Bogár Erika: Tullia meséi - Őrző

Jelen bejegyzésem egy másik tehetséges író kollegina művét mutatja be, amelyet volt szerencsém elolvasni. :-)

A könyv adatai:
Író: Bogár Erika
Cím: Tullia meséi - Őrző
Kötés: puhatáblás
Oldalszámok: 494
Kiadó: Publio
Kiadás éve: 2016 (második kiadás)

Fülszöveg:
A nomád, vándorló élet után hét szövetséges törzs telepedett le Tullia kies vidékén. A régi világ rettenthetetlen harcosai, az őrzők céltalanul kallódnak, a senkiföldjén élnek. A törzsfőknek már nincs szükségük rájuk. Legjobb lenne, ha eltűnnének a föld színéről. Ám közeleg az idő, amikor az őrzők tudása, ősi harcmodora újra értékessé válik, mert a Krón teremtette torkaldémon ereje egy ember testébe szállt át. Miközben a könnyű élet és a gazdagság reményében egyre többen választják Krónt, a sötét Istent, addig Mia Istennő hívei rettegésben élnek. Alder törzsfő kezelhetetlen kamaszfiát, Triart az őrzőkhöz küldi tanulni. A fiú megtanul élni a természetben, gondoskodni magáról és másokról. Amikor visszatér a családjához, hogy átvegye apja helyét a törzs élén, kiderül, hogy más értékeket tart szem előtt, mint a Szövetség többi vezetője. Ő a legfiatalabb a törzsfők között, és az egyetlen, aki kellő tapasztalat birtokában képes irányítani az ország védelmét a Krón követői ellen vívott harcban. Mert Triar őrző… Az Őrző a Tullia meséi sorozat első darabja, a fantasy történeteknek az azonos háttérvilág ad alapot.

Alder törzsfő gondban van, a probléma okozója a fia, Triar. A fiú kezelhetetlen, bár tagadhatatlanul ügyes és eszes gyerek. A törzsi vezető el is határozza, hogy az őrzőkre bízza őt, hiszen Triarnak fegyelmet kell tanulnia. A fiú jó alapanyagnak bizonyul, mindent megtanul, amit tudnia kell ahhoz, hogy őrzővé válhasson. Azonban apjával már csak annak halálos ágyán találkozik, megörökölvén a megüresedett törzsfői pozíciót. Ugyan Triar a legfiatalabb a törzsfők közül, ellenben az egyetlen is, aki képes lehet rendet teremteni a sötét és gonosz Krón, illetve követői által teremtett káoszban. 
A feladat embert próbáló, tengernyi áldozatot kíván, még magától a királlyá választott Triartól is. 

Tullia egy fantáziavilág, ahol a nomád, barbár kor emberei az élet napi küzdelmei mellett ki vannak szolgáltatva az istenek kényének-kedvének is. Kemény harcok, emberáldozatok, démonok által megszállt emberek nehezítik a létet, időnként térdre kényszerítve még a sötét erő esküdt ellenségévé váló Triart is. 
A regény olvasása közben filmszerűen pergő képeket láthatunk, elképzelhetjük az ötletes nevű állatokat, démonokat, isteneket. Az írónő hagyja szárnyalni a fantáziánkat, hiszen nem írja le tökéletesen pontosan a lényeket, csak támpontokat ad. 
A könyv lapjairól visszaköszön a magyar mondavilág is - természetesen némileg átformálva.

Szerettem Tulliában tartózkodni, varázslatos hely. :-) Triar király és barátai, szövetségesei olyan hősök, akiknek teljes szívvel drukkol az olvasó. 
Én nagyon várom már Tullia következő meséjét! 

Diana Landry: Nem bújhatsz el

Rendhagyó bejegyzés következik, ilyet talán még soha nem írtam a blogra. Könyvajánlót teszek közzé, egy kedves kollegina művét ajánlom olvasásra. A sorban Diana Landry könyve az első, de nyilván nem az utolsó. :-)

A könyv adatai:
Író: Diana Landry
Cím: Nem bújhatsz el
Puhatáblás
188 oldal (+ előzetes a következő részből)
Kiadó: Publio
Kiadás éve: 2015

Fülszöveg:
Durva kacaj, fájdalmas kiáltás. Kate Hollander, a sikátorba lépve olyasmit lát, ami örökre megváltoztatja az életét. Ő az egyetlen szemtanúja egy rendőr kivégzésének és ezzel a detroiti alvilág első számú célpontjává válik. Alex Campbell feladata, hogy elrejtse a lányt Antonio Velásquez szeme elől. Kate bizalmatlansága, és titokzatossága felkelti Alex érdeklődését. Vajon a csábítás és a szenvedély képes ledönteni az évek alatt felhúzott falakat? Az alvilág, vagy Alex Campbell jelenti az igazi fenyegetést? Kate, vajon képes lesz elengedni a múltat, vagy feláldozza a saját boldogságát?

A főhősnő olyasmit lát, amit nem kellene. Ennek hatására menekülni kénytelen, de szerencséjére szó szerint belefut Gabriel Campbell karjaiba. A rendőr mindenkinél jobban tisztában van a helyzettel, amibe Kate a fotói miatt került, és tudja, hogy a lánynak komoly védelemre van szüksége. De Gabe azt is tudja, hogy ide kevés a tanúvédelem, hiszen a detroiti maffia nem ismer akadályt, ha arról van szó, el kell hallgattatni egy nemkívánatos tanút.
Ezzel a történéssel indul a kaland, ahol a fő vezérfonál Alex Campbell és Kate Hollander fokozatosan alakuló kapcsolata, amelyet azonban beárnyékol a lány múltja, és a jelen fenyegetés.
A történet végére természetesen választ kapunk néhány kérdésre, azonban a befejezés olvastán biztosra vehetjük, lesz folytatás. :-)

Szívesen olvastam Kate és Alex történetét, és mivel gyakorlatilag egy nap alatt a végére értem, ebből sejthető, hogy olvasmányos, izgalmas, gördülékeny a történet.
Aki kedveli a romantikus könyveket, az szeretni fogja, nem beszélve arról, hogy a krimi-szál ad még egy pluszt, némi csavart is hozzá.

 

RH4/3. fejezet

Miközben Bonnie Diane Cooper lelkét ápolta a mosdóban, Jason Nox, Elena Petrov, és Claudia Pearce egészen belemerültek a beszélgetésbe.

Claudiának eszébe sem jutott, hogy a bátyja nyakán lógjon, sokkal jobban érezte magát az osztálytársaival. Jason ugyan idősebb volt a két lánynál, de balhés természete már elég korán megmutatkozott, és mindez a tanulmányi eredményeiben is tükröződött. Az ifjú Nox nem szívta mellre a dolgot, úgy volt vele, hogy ismétlés a tudás édes szülője, tehát különösebb lelki törés nélkül tudomásul vette, ha osztályismétlésre utasították a tanév végén. Az apja, Dalton különösebben nem örvendett fia rossz eredményeinek, viszont öröm volt az ürömben, hogy a srác legalább nem járt az iskola mellé. A mexikói kaland után Jason kicsit helyre is billent, illetve Claudia is jó hatással volt rá.

A lányok – akár egy diszkóban – együtt mentek ki a mosdóba, és amikor végre négyszemközt voltak, Elena ábrándos pillantások keretében megszólalt:

– Jaj Clau, olyan jó neked! Jason kevésbé lökött, mint a többi osztálytársunk, és sokat változott előnyére az utóbbi időben. Egész jól elvagytok, ahogy elnézem. Bezzeg én… Komolyan mondom, megőrülök, mert a fenyegetés óta apu olyan szigorú. Lassan a vécére is elkísérnek a testőrök.

– Ugyan Leni, ne drámázz! Nemrég mondtad, hogy eszedbe sincs pasizni. Akkor most mit sír a szád?

– Elegem van. És az is lehet, hogy a pasizást illetően meggondoltam magam.

– Nem mondod! – vált izgatottá a Pearce-lány. – Ki az, ismerem?

– Talán – mosolyodott el Elena. – Már kész férfi, nem egy takonygombóc, mint az osztályban a fiúk többsége.

– Ne csigázz már légyszi, mert megöl a kíváncsiság! – toporgott türelmetlenül Claudia.

– Na jó, elmondom, de esküdj meg, hogy titokban tartod! Még Jason sem tudhatja!

– Eskü – emelte fel az egyik kezét és tette a szívére a másikat a lány.

– Teljesen bele vagyok zuhanva Koljába. A talpamtól a fejem búbjáig elpirulok, amikor hozzám ér, és ahogy néz, hát attól végképp végem van.

– Leni, ki a franc az a Kolja? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Ms. Pearce.

Elena Petrov elgondolkodott egy tizedmásodpercig, hiszen most még lett volna visszaút. Mondjuk, nekiáll hablatyolni valamit egy Claudia számára ismeretlen orosz fiúról, és a helyzet máris megoldódott. De mindenképpen tudni akarta, hogy barátnője mit szól, hogyan reagál, ezért végül kibökte:

– A testőröm, aki most is elkísért.

Ms. Pearce a szája elé kapta a kezét, hogy a meglepetését magába fojtsa, de az arcvonásain nem tudott uralkodni, azon Petrov lánya látta a döbbenetet. Hogy elvegye a dolog élét, sietve hozzátette:

– Tudom, gond nélkül az apám lehetne. És legyél kedves olyan szinten tartani a szádat, ahogy csak tudod. Ugyanis Kolja sem tudja, tehát a dolog egyoldalú és nagyon plátói.

Claudia Pearce magában nagy megkönnyebbülést érzett, de ezt már igyekezett nem kimutatni. Hagyta is, hogy Ms. Petrov önként kiöntse a szívét:

– Nemrég kezdődött, és engem is eléggé meglepett. Tudod, az osztályban a srácok bepróbálkoznak, de hát inkább nem erőltetik a dolgot, mindketten tudjuk, hogy miért. A szüleik is inkább behunyják a szemüket és hallgatólagosan megengedik nekik, hogy kocsmákban kurvákat csípjenek fel, mint azt, hogy osztálytárssal járjanak. Mert mi van, ha becsúszik valami gikszer, hogy néznek majd a következő partyn a másik szülő szemébe? Ugyan ettől a struccpolitikától is megőrülök, de mindegy. Annak viszont örülök, hogy ti Jasonnel jól megvagytok. Büszke vagyok rátok, kivételekre, akik erősítik a szabályt.

– Ne beszélj félre, Leni.

– Jól van, ne sürgess már! Szóval. Napoztam a medencénél, amikor a mellettem lévő nyugágyra letelepedett Vlagyimir.

– Az ki? – kottyantott közbe Claudia Pearce.

– Kolja. De ez csak becenév, a valódi neve Vlagyimir Koljanov.

– Értem.

– Jó, de nem is ez a lényeg. Szóval békésen napoztam, amikor Kolja elment csobbanni. Tudod, ő olyan családtagszerű nálunk, bárhol előfordulhat, bármit használhat. Te Úristen, olyan testet, mint neki van! Pfffú, érzésem szerint mindjárt sokkal melegebb lett, mint addig volt. Kidolgozott, dagadó izmok, amit akár egy testépítő is megirigyelhetne, és hát a tetkói! Elől egy hatalmas kereszt van rávarrva a paskóra, esküszöm, hogy a szegycsontja tetejétől egészen a köldökéig tart az ábra. A másik pedig a lepelbe burkolt, kaszás halál, a kereszttől jobbra. Ijesztő is, de amellett roppant felkavaró. És ahogy jött ki… A vállán megfeszültek és kidagadtak az izmok, ahogy kinyomta magát a medence szélén, a hosszú lába mindenféle erőlködés nélkül lendült a tenyere mellé, és már kint is volt. A tökéletes testén végigfolytak a vízcseppek, és ekkor rám nézett. Meg mernék rá esküdni, hogy az alakomat vizslatta, és tetszett neki, amit látott. Tök csöndben feküdtünk egymás mellett a napozóágyon, aztán megkértem rá, hogy kenje be a hátamat naptejjel. A számat úgy kellett összeszorítanom, hogy ne sóhajtozzak és nyögjek, amikor az a lapátnyi tenyere a bőrömbe masszírozta a krémet. Már akkor bizseregtem, amikor elhúzta a nyakamról a hajamat és bekent, de igazán akkor vert ki a víz, amikor a combjaimnál matatott. Azóta minden éjjel vele álmodom, az őrületbe kerget.

– Ne haragudj Elena, hogy megjegyzem, de amit én látok a hapsiból, az nem korbácsolja fel a vágyaimat. Persze lehet, hogy csak azért, mert ez a kigyúrt fazon nem az esetem.

– Nem baj, legalább mehetünk együtt pasizni – legyintett nagyvonalúan Elena Petrov. – Tényleg, milyen is a te zsánered, Clau? Mint Jason?

– Ugyan! – nevetett fel a lány. – Ha akarod tudni, akkor Jason úgy kezdődött, hogy befüveztünk egy esküvőn. Az én álmaim hercege sem takonygombóc, ahogy a korunkbeli fiúkra mondtad, hanem férfi. Őrületes pasas, de sajna kénytelen voltam elsőre, sőt másodikra is beérni egy utánzattal. Pedig már a célegyenesben voltam, az tuti, csak hát a bátyám közbelépett.

– És ezt mikor akartad elmondani a legjobb barátnődnek, te kis dög? – húzta fel tréfásan az orrát Elena.

– Mondjuk most, mert így már az én kezemben is van ütőkártya, ha netán pletykálkodni támadna kedved – csípett barátnőjébe Claudia.

– És ismerem a fickót?

– Most már igen.

– Jézusom, ő is itt van? Hhhú! Ki az, ki az?

– John Kenderson.

– Waaooo! A pasi ugyan az apád nem lehetne, mint nekem Kolja, de a bátyád simán. És, meddig jutottál vele?

– Simán lehetne az apám, ha az első randija sikerül – mondott ellen barátnője meglátásának Ms. Pearce. – Viszont most te esküdj, hogy soha, senkinek nem mondod el!

– Esküszöm! Na, mondd már!

