ezzel a bulival konkrétan kést rakott a torkomra, egészen jól szórakozom. Mellesleg Kris egy kicsit emlékeztet Lizre.

– Lásd be, szükséges volt. És úgy tűnik, a kísérlet sikerült, mert Nox, Henry, Claudia és Diane is ívesen tojik a fejedre.

– Tény. Végül is igaza lett Hayesnek, amikor arról próbált meggyőzni, hogy az van a legjobban elrejtve, ami szem előtt sem szúr szemet.

– Valóban. De térjünk vissza a sógornőmre és a hasonlóságára a menyasszonyoddal. Mit akartál ezzel mondani?

– Azt, hogy Richie bátyó tök kretén, ha nem pedálozik ezerrel azért, hogy visszaszerezze. Márpedig nekem nem úgy tűnik, mintha összetörné magát. 

– Azért Kris sem jobb a deákné vásznánál, ha megvédhetem egy kicsit a haveromat. Richnek is le kell nyelnie néhány békát ahhoz, hogy egyenesbe kerüljenek.

– Tudom. Többek között, úgy gondolom, Sean cimborám az egyik. De Fraser akkor is odafigyelhetne egy kicsit.

– Nofene – lepődött meg Kenderson. – Ilyen lett a nexus ahhoz képest, hogy milyen hisztit levert Kris, amikor felfedezett téged a házamban?

– Nem lett ilyen. A házastársi fasírt köztudott, ráadásul túszkorában láttam a nőt fülig pirulni, ahányszor McBride rápillantott. Minő érdekesség, amikor Alejandro vizslatta, vagy én néztem rá, nem nagyon borult lángba az orcája. Innen a következtetés. Ráadásként elolvastam a könyvét, és ma elég sokat beszélgettünk, aminek hatására kénytelen voltam felülvizsgálni a hölgyről kialakult korábbi véleményemet. Pillanatnyilag azt tudom mondani, hogy szimpi a csaj, és ennyi.

– A sógornőm tényleg jó fej, főleg akkor, amikor nem könyököl ki rajta valamilyen oknál fogva a hisztéria – értett egyet John O’Donellel. – Szerencsémre én a sokkal kezelhetőbb Hagman-lányt fogtam ki. A nejemet viszonylag ritkán veszi elő a hiszti, vagy ha mégis, annak súlyos oka van. A két nő teljesen más jellem, de mindkettő egyaránt kedvelhető.

– Rockzenész és diplomata – vette a kezébe a poharakat az egykori ügynök, majd folytatta: – de ez a szerencsémre szó mégis eléggé árulkodó volt.

– Nem kell mindent észrevenni – vigyorgott Kenderson, majd Ewan nyomába szegődve odament a lányokhoz.

*

Diane Cooperrel már néhány héttel ezelőtt megfordult a világ, egészen pontosan akkor, amikor Henry a kezébe nyomta az estély fellépőinek listáját. A nő elmélázott a néven, ami cseppet sem volt ismeretlen a számára. Zac Lander. A pasas, akit hajdanán a fiatal Diane a pillanat törtrésze alatt kiszúrt magának a közel ötvenfős tömegben. És amikor összeakadt a pillantásuk, a lány érezte azt a bizonyos villámcsapást.

A rendezvényre akkori mentora, Rick Bermen hívta el, hiszen Ms. Cooper karrierje szempontjából igen értékes ismeretségeket köthetett volna. Helyette Diane inkább belefeledkezett az ifjonc Zac zölddel kevert borostyánszín pillantásába, és abszolút hidegen hagyta a karrierje. Nagyon úgy tűnt, hogy az érdeklődés kölcsönös, hiszen Lander minden pillanatot megragadott, hogy a nő közelébe férkőzzön.

Diane Cooper a semleges témák körül folyó társalgás közben rengetegszer érezte, hogy a füle hegye elkezd lángolni, és igyekezett a lehető legkevesebb kétértelmű megjegyzésre reagálni. Pedig Zac provokálta, és határozottan élvezte, amikor a lány végre lecsapta a magasra dobott labdát. Akkor a búcsúzáskor a férfi puszival köszönt el Diane-től, elkérte a telefonszámát és beígért a közeljövőre egy ebédet.

