Kérdezz - én felelek

Egy facebook-csoport tagjaként részt vettem egy játékban, ahol írók kérdeztek egy másik írótól.
Nem titkolt cél a másik megismerése, illetve a válaszok közreadása által némi segítségnyújtás ahhoz, hogy az olvasók is felfedezhessék maguknak a kevésbé ismert, ámde érdekes és értékes új írókat.
A paletta széles, műfaji megkötés nem volt, úgyhogy bárki megtalálhatja a válaszolók között azt, aki számára érdekes lehet.
Nyilván engem a Reményhajsza-sorozattal kapcsolatban faggattak, az alábbiakban olvashatók a hozzám intézett kérdések, és a rájuk adott válaszaim.
Jó szórakozást kívánok hozzá!

Krisz Nadasi: 

Az alapkérdések:
- mondj magadról pár szót,
- beszélj a (leendő) könyve(i)dről és
- ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.

A sorozatokra az jellemző, hogy az elsőből fogy a legtöbb. Nálad is így van ez? Összefüggő történetről beszélünk, ugye?

Budapesten élek, a Duna közvetlen közelében, a családommal. Innen az írói név is, hiszen a Sylvia egyébként is a keresztnevem, ráadásul a hozzá kapcsolt, kitalált vezetéknéven sem gondolkodtam sokáig. Talán két egész másodpercig. J 

Dióhéjban magamról és a körülményeimről: férj, egyetemista leánygyermek, kutya, macska; mindez egy panelkockában. 

Megálmodtam egy történetet, részletekbe menő jelenetekkel, párbeszédekkel, így nem tehettem mást, leírtam. J Nem készültem rá, hogy írni fogok, ezért igen sokáig a fiókban hevertek a teleírt spirálfüzetek. Aztán elkezdtem gépre vinni a történetet, ami gyakorlatilag újraírta önmagát. Majd megmutattam az egyik kedves barátomnak, aki közölte velem, hogy: „...jó hülye vagy, ha ezt visszacsukod a fiókba...”. Sokat segített, és hogy mennyire komolyan gondolta, mi sem mutatta jobban, hogy a történet alapján festett nekem egy képet, ami az „ős” 2005-ös Reményhajsza borítója lett. 

Az első kötet első kiadásának egyik különlegessége, hogy a könyv végén helyet kaptak a saját verseim, amelyek értéke nem a verslábakban, szabályosságban, mai verseszménynek való megfelelésben mérhető igazán, hanem abban, hogy azokon keresztül a regény egész cselekménye nyomon követhető. A következő kiadásokba azonban a versek már nem kerültek be. 

Pedig verssel nyertem pályázaton, az bekerült egy antológiába az ITEM Kiadó gondozásában. 

Írtam már mesét, óvodásoknak verseket, az ifjúságnak szánt, rövid kutyás történeteket az eb szemszögéből, illetve a mindennapokból merített, a munkahelyemen megtörtént események is tollhegyre kerültek már. 

Tizenegy éve adtam ki az első könyvet, azóta a magánkiadást segítő, vagy kifejezetten arra specializálódott kiadók igazán megsokasodtak. A magánkiadás legnagyobb hiányossága a marketing, így eljutni az olvasókig a legnagyobb kihívás. Volt már könyvbemutatóm, akcióztam le köteteket, hirdettem játékot, összeraktunk egy ütős könyvtrailert, de ez a számokon még nem igazán látszik. 

Igen, az első kötetből fogyott eddig a legtöbb. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy az első résznek az Undergroundos kiadása már a harmadik. Ennek több oka is van, amellett, hogy átíró-fenomén vagyok, például az Írásművek Kiadó egy mukk nélkül eltűnt, megszűnt. Így hát, ha azt akartam, hogy a teljes egész sorozat beszerezhető legyen, újra ki kellett adatnom. 

A történet összefüggő, igen, immár lassan kétezer oldalon keresztül.

Ágnes Hanna Mezei 

Mennyire ismételsz a regényedben? Ha az első kötetben tisztáztál valamit (egy szereplő kinézetét, egy alaphelyzetet), akkor az felemlegeted a második-harmadik-negyedik-sokadik kötetben is "szájbarágósan", vagy csak utalsz rá?
(Olvastam most egy könyvsorozatot, amiben rengeteg volt a szájbarágós ismétlés, ezért a kérdés).

Melyik a kedvenc könyved?

A visszautalás fontos, főleg egy ilyen terjedelemnél, mint az enyém. Előfordul, hogy szájbarágósnak tűnik az ilyesmi, azonban egy írónak gondolnia kell arra, hogy nem biztos, hogy az olvasó először az első kötetet veszi a kezébe, még az esetleges sorszámozás ellenére sem. Ha pedig más a cím is, ez fokozottan igaz. Ezért úgy kell megírnia a visszautalásokat, hogy kíváncsivá tegye az előző részre/részekre is az olvasót. Tapasztalatból tudom, hogy nem árt az ismétlés, még egy könyvön belül sem, főleg akkor, ha az a történet szempontjából egy kiemelten fontos momentum. 