– Ez akkor történt, amikor elrabolták – kezdte a történetet Ms. Pearce. – A szigeten nyaraltunk, mert éppen egy penetráns influenzából lábadoztam. Henryvel kimentünk hajókázni, a bátyám fényképezett a tengerfenéken, én pedig a fedélzeten nyomtattam és rendszereztem a képeket. Már indultunk volna hazafelé, amikor a testvérem meglátott valamit a tengerben. Megnéztük mi az, és mivel láttuk, hogy egy ember, a bátyám kihúzta a vízből. A szigeten kórházba került. Néhányszor meglátogattuk, de hát még mindig eszméletlen volt. Előfordult, hogy a bátyám kettesben hagyott vele, hiszen miért is féltsen egy öntudatlan paskótól, és én ezt, amikor csak tudtam, kihasználtam. John Kenderson minden porcikáját láttam, és érintettem, sőt, némelyiket meg is csókoltam. Tömérdekszer ábrándoztam róla, hogy pont akkor tér magához, amikor foglalkozom vele, mondjuk neki is tetszik a dolog, és együtt folytatjuk…, de nem így történt. Mivel Henry észrevette, hogy vonzódom hozzá – bár ha sejtené, hogy így is mit műveltem, bizonyára megfojtana – szétválasztott minket, és lehetőséget sem hagyott rá, hogy valóban megismerkedjünk. Amikor legközelebb mentünk, John már a saját lábán állt, mi több… A fickó nem az a fajta, mint a te Koljád. Ő inkább szikár, nem dagadnak látványosan az izmai, de azért jócskán vannak. És ezt nem sejtem, hanem tudom, elvégre feltérképeztem. Alakzatra is teljesen rendben van tehát, de az arca… Akárhányszor látom, megveszek érte. A szédületes kék szeme, a bugyiolvasztó mosolya… Behalok tőle. Még a szigeten megpróbáltam féltékennyé tenni, de nem jött össze. Mondjuk annyi pozitívuma volt a dolognak, hogy megszabadultam a szüzességemtől, de nagyon sajnálom, hogy nem ő volt az első. A feleségét konkrétan meg tudnám ölni. Mentségére legyen mondva, nem Bonnie Kenderson volt a beteljesülés akadálya, ezért képes vagyok uralkodni magamon. Azt viszont a mai napig rosszul viselem, ha látom őket enyelegni. Meg hát itt van már Jason is, és felfogtam, hogy le kell mondanom a szőke hercegről.

– Olyan vagy Clau, nagyon jól tudod, hogy nem árultalak volna el! – duzzogott egy kicsit Ms. Petrov. – Egyébként bevallom, amikor játszottak a színpadon, én is meglegeltettem a szememet John Kendersonon. És a hangja sem pite, ezt hozzá kell tennem azonnal. Bejövős csákó, szó se róla! De hogy lehet, hogy nem ismertétek fel? Híres is, jóképű is. Te magad mondtad, hogy rögtön megakadt rajta a szemed.

– Azért volt idő, amikor elég ramatyul nézett ki, és még csak nem is emlékeztetett erre a nyálcsorgató pasekra. Szakálla volt, sovány, a szeme állandóan csukva, az arca nagy részét lélegeztető készülék takarta, a hangja zéró. Honnan az ördögből kellett volna felismernem? Én a hip-hopot kedvelem, Henry inkább a komolyzenét. Ráadásként én lökött, inkább James Bondnak néztem, mint zenésznek. Eszembe nem jutott összerakni Kenderson eltűnését, és a fickó felbukkanását. Tudom, már említetted párszor: logikából kettes alá. – Claudia a magyarázat után nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében, hogy ilyen jól kivágta magát a szorult helyzetből. Ugyanis a bátyja a lelkére kötötte, hogy soha, semmilyen körülmények között ki ne ejtse a száján, hogy egy ideig úgy tudták, körözött terroristát rejtegetnek a szigeten.

*

Richie Fraser, Jeff Holden és Nick Hayes egyik partit játszották a másik után a pókerszobában. Kisvártatva Nick befejezte a játszmát, aztán Jeff is csatlakozott hozzá. Viszont Fraser mögé kibicnek már nem fértek oda, hiszen két lenge, flitteres öltözékű nőszemély tolongott a gitáros környezetében, hol egy pohár itallal, néha egy kis ropogtatnivalóval. Richie erőteljesen belemerült a póker izgalmaiba, de azért néha egy-egy mosollyal csak meghálálta a hölgyek szolgálatait. Az egyik lányon látszott, hogy valóban csak munkának tekinti a dolgot, viszont a másik kétségtelenül nyomult a gitárosra.

Kristie – a férj vesztére – pont azt a pillanatot választotta a megjelenésre „Ethan öcsi” kíséretében, amikor a nyomulós cicababa a pohár szélén díszelgő koktélcseresznyét a szájával kínálta oda Frasernek. Richie ittas is volt már, meg lévén egyébként sem egy szégyellős típus, pont a felesége szeme láttára harapta ki a bige foga közül az italt díszítő gyümölcsöt.

Krisnek sem kellett sok, dühösen sarkon fordult, és kiment a helyiségből.

Ewan megfontoltan a gitáros mögé került, és a füléhez hajolva, halkan közölte vele:

– Farok vagy bátyó, nem is akármekkora.

A zenész zavaros szemmel ránézett, majd vont egyet a vállán, és ismét a játékra koncentrált. O’Donell lassú, megfontolt léptekkel nekiindult, hogy megkeresse a sértett Kristie-t. A nagy vizsgálódásban belebotlott a Kenderson házaspárba is.

– Hogy érzed magad? – érdeklődött John.

– Kösz, megvagyok – mosolyodott el Ewan, majd egy kicsit elkomolyodva folytatta: – Én jól vagyok, de Richie megint odanyomott egy nyolc napon túl gyógyulót a feleségének.

– Mi van már megint? – nyögött fel Bonnie.

– Sógorod kártyázik, iszik és rüfkézik. A sorrendet és az intenzitást váltogatja. Kris meg látta. Félek, ez a házasság már nem lesz helyrekalapálva.

– Szerintem sem – sóhajtott egy mélyet az énekesnő – megyek, megkeresem a nővéremet.

– Hagyd, majd én – ajánlkozott az egykori terrorista. – Vele voltam, mindent láttam. Talán úgy könnyebb neki, ha nem kell most, rögtön fennhangon elmondania az egészet.

– Igazad van – villant Bonnie-ra John szeme, miközben a szavakat egyértelműen O’Donellhez intézte. – Menj, keresd meg.

– Nem kell – hallatszott az írónő hangja a hátuk mögül. – Tesó, alhatnék ma éjjel nálatok?

– Persze, gyere csak. És addig maradhatsz, amíg csak akarsz – válaszolt a felesége helyett Kenderson.

– Ígérem, hogy megszűnök mára, ha valaki hazafuvaroz – kérte a szőkeség olyan nyugodtan, mintha nem éppen egy családi dráma kellős közepén lenne.

– Mindenféle felismerést megúsztam, úgyhogy a kísérlet kipipálható – szólalt meg Ewan. – Mellesleg elegem van az egész hajcihőből, ráadásul a kapatos rokonnal kínlódjatok csak ti – vigyorgott vendéglátóira a férfi. – Majd én hazafuvarozom az írónőt.

– Kösz – válaszolt röviden Bonnie, majd megvárta, amíg a férje odaadta az autó kulcsait „Ethan öcsinek”, aztán hitvese kezét fogva elindult a pókerszoba felé, hogy szemügyre vegye az előállt helyzetet.

Az egykori terroristából névleges unokaöccsé avanzsált O’Donell nem szépített, vagy színezett, amikor a gitárosról beszélt. Fraser tényleg eléggé el volt már ázva, vadul hajigálta a zsetonokat középre, mellesleg dekoncentráltságához erőteljesen hozzájárult a nőszemély, aki kiszolgálta.

Kenderson a sógora mögé lépett, határozottan eltolta haverja mellől a nőt, vetett egy pillantást a lapokra, megvárta, amíg Richie-re kerül a sor, bemondott egy színsort, segített bezsebelni a nyereményt, majd méltóságteljesen távoztak mindketten az asztaltól.

– Istenem, ez most már mindig így lesz? – sóhajtott Fraser.

– Micsoda? – moderálta magát John, bár nagyjából sejtette merre halad a beszélgetés.

– Ezentúl mindig a sarkamban leszel, és ha valamiben túllövök a célon, akkor mindannyiszor le fogsz állítani?

– A rokonod és a barátod vagyok Rich. Kutya kötelességem megóvni téged akár saját magadtól is. Nem hiányzik az neked, hogy közhülyét csinálj magadból. Most még mákod volt, lévén ez zártkörű rendezvény, és a firkászok csak a hivatalos részén vehettek részt. Azt azonban szívesen megelőzném, hogy leégesd magad. És most sem a mások véleménye izgat elsősorban, hanem a viszonyod a tükörképeddel.

– Arra nem gondoltál még barátom – hangsúlyozta a szót a gitáros – hogy esetleg van arra okom, hogy elzsibbasszam magam?

– Nem gondoltam, hanem tudom. De nem ez a megoldás.

– Szépen kérlek, ne énekelj itt nekem a házastársi kommunikáció fontosságáról, mert orrba verlek. Lehet, hogy nem tudok egyenesen menni, de kurvára emlékszem még arra az időszakra, amikor különféle szállodákban kushadtál, kollektíven mindenkit elhajtottál a leprába, és intenzíven károsítottad a májadat. Mindezt amiatt, mert azt hitted – nem láttad, vagy tudtad, öcsém, hanem csak hitted! – hogy megcsalt az asszony. Úgyhogy a szádat rakd alapállásba, ha már elrángattál az asztal mellől! És értékeld, hogy nem ordibálok, hanem csak beszélgetünk. Olyan határozottan nem engedsz beleszólást a saját dolgaidba, akkor mégis honnan a francból veszed a bátorságot magadnak, hogy az enyémbe beleugass? Mindent meggondolok majd tiszta fejjel, oda és vissza át fogom rágni a nejemmel, de most szűnj meg egy kicsit, és inkább légy jó testvér, meg országos cimbora. Aki hazatámogat, belök a zuhany alá, betakargat, bekészíti az éjjeliszekrényre a rohadt aszpirint dupla adagban, és nem bölcselkedik, hanem csak mellettem áll.

– Ha ezt akarod… – vigyorodott el az énekes, és belekarolt zenésztársába.

– Köszönöm – igazította egyenesebbre a testtartását Richie, John kezébe nyomta a Hummer kulcsait, és majdhogynem délcegen sétált oda sógornőjéhez.

Kenderson leültette a felesége mellé a sógorát, és elment, hogy megkeresse Henryt. Elsőként azonban Claudiába és a barátnőjébe botlott bele, oda is ment hozzájuk, hogy megköszönje az estét és elbúcsúzzon.

Ms. Pearce a fülében hallotta a szíve dobbanásait, érezte, hogy elönti a pír az arcát, ahogy a férfi közeledett felé.

– Ms. Petrov, Claudia, nagyon örültem a találkozásnak, köszönöm a meghívást – szólt a férfi.

Elena is csak biccentett egyet, de Claudia Pearce-nek egy hang sem jött ki a torkán. Az énekes biccentett az orosz lány felé, a másikhoz pedig odahajolt, hogy adjon neki egy puszit.

– Már mentek? – jött meg Ms. Pearce hangja, de a felindultságtól majdnem teljesen rekedt volt.

– Igen – válaszolta a zenész, a lány pedig összeszedte minden bátorságát, megfogta a férfi kezét, majd a két puszi után villámgyorsan Kenderson szájára is adott egyet.

John felhúzta a szemöldökét, elmosolyodott, határozottan kihúzta a kezét a lányéból, megcsóválta a fejét és így szólt:

– Sziasztok, lányok.

Claudia égő arccal hajtotta le a fejét, majd amikor a pasas eltűnt a küszöbről, megszólalt:

– Amint látod Leni, halva született ötlet lenne bármit is beleképzelnem a történetbe. John inkább úgy viszonyul hozzám, mint a rajongóihoz, ugyanis ennyit még nekik is megenged néhanapján.

– Nem sokat téved, ha a rajongójának tekint – válaszolt Elena. – A különbség csak annyi, hogy nem a zenéjéért ugrálsz, hanem érte. Igazad van, ne pedálozz nála. Szerintem is esélytelen.

– Kösz, ez nekem is feltűnt. De igazad van, ráadásul csúnya lenne, ha nem a frankót mondanád, hanem nekiállnál bólogatni annak, amit szeretnék, de mégsem úgy van. Ezt most egyébként is csak azért volt muszáj, mert amikor beszéltünk róla, előjöttek az emlékeim abból az időszakból, és kíváncsi voltam, meddig fajult a dolog, elsősorban nálam. Ha fogadtam volna a történésre, tuti nyerek, hiszen egy pillanatig nem gondoltam komolyan, hogy majd nekiáll velem itt, a nyílt színen csőrözni. Én szokás szerint elájultam tőle, ő meg szintén szokásosan továbbra is csak barátságosan kezel. Tehát maradok Jasonnél.

– De bonyolult ez az egész férfi-nő dolog – sóhajtott fel Ms. Petrov. – Clau, szerinted egyáltalán megéri?

– Honnan tudhatnám? – válaszolta Ms. Claudia Pearce és barátnőjét átkarolva elment, hogy megkeresse Jasont.

*

Alejandro igyekezett palástolni a megdöbbenését, amikor leült négyszemközt Seannal beszélgetni. McBride rengeteg olyan dolgot skiccelt fel előtte, amire még nem gondolt, pedig azt hitte, hogy minden rendben megy. Hiába, az ír már sokkal többet megtapasztalt nála, remek tanárai voltak, ráadásul tényleg egyáltalán nem hülye. Amikor az üzleti résszel végeztek, Jimenez egy hivatalos iratot nyújtott át a másik férfinak. Sean egy értesítést tartott a kezében, amelyben arról tájékoztatták Juanitát, hogy a börtönből megszökött férjét elfogás közben meglőtték, és később belehalt a sebbe. A száraz hangvételű iromány megnevezte egy államokbeli temető egyik parcelláját, ahová az elhunyt hamvait eltemették, az iratot készítő hivatalnok odabiggyesztett két részvét szót a dokumentum végére, olvashatatlanul aláírta, rá is pecsételt, és ennyi.

Az ír a papírt tartva elmerengett, és még némi sajnálat is vegyült hajdani alvezérével kapcsolatos gondolatai közé. Ezek szerint bármennyire vigyázott, Ewan mégis belehalt a sebekbe. A férfi még egyszer elolvasta a papírt, de arra nem talált utalást, hogy barátja halála pontosan kinek köszönhető. A kommandósok lőttek-e rá, vagy immár O’Donell életének kioltása is az ő lelkén szárad?

