A könyvfesztivál képei

XV. Völgységi Könyvfesztivál - Bonyhád

Már hónapokkal ezelőtt meghívást kaptam a XV. Völgységi Könyvfesztiválra, Bonyhádra. Be kell vallanom, az első könyvbemutatóm volt, paráztam is rendesen, elvégre - remélem! - írni azért csak jobban tudok, mint beszélni. Mivel ezt ráadásul tudom is magamról, hát igencsak szorított a gyomrom. 

Össze kellett rakni a történetet meglehetősen, hiszen hiába van jogosítványom, a családi autónkat (becenevén Brutálkát) nem óhajtottam volna vezetni. (Lévén, hosszabb mint magas. Illetve években mérhető, amióta nem ültem kormány mögött.)

Bizonyára jó vagyok az égieknél, hiszen kedves barátnőm elvállalta a sofőr szerepét, és a lányom is velünk tartott. Magunkkal vittük még barátnőm skót terrierjét, Hannibalt. 

Ugyan nyomtattam útvonaltervet, de eléggé meg lettünk volna lőve, ha a "szifon" (by Detty) nincs velünk, és a "néni" nem meséli el roppant kellemes, magyarul kiválóan hangsúlyozó géphangján, merre is van az arra.  

Az utazás jó hangulatban telt, zenét hallgattunk, beszélgettünk, egyszer megálltunk pihenni, majd elmentünk a panzióba, ahol a szállást lefoglalták nekünk. A Koller Panzió nagyon szép, a szobák kényelmesek és szuperek, a vendéglátók nagyon kedvesek, a konyha kiváló. Itt kell még megemlíteni a folyosón látható képeket, amelyeket a tulajdonos anyósa festett. A panzió tele van velük, és tekintettel arra, hogy a hölgy 63 évesen kezdett festeni, illetve írt (ezidáig) négy könyvet, mellesleg a konyhán főzni is szokott, mindenképpen elmondható, hogy egy valóságos "szupernagyi". Örültem volna, ha megismerhetem személyesen, de ahhoz, hogy erre lehetőség nyíljon, több napot kellett volna eltöltenünk a szálláshelyen. Ami egyébként egyáltalán nem is esett volna a nehezemre.  

Elfoglaltuk a szobáinkat, és lementünk vacsorázni. Nem mondhatnám, hogy fapofát vágtunk az étkezéshez, mert egy-két velőből elkövetett beszólástól könnyesre vihogtuk magunkat. A vacsi után ismét útra keltünk, és elmentünk a könyvtárhoz. 

Végre személyesen is megköszönhettem a meghívást Áginak, aki megmutatta, hogy másnap hol lesz a könyvbemutató. Miután körbenéztünk, leültünk Ágival és a férjével a kipakolt padok egyikére és nekiálltunk beszélgetni. Jó társaságban gyorsan telik az idő, körülbelül éjfél-fél egy lehetett, mire elbúcsúztunk tőlük és visszamentünk a szállásra. Gyors zuhany, aztán alvás. 

Reggeli után visszamentünk a könyvtárba, ahol már várt a bemutató két házigazdája, Zsófi és Dani, illetve a három másik író (akik életkorukat tekintve még valóban palánták) Sebők Aida, Marosi Katalin, és Zell Julian Maxim. Egyéb tekintetben az ifjú kolleginák és kolléga roppant felkészült, okos, talpraesett, határozott volt, eléggé meglepett céltudatosságuk, gondolkodásmódjuk. 

Zsófi és Dani kérdezett, mi válaszoltunk, majd a közönség is kérdezhetett. 

Miután vége volt a kérdezz-feleleknek, az érdeklődők odajöttek az asztalhoz, megnézték a közszemlére tett könyveket, és tovább érdeklődtek. Aztán szépen lassan elkoptak az érdeklődők, így már én is kimehettem körülnézni. 

Tudtam, hogy a kiadóm, az Underground is ott van, és kerestem ugyan a könyveimet az asztalukon, de sajnos nem találtam őket. Kérdésemre elmondták, hogy Murphy közbeszólt, hiszen tudták, hogy ott leszek, de mégis, vajon kinek a könyvei maradtak a nyomdában? Igen, sajnos az enyémek. 

A "szabadfoglalkozás" keretében néhány percre odaültem Aida és az anyukája mellé, beszélgettünk, dedikált nekem egyet a művéből, aztán elköszöntem tőlük. 

Kísérőimmel elindultam körülnézni, vettem két, már régóta kinézett könyvet magamnak, az egyik Bíró Szabolcs: Anjouk - Liliom és vér című kötete, a másik pedig Hartay Csaba: Nem boci! című könyve. 

Szabolccsal - miután dedikálta a szerzeményemet - el is tudtam beszélgetni. Eltéveszteni nem lehetett a standját, hiszen  korhű jelmezben várta az érdeklődőket. Őszintén sajnáltam, hogy nem tudtam megvárni az ő jelmezes könyvbemutatóját, illetve azokat, amelyeket szívesen megnéztem volna. De lassacskán indulni kellett, ami előtt azért engedélyeztünk Hannibalnak némi pancsolást a szökőkútban. (Csodák csodája, most nem féltette az ebállat a hajfestékét, és lubickolt egy keveset.) Tekintettel az időjárásra, és arra, hogy az autó már órák óta a napon állt, ez volt a legkevesebb, amit megtehettünk az ebért. 

Ágitól kaptunk ajándékba kézműves lekvárkülönlegességeket, két puszit, és a mondatot, hogy legkésőbb egy év múlva, a következő könyvfesztiválra is szeretettel vár minket. 

A visszaút talán kicsit nyomottabb hangulatú volt, de nekem zsongott a fejem az élményektől, (és az örömtől, hogy nem égtem szénné könyvbemutató témakörében) a lányom a vizsgaeredményei miatt parázott, Detty enyhén szólva fáradt volt, a Hani pedig aludt. 

A visszaúton a "nénire" csak addig volt szükség, amíg rá nem mentünk az autópályára, utána inkább nélkülöztük a hangját és a tanácsait. A hazafelé vezető úton is csak egyszer álltunk meg, innivalót vettünk, és egy kicsit megmozgattuk a Hanit.   

Jól éreztem magam, nagyon nagy élmény volt! Örültem a lehetőségnek és az új ismeretségeknek, 

mindenkinek mindent nagyon köszönök! :-)