A Bermennél tanulóidejét töltő Ms. Cooper a következő hetekben rendre összefutott Landerrel mentora irodájában, de az ebédből semmi sem lett. A nő elátkozta a szavahihetetlen és utóbb már inkább gyávának látszó Zacet, de a tudatalattija álmában jó néhányszor megtréfálta, amikor előrevetítette kettejük intim kapcsolatát. Az ilyen éjszakák után a lány feldobott hangulat helyett inkább bemogorvult, és igyekezett minél előbb elfelejteni Zac Landert.

Ez már majdnem sikerült is neki Henry Pearce aktív segédletével, amikor a milliomossal elköltött egyik közös ebédjük közben Ms. Cooper megmutatta a barátjának a rendezvény meghívóját, és a programkártyát. Pearce elismerően bólogatott, amikor kapott egy hívást a mobiljára, és bocsánatkérően biccentve barátnője felé, felvette a telefont. Röviden beszélt a hívó féllel, majd letette és közölte a nővel a hírt:

– Lander volt. Mégis el tudja vállalni a fellépést az estélyen. Ha befejeztük, utána el kellene ugranunk hozzá, hogy elvigyük a programot.

– Rendben – Diane csak ennyit tudott kinyögni, mert közben elgondolkodott. Zac bizonyára meg fog lepődni, hiszen nem biztos, hogy képben van a Henryvel folytatott kapcsolatát illetően. Aztán a nőben felkacagott a kisördög is, hiszen akaratán kívül, de most mégis kioszt Landernek egy maflást. A pofon ráadásul a – látod öreg, a villamosok nem álltak meg, és hát el lehet jutni oda, ahová te elindulni is féltél – típusba tartozik, mellesleg eléggé degradáló is. Tehát Ms. Cooper némi hezitálás után kimondottan várakozó állásponton tartózkodott a találkozást illetően.

Pearce Zac lakásához hajtott, majd a barátnőjét kézen fogva csöngetett be a popzenészhez. A férfi ajtót nyitott, és meghökkenten bámult Henryre. Aztán a meglepett arckifejezését palástolva poénkodni kezdett:

– Ezt nevezem, Henry! Még nem is léptem fel az összejöveteleden, te mégis elhoztad a jutalmamat is magaddal? Remek üzletpolitika! Nagyon szép lány, elégedett vagyok! Modell a kicsike?

– Nem sokat változtál, Lander, hiszen sosem a jó modorodról voltál híres – vigyorgott a milliomos. – A hölgy Ms. Diane Cooper, és a barátnőm. Mellesleg a rendezvény party részének a lebonyolítója is egyben. Éppen együtt ebédeltünk, amikor befutott a hívásod, így velem tartott.

– Ms. Cooper, elnézését kérem a faragatlanságomért – csókolt kezet egy szívdöglesztő pillantás keretében Zac a nőnek.

– Mr. Lander… – mosolygott Diane, miközben a legszívesebben elrántotta volna a kezét, hiszen amikor a férfi szája hozzáért a kézfejéhez, a menedzser úgy érezte, mintha enyhe áramütés érte volna.

Diane Cooper inkább a háttérben maradt a megbeszélésen, de számos esetben figyelt fel rá, hogy Zac őt nézi. Éppen ezért hálát is adott a sorsnak, mert Pearce rövid úton véget vetett a megbeszélésnek, így hamarosan távoztak a zenész lakásából. Henry visszakísérte barátnőjét az irodájába, majd elbúcsúzott tőle, lévén még rengeteg elvégzendő feladata volt hátra.

Diane-t elmélkedéséből az asszisztense hangja rántotta vissza a valóságba, amikor is Lora Martinez megállt a küszöbön és megszólalt:

– Van egy csomó határidős utalásunk, de a gépen nem tudtam megcsinálni. Próbálkoztam vele jó sokáig, aztán felhívtam a bankot. Akkor közölték, hogy probléma van a rendszerrel, ha ma mindenképpen utalni akarok, vigyem be a papírokat a központba. A kényelmetlenség miatt természetesen díjmentesek ezek az utalásaink. Mi legyen?

– Menj csak nyugodtan, Lora, majd én tartom a frontot. Mivel mi előrébb vagyunk a banzáj szervezésével, mint Henry, nincs semmi különösebb dolgunk. Tudod mit? Nem is kell visszajönnöd, ha végeztél a bankban, nyugodtan menj haza!

– Biztos vagy benne?