Visszagondolt azokra a szép időkre, amikor együtt hajtották a csajokat, kötötték az üzleteket, rendszabályozták meg az ellenszegülőket és egymást fedezve rohantak a veszedelembe. Szép és szabad élet volt. Igazából még most sem értette, hogy mi indította arra Ewant, hogy megpróbálta behajtani rajta a hajdani ígéretet. Megszökött a börtönből, kiszabadult Trevors karmaiból, és nem foglalkozva a befektetett energiával, mégis szívesen vett volna egy golyót, szívtájékon, vagy bárhol máshol, ahol halálos.

Vajon mi bánthatta annyira ezt az ütődöttet? A barom, beállt a túsz elé, előtte meg felváltva provokált mindenkit, aki csak a közelében volt. Valami történt vele, és tuti, hogy nem a börtönben, mert amikor a találkahelyen összefutottak, levezette ugyan a lehetőségeket, de eléggé tettre késznek tűnt. Aztán meglépett Trevorstól, és bár pontosan tudta, hogy Nitától aztán semmi jóra nem számíthat és a nő leginkább holtan szeretné látni, mégsem bántotta a nejét. Ewan O’Donell régebben ilyesmin még csak nem is gondolkodott volna. Megszerezte volna, amire szüksége van, és zokszó nélkül kinyírta volna, aki az útjában áll. Lehet, hogy belezúgott Juanitába? Sean elvigyorodott magában. Jjja, persze. Ewan, amint éppen beleszeret egy nőbe, akibe soha nem volt szerelmes, és akiről egészen pontosan tudta, hogy előtte, közben és utána már hányan hagytak rajta ujjlenyomatot. Ez a lehetőség kihúzva, totál valószínűtlen. Akkor iksz. És mivel a titkát magával vitte a sírba, valószínűleg soha nem derül már ki, hogy mi lelte. Mondjuk, akár elégedett is lehetne O’Donell. Meghalt, ahogy kívánta. Azért nyilván kicsit kínlódott, hiszen szepszisben kinyúlni nem a legkellemesebb halálnem. De most már mindegy.

Sean letette Alejandro elé az asztalra a papírt, és magyarázatot nem fűzve a távozásához, kiment a dolgozószobából. A ház előtt összefutott Nitával, aki mosolyogva élvezte a napsütést, miközben a hasát simogatva pihent a fonott karosszékben. McBride oda is bökte neki rögtön:

– Nem tűnsz egyáltalán megtört özvegynek, tündérke. Sőt, mintha kifejezetten elégedettnek látnálak.

A kismama ránézett, úgy válaszolt:

– Miért a hiszti édes? Netán rosszul emlékszem rá, hogy éppen te lőtted le? Már amikor elvett tudta, hogy nem szeretem. Tökre tisztában volt vele, hogy útban van. Neked, nekem, mindenkinek. Mit vársz tőlem? Boruljak gyászba? Egyébként meg pont te voltál az, aki nem adta meg neki rá a lehetőséget, hogy azonnal, kínok nélkül meghaljon. Ha valakin ki akarod tölteni az ezzel kapcsolatos haragodat, akkor állj be a tükör elé, és azzal a pasassal konzultálj. Javaslom, köpd szemen, ha attól jobb lesz! 

– Ribanc! – hangzott a nem túl szalonképes megjegyzés a férfi szájából, majd az ír lendületesen átsietett az udvaron, és bement a fák közé.

Florencia Olivera döbbenten hallgatta a párbeszédet, aztán visszahúzódott a fák közé, hiszen úgy tűnt, a várt pillanat elérkezett. Sean őrjöng, és a háta közepére púpnak nem kívánja Nitát. A kismama, vagy Alejandro bizonyára nem szándékozott követni a dühöngő bérgyilkost, de még mindig szükségük volt rá, tehát nyilván hagyják inkább, hogy kipuffogja magát. A señorita elindult hát a férfi nyomában, és hamarosan rá is bukkant.

McBride ránézett a nőre, az arca semmi jót nem ígért, amikor odabökte:

– Jobban jársz, ha megkeresed a barátnődet. Nincs kedvem jópofizni, úgyhogy húzz el, de villámsebesen!

– Azért én inkább beszélgetnék veled. Az előbb hallottam, hogy min vesztetek össze. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, de valóban sajnálom O’Donellt.

– És vajon miért? Mi közöd volt hozzá? Esetleg ugyanolyan vagy, mint Nita, és kavarsz mindenkivel, aki szembejön? Mindegy, csak neked jó legyen? – tette fel szinte egy szuszra Sean a kérdéseket.

– Nem, nekem teljesen más okom van rá, hogy őszintén fájlaljam Ewan halálát.

– Őszintén? És fájlalod? – köpte ki szinte a gúnyos szavakat a bérgyilkos. – Nem is ismerted. Még Nita sem. Tényleg inkább hagyj békén, és menj innen!

– Nem vagyok egy bátor darab, de tőled kevésbé félek, mint Alejandrotól és Juanitától, ezért inkább maradok – állt a sarkára Flo, és próbált határozottan, rezzenéstelenül Sean szemébe nézni.

– Tényleg? – lökte el magát fenyegetően a férfi a fától, amelynek támaszkodott. – És vajon miért kellene hinnem neked? Azért mert azt mondod, félsz tőlük? Érdekes, ez azért eddig nekem egyáltalán nem szúrt szemet. Mi van akkor, ha együtt találtátok ki ezt az egészet? Én nekiállok megbízni benned, te pedig átvágsz? – közeledett továbbra is McBride a lány felé.

A señorita hátrálni kezdett, és a hangja már remegett idegességében, ahogy válaszolt:

– Ne érts félre, kérlek! Nem azt mondtam, hogy nem tartok tőled, de azt biztosan tudom, hogy miért nem szállok szembe egyedül a vőlegényemmel és Nitával.

Sean McBride agyáig eljutottak a szavak, és immár felfogta az értelmüket is. Leesett neki, hogy a nő ugyan fél tőle, a másik kettőtől viszont valószínűleg retteg. És ha eddig megjátszotta magát a társaságukban, akkor arra valószínűleg igen nyomós oka volt. A bérgyilkost elkezdte érdekelni a mese, és az is, hogy mindezeknek mi köze Ewan O’Donellhez.

Florenciának azonban már nem csak a hangja, hanem az egész teste remegett a félelemtől. Így hát Sean inkább megállt és nekitámaszkodott egy fának, testbeszéddel is jelezve, hogy meggondolta magát.

– Ne haragudj! Hallgatlak.

A señorita vett néhány mély lélegzetet, hogy könnyebben megnyugodjon, majd beszélni kezdett:

– Nem vagyok olyan, mint Nita. Én a saját árnyékomtól is megijedek, de valamit muszáj tennem, ugyanis csapdában vagyok. Mivel a jövendőbelim és a barátnőm már egy régi, összeszokott páros, nekem is szövetségesre van szükségem velük szemben. Reménykedtem benne, hogy esetleg Ewan segíthet rajtam, de a halálával erősen megcsappantak a lehetőségeim. Maradtál te, mint alternatíva. Ugyanúgy az útjukban leszel, mint a haverod volt, vagy én vagyok, ezért gondoltam azt, hogy kölcsönösen egymás segítségére lehetünk.

– Érdekesen hangzik – töprengett McBride, miközben zöld szemét összehúzva a lány arcát vizslatta. De hiába fürkészte az arcvonásokat, nem látott semmiféle hamisságot Ms. Oliverán. Tehát nem hazudik, hanem valóban fél. Mit fél? Retteg, ez tisztán látszik rajta. – Mi történt veled?

– Hosszú. Az a lényege, hogy a gyereked anyjának és Alejandronak viszonya van, volt és valószínűleg lesz is. Mellesleg valódi méregkeverő a drága barátnőm, valamivel megetetett, amitől szerintük hallucináltam, de főként a kihívott orvos szerint. Ezzel a lépéssel lefedezték magukat, ha bárkinek elmondanám a történteket, orvosilag bizonyítható lenne, hogy beszámíthatatlan vagyok. Hiszen minden különösebb ok nélkül rohamom volt, akik viszont velem együtt vacsoráztak akkor este, azoknak semmi bajuk nem lett. Tehát bizonyára egyedül velem van a baj. Szerintem viszont tényleg a fülem hallatára és a szemem láttára tervelték ki Fernando Shavez meggyilkolását, fenyegettek meg engem halálosan, de bizonyítani semmit sem tudok. Igyekszem magamról elterelni a gyanújukat, legalábbis eddig csak ennyit tehettem. Félek tőlük, szabadulni akarok, és ezért mindenre hajlandó vagyok.

– Mindenre? – lépett közelebb Sean a lányhoz.

– Mindenre – nézett fel a férfi arcába Florencia.

– Jó – bólintott a bérgyilkos. – Egyelőre továbbra is tégy úgy, mintha mi sem történt volna. Gyűjtögesd az információkat, és altasd a gyanakvásukat. De arra figyelmeztetlek, hogy nem táncolhatsz vissza. Ha mégis megtennéd, kinyírlak.

– Megértettem. Kérdezhetek valamit?

– Rajta!

– Belelőttél Ewanba, mégis úgy sejtem, a halála azért megviselt. Miért?

– Mert a barátom volt.

– Ennyire egyszerű lenne a válasz?

– Igen. Évek óta ismertem, és megbíztam benne. Soha nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne, vagy a hűségében. Most viszont annyira összesűrűsödtek a dolgok, hogy muszáj volt azonnal döntenem és cselekednem. Könnyedén előfordulhat, hogy rosszul döntöttem. Talán már meg is bántam. Azt viszont egészen biztosan ki merem jelenteni, hogy sem Juanitában, sem Alejandroban nem bízom, méghozzá szemernyit sem. Mint ahogy benned sem, kiscsillag. Ezt akár el is mondhatod nekik, hátha jó pontot szerzel vele.

– Úgy tűnik, hiába próbálkozom és magyarázok, süket vagy a problémámra. Felfogtad, hogy miről dumálok? Meg fogunk dögleni, méghozzá mindketten! Egyetlen esélyünk, ha összefogunk.

– Pontosítsunk, kiscsillag. Neked az egyetlen esélyed. Értem annyira azért ne aggódj! De legyen, kapsz tőlem egy esélyt. Győzz meg róla, hogy a hasznomra tudsz lenni!

– Jó, de hogyan?

– Biztosan lesz rá alkalom, főleg, ha tényleg igazat mondtál, és nem csak színjáték ez az egész, remegő hangon előadott történet. Én úgy számítom, hogy amíg Nita meg nem szüli a babát, és Alejandro át nem látja a kartell működését az utolsó mozzanatig, nekem nem eshet nagy bajom. Hogy veled mi a szándékuk, még nem tudom, de majd elgondolkodom rajta.

Florencia Olivera sóhajtott egyet, majd válaszolt:

– Segítek, ha nem bánod. Szerencsénkre ez itt Mexikó. Juanita most már hivatalosan özvegy, aki gyereket vár. Alejandro köztudomásúan a vőlegényem. Señor Shavez halálával kissé megváltozott a helyzet, a Jimenezeknek immár kevésbé érdekük ez a házasság, mint az Oliveráknak. De azért még mindig az. Tehát az semmiképpen sem járható út kettejük számára, hogy Alejandro felbontja az eljegyzését velem. Megint más a helyzet, ha valami történne velem. Akár a bolondok házába csukatnak, akár meghalok, már egyszerűbb a dolog, de még akkor sem egyértelmű. Felteszem, azért úsztam meg a valódi méregpoharat, mert egy relatív nyugodt háttér mellett a titkos viszony mindkettőjüknek jobban megfelel.

– Stop – szólt közbe McBride. – Pillanatnyilag a titkos viszony én vagyok, és nem Alejandro. Jimenez ezt hogy tudja lenyelni, ha odavan Nitáért?

– Ó, Alejandro egész jól tűr egy csomó mindent, ha az érdeke úgy kívánja, ebben legalább nagyon hasonlítanak ők ketten. Köztünk legyen szólva, de az alkalom kihasználása és az, hogy valaki odavan a másikért, két különböző dolog. Jimenez nem szerelmes Juanitába, inkább fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos kölcsönös előnyök erősítik a szövetségüket, amit szexszel is megpecsételnek. És ez már nagyon, de nagyon régóta így van.

– Jól van csillagocska, azért tudtam meg máris újat róluk. Na, ilyesmikre gondoltam. Mert ha belelátok a kártyáikba, hiába cinkeltek a lapok, nekem is van esélyem a nyerésre. Ha viszont én nyerek, és abban segítettél is, akkor nem leszek hálátlan. Utoljára mondom, ha átvágtál, akkor sem.

– Nekem nélküled annyi, Sean, én viszont tényleg nem nyerhetek egyedül. Tudom, felfogtam. 

– Oké, akkor most menj oda Nitához, és ügyelj arra, hogy ne fogjon gyanút. Én még maradok egy kicsit, mert érdekes lenne, ha együtt mennénk vissza. Annyit megígérek neked, hogy amíg úgy látom, hogy megérdemled, olyan megoldást fogok keresni a problémára, ami mindkettőnket kiszed a szarból.

– Köszönöm – hálálkodott Florencia.

– Majd ha van már mit, akkor – villantott egy mosolyt a lányra a bérgyilkos. Szigorú és szomorú vonásai mellett rideg tekintetét is meglágyította egy pillanatra a mosoly, amitől Ms. Oliverának egy másodpercre kihagyott a szívverése. Hiszen a fának támaszkodva, abban a szempillantásban nem egy szövetséges állt, hanem egy markánsan jóképű fiatal férfi, akinek már csak a megjelenése is alkalmas volt arra, hogy nőknek elálljon tőle a lélegzete.

*

Rick Bermen sokáig filozofált rajta, hogy csak telefonáljon-e, vagy személyesen menjen el, hogy utánajárjon a hírnek, amit az Interneten olvasott. Némi gondolkodás után a személyes megjelenés mellett döntött, így hát autóba vágta magát, és meg sem állt John házáig. Az udvaron öt kutya rohangált szabadon, holott a menedzser megesküdött volna rá, hogy a legutóbbi látogatásakor még csak a két hatalmas, fekete kutyát kellett kerülgetnie, ha be akart menni a házba. Bermen ki akart szállni az autóból, de az egyetlen nem fekete jószág – egy német juhász – leült az ajtó mellé és némán mutogatta a fogát a férfinak. Rick meg is gondolta magát azonnal, inkább felkapta a telefonját és a házigazdát tárcsázta. Egy ideig hagyta csörögni a telefont, de amikor John helyett csak a hangposta jelentkezett, inkább megpróbálkozott Bonnie-val. Az énekesnő felvette a mobilt, és ígéretet tett arra, hogy rövid úton odahat az ebállatra. A nő hamarosan megérkezett, és amíg az autó felé tartott, Rick tüzetesen szemügyre vette.