A kedvenc könyvemet nem biztos, hogy meg tudom ilyen egyszerűen határozni. Inkább írókat tudnék megnevezni, semmint egy adott könyvet. Gárdonyi Géza, Fekete István, Jókai Mór, Jack London, Karl May, James Fenimore Cooper, Vavyan Fable, Ridegh Sándor, Rejtő Jenő, Frei Tamás, Tarjányi Péter-Dosek Rita, Bíró Szabolcs, Wilbur Smith, Ken Follett, Daniel Silva, Barbara Erskin, Karen Rose és ezek azok a nevek, akik rögtön eszembe jutottak. Ennél azért jóval szélesebb a paletta. Viszont az tény, hogy kaland-, krimi- és akciófüggő vagyok - olvasásban is.  

Számtalan csoportbéli kolleginát és kollégát kinéztem magamnak a facebookon, most ők jönnek, már nagyon kíváncsi vagyok rájuk. J

Lupán Ágnes 

Szia! Sorozatnak indult eredetileg is, vagy a véletlen hozta így? Mennyire nagy falat egy történetet vinni több köteten át?

Amikor közeledtem az első kötet lezárásához, szabályosan rosszul éreztem magam. Belehaltam, egészen addig a pillanatig, amíg el nem döntöttem, hogy nem lesz vége a történetnek, csak a kötetet zárom le. De a kötet utolsó fejezetét megírni még mostanság is felemás érzés, még akkor is, ha pontosan tudom, lesz még folytatás. 

Nagy falat is, meg nem is. J Nagy azért, mert egy csomó mindenre emlékezni kell (mondjuk, hála az égnek, feltalálták a visszaolvasás tudományát, úgyhogy ez könnyedén megoldható). 

Nem annyira nagy falat pedig azért, mert a srácok úgyis elmesélik, hogy mit akarnak tőlem, úgyhogy jobban járok, ha engedek az erőszaknak, és leírom a meséjüket. J

Diana Landry 

Szia! Ha jól láttam, akkor a Reményhajsza sorozatod első két része először 2011-ben jelent meg magánkiadásban, majd 2015-ben az Undreground kiadó gondozásában, a harmadik rész pedig egyből az underground kiadónál. Így azt hiszem van összehasonlítási alapod. Elmesélnéd a tapasztalataidat. Illetve érdekelne, hogy mi alapján döntöttél az Underground kiadó mellett? A blogodon láttam, hogy gőzerővel készül az RH 4. része. Nem gondoltál arra, hogy kipróbáld magad más műfajban is? Szeretsz hasonló típusú regényeket olvasni, vagy mint olvasó teljesen más az ízlésed?

Kicsit még inkább vissza kell menni az időben, egészen 2005-ig. Akkor jelent meg a Révai Digitális Kiadó gondozásában a Reményhajsza először. 100 példányt rendeltem meg a könyvből, és ez nem kis anyagi megterhelést jelentett. A kiadóváltásnak is ez volt az oka. Időközben megírtam a Reményhajsza II-t is, de az meglehetősen sokat hevert a fiókban, mire rászántam magam, hogy újra körülnézzek a könyvkiadás piacán. De ekkor már kizárólag magánkiadási lehetőséget kerestem. Rábukkantam az Írásművek Kiadóra, ahol megjelent a Reményhajsza I. második kiadása és a Reményhajsza II. első kiadása. "Egyeske" erőteljes fazonigazításon ment keresztül, kivettem belőle a verseket, kegyetlenül lenyestem a sallangokat, és kapott egy új borítót, lévén a következő kötet is kiadásra kész volt már, és sorozathoz illő, „egyenborítóban” gondolkodtam immár. Aztán az Írásművek Kiadó eltűnt, megszűnt. Nem tehettem mást, keresnem kellett egy újabb kiadót, elsősorban a harmadik résznek, másodsorban a két előzménynek. Ez lett az Underground. Az Underground azért "nyert", mert meggyőzőek voltak a webshopban látható könyvek külalakra (ezen a belívet is értem), illetve nem utolsó szempont volt az, hogy nem több tíz- esetleg százezer forint befektetésével kellett kezdeni. 

Más műfajt is írtam már. A blogomon a versek ugyan nincsenek fent, de a mese, a kutyás történetek, a melós sztorik igen. Kooprodukcióban készült egy romantikus történet is, amit közösen írtunk egy barátnőmmel. Illetve van egy vámpíros történet is, ami szintén csak részben az én munkám, ezeket – érthető okokból – szintén nem tettem közkinccsé.  

Igen, szeretem olvasni is azokat a típusú regényeket, amilyeneket én is írok. 

Cser Szabolcsné Dorottya 

Szia! Szerinted bele lehet fejezni egy könyvet, és elégedetten hátradőlni, vagy végtelenségig lehetne dolgozni rajta, és javítgatni?