– Persze – mosolyodott el Ms. Cooper. – Cruzzal mi van?

– Hangja egy deka sincs, Leslie-vel együtt bőszen teáznak, videojátékkal szórakoznak, DVD filmeket néznek. A doki megesküdött rá, hogy már a javulás útjára léptek mindketten, viszont ez még abszolút nem látszik, vagy hallatszik. Mindenesetre a végakaratukat már lediktálták mindketten, elvégre pasiból vannak – számolt be kissé szarkasztikus stílusban a helyzetről az asszisztens.

– Jobbulást nekik – nevetett fel Diane a beszámolón.

– Átadom – intett egyet Lora, majd becsukta maga után az ajtót.

Alig telt el negyedóra az asszisztens távozása után, kopogtattak az ajtón. Ms. Cooper ajtót nyitott, és szó szerint földbe gyökerezett a lába. A küszöbön Zac Lander szobrozott:

– Szia, beengedsz?

A nő félreállt az ajtóból és beengedte Landert az irodába.

Ahogy becsukta az ajtót és megfordult, szembe találta magát Zac-kel, aki nem teketóriázott tovább, a bejárati ajtóhoz nyomta Diane-t és megcsókolta. A fiatal nő képzeletben számtalanszor lejátszott magában ehhez hasonló jeleneteket, de most kiderült, hogy fantáziája elég sivárnak és egysíkúnak bizonyult a valósághoz képest.

Lander szája és kezei gondolatolvasási képességről tanúskodtak, a nő szinte kézzel foghatóan növekvő vágya pedig még jobban feltüzelte a férfit. Kölcsönös észvesztésüket mi sem mutatta jobban, mint az, hogy csak a legszükségesebb ruhadarabokat tolták félre a beteljesülés útjából, a bejárati ajtóból viszont egy milliméternyit nem távolodtak el.

A higgadás első másodperceiben egymásra borulva kapkodtak levegő után, majd miután az éltető oxigén közelítőleg normális ütemben áramlott a tüdejükbe, Ms. Cooper szinte félve nézett rá a férfira. Zac zöldesbarna szeme elégedetten vizsgálta Diane arcvonásait, majd elmosolyodott és a száját rásimította a nő ajkaira. Először gyengéden, lágyan csókolta, majd a pillanatnyilag parázsló, éppen szunnyadóban lévő szenvedély ismét lángra lobbant. Most már volt arra érkezésük, hogy néhány ruhadarabot teljesen eltávolítsanak egymás testéről, de klasszikusan higgadt szeretkezést még mindig nem tudtak abszolválni. A második menetet követte egy harmadik is, mire egyáltalán némileg lehiggadtak. Lander szólalt meg először, megokolva, miért is látogatta meg a nőt:

– Érzékeltem a kiosztott sallert, babám. Nem volt szép tőled a pasiddal együtt eljönni hozzám.

– Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom – felelte Ms. Cooper. – Az sem bánt különösebben, hogy odamentem, a folyományt meg kimondottan nem bánom.

– Észrevettem – mosolyodott el Zac.

– Jó kis programot csináltál nekem ma délutánra – komolyodott el a nő.

– Éppen az imént mondtad, hogy nem bánod. Most meg már elég szemrehányó a hangsúlyod. Most akkor mi van?

– Mehetek sürgősségi fogamzásgátlásra, az van.

– Miért? Henryvel nem is szexeltek? Ezt most nem mondod komolyan! – döbbent meg a zenész.

– Henryvel óvszert használunk. Gyereket nem akarunk, én pedig nem vagyok hajlandó hormonokkal tömni magam. Vele megegyeztem. Neked eszedbe sem jutott rákérdezni sem. A megoldás immáron az én kezemben van, és mielőtt infarktust kapsz, közlöm, hogy eszemben sincs a kölyködet dajkálni, vagy ráfogni a selejtes óvszergyártásra, ha netán teherbe esnék. Tehát a program adott, ne verjen a víz! Úgyhogy akár el is mehetnél, hogy én is lépni tudjak.

– Már itt sem vagyok! – kapkodta össze a ruháit Lander. – A számodat felvéstem a telefonomba, de ettől függetlenül igazán intézhetnéd úgy, hogy ennek a programnak holnap se legyen akadálya. Ígérem, gumit is hozok.