Ahhoz képest, hogy előző este volt egy rövid fellépésük, az asszony kipihentnek, vidámnak és energikusnak tűnt, ahogy közeledett. Bermen pillantása akaratlanul is a hasára szegeződött, de az ugyanolyan lapos volt, mint mindig. A menedzser kezdte megbánni a döntését, talán mégsem kellett volna azonnal idevágtatni. Mondjuk, a tények közé tartozik, hogy amióta Kenderson előkerült, hang sem esett semmiféle lemezről, turnéról, klipről. Nagyon úgy tűnt, hogy az énekes munkakedve már jó régóta a távollétével tüntet. És most ez is. Jó lenne tudni, hogy a két énekes mégis mennyi időre tervezi, hogy szünetelteti a jelenlétét a zeneiparban?

A férfi eddig jutott a gondolataiban, amikor a nő a kutya mellé ért, megsimogatta az állatot, aztán egy csettintéssel elküldte. A német juhász megcsóválta a farkát, aztán rohanva elindult a többi kutya felé.

– Szia Rick. Bocs, majd bemutatlak Leilának is, hogy máskor ne legyen ilyen probléma.

– Kösz – mosolygott az asszonyra a menedzser, majd azonnal rákérdezett: – John már megint valami nem hivatalos helyen kóborol, hogy nem veszi fel a mobilját?

– Dehogy – válaszolta Bonnie Kenderson. – Edzés van. Seth, Patrick, Ethan és John a medence mellett található, egy kupacban.

– Szerintem hamarosan eljön a pillanat, amikor Richie-t is itt találom – morgolódott Bermen. – Főként mert már Rich unokaöccsét is megfertőzték ezzel a dologgal, így valószínűleg csak idő kérdése, hogy igazam legyen.

– Kissé tüskés vagy, Rick. Baj van? – vált figyelmessé az énekesnő.

– Ahogy vesszük. A neten kering egy pletyka, és én kénytelen vagyok személyesen ellenőrizni a dolgot, hogy aztán a válasz fényében beszélgethessünk tovább. De nem sürgős, megvárom, amíg végeznek a srácok, mert mindkettőtökkel beszélni szeretnék.

– Én nézem őket, csatlakozol?

– Szívesen.

Rick Bermen az asszony nyomába szegődött, aki a medence melletti kerti bútorokhoz vezette a férfit. Bermen helyet foglalt Kristie mellett, és miután Bonnie is elhelyezkedett, figyelmüket mindhárman a küzdelemre irányították. A négy férfi félmeztelenül állt, testük verejtéktől volt síkos, a hajuk összetapadva simult a fejükre. Látszott rajtuk, hogy az edzés már inkább a végéhez van közelebb, mint a kezdetéhez. A koreográfia úgy nézett ki, hogy hárman támadtak egyre, így annak az egynek igen összeszedettnek és koncentráltnak kellett lennie, egy pillanatnyi figyelemkiesést sem engedhetett meg magának.

A kör közepén éppen Ewan állt, és nagyrészt sikerrel hárította az ütéseket és rúgásokat, azonban időnként egy-egy mégis betalált. Az egyik, Hammond által kivitelezett rúgás különösen jól sikerült, így O’Donell a medencében landolt. John a medence széléhez lépett, hogy kihúzza a pasast, az viszont nem teketóriázott sokat, a felé nyújtott kezet megragadta, és berántotta az énekest a vízbe. Patrick Sethre villantotta a szemét, mire a néma kommunikáció eredményeként az edző és a kommandós parancsnok is immáron a vízben tempózott. Kenderson egyszer még lehúzta a víz alá Ewant, de aztán mindketten beálltak a sorba, és ugyanolyan fegyelmezetten kezdték róni a hosszokat, mint az edző és Hammond.

Amikor kijöttek a medencéből, az énekes odaintett a várakozóknak, majd a többiekkel a sarkában bement a házba.

Negyedóra múlva csak John és O’Donell ment oda a nőkhöz és a menedzserhez, Patrick és Seth nem mutatkozott.

– Hammondék? – érdeklődött a férjéhez fordulva Bonnie.

– Összefutottak öt szőrös, négylábú útonállóval – vigyorodott el Kenderson. – Vesztükre előkerült néhány labda is. Ahogy elnéztem őket, nem tudnak olyan gyorsan és messzire dobni, hogy legalább két eb ne követeljen újabb dobást. Megdöbbentő, de még a tarka is beállt a sorba – célzott a játékkal pillanatnyilag lekenyerezhető, egyébiránt tényleg megvesztegethetetlen Leilára a zenész. – Mi szél hozott, Rick? – ölelte át a menedzserét a férfi.

– Beszélnünk kéne, lehetőleg hatszemközt – pillantott az igazgató Bonnie-ra, hogy senkinek kétsége ne legyen afelől, kik lesznek a tárgyalás résztvevői.

– Akkor menjünk – fogta meg a férje kezét az énekesnő, majd a járást tökéletesen ismerő Bermen nyomában bementek a ház földszinti dolgozószobájába.

Kristie a gondolkodással töltött éjszaka után a napi kávéadagjának a többszörösével és hideg zuhannyal varázsolt magának vállalható megjelenést. A húga nem zaklatta kérdésekkel, így a szőkeség egy kicsit ki tudott kapcsolni, miközben az edzést nézte.

Amin volt is mit nézni, hiszen mind a négy férfi, aki részt vett benne, félelmetes mozgáskultúráról, hihetetlen robbanékonyságról tett tanúbizonyságot. Ebből a csoportból a friss hús O’Donell sem lógott ki, hiszen ahogy kitette a lábát a bázisról, a rehabilitációját Seth mester felügyelte. Masszírozással, akupunktúrával, gyógynövényekkel, a sérült állapotához igazított edzéssel segítette az ázsiai a mielőbbi felépülést. Ewan pedig tökéletes alanynak bizonyult, éppen ezért szinte hihetetlen gyorsasággal gyógyult.

„Ethan öcsi” a házigazdák távozása után helyet foglalt az írónő mellett, és megkérdezte:

– Mi újság?

– Gondolkodóba vagyok zuhanva – nyúlt a gyümölcsleves pohara után Mrs. Fraser.

– Furcsa lenne, ha nem lennél – bólintott a férfi. – Dühös vagy?

– Azon a fázison egy ideje már túl vagyok – válaszolt a szőkeség. – Most inkább szeretném megérteni, de nem megy. Bizonyára nem vagyok kellően empatikus alkat.

– Azt pillanatnyilag megítélni még nem tudom – vigyorgott O’Donell – hiszen olyan mélységben nem ismerlek. De azért néhány szót a férjed védelmében csak mondanék.

– Kíváncsivá tettél, Ewan … Ethan – helyesbített rögvest az asszony. – Mesélj!

– Először is, a pókerezés nem akkora bűn, szerintem. Nyilván valamivel el akarta foglalni magát addig, amíg le lehet lépni.

– Nem is mondtam egy szóval sem, hogy szenvedélybetegnek tartom. Legalábbis a játékot illetően. Az viszont kétségtelen, hogy igen aktívan iszik, és még csak minimálisan sem akar ellenállni a bigéknek. Ja, de igen. Egy kivétel azért van. Én.

– Akkor most azt akarod rásütni, hogy szexfüggő és alkoholista?

– Nem kell azt rásütni, mert az. Azzal a kis klipbéli lotyóval kihúzták a listáról az impotenciát, és azóta mintha minden pillanatot megragadna, hogy nőzzön. Persze csak akkor, amikor éppen nem a poharat emelgeti. Ráadásul Johntól is úgy hallottam, hogy néhányszor elázott életem értelme, amíg én Európában könyvet népszerűsítettem. Otthon, amikor véletlenül egy légtérben tartózkodunk, mindig van pohár a kezében. Ha nem is áll be naponta, mint a szög, azért jóval többet iszik, mint eddig. Tehát de. Szerintem mindkét dologgal problémája van, az itallal és a szexszel is.

– Légy egy kicsit belátóbb, Kris! – kérte az egykori terrorista. – Azért kezdett inni, mert messze voltál, és nagyon úgy tűnt, hogy összeomlik az a világ, amit felépített nektek.

– Ne zsongíts Ew…khm Ethan, már egy jó ideje itt vagyok, nagyrészt tisztáztuk a problémákat és megállapodtunk abban, hogy új lapot nyitunk, és újrakezdjük. Ehhez képest úgy tűnik, hogy csak én tartom magam a megállapodásunkhoz.

– Oké, elméletben legyen igazad – vont vállat O’Donell. – De mi lenne, ha tevőlegesen is a tudomására hoznád, hogy tényleg hajlandó vagy az újrakezdésre?

– Akarod mondani, haza kellett volna mennem, és leheletnyi csipkébe öltözve várni a lehetőségre, hogy a férjem kedvébe járhassak?

– Igen, talán tényleg ezt kellett volna tenned – értett egyet a meglátással Ewan.

– Akkor rossz hírem van számodra, és az összes hasonlóan gondolkodó pasas számára, kedvesem. Nem vágyálmom, hogy egy félrészeg, és félig matt fickóval hancúrozzak. Mint ahogy az sem, hogy a közelébe menjek egy ilyennek, akinek a legjobb esetben is olyan szaga van, mint egy kocsmai klozetnek. Az meg aztán főként visszatart, amit pont veled együtt láttam. Tudod gerlééknél még ez a csőrözős-etetgetős figura jópofa, de a férjem esetében nem igazán értékeltem.

– Azért beszélhetnél vele olyankor, amikor színjózan. Hátha meg tudtok egyezni.

– Attól tartok, hogy eddig nem mondtam, vagy te nem figyeltél eléggé, Ethan. Nincs olyan, hogy színjózan.

– De mégis, azért adhatnál neki esélyt…

– Még mennyit? – látszott immár a leplezetlen düh a nőn. – Köszönöm, amit értem tettél tegnap, és azt is értékelem, hogy a lelkemre akarsz beszélni. Azonban tartok tőle, hogy nem én vagyok az, akinek nem jut el az agyáig, hogy ezt a köztes állapotot a végtelenségig nem lehet fenntartani. Sokkal tisztességesebb lenne, ha azt mondaná a nagy Richie Fraser, hogy bocs, anyukám, félrebeszéltem, amikor próbaidőt kértem-javasoltam. Nem megy ez nekünk, ne erőltessük. Mindketten menjünk békével másfelé, és Suzie miatt próbálkozzunk meg az egymáshoz való normális, esetleg baráti viszonyulással. De ehhez az összes Y-kromoszómával megvert emberegyed hülye, már bocs a meglátásért. Mert könnyebb a paskók szívének, lelkének, ha házsártos banyának, összeférhetetlen sárkánynak bélyegezheti élete párját, ahelyett hogy egyszer a rohadt életben őszinte lenne vele, és végső soron saját magával is. Mert sokkal könnyebb áldozatként sajnáltatni magatokat, mint határozottan és egyenesen megmondani azt, hogy merre van a hány méter.

– Ez most nekem is szólt, íróasszony? – próbált mosolyt fakasztani beszélgetőpartneréből O’Donell, hiszen tisztán látszott, Kristie most aztán csúnyán belelovallta magát házassági válságába.

– Ha inged, kapd te is magadra – hallatszott a durcás válasz, majd a férfi arcát nézve egy idő után kipukkadt a nőből a nevetés. – Ne haragudj, tök idióta vagyok.

– Nem gond – paskolta meg az asszony asztalon nyugvó kezét Ewan. – Jegyezd meg, az elfojtás káros. Add ki magadból, dühöngj, vezesd le, különben felhalmozódik és megmérgez.

– Mi vagy te, pszichológus? – hökkent meg a szőkeség.

– Azt hiszem, valahol arról is van valami papírom… – ismerte el a pasas, és derűsen mosolyogva megfogta a nő kezét, aki annak ellenére, hogy semmi oka nem volt rá, szintén elmosolyodott.

John és Bonnie Kenderson a menedzser arcát fürkészve kénytelen volt tudomásul venni, hogy komoly dologról van szó, ráadásul az ezek szerint az együttest érinti a leginkább.

Rick nem is húzta tovább az időt, szó nélkül leült a számítógép elé, amely készenléti üzemmódban volt éppen. Az igazgató felment a honlapra, és megkereste a bejegyzést, amelynek a feladója a fantáziadús Bermudafan nicknév mögé rejtőzött. A bejegyzés rövid, de velős és az azt követő hozzászólások számát tekintve nyilvánvalóan bombasztikus volt:

„Csajok, olyan, de olyan bomba hírem van, hogy le fogtok esni a székről. Tehát üljetek le és mindjárt a földre, jobban jártok. Szóval: Bonnie Kenderson gyereket vár.”

A házaspár döbbenten olvasta a bejegyzést, és a rá érkező reakciókat, amelyek közül a szelídebbek szóltak csak arról, hogy jaj, akkor most mikor lesz új lemez, meg turné. A durvábbak nyíltan pocskondiázták az énekesnőt, még azt is szívfájdalom nélkül odaírták, hogy ugyan mitől biztos, hogy a gyerek Johné?

Rick Bermen nyelt egyet, mert látta a döbbenetet a házaspáron, és semmiképpen sem akart számonkérő hangnemet megütni. De amikor látta, hogy arra per pillanat hiába vár, hogy a két énekes magához térjen, mégis megtörte a csendet, és megkérdezte:

– A szóvivőnk és a sajtó is rágja a fülemet, és én nem tudok mit mondani. Főként azért, mert én sem tudom, hogy mi a helyzet. Nem akarok nagy szavakat használni, de egy ilyesmit jobban szeretnék nem a netről megtudni, hanem tőletek. És ezt akkor is fenntartom, ha nagyon jól tudom, én vagyok értetek, és nem fordítva áll a helyzet. Nos?

Bonnie nyelt egyet, ránézett a férjére, aki átölelte. Az énekesnő összeszedte magát, és válaszolt a Bermuda Menedzsment ügyvezető igazgatójának:

– A hír igaz, gyereket várunk. És eddig azért nem szóltunk senkinek, mert a turné után elvetéltem, ezért úgy egyeztünk meg Johnnyval, hogy csak akkor jelentjük be, amikor már túl vagyunk az első harmadon. Az pedig még odébb van. Másrészt fogalmam sincs, hogy ki ez a jól értesült, és honnan szedte az információt. Ugyanis a babáról, sőt az előző terhességemről is csak öten tudtunk. A nőgyógyászom, Richie és Kristie, illetve mi ketten. Ugye azt nem akarod nekem bemesélni Rick, hogy az említettek közül bárki is egy nicknév mögé bújva, az Interneten kürtöli világgá, ami egyébként szigorú magánügy, és elvileg nem tartozik senkire?