Örök elégedetlen vagyok, nekem semmi sem jó - legalábbis az írásaimmal kapcsolatban. Mindig találok kiegészíteni-, vagy javítanivalót bennük. Tehát a hátradőlök, befejeztem, és elégedett is vagyok, még sosem történt meg velem. J Inkább azt mondanám, hogy elérkezik a pont, amikor elengedem, hogy mehessen a saját útján, a maga hibáival együtt, hiszen a szememben sosem lesz tökéletes. De minden hibájukkal és tökéletlenségükkel együtt szeretem őket, hiszen megmutatják, hogy honnan indultam és most hol tartok. 

Példának okáért az „ős” Reményhajsza tele volt a rám annyira jellemző, "többszörösen összetett, idióta, barokk körmondat"-tal. Most már nem annyira jellemző, legalábbis azt hiszem.

Havasiné K. Eszter 

Egy teljes regény, pláne egy regényfolyamot megírni irtó nagy munka - neked mi a munkamódszered erre? Hogyan, milyen ütemben, etapokban haladsz vele, mit csinálsz, amikor megtorpan az ihleted?

Van egy kezdet, és tudom, hogy hová szeretnék eljutni. Van folyamatábrám, de csak azért, hogy legyen mitől eltérnem. J Nálam semmi sincs kőbe vésve.

Pl. a lányom olvasta az egyik fejezetet, és közölte, hogy a pacákot már nehogy kinyírjam, így hát kegyelmet kapott a figura. Igen, már a harmadik köteten keresztül van egy kívánságműsoros karakterem, de nem is baj, mert van még a srácban puskapor, méghozzá jócskán. J

Nálam a mesélőkedv a lényeg, meg az idegállapotilag nyugis körülmények. Aztán már csak a számítógép, meg a fülembe (szó szerint) üvöltő, zúzós rockzene, vagy némi filmzene kell Hans Zimmertől és máris ömlenek az oldalak. 

Volt, hogy hónapokra megálltam és nem írtam egy betűt sem. De olyan is előfordult, hogy két nap alatt készen volt egy fejezet (ami általában 18-20 oldal).  

Ha megtorpan az ihlet, sem a határidő szorítása (ami egyébként nincs), sem pedig a monitor bámulása nem használ. Ilyenkor inkább olvasok, vagy máshogy kapcsolok ki az írásból. Nem foglalkozom vele, mert tudom, hogy biztosan eljön a pillanat, amikor muszáj lesz leülnöm írni, elvégre az ihlethiány csak átmeneti probléma, ez már többször is bebizonyosodott. Itt kell megjegyeznem, hogy az ihletdömping sem egyszerű probléma, ahogy a megoldása sem az. 

Gábor Gebei 

Szia! Van valami szertartás, miközben írsz? Zenehallgatás, kávézás, teázás stb.

Zenehallgatás. Rock nagykanállal, üvöltve, fülhallgatón keresztül. A szelídebb vonalvezetés ihletadójának felelőse általában Hans Zimmer. J Vagy egyéb filmzenék. Esetleg a kemény (vagy kevésbé kemény, nézőpont kérdése) lányok/fiúk érzelmesebb dalai.

Erika Bogár 

Szia! Számomra óriási rizikó a sorozatírásnál, főleg ha hosszabb idő telik el az egyes részek megírása között, hogy összekapcsolódjanak a legapróbb szálak is. Milyen módszert használsz, hogy elkerüld a bakikat, visszaolvasás, jegyzetek? Vagy szuper memóriád van?

Visszaolvasok és vannak jegyzeteim is. Ha pl. a buszon villan az agyamba, hogy valaminek utána kell néznem, akkor elő a telefont, beírom a jegyzetbe, és így nem felejtem el. Előfordult már, hogy megírtam valamit, és amikor újraolvastam, akkor kaptam a fejemhez, hogy hoppá, ez nem jó. Az meg még gyakrabban előfordult, hogy közöltem a tesztolvasókkal, hogy ki lesznek rúgva, ha soha nem veszik észre a bakikat, elvégre az „első olvasás joga” mellé jár némi feladat is. És itt elsősorban nem betűhiányokra, többletekre, elütésekre gondolok, hanem a regény logikájának esetleges sérülésére, érthetőségi, értelmezhetőségi problémákra. Azért kell az idegen szem, hogy ezeket észrevegye. Lehetőleg még kiadás előtt.

Ha kiemelkedően szuper memóriám nincs is, azért nem panaszkodom… J

Kocsis Nagy Noémi 

Kedves Sylvia River! Miért pont ezt a címet adtad a sorozatodnak?

Nagyon furcsán hangzik, ha azt válaszolom erre, hogy azért, mert erről szól az egész sorozat? 

A közel kilátástalan helyzetekből a lehető legjobbat kihozni, miközben azok már olyan súlyosak, hogy csak reménykedni lehet benne, esetleg, talán sikerülhet. Ezekért a célokért mindent megtenni, akár erő felett is, még ha a tudott tények ennek homlokegyenest ellentmondanak is. Makacsul hinni abban, hogy sikerülhet és jobb lesz. Valamikor. Egyszer. Talán.