– Még el sem indultál innen, és máris visszatapsolod az akciót? – lepődött meg őszintén Diane, hiszen magán ugyan észlelte a kocsonyás, remegő végtag effektussal körített gyomorszorítós, torokgombócos tünetegyüttest, de azt nem gondolta volna, hogy Zacet is hasonlóan különleges élmény érte. Elvégre köztudomású, hogy egy felizgatott, szeretkező pasas előbb-utóbb kézzel fogható jelét is mutatja az élvezetének, és ez fix.

Lander búcsúzóul adott Ms. Coopernek néhány vérforraló csókot, aztán elment.

Diane miután összeszedte magát, hazament, beállt a zuhany alá, ahol végiggondolta a napot, majd felmentette önmagát a vádpontok alól.

Mert tény, megcsalta Henryt. Igen, de egy olyan fickóval, aki hosszú ideje birizgálta már a fantáziáját, ráadásul eléggé kihagyhatatlannak tűnt ezzel a meglátni és megkívánni kezdettel, ami ráadásul – most már bátran kijelenthető – kölcsönösnek bizonyult. Ezt kihagyni saját maga ellen való vétek lett volna. És Diane Cooperről sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy saját maga ellensége lett volna.

Azt sem lehet tudni, hogy hová alakulnak, meddig fajulnak a dolgok. Pearce-ről ráér akkor dönteni, ha már kiderült, mi a szándéka a szépszeműnek.

Ha pedig csak ennyi volt, akkor is megérte. Egykor pedálozott a fickóért, most viszont a véletlen sodorta az útjába. Semmi sem történik véletlenül, bizonyára ez sem. Őrlődni, filozofálni, pláne szégyenkezni pedig semmi értelme. Egyedül a nem kívánt terhesség kockázatát kell a lehető legminimálisabbra csökkenteni, a többi kérdésben meg majd az idő megoldást hoz.

Diane Cooper tehát felöltözött, felemelte a fejét és elment a neten kinézett kórház megfelelő részlegébe, ahol mindenféle kényelmetlen kérdés nélkül, mosolyogva felírták neki az erre alkalmas hormonbombát, a lelkére kötötték, hogy ha rendellenességet tapasztal, azonnal orvos kezére szükséges adnia magát, aztán útjára bocsátották.

A nő hazament, lemondta a randevúját Henryvel, bevette a tablettát és lefeküdt aludni.

A rendezvényig néhányszor összefutottak Zac-kel, ilyenkor szenzációsakat szeretkeztek, de nem beszéltek jövőről, lehetőségekről. Egyszerűen élvezték egymást.

A bulin Lander éppen lejött a kis színpadról, amikor Henry odalépett hozzá, hogy köszönetet mondjon neki. Diane a milliomos háta mögött állt, amikor Pearce a hálás kézszorongatás közben egy furcsa kérdést tett fel a zenésznek:

– És mennyi idős is már a baba, Zac?

Az énekes Henry Pearce mellett elnézve a megdermedt Diane szemét fixírozta, amikor válaszolt:

– Lassan öt hónapos a kicsi Leona. Mostanra már egészen összerázódtunk, éjszakánként néha már aludni is hagy minket.

– Ez már úgy tűnik alakul, innentől kezdve bizonyára már sokkal egyszerűbb lesz a helyzet – jelentette ki udvariasan Pearce. – Köszönöm, hogy eljöttél! – szorította meg még egyszer Lander kezét Henry, aztán kézen fogta a barátnőjét, és továbbment.

Ms. Cooper mosolyt erőltetett az arcára, kihúzta a kezét a férfiéból, és elnézést kérve kiment a folyosó végén lévő mosdókhoz. Zac csak erre várt, és utána ment.

Diane gyomra és torka összeszorult, amikor meglátta a szeretőjét belépni a női részlegbe. A férfi átnézte a helyiséget, és amikor meggyőződött róla, hogy négyszemközt vannak, belevágott:

– Már akartam mondani…

– Mégis, mikor?

– Sejtettem, hogy így fogsz reagálni, és nem akartam elrontani azt, ami köztünk van. Ne haragudj, tényleg mondanom kellett volna!

– Bizony tényleg – szegeződött a nő sötét szeme vádlón a zenészre.

– Ahh, – tett egy türelmetlen kézmozdulatot Lander. – Most miért hisztizel, Diane? Te is megcsalsz valakit, és én is. Élvezzük egymást, és eszünkben sincs otthon borítani. Azt hittem, hogy ez így neked is jó!