– Nem gondoltam semmi ilyesmit – jött meg a vallomás hallatán kissé késve Bermen hangja. – Akkor a kérdés már csak az, hogy én erről mit mondhatok, illetve, hogy az együttessel mi lesz így?

– Egy ideig még cáfolsz – válaszolta határozottan John – majd szólok, amikor közzéteheted. De egyelőre hírzárlat van, még a többieknek se szólj, kérlek! Az együttessel meg majd lerendezem a dolgot. Ha nagyon akarunk, stúdiólemezt ki tudunk adni, csak turnézni nem fogunk közvetlenül utána. De te is tudod, hogy nálunk a lemez az nem határidő kérdése, hanem ihleté. Ami ha lesz, akkor nekiállunk, mint mindig, ne aggódj!

– Köszönöm – válaszolta a menedzser. – Nem akarlak ijesztgetni titeket, de én azért aggódom. Végigolvasva Bermudafan hozzászólásait, és a rá érkező néhány reakciót, erősen levert a víz. Az elrablásod óta John a hozzászólásokat kinyomtatjuk, és egy szakember kezére adjuk. Neki is az a véleménye, hogy némelyik – hogy is mondjam – több oldalról, erősen terhelt. Anélkül, hogy rátok akarnám hozni a szívbajt, azért megígéritek, hogy vigyáztok magatokra? Ugyanis a pszichológus szerint a helyzet elég súlyos, és főleg rád nézve, Bonnie.

– Nyugodj meg Rick, vigyázunk – válaszolt higgadtan Kenderson, majd a feleségét átölelve kikísérte a menedzsert az autójához.

Amint eltűnt Bermen kocsija a szemük elől, Bonnie odabújt Johnhoz, és próbálta viccel elütni a dolgot:

– Még szerencse, hogy nem kell testőrre költenünk, mert nálad jobbat úgysem találnánk.

– Az lehet, de mindig nem lehetek a sarkadban, életem asszonya. Nagyon kérlek, figyelj oda, és előbb üss, csak utána kérdezz, ha valami furcsát veszel észre!

– Ezt megbeszéltük. Menjünk vissza, és nézzük meg, hogy miről szól a történet, mert amikor Rick még itt volt, úgy ledöbbentem, hogy abszolút nem fogott az agyam.

A házaspár visszament a dolgozószobába, és elolvasgatták a Bermudafan bejegyzését követő hozzászólásokat. Kinyomtatták a fórum teljes anyagát, még az archív részeket is, és miután ezzel végeztek, Kenderson beütögette a szükséges kódokat ahhoz, hogy csak a főoldal és néhány szó jelenjen meg arról, hogy a honlap karbantartás miatt nem elérhető.

– Mit gondolsz, szívem királya?

– Először is azt, hogy Ricknek kivételesen igaza van. Másodszor pedig azt, hogy Bermudafan nő. A stílusából ítélve úgy gondolom, hogy a kamaszkorán ugyan túl van már, de tuti, hogy harmincon inneni.

– És arról se feledkezzünk meg élet, hogy téged konkrétan a tulajdonának tekint, mellesleg szerinte én vagyok az egyetlen akadálya, hogy nem lehettek egymáséi. Innentől kezdve elég intenzíven rühell, és ennek hangot is ad. Ráadásul intelligens, mert becsomagolja, nyilvánvaló, hogy ezért úszta meg eddig a kimoderálást is. Ezen felül most például azon szánt az agyam, hogy vajon ki lehet? Rich, Kris, te vagy én biztos nem. A doki sem, illetve az asszisztense is kizárt. Tehát meglátott a kórházban minket valaki, aki tudta kik vagyunk, és azt is látta, hol jártunk. A kérdés már csak az, hogy ennél mennyivel tud többet?

– Fogalmam sincs, sajnos. Ahogy a tendenciát elnézem, mindig lesz valami, ami miatt rághatjuk a körmünket. Talán tényleg komolyan foglalkoznunk kéne a gondolattal, hogy visszavonuljunk, és felégessünk magunk mögött minden hidat.

– Abba akarod hagyni a zenélést? – nézett kutatóan a férje szemébe az énekesnő.

– Nem, de ha ez az ára annak, hogy nyugodtan élhessünk, akkor minden további nélkül megteszem. Értetek bármit.

– Ezt tudom. Viszont nem hinném, hogy fülünket-farkunkat behúzva, külső nyomásra olyat kéne tennünk, amit igazából nem akarunk. A zene mindkettőnk szerelme, mint tudjuk. És egy agyilag terhelt liba édeskevés ahhoz, hogy ekkora áldozatot hozzunk. Tehát a lányok a történtek ellenére lassan mégis hazajönnek, mi pedig folytatjuk tovább az életünket, úgy ahogy nekünk tetszik, és nem úgy, ahogy más a beteg agyával elérni szeretné. Ígérem, óvatos leszek, és a csajokra is jobban oda fogunk figyelni. Nem lesz baj, élet! – bújt oda szorosan Johnhoz Bonnie, majd megcsókolta a férfit.

Kenderson elmosolyodott, de magában elhatározta, hogy a történésre ráuszít néhány embert, hogy Bermudafant minél előbb megtalálják, és kivonják a forgalomból, mert legalább ettől a fenyegetéstől nyugodtan akart aludni.

RH4 - 2. fejezet

2. fejezet

Hetek teltek el a bázison tartott megbeszélés óta, és úgy tűnt, hogy semmilyen különösebb problémával nem kerültek szembe az „összeesküvés” résztvevői.

Holden prezentálta Kevin Noxnak az Ewan holttestéről készült fotókat, a jegyzőkönyvet, a mintákat és minden szükséges iratot. Megbeszélte a belügyminiszterrel, hogy Christopher Gordon Felton, valamint Ewan O’Donell sírja még csak ne is ugyanabban a temetőben legyen, hiszen Juanita ugyebár nem tudott arról, hogy boldogult férje titkosügynök volt. Mint ahogy Felton feletteseinek sem akartak nyomokat hagyni az ügynök későbbi működését illetően.

Nox eleinte nem nagyon értette az összefüggést, de Jeff elmagyarázta neki, hogy a pillanatnyilag tudott információk szerint Sean McBride a frissen megözvegyült señora vendégszeretetét élvezi. Ennek okán, ha a brit hírszerzés küldene bárkit is hozzá érdeklődni, a bérgyilkos nyilvánvalóan nem érezné többé biztonságban magát Pueblában. Inkább előbb lépne le, mint utóbb, így az elfogásának az esélye eléggé megcsappanna. Arról nem is beszélve, hogy a megkeresés nyomán Sean bizonyára azonnal, és minden kétséget kizáróan tudni szeretné, hogy Ewan valóban megboldogult-e? Annak meg valóban semmi teteje, hogy az ír nekiálljon keresgélni, kutakodni, mert furcsa összefüggésekre bukkanhatna. Mindenkinek sokkal jobb, ha senki nem is tud az elhunyt kettős életéről, bár a megboldogultnak már valóban tök mindegy. 

Kevin Nox egyetértően bólogatott, miközben a kommandós kiképző érvelt, és mint már annyiszor, teljes egészében Holdenre bízta a problémakör elsikálását. A belügyminiszter ezt az ügyet máris száműzte a memóriájából, lévén akadt éppen más, nem kevéssé fontos problémája. Kapóra jött neki Jeff társasága, így elkezdett beszélni arról, ami éppen foglalkoztatta:

– Tudod Jeff, a srácaid miatt hagytam, hogy McBride-dal, és az általa gerjesztett fenyegetéssel foglalkozzatok, hiszen azért nem kell elfelejteni, bár ti vagytok a csúcs, vannak rajtatok kívül is szép hatékonysággal dolgozó, szuper szinten kiképzett kommandósok az országban.

– Elég nagy gríz lenne, ha mi lennénk az egyetlenek, ezt én is így látom – vált még éberebbé és figyelmesebbé Holden. – Valami baj van, és le akarsz venni minket az ügyről?

– Baj, az mindig van, – sóhajtott egy mélyet Nox – tehát ez nem újdonság. És nem, totálban nyilván nem vennélek le róla titeket, ráadásul úgysem tudnám ellenőrizni, hogy valóban nem foglalkoztok vele. Ráadásul Hammondék jobban kedvelik, ha kérek, egyem az érzékeny lelkületüket – vigyorodott el a problémái ellenére a belügyminiszter. – Tehát kérek. Gondolom, nem kell elmesélnem neked, hogy bár a hidegháborúnak egy ideje talán vége van, a teljes leszerelés leginkább utópia. De még mindig nem ez a lényeg, hanem az ebből következő dolgok, amelyek már igen erősen érintik a belügyeinket. Van nekünk többek között kínai, japán, orosz, olasz, ír bagázsunk is a saját határainkon belül, viszont ezek a csoportocskák azért némileg csak függenek az anyaországuktól. Triádok, jakuzák, a moszkvaiak, és még sorolhatnám. A legtöbbjük vezetőjének szépen csengő neve és sokmillió dollárja van, valamint patyolat tiszta vállalkozása, ahol még arra is kínosan ügyelnek, hogy az adóhatóságnak időben csengessenek. Az öcsém, Dalton már egyszer-kétszer bajba került, mert ilyen ügyekben kikérte a véleményemet és rám hallgatott. Megkérdezte, hogy az adott jövendő ügyfél nekem gyanús-e, és ha csak annyit mondtam, hogy nem tudom, már nem üzletelt vele. Az unokaöcsém, Jason sem egyszerű történet, ezt mindketten tudjuk. Még mindig együtt van Claudia Pearce-szel, és itt került bele a légy a levesbe. A két kölyöknek van egy osztálytársa, aki bajban van. Pedig a leányka apukája nem más, mint Nyikolaj Petrov – tartott hatásszünetet Kevin Nox, mert le merte volna fogadni, hogy Holden szinte naprakész az említett úrból, és annak viselt dolgaiból. A belügyminiszter nem csalódott, amikor beszélgetőtársa elhúzta a száját, és gondterhelten rápillantott:

– Petrov, aha, értem. A figura orosz, a moszkvai kormányzati körökkel egészen jó kapcsolatokat ápol a mai napig is. Pénze rengeteg van, legális vállalkozása is csak valamivel kevesebb. Illegális cselekményt még nem tudtunk rábizonyítani, de azért érdeklődésünk homlokterében tároljuk a paramétereit, lévén, nem most másztam le a falvédőről, mint ahogy Hayes sem. Nem véletlen, hogy nem édes hazájában él, és Elena nevű szeme fényét inkább itt járatja iskolába. Méghozzá igen elit, és baromi drága iskolába. De mondd csak Kevin, mi baja lehet ennek az embernek, vagy akár a hozzátartozóinak? Ki merne egyáltalán packázni vele? Itt a pénze révén a krém befogadta, amott a vagyona és a hajdani kapcsolatai, meg a róla terjengő pletykák gerjesztik a visszatartó erőt. Nyikolaj kora ifjúságában egy KGB-hez közelálló csoportban tevékenykedett, mint kommandós. Testőreinek vezetője egy korábbi harcostársa lett, bizonyos Vlagyimir Koljanov, becenevén Kolja. És bár nem vagyunk olyan nexusban, hogy együtt nyaraljunk, a rossz nyelvek azt beszélik, Koljának van két randa tetkója. Az egyik a mellkasán, méghozzá Krisztus a kereszten, a másik a gyomra magasságában kicsit jobb felé, az pedig a kaszáló halált ábrázolja. Ne erőltesd az agyadat, belügyminiszterek legjobbika, megfejtem neked én a jelentésüket. Nem, a fickó nem ennyire vallásos. Ellenben börtönviselt, és ott megszenvedett, mint Jézus a kereszten. Sajna azt is mutatja az ábra, hogy a figura amolyan hercegi rangban van a hasonszőrű gazemberek között. A másik tetkó meg egyáltalán nem némi utalás, hanem tök egyértelmű jelzés, miszerint a viselője gyilkos. Tehát újra kérdezek: mit tehetnék én, vagy a fiúk a lánykáért, amit az ex-kommandós papa, illetve a derék Kolja nem tudna?

– Ezt nevezem, Jeff! Már majdnem elhittem, hogy minden energiádat és kapacitásodat lefoglalja McBride.

– Rúgnál is ki azonnal, ha így lenne. Szóval, mi a kérés?

– Egy testőr a kishölgy részére.

– Kire gondolsz?

– Summerre, vagy Mitchellre.

– Miért pont ők?

– Azt mondtad, elég jók. Ráadásul Hammond vagy Taylor túl értékes ahhoz, hogy csak arra használjuk őket, hogy némi használható információt kapjunk a Petrov család valós életkörülményeiről.

– Mese – legyintett a kommandó atyaúristene. – Mi a tényleges ábra, Kevin?

– Petrovot a lánya elrablásával fenyegetik. A magánhadserege semmire nem ment a kutatással, így azt kell hinnünk, a fenyegetés valós. A minap éppen Kolja fuvarozta Elenát haza az iskolából, amikor keresztbeállt az úton előttük egy autó, eldörrent két lövés, és a testőrző böhöm, meg a kicsi virágszál bealélt a kábító lövedéktől. A támadónak még valamelyes humorérzéke is volt, mert a derék Vlagyimir hátára írta, hogy már most elvihette volna a lányt. Nyikolaj őrjöngött, Kolja pedig bedühödött, így kellőképpen motiváltnak vélhetjük, azt hiszem. Ennek ellenére nem talált semmit.

– És vajon miért is nem tudok én a nyílt utcán végrehajtott konfliktusról, amely majdhogynem emberrablásba torkollott, így vélhetően egy jövőbeni terrorcselekmény kiindulópontja? – nézte szúrósan Noxot Jeff.

– Talán azért, mert Petrov csak mostanra csinálta magát össze annyira, hogy szóljon. Persze ezt is csak azután tette meg, hogy a már egyébként is sápkóros Elena elájult az iskolában, a szekrényébe rakott, fenyegető tartalmú levélke láttán. Amely immár a második ellene elkövetett támadásnak számít, ha jól számolok. Claudia Pearce és az unokaöcsém kaparták össze a padlóról, majd Jasonnek egyből bevillant a saját tapasztalat. Addig agitálta Elenát, amíg az el nem kezdett könyörögni az apjának, hogy ne saját berkeiken belül próbálják megoldani a dolgot, hanem szóljanak a rendőrségnek.

– Ó, de nagy kár! Pedig milyen őszintén tudtam volna mosolyogni, amikor az önbíráskodó Koljának, valamint a megbízójának bilincset csattintanak a srácok a csuklójára! – döfött oda Holden Kevinnek.

– Igazad van, hogy dühös vagy, de én sem tudtam róla.

– Nem is vádoltalak olyasmivel, hogy elhallgattad. Csak esetleg azzal, hogy túl sokat megengedhet magának Petrov. Nem csak otthon, hanem itt is. Ez viszont a te sarad. Kicsit szigorúbban kellene fogni őt és a többi hasonszőrűt, még akkor is, ha sok munkahelyet teremtenek, és itt költik el a lóvéjuk nagy részét. Persze, értem én. Nem csak rajtad múlik. Ebbe beleszólhatna a külügyminiszter és az elnök is. Látod, többek között ezért sem lettem politikus.

– Jobb is. Már régen alulról szagolnád az ibolyát, pedig egy jó ideje kimondottan diplomatikus vagy. Főként ahhoz képest, ahogy visszajöttél.

– Az elődöd ötlete volt a tanulmányút, ahogy ő nevezte. Az én mentségem lehetett volna az, hogy tudtam, a parancsnak nem lehet visszapofázni. 

– Azért nem bántad annyira. Még akkor sem, ha nem jutottál mindenhol a legmélyebb bugyrokig. A britek készségesek voltak, viszont a MOSZAD és a KGB csak szőr mentén. 

– Igen, emlékszem – mosolyodott el Holden. – Ekkor jött a zseniális ötlet az elődödtől, méghozzá vadabb, mint az addigiak, valójában tényleg kész csoda, hogy hajlandó voltam visszajönni.

– Hálából azért csak megkaptad, amiért dolgoztál és vállaltad pár évre az Idegenlégiót is. Hihetetlen kapcsolatrendszered van, ráadásul igen kevesen léteznek a földgolyón, akiknek ez mind megvolt. Tengerészgyalogság, speckommandós képzés, deszantosok, terrorelhárítás, külföldi tanulmányutak, légió, majdan diplomácia.

– Ne hízelegj, mert a végén még elpirulok – mosolygott Jeff. – Az érdem az elődödé, az öregé, nyugtassa isten. Tudta, hogy mit akar a segítségemmel összerakatni, és ehhez megadott mindent, amiről úgy ítélte meg, valóban szükséges. Te meg vagy ahhoz elég intelligens, hogy tudd, az általam akkor megszerzett tudás már nem a legkorszerűbb. Amit most tudok, az már tisztán elméleti, a gyakorlat már fáraszt, egészen elkényelmesedtem. Azért ne izgulj, pár évecskét még lehúzok, addig meg csak kiderül, kinek adom tovább a stafétabotot. Most, hogy körbehízelegtél, én pedig megnyugtattalak, egészen konkrétan vázolhatnád, hogy Petrovot illetően honnan hová szeretnél eljutni!

Kevin Nox arcán átsuhant egy mosoly, majd a székében hátradőlve, laza testtartásban elkezdett arról mesélni, hogy a problémát illetően miben látná legszívesebben a megoldást.

*

Kristie Fraser első könyve Amerikában is nagy siker lett, a bíráló hangok nem is nagyon tudtak másba belekötni, mint a valósághűségbe. Matt Cole és Henry Pearce ugyan felváltva, de néha együttesen is bizonygatták, hogy az meg is érdemli, aki egy akcióregénytől tankönyvszerű pontosságot vár el, Mrs. Fraser azonban mégis elgondolkodott. Aztán a húga házában összefutott a sérüléseiből lábadozó Ewannal, amin először őszintén felháborodott, majd mondvacsinált fenntartásait feledve, kimondottan baráti viszonyba keveredett O’Donellel. Ehhez természetesen szükséges volt tisztázni a körülményeket is, ami azonban nem ment zökkenőmentesen. A lábadozó éppen rossz passzban volt, amikor a nő békülékenyen köszönetet mondott neki a kórház kertjében történtekért. A mogorva pasas nem hatódott meg a szőkeség köszönőszavain, ellenkezőleg, sietett az asszony tudomására hozni, hogy távolról sem a lovagiasság vagy az önfeláldozás motiválta, amikor cselekedett. Kristie ezen természetesen felhúzta az orrát, és egy darabig messzire elkerülte a ház vendégét. A fordulat akkor következett be, amikor az íróasszony egy puccos bulin hosszantartó és mélyreható beszélgetést folytatott élete megmentőjével.

Kris a férjével, a húgával és a sógorával érkezett a rendezvényre, ahol Holden és Hayes tesztelték a kissé átfazonírozott O’Donellt. A férfi új neve Ethan Ross lett, a papírjai tanúsága szerint Fraser távoli rokona. Így volt arra indok, hogy miért érkezett a két zenész házaspárral, és maradt velük esthosszat.

Kristie és Bonnie estélyi ruhában pompáztak, az írónő fekete ruhát viselt, az énekesnő pedig méregzöld selyemben volt. A férfiak hófehér ingükkel és fekete öltönyeikkel sem fogtak mellé, és csak John méregzöld selyem nyakkendője utalt rá, hogy egészen pontosan melyik hölgy kísérője is.

A három zenész elvállalt egy rövid fellépést is, így Kris kettesben maradt Ewannal.

– Unalmas óráimban sokat olvastam – hajolt az írónőhöz a férfi. – Sort kerítettem a könyvedre is. Gratulálok!

– Köszönöm – nézett meglepetten a beszélőre az asszony, hiszen nem voltak kimondottan jóban.

– Egész jó – folytatta a megkezdett gondolatmenetet az egykori ügynök. – Vannak ugyan benne pontatlanságok, de tény, hogy mindenhez nem érthetsz.

– Való igaz – húzta el a száját az írónő, mert tartott tőle, hogy beszélgetőtársa is előveszi a valósághűség címkéjű vesszőparipát, amitől a nőnek már egy jó ideje kiütése volt. Az gondolta, hogy inkább elébe megy a dolognak, nem hagyja, hogy az ígéretesen induló társalgást elrontsa bármi is. – Ettől függetlenül a hajam kihullik már tőle, amikor az ezredik riporter olvassa a fejemre, hogy nem tökéletesen ismerem azt, amiről írok.

– Ne törődj vele! Mindenkinek adott a lehetőség, ha nem tetszik neki, leteheti. Mint ahogy arra is, hogy megírja a sajátját. Nyilvánvaló, hogy több millióan szintén nem értenek hozzá, ráadásul feltehetőleg a törzsolvasói táborod döntő többsége nem kommandós kiképző, és abban is abszolút biztos vagyok, hogy nem a regényedből próbálná elkezdeni a kiképzést sem.

– Pfffú, totál megkönnyebbültem – fújt egyet a nő. – Egész kellemes csalódás vagy. Tényleg! Hogy szólítsalak? Ewan, vagy Ethan?

– Jobban járunk az Ethannel. Nekem meg kell szoknom, nektek meg nem árt gyakorolnotok.

– Mr. Ross, szabad a karját? – mosolygott Kris a válaszon.

O’Donell a bárhoz kísérte az asszonyt, kért mindkettőjüknek italt, aztán figyelmét a színpadra irányította.

Richie és John gitárral kísérte Bonnie-t, majd a következő dalt a házaspár már együtt adta elő, lévén, az a duett lemez egyik nagy sikere volt.

Időközben Holden és Hayes is csatlakozott az írónőhöz és partneréhez. Jeff sokkal jobban feszengett az öltönyében, mint Nick, de mindenképpen a saját szemével akarta látni, hogy Ethan Ross hogyan áll helyt egy olyan összejövetelen, ahol bármikor összefuthat azokkal, akikkel egyébiránt nem lenne tanácsos.

A rendezvény fővédnöke példának okáért az a Henry Pearce, aki személyes, jó ismeretségben volt Ewan O’Donellel. Innentől kezdve Henryt átvágni valószínűleg nem lesz egyszerű, de ha ezen a vizsgán átmegy az „újszülött”, akkor a „gyámjai” leválhatnak róla, és végre egy kicsit szabadabban mozoghat. 

A fővédnök – oldalán a barátnőjével, Diane Cooperrel – mosolyogva köszönte meg Kendersonéknak a közreműködést, akik át is adták azonnal a kis színpadot a következő zenésznek, bizonyos Zac Landernek.

A Bermuda zenészei Pearce-ékkel együtt időközben kedélyesen beszélgetve Holden, Hayes, Kristie és Ewan felé tartottak.

A korábban megbeszéltek szerint Richie lépett előre, és bemutatást celebrált a felesége mellett álló férfi, és az összejövetel szervezői között.

– Diane, Henry, engedjétek meg, hogy bemutassam az unokatestvéremet, Ethan Rosst.

Ms. Cooper kezet nyújtott Ewannek, és elmosolyodva mutatkozott be:

– Diane Cooper vagyok, és örvendek a szerencsének, Mr. Ross.

– Enyém a megtiszteltetés, Ms. Cooper – csókolt kezet a férfi.

Henry került sorra, de a felismerés legcsekélyebb jele sem látszott rajta, vagy a barátnőjén. Hiába, az Ewan orrára illesztett vékonykeretes szemüveg, a kifinomult öltözék, a divatosra vágott rövid haj, és a simára borotvált arc eléggé megtévesztő volt, egyáltalán nem emlékeztetett Puebla borostás, hosszú hajú egykori atyaúristenére.

– Köszönöm a közreműködést – fordult ismételten a zenészekhez a milliomos – mulassatok jól! – és Diane-t átkarolva már sietett is tovább, hogy a rendezvény minden mozzanatára oda tudjon figyelni.

– Mulass jól, Ethan öcsi! – veregette hátba Fraser is az egykori terroristát. – Henry említette, hogy a szomszédos helyiségben pókerezésre és rulettre is van lehetőség. Ki tart velem? – nézett végig az egybegyűlteken a gitáros. Hayes és Holden is a pókerre szavazott, Kenderson viszont nemet intett, és inkább elvitte a feleségét táncolni.

Ewan és Kristie egy ideig még beszélgettek, aztán a férfi gálánsan a karját nyújtotta, és a parkettre kísérte az írónőt. Olyan lazán és tökéletesen táncoltak, hogy Kris meg is jegyezte:

– Ez igen! Remekül táncolsz!

– Köszönöm – mosolyodott el vidáman a partnere. – Amint látod, némileg pallérozottabb vagyok az átlagbunkónál etikett terén is.

– Ewan! – ráncolta rosszallóan a szemöldökét a nő.

– Ethan, ha kérhetem. Gyakorold Kris, mielőtt akaratlanul is lebuktatsz.

– Miről beszélsz?

– Kerüld a feltűnést, miközben nézed, amit mondok – halkított a hangján, de vigyorgott rendületlenül az egykori terrorista. – Amott az ablaknál a párkányt támasztja egy szmokingos figura. Ő maga ugyan nem mozdul, de a szeme állandóan jár. Megfigyel. Hogy engem-e, nem tudom. Most még. De majd kiderül.

– Képzelődsz – mondott ellent táncpartnerének az asszony. – Nyilván ez nálad foglalkozási ártalom. Lehet, hogy valakinek a testőre, ezt nem tudhatod. Akkor meg muszáj úgy tennie, mintha állandóan a környezetét elemezné.

– Bár lenne rá okom, mégsem vagyok paranoiás, szivi – válaszolt O’Donell. – Az a helyzet, hogy a fickót már láttam valahol.

– Nem mondod! – hökkent meg az írónő, de még mielőtt a döbbenet kiült volna az arcára, partnere megszorította a kezét, hogy felhívja a figyelmét árulkodóvá váló arckifejezésére.

Az asszony így hát tovább mosolygott, amikor is Ewan összevillantotta a szemét a feleségével táncoló Johnnal, akik rögvest melléjük sodródtak. Még egy ideig mindenki táncolt a saját partnerével, majd Kenderson lekérte a sógornőjét, O’Donell pedig Bonnie-t karolta át.

– Mi a gond? – érdeklődött a nő, hiszen az imént a férje megkérte rá, hogy feltűnés nélkül tudja meg, vendégüknek mi a problémája.

– Ismerős a fickó, aki a párkányon ül.

– Ez egy puccos, rongyrázós buli, Ethan – használta a férfi álnevét az énekesnő. – A krém itt duhajkodik, próbálják kiheverni a pénzhajhászást, de közben kénytelenek szem előtt tartani a vérkomoly fenyegetéseket is. Akit kiszúrtál, Nyikolaj Petrov testőre. Aki leginkább nem is Petrovra figyel, hanem a kenyéradó ifjúsággal idétlenkedő, egyetlen szem leánygyermekére, az elrablással fenyegetett Elenára. Ami kissé érthetetlen, tekintettel Nyikolaj múltjára, hiszen alig van a teremben még egy olyan ember, aki nála jobban tudna vigyázni a lányára. Arról már ne is beszéljünk, hogy erre a bulira csak a krém kapott meghívót, tehát nagyrészt mindenki ismer mindenkit.

– Valami rémlik vele kapcsolatosan, ráadásul még a korábban elhalálozott énem életéből, a Felton-korabeliből.

– Nem is csodálom, a korona ügynökeként kellett hallanod róla. Ha nem gond, akkor felfrissítem az infóidat. Petrov nem beleszületett a damasztágyneműs, ezüstétkészletes gazdagságba, hanem ügyeskedéssel, nem mindig egyenes úton tett szert a vagyonára. Nem is nagyon fűlik a foga ahhoz, hogy édes szülőföldjén éljen. Pénze, mint a tenger, bizonyíthatóan itt, eddig semmi törvényelleneset nem művelt. Azt rebesgetik, elég közel állt hajdanán a KGB-hez, majd annak utódjához. A testőre viszont bizonyítottan egy kiöregedett orosz deszantos.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy a párkányt támasztó figura maga Kolja személyesen?

– Bingo! – mosolyodott el tánc közben Bonnie.  

– És te ezt vajon honnan tudod? – mosolygott Ewan úgy, mintha valamiféle viccet mesélt volna az imént táncpartnere.

– Mondjuk egy magánnyomozótól, akit azért fizetünk, hogy ilyesmiket tudjunk. Tudom, hogy John már mondta, így én már csak emlékeztetlek arra, hogy többé az esélyét sem akarjuk megadni annak, hogy a családból bárkit elraboljanak. Az említett úriember potenciális veszélyforrás, és bár mostanság inkább tinilányt őriz, azért mi óvatosan kezeljük.