– Lehet, hogy jó lett volna, ha tudok róla. De így azt kell mondanom, hogy egy jellemtelen görény vagy, Zac. Belegondoltál már abba, hogy a gyereked anyja esetleg pont azon kínlódik, hogy mennyire tartod még kívánatosnak így, nem sokkal szülés után? Nyilván szeret téged, különben nem szült volna neked. Lehet, hogy nekem még nincs gyerekem, de át tudom érezni, milyen lehet. Úgyhogy felejtsd el a telefonszámomat és a nevemet is, te rohadék!

– Kértelek már, hogy ne hisztizz, aranyom – próbált higgadt maradni a férfi. – És bár semmi közöd hozzá, elmondom, hogy ennek az egésznek miért nincs jelentősége. Anyám nemrég meghalt, apám egyedül maradt. Az öregről nekem kell gondoskodnom, hiszen a fia vagyok, szeretem. Ezért az a döntés született, hogy itt hagyom a pörgést, és összeköltözünk apámmal. Így nem lesz egyedül, és Lorna, a feleségem is tud majd kihez szólni, ha nem leszek otthon. Mellesleg azt honnan veszed, hogy hanyagolom a nejemet? Nem teszem, Ms. Cooper, úgyhogy a női szolidaritás égisze alatt bátran befoghatod a lelkiismereted száját. Mellesleg te kezdted az egészet azzal, hogy fölpiszkáltál. Amint megláttalak, abban a pillanatban felfogtam, hogy anno elbaltáztam. És ezzel a pár korrekcióval tartoztam neked is és magamnak is. Egyébként sem beszéltünk semmiféle közös jövőről, én elfogadtam, hogy Henryvel vagy, és nem is kértem egy hanggal sem, hogy hagyd ott.

– A történtek fényében nem is lett volna hozzá semmiféle jogod! – sziszegte dühösen a nő. – Takarodj!

– Akkor ennyi?

– Igen.

– Azért a veled való kefélés emléke a halálomig kísérteni fog, bébi! – csapott le Ms. Cooper szájára Lander, majd amikor megérezte, hogy a nő dühe átcsap valami egészen másba, betuszkolta a zárható takarítószeres helyiségbe a menedzsert, biztos kézzel és szájjal az őrületbe kergette, majd miután mindketten kielégültek, egy búcsúcsókot lehelt Diane szájára, aztán a ruháját megigazítva magabiztosan kiment. 

Nem sokkal később Bonnie ment be a helyiségbe, rámosolygott Rico menedzserére, aki nem bírta tovább és sírva fakadt.

Az énekesnő döbbenten ölelte át Ms. Coopert, aki – emlékezve a Triangle és a Bermuda közös turnéján kötött barátságukra – meggyónta az egész Zac Lander történetet, semmit sem szépítve a tényeken.

– Kösz, hogy meghallgattál – szipogott egyre csendesebben Diane.

– Szóra sem érdemes. Most mit akarsz tenni?

– Ez kérdés lenne, Bonnie? Zac lelépett, csak néhányszor jól akarta érezni magát. Ez megvolt neki. Én pedig annyira nem vagyok hülye, hogy egy ilyenért otthagyjam Henryt. Tudom, ne is mondd! Ez ronda dolog tőlem, de azt hiszem, már megfizettem érte.

– Nem állt szándékomban papolni, vagy ítélkezni, esetleg észt osztani. Mellesleg tudom, hogy ez milyen érzés. Amikor első pillantásra tudod, hogy megégeted magad a fickóval, mégis beleugrasz.

– John?