– Szép – lépett hátrébb O’Donell, és meghajlással megköszönte a táncot. – Remélem szomjas vagy, mert a továbbiakban is szívesen hallgatlak.

– Természetesen szomjas vagyok és pihennék is egy keveset – nyújtotta a kezét az asszony, így Ewan egy kényelmes kanapéhoz kísérte, majd elment a bárpulthoz, hogy innivalót is vigyen.

Kenderson és a sógornője is abbahagyták a táncot, majd csatlakoztak Bonnie-hoz. Az énekes utolérte Ewant a bárpultnál, és miközben megrendelte az italaikat, megkérdezte:

– Megnyugodtál?

– Nem kimondottan – hangzott szinte azonnal a válasz, majd megosztotta barátjával, amit Bonnie-val kettesben összeraktak.

– Értelek – fogta halkabbra a hangját a zenész, amikor folytatta: – Időnként fel nem foghatom, hogy olyan emberek, mint Henry, de akár említhetném Noxot is, hogy képesek befogadni olyasvalakit, mint Petrov. Azt hittem, hogy nincs az a pénz, de ezek szerint mégis van.

– Ne rágd magad John – húzta el a száját O’Donell. – Nem akarom Pearce-t ócsárolni, de hozzám is szó nélkül eljött, nem beszélve arról, hogy Pereznek is országos cimborája volt. Lenne egy kérdésem vele kapcsolatosan, ha nem fojtasz meg érte.

– Éspedig?

– Perez Shavez jobb keze volt. Fernandoról pedig köztudomású volt, hogy drogkereskedő. Ennek ellenére Henry Pearce barátkozott vele. Te mit gondolsz erről?

– Nem hinném, hogy Henrynek, vagy akár Claudianak bármi köze lenne a kábítószerhez. Clau barátjáért, aki történetesen Nox unokaöcsikéje, azonban nem tenném tűzbe a kezem. Illetve azt gondolom, Shavez és Perez törleszkedett Pearce-höz, hiszen Henry révén tömérdek ajtó megnyílhatott előttük, és még azt is hajlamos vagyok elhinni, hogy tényleg csak társasági szinten. Ha kizártnak nem is tartom, hogy ebből a körből bárkivel üzleteltek, úgy hiszem, azért elég kicsi az esélye. 

– Legyen igazad.

– Legyen, mert ellenkező esetben nagyot csalódnék Henryben. Mindenféle hezitálás nélkül megmentette az életemet, anélkül, hogy tudta volna, ki is vagyok valójában. Mert ugye a pakliban azért az is erőteljesen benne volt, hogy esetleg egy gazembert ráncigál ki a tengerből. De nem érdekelte. Jó, a húga miatt kicsit ette a kefét, de nem adtam rá okot, hogy megbánja a döntését.

– Rád kattant a csaj?

– Nem volt vészes. A bátyja nem engedte a közelembe, ezért viselhető szinten maradt a leányzó irántam tanúsított érdeklődése. Helyes kislány, én viszont csak egészséges mértékben vagyok pedofil – vigyorodott el csibészesen az énekes.

Ewan is felnevetett, mielőtt válaszolt:

– Bizony le is hazugoztalak volna, ha azt mondod, egyáltalán nem vagy pedofil. Szépséges nejed ugyan jócskán fiatalabb nálad, viszont ez annyira nem látszik, mert egészen jól vagy konzerválva.

– További tervek? – evezett vissza a komolyabb témára a zenész.

– Meghúzom magam, nem teszek keresztbe Koljának. Egyébként is hol érdekel engem, hogy itt van? Amíg nem szándékszik elnyiszálni a torkomat, békén hagyom. Különben is, egy gitáros unokatestvére vagyok, aki a rokon nejét szórakoztatja esthosszat. Ha már Richie nem foglalkozik a feleségével.

– Szólj, ha eleged van, valamelyikünk majd átveszi a helyedet.

– Ugyan, szó sincs róla. Ahhoz képest, hogy Holden ezzel a bulival konkrétan kést rakott a torkomra, egészen jól szórakozom. Mellesleg Kris egy kicsit emlékeztet Lizre.

– Lásd be, szükséges volt. És úgy tűnik, a kísérlet sikerült, mert Nox, Henry, Claudia és Diane is ívesen tojik a fejedre.

– Tény. Végül is igaza lett Hayesnek, amikor arról próbált meggyőzni, hogy az van a legjobban elrejtve, ami szem előtt sem szúr szemet.

– Valóban. De térjünk vissza a sógornőmre és a hasonlóságára a menyasszonyoddal. Mit akartál ezzel mondani?

– Azt, hogy Richie bátyó tök kretén, ha nem pedálozik ezerrel azért, hogy visszaszerezze. Márpedig nekem nem úgy tűnik, mintha összetörné magát. 

– Azért Kris sem jobb a deákné vásznánál, ha megvédhetem egy kicsit a haveromat. Richnek is le kell nyelnie néhány békát ahhoz, hogy egyenesbe kerüljenek.

– Tudom. Többek között, úgy gondolom, Sean cimborám az egyik. De Fraser akkor is odafigyelhetne egy kicsit.

– Nofene – lepődött meg Kenderson. – Ilyen lett a nexus ahhoz képest, hogy milyen hisztit levert Kris, amikor felfedezett téged a házamban?

– Nem lett ilyen. A házastársi fasírt köztudott, ráadásul túszkorában láttam a nőt fülig pirulni, ahányszor McBride rápillantott. Minő érdekesség, amikor Alejandro vizslatta, vagy én néztem rá, nem nagyon borult lángba az orcája. Innen a következtetés. Ráadásként elolvastam a könyvét, és ma elég sokat beszélgettünk, aminek hatására kénytelen voltam felülvizsgálni a hölgyről kialakult korábbi véleményemet. Pillanatnyilag azt tudom mondani, hogy szimpi a csaj, és ennyi.

– A sógornőm tényleg jó fej, főleg akkor, amikor nem könyököl ki rajta valamilyen oknál fogva a hisztéria – értett egyet John O’Donellel. – Szerencsémre én a sokkal kezelhetőbb Hagman-lányt fogtam ki. A nejemet viszonylag ritkán veszi elő a hiszti, vagy ha mégis, annak súlyos oka van. A két nő teljesen más jellem, de mindkettő egyaránt kedvelhető.

– Rockzenész és diplomata – vette a kezébe a poharakat az egykori ügynök, majd folytatta: – de ez a szerencsémre szó mégis eléggé árulkodó volt.

– Nem kell mindent észrevenni – vigyorgott Kenderson, majd Ewan nyomába szegődve odament a lányokhoz.

*

Diane Cooperrel már néhány héttel ezelőtt megfordult a világ, egészen pontosan akkor, amikor Henry a kezébe nyomta az estély fellépőinek listáját. A nő elmélázott a néven, ami cseppet sem volt ismeretlen a számára. Zac Lander. A pasas, akit hajdanán a fiatal Diane a pillanat törtrésze alatt kiszúrt magának a közel ötvenfős tömegben. És amikor összeakadt a pillantásuk, a lány érezte azt a bizonyos villámcsapást.

A rendezvényre akkori mentora, Rick Bermen hívta el, hiszen Ms. Cooper karrierje szempontjából igen értékes ismeretségeket köthetett volna. Helyette Diane inkább belefeledkezett az ifjonc Zac zölddel kevert borostyánszín pillantásába, és abszolút hidegen hagyta a karrierje. Nagyon úgy tűnt, hogy az érdeklődés kölcsönös, hiszen Lander minden pillanatot megragadott, hogy a nő közelébe férkőzzön.

Diane Cooper a semleges témák körül folyó társalgás közben rengetegszer érezte, hogy a füle hegye elkezd lángolni, és igyekezett a lehető legkevesebb kétértelmű megjegyzésre reagálni. Pedig Zac provokálta, és határozottan élvezte, amikor a lány végre lecsapta a magasra dobott labdát. Akkor a búcsúzáskor a férfi puszival köszönt el Diane-től, elkérte a telefonszámát és beígért a közeljövőre egy ebédet.

A Bermennél tanulóidejét töltő Ms. Cooper a következő hetekben rendre összefutott Landerrel mentora irodájában, de az ebédből semmi sem lett. A nő elátkozta a szavahihetetlen és utóbb már inkább gyávának látszó Zacet, de a tudatalattija álmában jó néhányszor megtréfálta, amikor előrevetítette kettejük intim kapcsolatát. Az ilyen éjszakák után a lány feldobott hangulat helyett inkább bemogorvult, és igyekezett minél előbb elfelejteni Zac Landert.

Ez már majdnem sikerült is neki Henry Pearce aktív segédletével, amikor a milliomossal elköltött egyik közös ebédjük közben Ms. Cooper megmutatta a barátjának a rendezvény meghívóját, és a programkártyát. Pearce elismerően bólogatott, amikor kapott egy hívást a mobiljára, és bocsánatkérően biccentve barátnője felé, felvette a telefont. Röviden beszélt a hívó féllel, majd letette és közölte a nővel a hírt:

– Lander volt. Mégis el tudja vállalni a fellépést az estélyen. Ha befejeztük, utána el kellene ugranunk hozzá, hogy elvigyük a programot.

– Rendben – Diane csak ennyit tudott kinyögni, mert közben elgondolkodott. Zac bizonyára meg fog lepődni, hiszen nem biztos, hogy képben van a Henryvel folytatott kapcsolatát illetően. Aztán a nőben felkacagott a kisördög is, hiszen akaratán kívül, de most mégis kioszt Landernek egy maflást. A pofon ráadásul a – látod öreg, a villamosok nem álltak meg, és hát el lehet jutni oda, ahová te elindulni is féltél – típusba tartozik, mellesleg eléggé degradáló is. Tehát Ms. Cooper némi hezitálás után kimondottan várakozó állásponton tartózkodott a találkozást illetően.

Pearce Zac lakásához hajtott, majd a barátnőjét kézen fogva csöngetett be a popzenészhez. A férfi ajtót nyitott, és meghökkenten bámult Henryre. Aztán a meglepett arckifejezését palástolva poénkodni kezdett:

– Ezt nevezem, Henry! Még nem is léptem fel az összejöveteleden, te mégis elhoztad a jutalmamat is magaddal? Remek üzletpolitika! Nagyon szép lány, elégedett vagyok! Modell a kicsike?

– Nem sokat változtál, Lander, hiszen sosem a jó modorodról voltál híres – vigyorgott a milliomos. – A hölgy Ms. Diane Cooper, és a barátnőm. Mellesleg a rendezvény party részének a lebonyolítója is egyben. Éppen együtt ebédeltünk, amikor befutott a hívásod, így velem tartott.

– Ms. Cooper, elnézését kérem a faragatlanságomért – csókolt kezet egy szívdöglesztő pillantás keretében Zac a nőnek.

– Mr. Lander… – mosolygott Diane, miközben a legszívesebben elrántotta volna a kezét, hiszen amikor a férfi szája hozzáért a kézfejéhez, a menedzser úgy érezte, mintha enyhe áramütés érte volna.

Diane Cooper inkább a háttérben maradt a megbeszélésen, de számos esetben figyelt fel rá, hogy Zac őt nézi. Éppen ezért hálát is adott a sorsnak, mert Pearce rövid úton véget vetett a megbeszélésnek, így hamarosan távoztak a zenész lakásából. Henry visszakísérte barátnőjét az irodájába, majd elbúcsúzott tőle, lévén még rengeteg elvégzendő feladata volt hátra.

Diane-t elmélkedéséből az asszisztense hangja rántotta vissza a valóságba, amikor is Lora Martinez megállt a küszöbön és megszólalt:

– Van egy csomó határidős utalásunk, de a gépen nem tudtam megcsinálni. Próbálkoztam vele jó sokáig, aztán felhívtam a bankot. Akkor közölték, hogy probléma van a rendszerrel, ha ma mindenképpen utalni akarok, vigyem be a papírokat a központba. A kényelmetlenség miatt természetesen díjmentesek ezek az utalásaink. Mi legyen?

– Menj csak nyugodtan, Lora, majd én tartom a frontot. Mivel mi előrébb vagyunk a banzáj szervezésével, mint Henry, nincs semmi különösebb dolgunk. Tudod mit? Nem is kell visszajönnöd, ha végeztél a bankban, nyugodtan menj haza!

– Biztos vagy benne?

– Persze – mosolyodott el Ms. Cooper. – Cruzzal mi van?

– Hangja egy deka sincs, Leslie-vel együtt bőszen teáznak, videojátékkal szórakoznak, DVD filmeket néznek. A doki megesküdött rá, hogy már a javulás útjára léptek mindketten, viszont ez még abszolút nem látszik, vagy hallatszik. Mindenesetre a végakaratukat már lediktálták mindketten, elvégre pasiból vannak – számolt be kissé szarkasztikus stílusban a helyzetről az asszisztens.

– Jobbulást nekik – nevetett fel Diane a beszámolón.

– Átadom – intett egyet Lora, majd becsukta maga után az ajtót.

Alig telt el negyedóra az asszisztens távozása után, kopogtattak az ajtón. Ms. Cooper ajtót nyitott, és szó szerint földbe gyökerezett a lába. A küszöbön Zac Lander szobrozott:

– Szia, beengedsz?

A nő félreállt az ajtóból és beengedte Landert az irodába.

Ahogy becsukta az ajtót és megfordult, szembe találta magát Zac-kel, aki nem teketóriázott tovább, a bejárati ajtóhoz nyomta Diane-t és megcsókolta. A fiatal nő képzeletben számtalanszor lejátszott magában ehhez hasonló jeleneteket, de most kiderült, hogy fantáziája elég sivárnak és egysíkúnak bizonyult a valósághoz képest.

Lander szája és kezei gondolatolvasási képességről tanúskodtak, a nő szinte kézzel foghatóan növekvő vágya pedig még jobban feltüzelte a férfit. Kölcsönös észvesztésüket mi sem mutatta jobban, mint az, hogy csak a legszükségesebb ruhadarabokat tolták félre a beteljesülés útjából, a bejárati ajtóból viszont egy milliméternyit nem távolodtak el.

A higgadás első másodperceiben egymásra borulva kapkodtak levegő után, majd miután az éltető oxigén közelítőleg normális ütemben áramlott a tüdejükbe, Ms. Cooper szinte félve nézett rá a férfira. Zac zöldesbarna szeme elégedetten vizsgálta Diane arcvonásait, majd elmosolyodott és a száját rásimította a nő ajkaira. Először gyengéden, lágyan csókolta, majd a pillanatnyilag parázsló, éppen szunnyadóban lévő szenvedély ismét lángra lobbant. Most már volt arra érkezésük, hogy néhány ruhadarabot teljesen eltávolítsanak egymás testéről, de klasszikusan higgadt szeretkezést még mindig nem tudtak abszolválni. A második menetet követte egy harmadik is, mire egyáltalán némileg lehiggadtak. Lander szólalt meg először, megokolva, miért is látogatta meg a nőt:

– Érzékeltem a kiosztott sallert, babám. Nem volt szép tőled a pasiddal együtt eljönni hozzám.

– Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom – felelte Ms. Cooper. – Az sem bánt különösebben, hogy odamentem, a folyományt meg kimondottan nem bánom.

– Észrevettem – mosolyodott el Zac.

– Jó kis programot csináltál nekem ma délutánra – komolyodott el a nő.

– Éppen az imént mondtad, hogy nem bánod. Most meg már elég szemrehányó a hangsúlyod. Most akkor mi van?

– Mehetek sürgősségi fogamzásgátlásra, az van.

– Miért? Henryvel nem is szexeltek? Ezt most nem mondod komolyan! – döbbent meg a zenész.

– Henryvel óvszert használunk. Gyereket nem akarunk, én pedig nem vagyok hajlandó hormonokkal tömni magam. Vele megegyeztem. Neked eszedbe sem jutott rákérdezni sem. A megoldás immáron az én kezemben van, és mielőtt infarktust kapsz, közlöm, hogy eszemben sincs a kölyködet dajkálni, vagy ráfogni a selejtes óvszergyártásra, ha netán teherbe esnék. Tehát a program adott, ne verjen a víz! Úgyhogy akár el is mehetnél, hogy én is lépni tudjak.

– Már itt sem vagyok! – kapkodta össze a ruháit Lander. – A számodat felvéstem a telefonomba, de ettől függetlenül igazán intézhetnéd úgy, hogy ennek a programnak holnap se legyen akadálya. Ígérem, gumit is hozok.

– Még el sem indultál innen, és máris visszatapsolod az akciót? – lepődött meg őszintén Diane, hiszen magán ugyan észlelte a kocsonyás, remegő végtag effektussal körített gyomorszorítós, torokgombócos tünetegyüttest, de azt nem gondolta volna, hogy Zacet is hasonlóan különleges élmény érte. Elvégre köztudomású, hogy egy felizgatott, szeretkező pasas előbb-utóbb kézzel fogható jelét is mutatja az élvezetének, és ez fix.

Lander búcsúzóul adott Ms. Coopernek néhány vérforraló csókot, aztán elment.

Diane miután összeszedte magát, hazament, beállt a zuhany alá, ahol végiggondolta a napot, majd felmentette önmagát a vádpontok alól.

Mert tény, megcsalta Henryt. Igen, de egy olyan fickóval, aki hosszú ideje birizgálta már a fantáziáját, ráadásul eléggé kihagyhatatlannak tűnt ezzel a meglátni és megkívánni kezdettel, ami ráadásul – most már bátran kijelenthető – kölcsönösnek bizonyult. Ezt kihagyni saját maga ellen való vétek lett volna. És Diane Cooperről sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy saját maga ellensége lett volna.

Azt sem lehet tudni, hogy hová alakulnak, meddig fajulnak a dolgok. Pearce-ről ráér akkor dönteni, ha már kiderült, mi a szándéka a szépszeműnek.

Ha pedig csak ennyi volt, akkor is megérte. Egykor pedálozott a fickóért, most viszont a véletlen sodorta az útjába. Semmi sem történik véletlenül, bizonyára ez sem. Őrlődni, filozofálni, pláne szégyenkezni pedig semmi értelme. Egyedül a nem kívánt terhesség kockázatát kell a lehető legminimálisabbra csökkenteni, a többi kérdésben meg majd az idő megoldást hoz.

Diane Cooper tehát felöltözött, felemelte a fejét és elment a neten kinézett kórház megfelelő részlegébe, ahol mindenféle kényelmetlen kérdés nélkül, mosolyogva felírták neki az erre alkalmas hormonbombát, a lelkére kötötték, hogy ha rendellenességet tapasztal, azonnal orvos kezére szükséges adnia magát, aztán útjára bocsátották.

A nő hazament, lemondta a randevúját Henryvel, bevette a tablettát és lefeküdt aludni.

A rendezvényig néhányszor összefutottak Zac-kel, ilyenkor szenzációsakat szeretkeztek, de nem beszéltek jövőről, lehetőségekről. Egyszerűen élvezték egymást.

A bulin Lander éppen lejött a kis színpadról, amikor Henry odalépett hozzá, hogy köszönetet mondjon neki. Diane a milliomos háta mögött állt, amikor Pearce a hálás kézszorongatás közben egy furcsa kérdést tett fel a zenésznek:

– És mennyi idős is már a baba, Zac?

Az énekes Henry Pearce mellett elnézve a megdermedt Diane szemét fixírozta, amikor válaszolt:

– Lassan öt hónapos a kicsi Leona. Mostanra már egészen összerázódtunk, éjszakánként néha már aludni is hagy minket.

– Ez már úgy tűnik alakul, innentől kezdve bizonyára már sokkal egyszerűbb lesz a helyzet – jelentette ki udvariasan Pearce. – Köszönöm, hogy eljöttél! – szorította meg még egyszer Lander kezét Henry, aztán kézen fogta a barátnőjét, és továbbment.

Ms. Cooper mosolyt erőltetett az arcára, kihúzta a kezét a férfiéból, és elnézést kérve kiment a folyosó végén lévő mosdókhoz. Zac csak erre várt, és utána ment.

Diane gyomra és torka összeszorult, amikor meglátta a szeretőjét belépni a női részlegbe. A férfi átnézte a helyiséget, és amikor meggyőződött róla, hogy négyszemközt vannak, belevágott:

– Már akartam mondani…

– Mégis, mikor?

– Sejtettem, hogy így fogsz reagálni, és nem akartam elrontani azt, ami köztünk van. Ne haragudj, tényleg mondanom kellett volna!

– Bizony tényleg – szegeződött a nő sötét szeme vádlón a zenészre.

– Ahh, – tett egy türelmetlen kézmozdulatot Lander. – Most miért hisztizel, Diane? Te is megcsalsz valakit, és én is. Élvezzük egymást, és eszünkben sincs otthon borítani. Azt hittem, hogy ez így neked is jó!

– Lehet, hogy jó lett volna, ha tudok róla. De így azt kell mondanom, hogy egy jellemtelen görény vagy, Zac. Belegondoltál már abba, hogy a gyereked anyja esetleg pont azon kínlódik, hogy mennyire tartod még kívánatosnak így, nem sokkal szülés után? Nyilván szeret téged, különben nem szült volna neked. Lehet, hogy nekem még nincs gyerekem, de át tudom érezni, milyen lehet. Úgyhogy felejtsd el a telefonszámomat és a nevemet is, te rohadék!

– Kértelek már, hogy ne hisztizz, aranyom – próbált higgadt maradni a férfi. – És bár semmi közöd hozzá, elmondom, hogy ennek az egésznek miért nincs jelentősége. Anyám nemrég meghalt, apám egyedül maradt. Az öregről nekem kell gondoskodnom, hiszen a fia vagyok, szeretem. Ezért az a döntés született, hogy itt hagyom a pörgést, és összeköltözünk apámmal. Így nem lesz egyedül, és Lorna, a feleségem is tud majd kihez szólni, ha nem leszek otthon. Mellesleg azt honnan veszed, hogy hanyagolom a nejemet? Nem teszem, Ms. Cooper, úgyhogy a női szolidaritás égisze alatt bátran befoghatod a lelkiismereted száját. Mellesleg te kezdted az egészet azzal, hogy fölpiszkáltál. Amint megláttalak, abban a pillanatban felfogtam, hogy anno elbaltáztam. És ezzel a pár korrekcióval tartoztam neked is és magamnak is. Egyébként sem beszéltünk semmiféle közös jövőről, én elfogadtam, hogy Henryvel vagy, és nem is kértem egy hanggal sem, hogy hagyd ott.

– A történtek fényében nem is lett volna hozzá semmiféle jogod! – sziszegte dühösen a nő. – Takarodj!

– Akkor ennyi?

– Igen.

– Azért a veled való kefélés emléke a halálomig kísérteni fog, bébi! – csapott le Ms. Cooper szájára Lander, majd amikor megérezte, hogy a nő dühe átcsap valami egészen másba, betuszkolta a zárható takarítószeres helyiségbe a menedzsert, biztos kézzel és szájjal az őrületbe kergette, majd miután mindketten kielégültek, egy búcsúcsókot lehelt Diane szájára, aztán a ruháját megigazítva magabiztosan kiment. 

Nem sokkal később Bonnie ment be a helyiségbe, rámosolygott Rico menedzserére, aki nem bírta tovább és sírva fakadt.

Az énekesnő döbbenten ölelte át Ms. Coopert, aki – emlékezve a Triangle és a Bermuda közös turnéján kötött barátságukra – meggyónta az egész Zac Lander történetet, semmit sem szépítve a tényeken.

– Kösz, hogy meghallgattál – szipogott egyre csendesebben Diane.

– Szóra sem érdemes. Most mit akarsz tenni?

– Ez kérdés lenne, Bonnie? Zac lelépett, csak néhányszor jól akarta érezni magát. Ez megvolt neki. Én pedig annyira nem vagyok hülye, hogy egy ilyenért otthagyjam Henryt. Tudom, ne is mondd! Ez ronda dolog tőlem, de azt hiszem, már megfizettem érte.

– Nem állt szándékomban papolni, vagy ítélkezni, esetleg észt osztani. Mellesleg tudom, hogy ez milyen érzés. Amikor első pillantásra tudod, hogy megégeted magad a fickóval, mégis beleugrasz.

– John?

– Nem. Elvégre a vele kapcsolatos történet happy end lett. Ez boldogult lánykorom mélyre ásott titka. Amit akkor, senkinek nem mondtam el, és azóta sem kimondottan dicsekszem vele. Egy nyaralás alkalmával történt velem hasonló. A családom nem volt túl tehetős. Kényelmesen, de nem teljesen gondtalanul éltünk, amolyan szokványosnak mondható, középosztály szinten, de nyilván ez Európában kicsit más kategória, mint itt. Régen is, de most is az. Ebbe beletartozott, hogy nem rágtuk a küszöböt, évente egyszer, két hétre el tudtunk menni nyaralni, és volt egy használtautónk. Tizenhét voltam, Kevin pedig húsz. Elmentem a szüleimmel és a testvéremmel nyaralni, ahol az első napon, ebédnél kiböktem a srácot. Kosárlabdás alkat volt, közel két méter magas, szőkésbarna, zöldszemű. A klasszikus meglátni és belezúgni helyzet volt, mellesleg ő is rögvest felfigyelt rám. Aznap este a stégen elcsattant az első csókunk, majd éjszaka meglógtam a szobánkból és lefeküdtem vele. Nappal úgy tettünk, mintha nem érdekelnénk egymást, és borzasztó sokszor belegyalogoltunk a másik lelkivilágába. Estére rendszerint valamelyikünk tombolt dühében. Kölcsönösen meg tudtuk volna ölni egymást azért, amit napközben műveltünk. Másra vetett pillantások, figyelemelterelésnek szánt érintések voltak, amiktől eszünket vesztettük. Holott természetesen megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mintha közünk nem lenne a másikhoz, mert neki is volt barátnője, és hát Kevin is létezett hivatalosan. Őrjöngéssel telő nappalok, tébolyult éjszakák váltották egymást. A szenvedély pedig ahelyett, hogy csillapodott volna, egyre jobban tombolt, ahogy az esztelenség is. Már fényes nappal is képes volt berángatni a nádasba, a csónakházba, bárhová, ahol akár csak fél pillanatra is rám tehette a kezét. Kimerítő két hét volt, de a nagyobb megpróbáltatást mégis az jelentette, amikor haza kellett mennem. Kevin természetesen roppantul örült a hazatérésemnek, viszont nekem óriási erőfeszítésembe került, hogy ne sikoltsak fel attól, amikor hozzámért. Nem vagyok különösképpen vallásos, de akkor elhittem, hogy van Isten az égben, ugyanis közel egy hetes haladékot kaptam az aklimatizálódásra, és egyben az is kiderült, hogy nem lettem terhes. Pokoli éjszakáim voltak a nővéremmel közös lányszobánkban, akkortájt teljes titokban azért telesírtam néhány kispárnát. A srácot sosem láttam többet, pedig a mai napig tudom a nevét, és az akkori címét. Ez az esemény volt a vég kezdete, mert annak az évnek az őszén megismertem Petert, ennek hatására viszont rövid úton kirúgtam Kevint.

– Ez nem semmi – ámult el Ms. Cooper.

– Szóval, ha helytelenítő fejcsóválásra, szörnyülködve összecsapott kezekre, égre emelt tekintetre számítottál tőlem, akkor alaposan melléfogtál – próbált némi humort belecsempészni a témakörbe az énekesnő.

– Van néhány barátnőm, meg is mondták a véleményüket. És ha még tudnának a gyerekről is, hát én sem úsznám meg, hogy leszedjék rólam a keresztvizet.

– Netán az összes barátnőd olyan szentéletű lenne, hogy sosem vétkeztek az egyház törvényei ellen? Esetleg apácák? Ugyanis abban az esetben talán megszólalhatnak bíráló hangnemben és tartalommal. De egyébként? Mert ha mégis megteszik, akkor nyilván csak és kizárólag független pasassal szűrték össze a levet egész életükben. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy csakis a boldogító igen kimondása után, a nászéjen bontották ki a zsákbamacskát a fickó gatyájából, és akkortájt szabadultak meg a szüzességüktől is. Ezt viszont bocs, de hajlamos vagyok nem elhinni.

– Szédületes dumád van, ez már Mexikóban is feltűnt. Komolyan mondom, egészen megkönnyebbültem.

– Fel a fejjel, Diane! Ha a tettedért netán mégis a gyehennán végeznéd, purgálás közben valószínűleg nem kell majd hiányolnod a barátnőidet sem. És az szintén elég biztosnak látszik, hogy én is ott leszek. Különben is! Jó volt? Naná! Megtennéd újra? Hát persze! Akkor? Miért kéne engedélyt kérned, ráadásul kitől?

Diane Cooper elmosolyodott, megmosta az arcát, majd a sminkkészletével ügyesen eltüntette a sírás nyomait az arcáról. Miután elkészült, még vetett egy ellenőrző pillantást a tükörbe, majd Bonnie-val az oldalán, őszintén mosolyogva ment vissza a bálterembe.