– Nem. Elvégre a vele kapcsolatos történet happy end lett. Ez boldogult lánykorom mélyre ásott titka. Amit akkor, senkinek nem mondtam el, és azóta sem kimondottan dicsekszem vele. Egy nyaralás alkalmával történt velem hasonló. A családom nem volt túl tehetős. Kényelmesen, de nem teljesen gondtalanul éltünk, amolyan szokványosnak mondható, középosztály szinten, de nyilván ez Európában kicsit más kategória, mint itt. Régen is, de most is az. Ebbe beletartozott, hogy nem rágtuk a küszöböt, évente egyszer, két hétre el tudtunk menni nyaralni, és volt egy használtautónk. Tizenhét voltam, Kevin pedig húsz. Elmentem a szüleimmel és a testvéremmel nyaralni, ahol az első napon, ebédnél kiböktem a srácot. Kosárlabdás alkat volt, közel két méter magas, szőkésbarna, zöldszemű. A klasszikus meglátni és belezúgni helyzet volt, mellesleg ő is rögvest felfigyelt rám. Aznap este a stégen elcsattant az első csókunk, majd éjszaka meglógtam a szobánkból és lefeküdtem vele. Nappal úgy tettünk, mintha nem érdekelnénk egymást, és borzasztó sokszor belegyalogoltunk a másik lelkivilágába. Estére rendszerint valamelyikünk tombolt dühében. Kölcsönösen meg tudtuk volna ölni egymást azért, amit napközben műveltünk. Másra vetett pillantások, figyelemelterelésnek szánt érintések voltak, amiktől eszünket vesztettük. Holott természetesen megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mintha közünk nem lenne a másikhoz, mert neki is volt barátnője, és hát Kevin is létezett hivatalosan. Őrjöngéssel telő nappalok, tébolyult éjszakák váltották egymást. A szenvedély pedig ahelyett, hogy csillapodott volna, egyre jobban tombolt, ahogy az esztelenség is. Már fényes nappal is képes volt berángatni a nádasba, a csónakházba, bárhová, ahol akár csak fél pillanatra is rám tehette a kezét. Kimerítő két hét volt, de a nagyobb megpróbáltatást mégis az jelentette, amikor haza kellett mennem. Kevin természetesen roppantul örült a hazatérésemnek, viszont nekem óriási erőfeszítésembe került, hogy ne sikoltsak fel attól, amikor hozzámért. Nem vagyok különösképpen vallásos, de akkor elhittem, hogy van Isten az égben, ugyanis közel egy hetes haladékot kaptam az aklimatizálódásra, és egyben az is kiderült, hogy nem lettem terhes. Pokoli éjszakáim voltak a nővéremmel közös lányszobánkban, akkortájt teljes titokban azért telesírtam néhány kispárnát. A srácot sosem láttam többet, pedig a mai napig tudom a nevét, és az akkori címét. Ez az esemény volt a vég kezdete, mert annak az évnek az őszén megismertem Petert, ennek hatására viszont rövid úton kirúgtam Kevint.

– Ez nem semmi – ámult el Ms. Cooper.

– Szóval, ha helytelenítő fejcsóválásra, szörnyülködve összecsapott kezekre, égre emelt tekintetre számítottál tőlem, akkor alaposan melléfogtál – próbált némi humort belecsempészni a témakörbe az énekesnő.

– Van néhány barátnőm, meg is mondták a véleményüket. És ha még tudnának a gyerekről is, hát én sem úsznám meg, hogy leszedjék rólam a keresztvizet.

– Netán az összes barátnőd olyan szentéletű lenne, hogy sosem vétkeztek az egyház törvényei ellen? Esetleg apácák? Ugyanis abban az esetben talán megszólalhatnak bíráló hangnemben és tartalommal. De egyébként? Mert ha mégis megteszik, akkor nyilván csak és kizárólag független pasassal szűrték össze a levet egész életükben. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy csakis a boldogító igen kimondása után, a nászéjen bontották ki a zsákbamacskát a fickó gatyájából, és akkortájt szabadultak meg a szüzességüktől is. Ezt viszont bocs, de hajlamos vagyok nem elhinni.

– Szédületes dumád van, ez már Mexikóban is feltűnt. Komolyan mondom, egészen megkönnyebbültem.

– Fel a fejjel, Diane! Ha a tettedért netán mégis a gyehennán végeznéd, purgálás közben valószínűleg nem kell majd hiányolnod a barátnőidet sem. És az szintén elég biztosnak látszik, hogy én is ott leszek. Különben is! Jó volt? Naná! Megtennéd újra? Hát persze! Akkor? Miért kéne engedélyt kérned, ráadásul kitől?

Diane Cooper elmosolyodott, megmosta az arcát, majd a sminkkészletével ügyesen eltüntette a sírás nyomait az arcáról. Miután elkészült, még vetett egy ellenőrző pillantást a tükörbe, majd Bonnie-val az oldalán, őszintén mosolyogva ment vissza a bálterembe.